2025. július 18., péntek

INTERJÚ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL (MI) - TILESCH GYÖRGY, MI-SZAKÉRTŐ / FRIDERIKUSZ PODCAST 122.

FRIDERIKUSZ PODCAST
Szerző: FRIDERIKUSZ SÁNDOR
2025.07.17.



Már nem a jövő, hanem nagyon is a jelen része a mesterséges intelligencia (MI), amely szédítő tempóban alakítja át a gazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, de még a médiát is – és túlzás nélkül hamarosan életünk szinte minden rezdülésére hatással lesz. Bár az MI kínálta lehetőségek valóban lenyűgözőek, a legfontosabb kérdés mégis az, hogy milyen szabályozás és emberi kontroll mellett alkalmazzuk – különösen, ha munkahelyeket veszélyeztet, eltorzítja a valóságot, vagy önálló döntései kiszámíthatatlanná válnak. 

Nem véletlen, hogy az MI legfejlettebb változatáról, a mesterséges szuperintelligenciáról már valódi fizikai fenyegetésként beszélnek az ezzel foglalkozó vezető amerikai tudósok is. Miközben tehát az egyik oldalon a technológiai fejlődés ígérete csábít, a másikon súlyos etikai, társadalmi és túlélési dilemmák tornyosulnak. 

Ebben a podcastban megpróbáljuk megérteni, mifelé tart ez a rohanás – és vajon az MI-fejlesztők az emberiség érdekében képesek-e megőrizni a józan eszüket. A felismerésekben segítségünkre lesz Tilesch György, a mesterséges intelligencia nemzetközi szakértője, de a beszélgetés során Friderikusz Sándor több fajsúlyos kérdésben is kikéri a legilletékesebb, a MI egyik alkalmazott formája, a ChatGPT véleményét is, így a hazai nyilvánosságban tudomásunk szerint ez az első interjú magával a géppel, pontosabban a gép emberhangú változatával.

ORBÁNÉK 15 ÉVE NEM TUDNAK KORMÁNYOZNI

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2025.07.18.



Beszélgetőtárs: PETSCNIG MÁRIA ZITA közgazdász.

MAGYAR PÉTER NEM NEMZETVEZETÉSRE, HANEM AZ ILLIBERÁLIS URALOM ELTÖRLÉSÉRE SZERZŐDIK

JUHI PODCAST
Szerző: JUHÁSZ PÉTER
2025.07.18.



00:00
- Juhász Péter Puzsér Róberttel beszélget 
00:36 - Puzsér eléggé kiégett, két hónapra lelép, de szeptembertől visszatér 
02:09 - Puzsér projektjei: cikkírás, Szélsőközép-Inga, Polgári Ellenállás mozgalom 
04:19 - Elitekkel szembeni lázadás az egész világon 
09:32 - Mindkét rendszerváltás el lett csalva, hazudva 
10:51 - Gyurcsány visszavonulása nagyon rossz előjel a Fidesz számára 
11:55 - Nem a politikától kell várni a változást, ki kell kényszeríteni a politikusoktól a 
            népképviseletet 
15:26 - Most egy ihletett időszakot élünk, most újraformálhatja magát a magyar társadalom 
17:02 - Még papíron a nyugati szövetség tagjai vagyunk, talán még van remény, de csak 
            akkor, ha a magyarok a kezükbe veszik a politikát 
19:08 - A magyaroknak meg kell tapasztalniuk a saját erejüket 
24:50 - Az Orbán-rendszer kapitalizmusa és feudalizmusa a probléma 
26:55 - Magyar Péter az, akinek lennie kell, ott, ahol lennie kell, akkor, amikor lennie kell! 
33:47 - Orbán rémálma, hogy Magyar Péter egyedül hívja ki a rendszerét 
37:04 - 2026-tól kell a Tisza Párt fölött egy kontroll, ami nem a Fidesz: a Tisza áradása a 
            komplett politikai osztállyal való elégedetlenség tünete 
40:34 - Most nem engedhetjük meg magunknak, hogy az elveink mentén szavazzunk 
44:52 - Ha Magyar Péter kétharmaddal kap mandátumot az ország vezetésére, meg fog 
            jelenni a rendszerváltás szelleme 
51:05 - Ha Magyar Péter átveszi a NER-t, és autoriter rendszert vezet be, őt is el fogják 
            söpörni 
58:17 - Magyar Péter feladata nem az ország vezetése, hanem az illiberális rendszer 
            elsöprése 
1:00:15 - Szikra, Momentum, MZP hátralépése hazafias tett, belőlük lehet az új jobboldal, 
               baloldal, liberális oldal 
1:01:25 - Egy új rendszerben a közjogi kérdéseket népszavazással kell majd eldöntenünk 
1:05:43 - Szeptemberben jön a nemzeti megbékélés menete, elűzzük a turáni átkot: 
                nemzetegyesítésre van szükség

ILYEN HATALMAS POFONT A FIDESZ 20 ÉV ALATT MÉG NEM KAPOTT

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2025.07.18.



Vendég: Kéri László.

VÁNCSA ISTVÁN: FOLYJON A VÍZ

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2025.07.18.


Több mint ötvennyolcmilliárd forintot költöttek magyar szervezetek genderellenes projektekre 2019 és 2023 között, vagyis ideje beletörődnünk, hogy embertársaink jelentős hányada szimplán agyalágyult, de mondhatnánk úgy is, húgyagyú. A „gender” szó elvont fogalmat jelöl, dologi létezőkkel vagy jelenségekkel nem kapcsolható össze, vagyis a közvetlenül tapasztalható valóságon túllép, és mint ilyen, inkább a teoretikus gondolkodás termékének tekinthető. Genderellenes projekteket indítani, ilyesmire időt, pénzt, energiát áldozni egyszerűen szólva hülyeség, bonyolultabban viszont nem érdemes szólnunk róla, mert a következő percben már magunk is a hülyeség mélyre húzó örvényében fuldokolnánk, és onnan minket senki égi vagy földi hatalom ki nem szabadítana.

Ami pedig a hülyeségnek ebben a túlhabzásában igazán hátborzongató, az az, hogy e célra pár év leforgása alatt csaknem hatvanmilliárd forintot költöttünk, noha nekünk hovatovább zsíros kenyérre is alig futja, tapasztalataink pedig azt súgják, hogy amikor az állam esztelenül és két kézzel szórja a pénzt, akkor annak nem a módosabbak szokták a levét meginni, hanem azok, akiknek a mindennapira is épphogy marad. A brüsszeli székhelyű Európai Parlament Szexuális és Reproduktív Jogokért Fóruma (European Parliamentary Forum for Sexual & Reproductive Rights vagy EPF) júniusban adta ki A következő hullám: hogyan szerzik vissza a hatalmat a vallási szélsőségek című jelentését, ebben kiemelten foglalkoztak a magyar állam szerepével, amely a magyar adófizetők pénzét és az EU támogatását pályázatok, alapítványok és álcivil szervezetek segítségével herdálta el. Belekeverték ebbe a konzervativizmust is, noha a régi vágású, konzervatív hölgyek és urak lopni, csalni, hazudni nem szoktak, ez a mostani nyikhajok kedvenc időtöltései közül való, ők viszont az élbolyban haladva művelik. Ami pedig a pénz herdálását illeti, nekik abban is óriási rutinjuk és behozhatatlan előnyük van, abban a sportágban senki a nyomukba se ér...

MAGYAR PÉTER VIDÉKI ELŐRETÖRÉSE JELENTI A VESZÉLYT A FIDESZNEK

ÖTPONTBAN PODCAST
Műsorvezető: DULL SZABOLCS
2025.07.18.



Érdemes lesz figyelni, hogy Orbán Viktor és Magyar Péter hol és hány emberrel fog kezet a következő hónapokban – erről is beszélt a Választási földrajz szakértője. Bódi Mátyás elmondta, hány egyéni választókerület kellene megnyernie a Tiszának ahhoz, hogy leváltsa a kormányt, vagy ahhoz, hogy kétharmadot szerezzen. Kiderülnek a csatatér-választókerületek is.

...MEGESZIK. SŐT, NEMCSAK ELHISZIK, DE HARCOLNAK MÁSOKKAL, AKIK NEM HISZIK EL...

FACEBOOK
Szerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ
2025.07.18.


Az megvan, amikor a Ryanair 50 euróra bünteti Orbánt, mert túl nagy a csomagja, ugye? Szegényem áll az esőben a kifutópályán, nyalogatja a szála szélét, szél fújja, eső veri, és azon gondolkodik, kifizesse-e az 5 eurót a vízért vagy majd leszálláskor úgyis iszik a csapból a vécében?

Csodálatos.

Vajon mit csinál még a Kárpátok Kis Kolosszusa, amiből a hülye is látja (vagy inkább: csak a hülye hiszi el), hogy ő egy visszafogott, aszkétikus államfő, akinek hiába multimilliárdos az apja, a testvére, a lánya, a veje, a legjobb barátja, de még a kiskakasa is a kertben, bizony a fapadosra vált jegyet.

Tuti szokott turkálóba is járni. Mondjuk az öltözködése alapján simán tényleg lehet, hogy szenvedélye az angol kilós ruha.

Biztosan el lehet kapni időnként a MÁV peronján is, ahogy idegesen lépked fel-alá, nyalogatja a szája szélét, és azon gondolkozik, Lázár miért töröltette a valós idejű utastájékoztatást, mert akkor tudná, mikor ér le Nagykanizsára.

Persze másodosztályon. A Fideszes urizálás neki nem pálya.

Várom még a fotót, ahogyan az SZTK fogorvosi várójában üldögél egy keresztrejtvénnyel a kezében. Persze nem kér a protekcióból sem! Református szerénység!

Esküszöm besz@rok azon, hogy ezt emberek megeszik. Sőt, nem csak elhiszik, de harcolnak másokkal, akik nem hiszik el.

A Temus Putyin úgy illik a fapadosra, mint szűzleány a felnőtt filmbe: egyértelmű, hogy valahol hazugság van a dologban.

Engem azonban sokkal jobban érdekelne, hogy MIÉRT ez a magyar, de legalábbis a nép egy jelentős részének az igénye?

Az ország első embere miért ne lehetne gazdag, miért ne lehetne aranyórája és miért lenne kevésbé hiteles attól, ha átlagon felüli színvonalon élne - persze a saját pénzéből?
Miért kell eljátszania, hogy ő egy a sok közül, hogy az egyetlen lehessen?

Az, amikor a svájci méltóságot lefényképezik a vonaton, teljesen más - mert ő tényleg azzal jár. Egyrészt a vonat olyan színvonalú, hogy bárki felülhet rá, másrészt nem kell bebizonyítania az embereknek, hogy márpedig ő aztán szegény.

Neki sem sikerült kitörni. Ő is napról napra él. Ő is csak szenved.

Mert nem elvárás, hogy a másiknak rossz legyen.

Egyszer végeztem egy felmérést, megkérdeztem, mi a legjellemzőbb magyar tulajdonság. Meglepetésemre toronymagasan az irigység nyert.

Vajon erről van szó? Az elvek nélküli társadalom nem akar szembesülni azzal, hogy vannak, akiknek jobban megy?

Vajon Magyarországon nagyobb baj sikeresnek lenni, mint sikertelennek?

Nincs válaszom, de úgy érzem, a valódi probléma ez, nem az, hogy Orbán hazudik. Orbán azért hazudik, mert ez az elvárás. És azért választják meg, mert azt hazudja, amit hallani akarnak.

MIVEL ÁLLÍTHATÓ MEG PUTYIN UKRAJNÁBAN? - BESZÉLGETÉS TAKÁCS MÁRKKAL ÉS DEMKÓ ATTILÁVAL

SZABAD EURÓPA
Szerző: SZABAD EURÓPA
2025.07.17.



Hiába hirdetett száznyolcvan fokos fordulatot Vlagyimir Putyinhoz fűzött politikájában Donald Trump és tett hitet Ukrajna támogatása mellett, Oroszországot nem az új nyugati fegyverek fogják megállítani Ukrajnában – vélik szakértő vendégeink, Demkó Attila és Takács Márk.

ÁCS DANI: "MINDENNAP JÖN VALAKI, AKI AZT MONDJA, MOST MÁR MENJETEK A P*CSÁBA!" – KÖZÖD #34

KÖZÖD PODCAST
Házigazda: BARAK DÁVID
2024.07.17.



A KÖZÖD podcast vendége Ács Dániel, a 444.hu újságírója, aki 2024-ben "Nem tudhatod - Egy tarkólövés meghamisítása" címmel könyvet írt a II. világháború idején meggyilkolt költő, Radnóti Miklós rejtélyekkel övezett haláláról. Műsorunk felében vendégünket a hiánypótló könyvéről faggatjuk, majd rátérünk a magyar szabadság kilátásaira, a politika és a közélet helyzetére.

A KÖZÖD podcastban aktuális közéleti témák mentén elsősorban a jog és a szabadság témaköreit érintve beszélgetünk. A Dunaszerdahelyen (Szlovákia) készülő műsor házigazdái: Barak Dávid újságíró, Mészáros Lajos ügyvéd.
A felvétel 2025. július 5-én a tallósi (Szlovákia) NFGreen fesztiválon készült. NFG Klub: / nfgklub

A tartalomból:

0:00 Hogy jutottál ide? 
1:04 Kezdés 
1:45 Vendégünk: Ács Dani 
3:21 NEM TUDHATOD: Radnóti és a kutató egymásba fonódó tragédiájának története 
10:55 Bortól Abdáig: a halálmenet és annak narratívái 
20:27 Baloldaliság egy szélsőjobbos közegben 
27:47 Vajon Radnóti is "besimult" volna, ha túléli a háborút? 
34:55 A hatalom dönti el, hogy kinek lesz szobra 
38:06 Kényszerképzetek és propaganda 
46:34 "Orbán azt mondja, ha nem szavazol rám, meghalsz" 
47:29 Ilyet még Putyin se tud, ez hungarikum 
50:43 Betiltás és ellehetetlenítés – A strómanoktól az olvasói finanszírozásig 
1:01:54 Amiről Orbán azt mondja, hogy nem maradhat, az nem maradhat 
1:05:29 Orbán Viktor győzelmi kényszerét nem lehet lebecsülni 
1:14:06 Tisza, Fidesz, Mi hazánk 
1:17:29 Titkolják a felméréseket 
1:22:51 A közönség kérdez: A gyermekkori "mocskos Fidesz" és újságírók a pszichiátrián 
1:32:13 A közönség kérdez: Beszélgetés fideszes rokonokkal 
1:34:41 A közönség kérdez: "Itt havonta egy megyét lenyelnek" 
1:39:23 Mi tart a pályán, mi vezérel?

FLASZTER 363. – FAPADOS FIDESZFELESÉGEK

FLASZTER / MAGYAR HANG
Műsorvezető: DÉVÉNYI ISTVÁN
2025.07.18.



Le a luxussal? Felrakták a keresztet a Szabadság-szoborra. Közmédia belülről. Mire jó egy sétálóutca? Döntött a Kúria a devizahitelekről. Ezek voltak a július 17-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Ficsor Benedekkel (Magyar Hang) és Markotay Csabával (Népszava) beszélgetett.

EGYSZERŰ TISZA-TÖBBSÉGGEL IS MENNE A VAGYONVISSZASZERZÉS

NÉPSZAVA / TÖRÉSVONAL PODCAST
Műsorvezető: ÁRPÁSI BENCE
2025.07.17.



Szükségtelennek tartja a Tisza Párt elnöke által bejelentett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatal létrehozását a korábbi igazságügyi miniszter. A Népszava Törésvonal című műsorában Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott, Magyar Péter helyesen határozta meg, hol érdemes vizsgálatot folytatni egy esetleges kormányváltás után, mind büntetőjogi, mind vagyonvisszaszerzési szempontból. Az ügyvéd ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a rendőrség, az ügyészség és a bíróság alkalmas ezekre a feladatokra, bár a társadalmi közbizalom meggyengült ezen intézményekkel szemben. 

Bárándy Péter úgy véli, a vagyonvisszaszerzéshez a Tisza Párt egyszerű többsége is elegendő. Bizonyára sokan dolgoznának az új kabinet számára is az intézményekben. „Az emberek többsége nem hős. Egyébként sem jó az a társadalom, ahol a mindennapokban szükségesek a hősök." Mint ahogy az sem, hogy egészen nagy országokat vezetnek nem egészséges lelkületű emberek.” – fogalmazott.

MAGYAR PÉTER: ORBÁN VIKTOR TELJESEN HÜLYÉNEK NÉZI A MAGYAROKAT

FACEBOOK
Szerző: MAGYAR PÉTER
2025.07.18.


Orbán Viktor teljesen hülyének nézi a magyarokat. Tegnap a sokadik propaganda interjújában megint azt hazudta, hogy a 85 éves, közpénzen milliárdossá váló apja építtette magának a hatvanpusztai uradalmi birtokot és neki ahhoz semmi köze. Plusz még azt is bekamuzta, hogy ez csak egy gazdaság.

Az egyik képen Orbán “gazdaságának” gabonasilója látható kazettás, festett mennyezettel. Ami még nem szakadt rá…

ui.: Azt is megtudhattuk a maffiafőnöktől, hogy az oligarcháktól három dolgot vár el: “a törvényeket be kell tartani, az adót be kell fizetni, és munkát kell adni az embereknek”

MAGYAR PÉTER ORSZÁGJÁRÁSA FOLYTATÓDIK

KONTROLL
Szerző: KONTROLL
2025.07.18.



A "80 nap alatt Magyarország körül" akció útvonala a mai napon Tiszadada-Tiszadob-Tiszaújváros. A Kontrollon ma is élőben közvetítjük az eseményeket!


A POKOL BUGYRAIBÓL A CSÚCSRA, MAJD ONNAN VISSZA - AZ ÁVH ISMERETLEN VEZETŐJE A TÖRTÉNELEM VIHARÁBAN

UNGVÁRY PODCAST
Szerző: UNGVÁRY KRISZTIÁN
2025.07.17.



Ez az podcast arról az emberről szól, aki 1945. január 21-től az új magyar rendőrség felső vezetője volt és 1946-1950 között a belső elhárítás szervezeti egységét irányította - de nem hagyott maga után szinte semmilyen nyomot. Történészek sem írtak eddig róla életrajzot, miközben története a lehető legdrámaibb fordulatokkal terhelt. Aki kíváncsi arra, hogy mit jelent a büntetőszázad, az ejtőernyős partizánbevetés, a konspiráltan eltöltött öt év és három év magánzárkában letöltött börtönbüntetés, annak ajánlom ezt az adást.


HATALOM- ÉS ÍGY ÉLETMENTŐ LEHET ORBÁN SZÁMÁRA EGY UKRÁN-MAGYAR HATÁRKONFLIKTUS

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2025.07.18.


„Miután kikerült Orbán mai posztja, az ukránok rögtön ízekre szedték. Nincs olyan ukrán a Földön, aki azt az Я betűt így írja” – olvasható egy Reddit posztban, amely azt a címet viseli, hogy „Egy R betűvel megint lebukott Orbán és sleppje”. Kántz Csaba (geopolitikai) elemző egy fél évvel ezelőtti posztját idézte fel a közösségi oldalán, miszerint „Egy ukrán-magyar határkonfliktus életmentő lehet a politikailag összeomló, bezuhanó Orbánnak, aki gyakorlatilag már csak előre TUD MENEKÜLNI A VÁLSÁGÁNAK közepette. Ezt szerintem ő maga fogja kelteni és megpróbálja irányítani hatalma véglegesítése érdekében”. Mind a két véleményt aktuálisan az váltotta ki, hogy a miniszterelnök újabb szintre emelte az Ukrajna elleni gyűlöletkampányt...

ÁCS DÁNIEL | EZ A SZTORI KRISTÁLYTISZTÁN BEMUTATJA, HOGYAN MŰKÖDIK A FIDESZ BŰNSZERVEZETSZERŰEN

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: PARA-KOVÁCS IMRE
2025.07.16.



A Reggeli személy 2025 július 16-i adásában Para-Kovács Imre vendége Ács Dániel, a 444.hu újságírója volt.

ORBÁN SZERINT A HATVANPUSZTAI BIRTOK CSAK EGY GAZDASÁG, DE MÉSZÁROS LŐRINCET TELJESEN KIFELEJTETTE A TÖRTÉNETBŐL

444.HU
Szerző: CZINKÓCZI SÁNDOR
2025.07.17.



A miniszterelnök ultrahangos interjújában előkerült az Orbán család hatvanpusztai birtoka, bár Orbán Viktor először még azt a felvetést is komolytalannak próbálta beállítani, hogy az épületegyüttes az ő haciendája lenne. Korábban arra hivatkozva nem akart a birtokról beszélni, mert nem akart beleszólni a szülei dolgába.

Majd most nagy nehezen mondott néhány szót a nemrég felújított épületegyüttesről: „Az édesapámé. Az egy gazdaság, az egy gazdaság, amit édesapám alkotott meg. Egy régi állami gazdaság volt, én gyerekkoromban egyébként még ott dolgoztam diákmunkán, az lerohadt, szétesett, édesapám megvásárolta, és csinál belőle egy gazdaságot, és az az övé. Ez van kikiáltva valamilyen, nem is tudom...”

Bár a kérdező ezután inkább öltözködési kérdésekre váltott át Orbán Viktorral, a hatvanpusztai majorság története azért összetettebb.

Ferenczi Kriszta 2014-es könyvéből, a Narancsbőrből lehet tudni, hogy az egykori József főhercegi majorságot magas aranykorona-értékű földek veszik körül. Öt műemléki épület áll rajta, a terület a Csákvári Állami Gazdaság kezelésében lévő állami tulajdon volt, ami 2011 júliusában a CZG Ingatlanforgalmazó Kft. birtokába került. A cég pedig a miniszterelnök édesapjáé, Orbán Győzőé. A 13 hektáros területen fekvő majorságot először Mészáros Lőrinc cége bérelte. Ferenczi szerint Mészáros Lőrinc cége 2011-ben előre kifizette Orbán Győzőnek a tízéves bérleti díjat, 155 millió forintot. Ebből a miniszterelnök apjának cége egyben kifizette a majorságra felvett hitelét a CIB Ingatlanlízingnek. A szerző szerint ez arra utal, hogy a bérleti díjjal valójában zömmel Mészáros vette meg a nagy értékű ingatlant az Orbán családnak.

A majorságot körülvevő állami földeket pedig Mészáros cége, a Búzakalász 66 Felcsút Kft. nyerte meg 20 éves bérletre. Fölötte pedig a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó szántói fekszenek. 2024-re a majorság körüli összes föld az Orbán és Mészáros családoké lett. Orbán Viktor apjának és Mészároséknak együtt összesen 277 hektár földje van arrafelé, ami nagyobb, mint a budapesti V., a VI. vagy a VII. kerület. De van arra egy golfklub is, ami korábban Csányi Sándor OTP-vezérhez tartozott, de már Orbán Győzőé, és egy részben Mészáros Lőrinchez, részben a kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető cég üzemelteti...

AZ ORBÁN-KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁT BÍRÁLTA, ÉS EGY ÚJ BANKVÁSÁRLÁST IS BELENGETETT CSÁNYI PÉTER

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2025.07.17.


Az euró bevezetését és az Orbán Viktor miniszterelnök kormánya alatt jellemző ad hoc gazdaságpolitika felszámolását sürgette újságíróknak nyilatkozva Csányi Péter, az OTP Bank új vezérigazgatója. A Bloomberg beszámolója szerint a bankvezér úgy véli, a magyar gazdaságpolitika megingatta a befektetők bizalmát, és rontotta a piaci értékeltségeket is. Jelezte: reményei szerint az OTP még idén be tud jelenteni egy újabb bankvásárlást
...

KARLENDÍTŐS – ZSI:DÓZÓS – NŐAL:ÁZÓS – TRÁGÁRKODÓS - IMÁDKOZÓS JAM BULI KÉSZÜL! „POLGÁRI PIKNIK” HÍVÓSZÓ ALATT, A MINISZTERELNÖKSÉG TÁMOGATÁSÁVAL, JEEE! - ADD TOVÁBB

FACEBOOK
Szerző: PERINTFALVI RITA
2025.07.18.


Amikor megláttam a plakátot, Isten bizony azt hittem, hogy ez valami fake news! Mert a Kukorica Csárdában fellépő sztárvendégek névsora több, mint szürreális: Böjte-Bayer-Bede-Bogár-Bud@házy (ez utóbbi duplán, férfi és nőnek látszó változatban)! Azta mindenit! E nevek hallatán az embernek valami egészen más jut az eszébe, mint az, hogy „polgári” vagy az, hogy „piknik”. Bede Zsoltot nemrég nyilvánosan kitiltottam az egyik rendezvényemről, mert Karlendítős Zsid:ózós Zsolt volt annyira ostoba, hogy már a regisztrációs űrlapon elkezdett trágárkodni és becsületet sérteni. Belépőként annyit üzent nekem, mint fő szervezőnek, hogy „Faxxopó Rita.” Akkor ott rendőrök várták. Most meg ő lesz a díszvendég. Gondolom Böjte Csaba ferences testvér is nagyon keresztényinek gondolja, amikor egy férfi így beszél egy nővel?

Bár Csaba testvér most végre találkozhat azzal a Bud@házy bácsival, akinek szabadulásáért korábban imádkoztatta a kicsiket. Mert természetesen Böjte szerint a jogerősen elítélt Terr:orista György ártatlan volt! Pont úgy, ahogy Balog Páter szerint ártatlan volt Kónya Endre. Hóhó, nem is értem, Gyermekmol:esztálást Eltussoló Endrét miért nem hívtátok meg a partira? Esetleg a nemi arányok javítása kedvéért meghívhattátok volna még Kegyelmező Katalint is! Ha már úgyis ő adott köztársasági elnöki kegyelmet mindkettőnek. Legalább összenőtt volna az, ami összetartozik! És így Imádkozós Csaba legalább elmondhatná Katalinnak azokat a bölcs, nőtisztelő gondolatait, amelyek csak egy csöppet verik ki a biztosítékot: „Ilyenek a nők, ha virágot kapnak, turbékolnak, ha a fejsze fokával kopogtatják a vállukat, akkor sikoltoznak!” Ennyi.

No, de nézzünk még pár idézetet a fiúktól! Hogy mit is jelent számukra a „polgári”, „jobboldali”, „keresztényi” értékrend!

Karlendítős Zsid:ózós Zsolt: „Nekünk nem ellenzékünk van, hanem ellens:égünk! A világon sehol máshol nincsen ilyen aljas és ócska ellenzék. Születésünk óta elítéljük és harcolunk a felforgató liberális eszmeiség ellen.” FC:K LIBERALS.

Trágárkodós Gyűlöletfröcsögős Zsolt versbe szedett ellenzék szidalmazása:
„Jönnek a dúlt-keblű hígmagyarok megint, / influenszerek, dö:g-celebek, jönnek a sz@rból, / zaj van.

És üresek. Riasztóan ostobák. / És bizony hersegve szívnák a vé:rt. / Nem a mi szégyenünk, de szégyen, hogy ezek a nyomorult és felesleges senkik / is tudnak magyarul.
Mocskos, megszállott, kor:cs, vé:rbajos, és csillapíthatatlan gyűl:ölet tölti el mindenki ellen, aki mosakszik, épelméjű, és vé:rbaj nélkül való.”
Akihez képest Bogár Uszító László már csupán kispályás!

„A gyilkos jakobinus csőcselék, a bolsevik ávós proli után most a ki tudja hányadik generációs migráns, mint mesterségesen előállított globális veszélyes hu:lladék a „vivőanyaga” annak a sza:dista pusztításnak, amit ugyan a „nem létező” generál, de a fehér ember deg:eneráltsága tesz lehetővé."

Uhhh, nem is folytatom ezen fennkölt, tiszta és lélekemelő gondolatok idézését, mert már így is kifordult a gyomrunk a fene nagy magasztosságtól!

Lényeg a lényeg, hogy Jam Buli készül, amin résztvesz Karlendítős Zsid:ózós Zsolt, Terr:orista György, Trágárkodós Gyűlöletfröcsögős Zsolt, Bogár Uszító László, Imádkozós Csaba és a gyerekek (én már tennék egy bejelentést gyermekvesz:élyeztetésre!) és ezt a szuper partit a Miniszterelnökség támogatja!

Ez igen! Ez a polgári Magyarország! Az igazi: a karlendítős-zsi:dózós-nőalá:zós-trágárkodós!

Hajrá Magyarország!

Forrást beteszem a hozzászólások közé. De el ne menjetek!
u. i. Ha szeretnéd olvasni a többi írásomat, kövesd a Perintfalvi Rita Publik oldalt!

MINDENNEK AZ EGYETEMI SZÍNPAD AZ OKA - JORDÁN TAMÁS SZÍNÉSZ-RENDEZŐVEL, A NEMZETI SZÍNHÁZ VOLT FŐIGAZGATÓJÁVAL SZÁLE LÁSZLÓ BESZÉLGET

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: SZÁLE LÁSZLÓ
2025.07.18.


A mai közéletben fájdalmasan ritkák az „érdek nélküli” megszólalások, amelyek mögött nincsenek hatalompolitikai, pártpolitikai vagy karriermegfontolások. Ezért olyan embereket szeretnék megszólítani és megszólaltatni, akik a közelmúltban jelentős szerepet játszottak a politikai, a tudományos vagy művészeti életben, de már nincsenek funkcióban, és nem is akarnak oda visszakerülni – bár civil aktivitásuk megmaradt, és érdeklődésük is a közjó iránt. Sorsukban a jelenben élő történelmet keresem, s a rendszerváltás utáni korszak máig ható dilemmáit, konfliktusait, tanulságait. Csoórival szólva: a múlt nem mögöttünk van, hanem bennünk...

MINDIG TUD MÉLYEBBRE SÜLLYEDNI A FELCSÚTI RÉM

FACEBOOK
Szerző: POTTYONDY EDINA
2025.07.18.


Kárpátalján megpróbáltak felgyújtani egy magyar templomot, és bónuszként Orbán Viktor kapott egy magyarellenes feliratot is a templom falára. Dörzsölik a kezüket a Karmelitában, korán jött a fasiszta ukrán mikulás, minden a tervek szerint alakul. Kezd beérni a legújabb gyűlöletkampány. Ha a magyarok le is szarják, az ukrán szélsőjobb reagál. Vagy az orosz titkosszolgálat segített be. Igazából mindegy is.

A nemzetvezető, aki pár hete még a román vasgárdistákkal akart összebútorozni, egyből posztolt: számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.

Ezt a szarházit! Számíthatnak rá a kárpátaljaiak? Tényleg? És hogy? Hogy nem engedi be őket az EU-ba? Hogy az országuk ellen uszít? Hogy az orosz propagandát tolja? Hogy Zelenszkijt kutyapicsázza? Hogy nem kapnak elég fegyvert, meg légvédelmet a fronton szolgáló magyarok?

Mindig tud mélyebbre süllyedni a felcsúti rém.

PÁR ÉV ALATT 58 MILLIÁRD FORINTOT KÖLTÖTT EL GENDERELLENES PROJEKTEKRE MAGYARORSZÁG EGY BRÜSSZELI SZERVEZET JELENTÉSE SZERINT

444.HU
Szerző: RUTAI LILI
2025.07.14.


Magyar szervezetek 58,4 milliárd forintot (172,2 millió dollárt) költöttek az úgynevezett genderellenes, jobboldali konzervatív ideológia terjesztésére egy nemrég megjelent jelentés szerint. A brüsszeli székhelyű Európai Parlament Szexuális és Reproduktív Jogokért Fóruma (European Parliamentary Forum for Sexual & Reproductive Rights vagy EPF) júniusban adta ki A következő hullám: hogyan szerzik vissza a hatalmat a vallási szélsőségek című jelentését, melyben külön foglalkoztak a magyar állam szerepével, ami - ahogy írják - pályázatok, alapítványok és álcivil szervezetek segítségével költötte el magyar adófizetők pénzét és az EU támogatását.

Ezzel a témával foglalkozik a 444 podcastsorozata, A rendes család is, melynek befejező epizódja pár napja jelent meg.

Európai kapcsolatok

Az EPF jelentésében annak járt utána, hogy hogyan működik az az európai hálózat, ami számításaik szerint 2019 és 2023 között 1,18 milliárd dollárt, vagyis majdnem 400 milliárd forintot költött a konzervatív ideológia terjesztésére.

A források 73 százaléka a jelentés szerint Európából érkezett, 18 százaléka Oroszországból, és 9 százaléka az Egyesült Államokból.

Országokra lebontva az EPF számításai szerint messze a legtöbb pénzt, több mint 58 milliárd forintot a magyar szervezetek költötték ebben az időszakban, kialakítva „egy sajátos, illiberális és a nemek közötti egyenlőséget ellenző befolyási hálózatot.”

A magyar modell

A jelentés hosszan taglalja Magyarország és a Fidesz szerepét, ami a kontinens “legszervezettebb és legjobban finanszírozott genderellenes” struktúráját hozta létre.

„Méretét és koordináltságát tekintve messze túlszárnyalja a hagyományos vallási és ultrakonzervatív szereplőket, és súlyos fenyegetést jelent az európai demokratikus normákra és a nemek közötti egyenlőségre” – írják...

TÖBBET KÖLTÖTT A MÁV A MILLIÁRDOKÉRT FELÚJÍTOTT TRAM-TRAIN VONAL KARBANTARTÁSÁRA, MINT A LEROBBANT 140-ESRE

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SEGESVÁRI CSABA
2025.07.17.


A MÁV a Szeged-Hódmezővásárhely közötti tram-train pálya „emelt szintű karbantartására” 460,5 millió forintot költött az átadás utáni első évben. Összehasonlításképp: a Szegedről Budapest felé vezető 140-es vasútvonalra 456 milliót fordítottak.


Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint a Szeged és Kiskunfélegyháza közötti vasúti szakaszt 160 milliárd forintért újítják meg – majd valamikor, mert egyelőre nincs rá pénz. Lázár szerint a kormány a munkálatokra az Európai Beruházási Banktól próbált hitelt felvenni, de azt Magyar Péter miatt nem kapják meg.

„Sártó elágazása és Kopáncs forgalmi kitérő között ismét két vágánnyal találkozunk, ide az eredetileg 40a és 100-as vasútvonalak rekonstrukciója során kibontott használt sínszálak beépítését tervezték, amelyek 2018-ban be is épültek Hódmezővásárhelyi Népkert és Algyő közé. Mivel ez a lépés meglehetősen nagy port kavart, 2019-ben inkább új síneket rendeltek az érintett vonalszakaszra, kellenek is ide, hiszen nem véletlen hívják a helyiek ezt a területet Sárrétnek. Sajnos az elmúlt 3 évben a talaj adottságai miatt ez a szakasz érezhető romlásnak indult, melyet cölöpökkel itt-ott próbálnak finomítani, azonban erre hosszútávon majd megoldást kell találni” – Szente Ádám a Szeged-Hódmezővásárhely között 30 milliárd forintból felújított vasúti pályáról beszél. A mozdonyvezető – szakszóval vezér – egy éve töltötte fel erről szóló videóját a Youtube-ra...

MÁR EGYMILLIÓ INDÍTÁSNÁL JÁR A NAGY JÁTSZMA, A TELEX FILMJE AZ MNB-BOTRÁNYRÓL

TELEX
Szerző: ELŐD FRUZSINA
2025.07.18.



Kevesebb mint egy hónap alatt egymillió indítást ért el a Nagy játszma, az MNB-ügyről készült dokumentumfilmünk. Ezzel a Matolcsy-klán meggazdagodását és a jegybanki vagyon kirámolását bemutató anyag a magyar YouTube egyik legnézettebb közéleti filmje lett, és már angol felirattal is nézhető.

Az MNB-botrányról annyi a legtöbb hírfogyasztóhoz már biztosan eljutott, hogy nagyon sok közpénz párolgott el és került magánzsebekbe. De a több mint egy évtizeden át húzódó történet nagyon sok csavart és érdekes részletet tartalmaz, így érdemes egy órát rászánnia mindenkinek, aki szeretne képben lenni a NER egyik legmeghökkentőbb ügyében. A filmből részletesen kiderül, hogyan fonták körbe a Matolcsy-család üzleti körei a közpénzzel kitömött jegybanki struktúrát, és hogyan nézte végig az egész sztorit ölbe tett kézzel a magyar állam.

RENDKÍVÜLI: A TIBORCZ-KÖR VISSZAADOTT VALAMIT A KÖZNEK – DE EZEN IS KERESETT 3 MILLIÁRDOT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BÓDIS ANDRIS
2025.07.18.


A miniszterelnök vejéhez sorolt privát alapok nonstop üzletelnek az Orbán-kabinettel. Olcsón vásárolnak, emellett kölcsönt, tőkebefektetést és ingyenpénzt kapnak, néha pedig jó áron értékesítenek ezt-azt az államnak. Ami ez utóbbit illeti: eddig csak új portékákat – irodatömböket, naperőműveket – sóztak rá a kormányra, korábban privatizált régi javakat nemigen szolgáltattak vissza a köznek. Most ez is megtörtént: az Andrássy úti volt MÁV-palotát továbbították a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemnek – vette észre a Válasz Online. Ám szó sincs jótékonyságról: 3 milliárd forintot ezen is keresett a Tiborcz-kör.


Alig tettük ki a pontot hétfői cikkünk végére, amely a kormányfő vejéhez közeli magántőkealapok és a most zajló műemlék-privatizáció esetleges „kölcsönhatásait” vizsgálja, már jött is a Financial Times összeállítása Tiborcz Istvánról. Melyben a főszereplő klasszikus üzletemberként igyekszik körülírni önmagát – noha lapunk rendre igazolja, hogy a vele rokonítható privát pénzalapok alig találkoznak piaci versenyhelyzettel. A biznisz valamelyik végén vagy oldalágán mindig ott az állam. A svábhegyi gyermekkórház óriási ingatlanhagyatékának magánosításakor például a kormányzat eladói szerepben volt, a szerencsés vevő pedig az Orbán Ráhel férjével összeépült Central European Ingatlanalap (CEI) lett. A kabinet máskor vissza nem térítendő milliárdokkal segítette a Tiborcz-stáb hotelprojektjeit – a Magyar Turisztikai Ügynökség által lebonyolított Kisfaludy-pályázatokon. Központi tőkebefektetés is jutott a magántőkealap-hálózatnak: nemrég írtuk meg, hogy ezekbe az érdekeltségekbe összesen legalább 203,4 milliárd forintot pumpált a magyar állam. A kormányzati bankokat is beállították a donorok sorába; legutóbb az Exim „tolta meg” 65 milliárd forintnyi óriáshitellel a magántőkealapos elitklub Sofitel-beruházását a Lánchíd pesti hídfőjénél.

Mindemellett az is elő-előfordul, hogy hatalom tényezői a Tiborcz-társaság eladói igényeit elégítik ki közpénzből. Mint jeleztük, épp jókora felárral veszik meg – és alakítják kormányzati negyeddé – a Dürer Park két tömbjét, a zuglói városközpontban épülő hét irodaházat, valamint a Kopaszi-gátnál lévő BudaPart-városrész új objektumait. Továbbá: elkezdték felvásárolni a miniszterelnök vejéhez kötődő napelemparkokat is. Ezeket a projekteket az állam már a beruházási szakban támogatta, majd amikor az egyetlen kockázatosabb fázis, a tartós üzemeltetés következne, hirtelen még ezt a terhet is leveszi a magánfejlesztők válláról – és sokévnyi remélt hasznot tesz a zsebükbe egyetlen mozdulattal. Érdekesség, hogy a kormányzat eddig csak modern, újonnan épített ingatlanoktól, naperőművektől szabadította meg a Tiborcz-csapatot. Most azonban egy patinás Andrássy úti palota, a 2021-ben privatizált volt MÁV-székház került újra közkézre, pontosabban a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) és az intézményt fenntartó, állami alapítású közérdekű vagyonkezelő alapítvány közös tulajdonába.

Hogyan jutottunk idáig? Hogyan vesztette el – majd nyerte kvázi vissza – közvagyon jellegét az egykori Magyar Királyi Államvasutak igazgatóságának épületegyüttese? Mi köze mindehhez Tiborczéknak, illetve a cikkünk elején említett CEI nevű ingatlanalapnak? És: mennyit kerestek az ügyleten a mostani eladók? Ezekre a kérdésekre válaszolunk alább...

A JOG EGY VILLANYPÁSZTOR, AMELY A BIRKÁKAT A KIJELÖLT TERÜLETEN BELÜL TARTJA, ÁM ANNAK KAPCSOLÓJA A JUHÁSZ KEZÉBEN VAN

FACEBOOK
Szerző: HORVÁTH CSABA
2025.07.16.


A jog egy villanypásztor, amely a birkákat a kijelölt területen belül tartja, ám annak kapcsolója a juhász kezében van. Aki kénye-kedve szerint kapcsolja azt ki, ha neki, vagy valamelyik kedvenc kosának kerítésen kívül támad kedve bóklászni és bendőjét teletömni.

Ebben a karámban egyetlen "szuverén" van, a pásztor, aki azt tesz, amit akar. Őt nem korlátozza a villanypásztor, tetszése szerint kapcsolja azt ki vagy be, kerít be kisebb, vagy nagyobb területet, ahogy úri kedve diktálja.

Valaha olvastam egy történetet, ahol a király és egyik alattvalója vitába keveredett. Amikor a király megfenyegette a nyakas polgárt, az azzal vágott vissza: Nem félek, mert van még jog ebben az országban!

Nem Magyarország volt.

VÁLASZTÁS ELŐTTI KIFOSZTÁS: ÉRTÉKES INGATLANOKAT ADNAK EL ORBÁNÉK BUDAPESTEN

TOPIK - MINDIG TÉMÁBAN
Szerző: TOPIK
2025.07.17.



Számos értékes fővárosi ingatlant bocsát árverésre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a választások előtt. Nézzük meg, mik azok, amiket az állam privatizálni szeretne, ami így kikerül nemzetünk tulajdonából.

NEM VOLT INKLUZÍV JÓLÉTI FORDULAT MAGYARORSZÁGON

PORTFOLIO
Szerző: Hüttl Antónia, Oblath Gábor
2025.07.16.


Írásunkban áttekintjük a hazai jövedelmi és fogyasztási folyamatokat, és ennek kapcsán megvizsgáljuk, hogy igazolható-e a Századvég vezető elemzőjének azon állítása, miszerint Magyarországon az elmúlt években inkluzív jövedelmi fordulat következett be. A nemzetközi összehasonlítások és a hazai adatok egyaránt azt mutatják, hogy ilyen fordulat nem történt.


Bár széles körben az egy főre jutó GDP-t használják a fogyasztásból származó jólét mérésére, ez csak a demokratikusan működő piacgazdaságokra érvényes (erről szólt e szerzők egyikének az állami beruházások szerkezetét vizsgáló írása). Ugyanakkor Hegedűs Tamásnak igaza van abban, hogy léteznek egyéb, a jólét jellemzésére alkalmas indikátorok is, ilyen például a nemzetgazdaság rendelkezésre álló jövedelme (Gross national disposable income, GNDI).

Abban azonban nem értünk vele egyet, hogy a háztartások úgynevezett korrigált rendelkezésére álló jövedelme (a természetbeni társadalmi juttatásokkal kiegészített rendelkezésre álló jövedelem) volna a „legfontosabb jóléti mutató” (amelynek alapján 2023-ban az EU 11 közép- és keleteurópai országa közül Magyarország a negyedik helyen állt). Ennél nem kevésbé fontos a háztartások fogyasztási kiadása, illetve a természetbeni juttatásokat is tartalmazó tényleges egyéni fogyasztás – ez utóbbiakban egyértelműen az EU-rangsorának a végén állunk.

A hazai adatok áttekintése alapján pedig úgy látjuk, hogy

a rendelkezésre álló jövedelem növekedése aligha jellemezhető az „inkluzív” jelzővel,

mivel 2010 és 2023 között a háztartási szektorban a tulajdonból – különösen az osztalékból – származó tőkejövedelem növekedése sokszorosan meghaladta a bérek emelkedését. Hivatkozunk arra az elemzésre, amely kimutatta, hogy ez a folyamat egyértelműen hozzájárult a jövedelmek koncentrációjához és az egyenlőtlenségek növekedéséhez. Az továbbá, hogy európai összehasonlításban Magyarország az átlagos háztartási reáljövedelmi szintet tekintve viszonylag elöl, a reálfogyasztásban pedig hátul áll, ugyancsak a jövedelemelosztás egyenlőtlenségére utal: a gazdagok, kihívó luxuskiadásaik ellenére sem tudnak annyival többet fogyasztani, mint amennyivel a jövedelmük meghaladja a szegényebbekét.

Írásunk először annak a makrogazdasági jövedelmi kategóriának a tartalmát tisztázza – hiányosságaira is utalva – amelynek a háztartások rendelkezésére álló jövedelme megfeleltethető; e mutató a GNDI. Bemutatjuk, hogy a háztartások rendelkezésre álló korrigált jövedelmet tekintve lényegesen kedvezőbb Magyarország európai pozíciója, mint bármely más makrojövedelmi, fogyasztási, illetve munkajövedelmi indikátor tekintetében, ami okkal veti fel azt a kérdést, hogy indokolt-e egy parciális mutató alapján megítélni országunk viszonylagos jóléti helyzetét.

Ezt követően foglalkozunk azokkal az árarány-változásokkal, amelyek a nemzetgazdaságénál gyorsabb háztartási reáljövedelem-emelkedés hátterében állnak, bemutatjuk, hogyan változott a hazai háztartások rendelkezésére álló jövedelem összetétele és felhasználásának szerkezete 2010 és 2023 között, kitérve a jövedelem, valamint a fogyasztás alakulása közötti éles kontrasztra...

ITT OLVASHATÓ

AMÍG A TISZA TISZTELETBEN TARTJA A SZELLEMI FÜGGETLENSÉGEMET, ADDIG FOG TUDNI JÓL HASZNÁLNI

TELEX
Szerző: HALÁSZ NIKOLETT
2025.07.18.


Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt új egészségügyi szakértője a párt szombati kongresszusán mutatkozott be. A tíz évet Angliában dolgozó orvos 2015-ben jött haza Magyarországra, és azért jelentkezett a Tisza szakmai csapatába, hogy a kint megszerzett jó gyakorlatokat átültesse a magyar rendszerbe. Hegedűs Zsolt az 1001 orvos hálapénz nélkül mozgalom egyik vezetője és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai kollégiumának elnöke is volt. Jelenleg az Országos Sportegészségügyi Intézet főorvosa, de még mindig dolgozik Angliában is. A Tisza egészségpolitikájáról, személyes karrierjéről és a Kulja András–Takács Péter vitáról is beszélgettünk vele.


Ha egy év múlva, egy esetleges kormányváltás után beszélgetnénk, úgy ülne velem szemben, mint Magyarország egészségügyi minisztere?

Erre azért nem tudok válaszolni, mert a Tiszában nem pozíciókat osztanak, hanem munkákat. Én most egy egészségügyi szakpolitikai csapatnak az egyik tagja vagyok. Igaz, én jelentem meg arccal a múlt szombati konferencián, de annak az az oka, hogy sajnos vannak olyanok, akik a jelenlegi politikai helyzetben még nem merik felvállalni magukat. Ez szomorú helyzet, ezen is szeretnénk változtatni. Ősszel lesz egy nagyobb egészségügyi szakpolitikai konferenciája a Tiszának, ott szerintem sokkal többen meg fogunk jelenni. Ott nem a víziókról, hanem a részletesebb szakmai tervekről lesz szó.

Hányan vannak ebben az egészségügyi szakpolitikai csapatban?

10-20 ember között. Vannak, akik minőségüggyel foglalkoznak, mások etikával vagy betegjogokkal, sürgősségi ellátással, finanszírozással, rendszerszervezéssel. Az a legjobb az egészben, hogy egy nyelvet beszélünk, ugyanaz a szemléletünk, például nem kell arról beszélgetni, hogy a transzparencia és a betegjogok miért fontosak.

Ön hogyan került kapcsolatba a Tiszával? Ők keresték meg önt vagy fordítva?


Tavaly március 15-én Magyar Péter tartott egy beszédet, amiben az egészségügyet elég fajsúlyosan megemlítette. Sőt, azt mondta, ha megnyerik a választást, lesz egészségügyi minisztérium Magyarországon. Nekem ez azt mutatta, hogy a Tisza prioritásként kezeli az egészségügyet. Ezután kihirdették, hogy várnak szakpolitikusokat a csapatukba, így jelentkeztem...

Milyen a szakmai kapcsolata Magyar Péterrel? Mit volt a véleménye róla?

Magyar Péterrel többször is beszéltem, nagyon jó a szakmai kapcsolat. Nem várnám el egy jogász végzettségű politikustól, hogy ennyire gyorsan megértse, átlássa az egészségügyi szakpolitikát, de vele néha sokkal könnyebb beszélni, mint egy orvos kollégával. Átlátja a problémákat és nagyon gyorsan képes jól integrálni a javaslatainkat...

GÁBOR GYÖRGY: AZ „IGAZ MAGYAR EMBER” KIFEJEZÉSSEL A LEGFŐBB BAJ NEM NYELVI, HANEM POLITIKAI, MORÁLIS ÉS FILOZÓFIAI TERMÉSZETŰ

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.07.18.


Az „igaz magyar emberek” kifejezés mindig identitás-politikai töltettel bír, és rendszerint valamilyen kizárási logikát hordoz: aki „nem igaz magyar”, az gyanús, idegen, megbízhatatlan. A különböző korokban más és más kritériumokat rendeltek ehhez: nemesi származás, nyelvhasználat, vallás, politikai lojalitás, etnikum, osztályhovatartozás stb.

Az „igaz magyar ember” kifejezéssel a legfőbb baj nem nyelvi, hanem politikai, morális és filozófiai természetű.

1. Kirekesztő logikára épül. A kifejezés implikálja, hogy vannak "nem igaz" magyarok, azaz olyan emberek, akik noha magyar állampolgárok, magyarul beszélnek, itt élnek, mégsem tekinthetők „igazi magyaroknak”. Ez a nyelvi stratégia hierarchiát állít fel emberek között, és ez mindig az elnyomás, a diszkrimináció melegágya volt. „Igaz magyar ember” = erkölcsi felsőbbrendűség, szemben mások leminősítésével, gyakran etnikai, vallási vagy politikai alapon.

2. Politikai lojalitás mércéjévé válik. A kifejezés gyakran azt sugallja: „csak az az igaz magyar, aki támogatja az aktuális politikai rendszert.” Ez totalitárius gondolkodásra vall: a hatalom saját képére formálja a nemzeti identitást, és aki nem simul bele, az „idegenszívű”, „hazaáruló”, „gyanús elem”. Pl. a Horthy-korszakban a zsidókat, a baloldaliakat, később a kommunista rendszerben az arisztokratákat vagy a „reakciósokat” zárták ki az „igaz magyar” fogalmából.

3. Történelmi visszaélésekhez kötődik. A kifejezés nem ártatlan. A történelem során újra és újra a gyűlölet és kirekesztés eszközévé vált: 1920 után: antiszemita, revizionista retorikában (Turul Szövetség, MOVE). 1938–44 között: zsidótörvények igazolása („nem igaz magyar” az, aki „nem fajilag magyar”). A Rákosi-rendszerben a „nép ellenségeinek” megbélyegzetteket tekintették „nem igaz magyaroknak”. Napjainkban: a politikai megosztottság egyik jelszava lett („igaz magyar, aki Fidesz-szavazó” versus „hazaáruló liberális”)

4. A nemzeti identitás leegyszerűsítése. A kifejezés esszencializálja a magyarságot, mintha az egy fix, örök, megváltoztathatatlan minőség lenne. Ez kizárja a sokszínűséget: a kettős identitást, a vegyes családokat, a másképp gondolkodókat, a nyelvet később elsajátítókat. Pedig a nemzeti hovatartozás nem veleszületett, nem rögzített, hanem komplex, rétegzett, történetileg és szociálisan is formálódó jelenség.

5. Etikailag manipulatív. Az „igaz” szó morális többletet ad: mintha nem elég „magyar”-nak lenni, jónak is kell lenni hozzá, de hogy mi a „jó”, azt mindig valaki más mondja meg. Ez a fogalom erkölcsi zsarolásként működik: aki nem felel meg a „hivatalos” elvárásnak, az nemcsak „rossz magyar”, hanem rossz ember is.

6. Kollektív identitásra alkalmaz egyéni erkölcsi kategóriát. A „hazafiasság” és a „magyarság” itt nem egy kulturális, nyelvi vagy politikai közösséghez tartozás, hanem morális ítélet. Az erkölcs nem kollektív identitás, hanem személyes döntés és választás, ezért a „kollektív igaz emberek” fogalma önellentmondás, amely a fogalom erkölcsi hitelét számolja fel, és politikai manipuláció eszközévé válik.

Az „igaz magyar emberek” kifejezés politikai identitást erkölcsi kategóriának álcáz, és azáltal teremt közösséget, hogy másokat kizár belőle – ezért történelmileg, etikailag és logikailag is súlyosan problematikus. Az ún. „igaz magyarok” kifejezés már a 20-as évektől kezdve szinonimája lett az etnikailag tiszta, keresztény, rendszerhű állampolgárnak. A magyar identitást többé nem az együttélés, hanem a kizárás szervezte meg, vagyis az „igaz magyar” kifejezés a diszkrimináció és homogenizálás eszköze lett, nem a nemzeti közösség valóságos kifejezője. A rendszer már nem magyarokat, hanem „igaz magyarokat” ismert el – ezzel előkészítette az antiszemitizmus és az elnyomás minden intézményes formáját. Vagyis az „igaz magyar” kifejezés már nem pusztán szimbolikus, hanem a politikai-fizikai kizárás eszköze lett: gettók, jogfosztások, deportálások előszobája. Aki nem tartozott az „igaz magyarok” közé, az a politikai retorikában idegen, áruló, métely lett, a nemzet betegségének forrása.

Az „igaz magyar ember” ideológiája tehát nemcsak a befelé való építkezést szolgálta, hanem a bűnbakképzést, a társadalmi frusztráció kivetítését is.

Tisztelettel kérem és javaslom: felelős magyar polgárok, a közös jólétért elkötelezett emberek, a szabad és igazságos Magyarország hívei kerüljék a fenti kifejezést. Gondolataink világos megfogalmazására adott Arany, Mikszáth, Babits, Kosztolányi, József Attila, Radnóti, Weöres, Pilinszky, Ottlik, Esterházy, Tandori, Parti Nagy, Nádas, Spiró, Závada (hadd ne soroljam tovább) magyar nyelve: alkalmas eszköz arra, hogy pontosan és szabatosan fogalmazzunk, félreértésektől, félrehallásoktól mentesen, kerülve a bántó konnotácókat, amelyek a történelem legsúlyosabb sebeit idézik fel: a kirekesztés, a megbélyegzés és az erőszak szimbolikus nyelvét.