FACEBOOKSzerző: GÁBOR GYÖRGY2025.07.18.
Az „igaz magyar emberek” kifejezés mindig identitás-politikai töltettel bír, és rendszerint valamilyen kizárási logikát hordoz: aki „nem igaz magyar”, az gyanús, idegen, megbízhatatlan. A különböző korokban más és más kritériumokat rendeltek ehhez: nemesi származás, nyelvhasználat, vallás, politikai lojalitás, etnikum, osztályhovatartozás stb.
Az „igaz magyar ember” kifejezéssel a legfőbb baj nem nyelvi, hanem politikai, morális és filozófiai természetű.
1. Kirekesztő logikára épül. A kifejezés implikálja, hogy vannak "nem igaz" magyarok, azaz olyan emberek, akik noha magyar állampolgárok, magyarul beszélnek, itt élnek, mégsem tekinthetők „igazi magyaroknak”. Ez a nyelvi stratégia hierarchiát állít fel emberek között, és ez mindig az elnyomás, a diszkrimináció melegágya volt. „Igaz magyar ember” = erkölcsi felsőbbrendűség, szemben mások leminősítésével, gyakran etnikai, vallási vagy politikai alapon.
2. Politikai lojalitás mércéjévé válik. A kifejezés gyakran azt sugallja: „csak az az igaz magyar, aki támogatja az aktuális politikai rendszert.” Ez totalitárius gondolkodásra vall: a hatalom saját képére formálja a nemzeti identitást, és aki nem simul bele, az „idegenszívű”, „hazaáruló”, „gyanús elem”. Pl. a Horthy-korszakban a zsidókat, a baloldaliakat, később a kommunista rendszerben az arisztokratákat vagy a „reakciósokat” zárták ki az „igaz magyar” fogalmából.
3. Történelmi visszaélésekhez kötődik. A kifejezés nem ártatlan. A történelem során újra és újra a gyűlölet és kirekesztés eszközévé vált: 1920 után: antiszemita, revizionista retorikában (Turul Szövetség, MOVE). 1938–44 között: zsidótörvények igazolása („nem igaz magyar” az, aki „nem fajilag magyar”). A Rákosi-rendszerben a „nép ellenségeinek” megbélyegzetteket tekintették „nem igaz magyaroknak”. Napjainkban: a politikai megosztottság egyik jelszava lett („igaz magyar, aki Fidesz-szavazó” versus „hazaáruló liberális”)
4. A nemzeti identitás leegyszerűsítése. A kifejezés esszencializálja a magyarságot, mintha az egy fix, örök, megváltoztathatatlan minőség lenne. Ez kizárja a sokszínűséget: a kettős identitást, a vegyes családokat, a másképp gondolkodókat, a nyelvet később elsajátítókat. Pedig a nemzeti hovatartozás nem veleszületett, nem rögzített, hanem komplex, rétegzett, történetileg és szociálisan is formálódó jelenség.
5. Etikailag manipulatív. Az „igaz” szó morális többletet ad: mintha nem elég „magyar”-nak lenni, jónak is kell lenni hozzá, de hogy mi a „jó”, azt mindig valaki más mondja meg. Ez a fogalom erkölcsi zsarolásként működik: aki nem felel meg a „hivatalos” elvárásnak, az nemcsak „rossz magyar”, hanem rossz ember is.
6. Kollektív identitásra alkalmaz egyéni erkölcsi kategóriát. A „hazafiasság” és a „magyarság” itt nem egy kulturális, nyelvi vagy politikai közösséghez tartozás, hanem morális ítélet. Az erkölcs nem kollektív identitás, hanem személyes döntés és választás, ezért a „kollektív igaz emberek” fogalma önellentmondás, amely a fogalom erkölcsi hitelét számolja fel, és politikai manipuláció eszközévé válik.
Az „igaz magyar emberek” kifejezés politikai identitást erkölcsi kategóriának álcáz, és azáltal teremt közösséget, hogy másokat kizár belőle – ezért történelmileg, etikailag és logikailag is súlyosan problematikus. Az ún. „igaz magyarok” kifejezés már a 20-as évektől kezdve szinonimája lett az etnikailag tiszta, keresztény, rendszerhű állampolgárnak. A magyar identitást többé nem az együttélés, hanem a kizárás szervezte meg, vagyis az „igaz magyar” kifejezés a diszkrimináció és homogenizálás eszköze lett, nem a nemzeti közösség valóságos kifejezője. A rendszer már nem magyarokat, hanem „igaz magyarokat” ismert el – ezzel előkészítette az antiszemitizmus és az elnyomás minden intézményes formáját. Vagyis az „igaz magyar” kifejezés már nem pusztán szimbolikus, hanem a politikai-fizikai kizárás eszköze lett: gettók, jogfosztások, deportálások előszobája. Aki nem tartozott az „igaz magyarok” közé, az a politikai retorikában idegen, áruló, métely lett, a nemzet betegségének forrása.
Az „igaz magyar ember” ideológiája tehát nemcsak a befelé való építkezést szolgálta, hanem a bűnbakképzést, a társadalmi frusztráció kivetítését is.
Tisztelettel kérem és javaslom: felelős magyar polgárok, a közös jólétért elkötelezett emberek, a szabad és igazságos Magyarország hívei kerüljék a fenti kifejezést. Gondolataink világos megfogalmazására adott Arany, Mikszáth, Babits, Kosztolányi, József Attila, Radnóti, Weöres, Pilinszky, Ottlik, Esterházy, Tandori, Parti Nagy, Nádas, Spiró, Závada (hadd ne soroljam tovább) magyar nyelve: alkalmas eszköz arra, hogy pontosan és szabatosan fogalmazzunk, félreértésektől, félrehallásoktól mentesen, kerülve a bántó konnotácókat, amelyek a történelem legsúlyosabb sebeit idézik fel: a kirekesztés, a megbélyegzés és az erőszak szimbolikus nyelvét.
/ nfgklub 
.jpg)
Gondolom Böjte Csaba ferences testvér is nagyon keresztényinek gondolja, amikor egy férfi így beszél egy nővel?
No, de nézzünk még pár idézetet a fiúktól! Hogy mit is jelent számukra a „polgári”, „jobboldali”, „keresztényi” értékrend!
„Jönnek a dúlt-keblű hígmagyarok megint, / influenszerek, dö:g-celebek, jönnek a sz@rból, / zaj van.
Lényeg a lényeg, hogy Jam Buli készül, amin résztvesz Karlendítős Zsid:ózós Zsolt, Terr:orista György, Trágárkodós Gyűlöletfröcsögős Zsolt, Bogár Uszító László, Imádkozós Csaba és a gyerekek (én már tennék egy bejelentést gyermekvesz:élyeztetésre!) és ezt a szuper partit a Miniszterelnökség támogatja!
