Szerző: KOPRIVA NIKOLETT
2026.05.25.
Kétezres évek. Munkács, Mitraka utca. Négy éves vagyok. Szüleim örökbe fogadnak egy tizenöt éves fiút, Istvánt. Bátyám rajztehetsége feltűnő. Garázs fölötti kis, alacsony mennyezetű házunkban gyakran serceg a grafitceruza. Édesapámmal skiccek, vázlatok, tusrajzok sorát gyártják. Amikor nem vagyunk otthon, István olykor vendégül látja barátját, Igort. A garázsba is beosonnak, ahol halomban hevernek a festéktubusok, ecsetek, vásznak, festőládák. A fiatal vendéget megigézi az olajfesték illata, a vásznakon életre hívott alakok. Ő is festeni kezd, rövidesen felvételizik az Kárpátaljai Művészeti Főiskolára (2017-től Kárpátaljai Művészeti Akadémia, helyszíne Ungvár – a szerk.). Huszonhat év telik el. Messze vagyok a garázs fölötti ház valóságától. István évek óta Skóciában él, nem tartjuk a kapcsolatot.
Igor Panicsev munkácsi festő, aki 2023-tól megsebesüléséig a frontvonalon harcolt, megjárta az orosz-ukrán háború lövészárkait. Túléléséről, a PTSD megpróbáltatásairól beszéltünk vele...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.