Szerző: ur.anita
2016.02.20.
Az ókorban a filozófia nem holmi elvont tudomány volt, hanem nagyon is élő, mindennapi, sőt gyakorlatias diszciplína. Nem véletlenül tartották a költőket és a filozófusokat a legalkalmasabb személyeknek például az állam legfőbb vezető funkcióinak ellátására, hiszen az elméleti tudáson és műveltségen kívül iskolákat alapító és működtető, sok emberre hatással levő valódi vezetők voltak a filozófusok. Az ókori bölcsek módszereit és tanítványaikhoz intézett kérdéseiket olvasva, egy sor tökéletes, akár ma egy az egyben alkalmazható coaching-kérdést látok, amelyek a tanítványok és olvasók belső erőforrásaira építettek és a saját megoldásuk megtalálására ösztönöztek. Zseniális gondolkodók, az emberi lélek kitűnő ismerői, módszertani szakértők, jó előadók, karizmatikus vezetők voltak egy személyben.
Manapság az emberek hajlamosak a boldogságot valami sorsszerű dolognak, a külvilágtól függőnek tekinteni, amire kevés a ráhatásunk, csak várunk rá, és majd egyszer csak lesz (ha nyerünk a lottón), vagy azt gondolni, hogy olyan nincs is, soha nem is lesz (legalábbis nekünk nem lehet). Pedig a modern tudomány, a pozitív pszichológia és az agykutatás utóbbi évtizedekben feltárt eredményei egyértelműen bizonyították, hogy az agy fejlődő, tanulásra képes szerv és ez a tanulékonyság a pozitív érzések megélésére, a boldogság tanulására is igaz - bármilyen életkorban. Érdekes, hogy már az ókori görög gondolkodók is a boldogságot a cselekvéssel kapcsolták össze - és ma már bizonyítani tudjuk, hogy helyesen gondolta ezt Arisztotelész: "A boldogság mindig tetteink következménye"...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.