Szerző: Tamás Róbert
2016.08.01.

![]() |
Bár az utóbbi bejegyzéseim többsége beleillik a kismama divat kategóriájába, szimplán és egyszerűen azért, mert kismamaként szerepelek bennük, a mai mégis más lesz! A várandósságom alatt szinte végig igyekeztem úgy öltözködni, ahogy azt egyébként is tettem volna, de ez azért - be kell valljam - csak ideig-óráig működhetett. Eljött az ideje annak is, hogy meg kelljen rendelnem az első kismama felsőmet.
Az elmúlt hónapok, sőt az elmúlt egy év kutatásai - többé-kevésbé stabilan - rendre azt mutatják, hogy a lakosság 60 százaléka elégedetlen a kormány tevékenységével. A Medián legfrissebb kutatása szerint közel 70 százalék tartja korruptnak a Fideszt és a kormányt. Ugyanezen kutatás szerint a lakosság 20 százaléka tartja diktatúrának Magyarországot, 15 százaléka maffiállamnak, míg polgári demokráciának csak a lakosság 18 százaléka. A többi lehetséges válasz pedig a polgári demokrácia és a diktatúra közötti lehetőségként értékelhető leginkább. Ez az arány még durvább, ha a nem Fideszre szavazó állampolgárokat nézzük, ott csupán pár százalék tartja Magyarországot polgári demokráciának, míg az országot diktatúrának vagy maffiállamnak tartók aránya meghaladja az 50 százalékot....A PR-feladatokra vonatkozó részmegbízás értéke 4,5 milliárd forint, a nyertes ajánlattevő pedig a Network 360 Reklámügynökség Kft., Affiliate Network Kft., és LV-Team Kft. alkotta trió lett. A Network 360 és az Affiliate tulajdonosa egyaránt a Rogán Antal pasa parki szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba, aki a két cégből összesen 700 millió forint osztalékot vett fel tavaly.Az esztergomi LV-Team Kft.-nek még honlapja sincs, és tavaly decemberben alulmaradt Csetényi cégeivel szemben a MOB közbeszerzésén. Az Lv-Team Kft. tavalyi nettó árbevétele mindössze 78 millió forint volt, a miniszterelnökségi megbízás tehát kimondottan jól jött a cégnek.
A rendezvényszervezési feladatokra vonatkozó rész értéke 425,89 millió forint, ennek nyertese közös ajánlattevőként a Network 360 Reklámügynökség Kft. és az LV-Team Kft. lett.
Kapcsolódó:ITT OLVASHATÓ
A Fideszhez köthető konzorcium nyerte a Miniszterelnökség 670 milliós tanácsadói tenderét
Csetényi Csaba 700 millió forint osztalékot vett ki a cégeiből
Rogán szomszédjának is boldog karácsonya volt
5,1 milliárd forint állami megbízást kaptak a Rogán szomszédjához köthető cégek