Szerző: Swan Edgar
2016.05.31.
A cég tavaly megduplázta 2014-es nettó árbevételét, ami 9,8 milliárd forint volt. Az osztalék is a korábbinak szinte kétszerese: tavaly 1,8 milliárdot vett ki osztalékként Mészáros és neje...A Mészáros és Mészáros Kft. tavalyi mérlegének főbb adatai:– nettó árbevétel: 20,74 milliárd forint– adózott eredmény: 3,72 milliárd forint– osztalékkifizetés: 3,5 milliárd forint
ElőzményekAnnak érdekében, hogy a támogatások mértéke a települések lélekszámától függetlenül legyen összevethető, mindent egy főre vetítve fejeztünk ki. Fontos ugyanakkor figyelembe venni a lakosság eloszlását is a helyi polgármester politikai hovatartozása szerint, hiszen az egy főre jutó támogatások csak ezzel az eloszlással együtt fejezik ki, hogy mekkora tömegek a kedvezményezettjei az EU finanszírozási programjainak.
Továbbfejlesztettük az EU-támogatás térképet, és nem lennénk most a független polgármesterek helyében
Interaktív térképen mutatjuk meg, hogy mennyi EU-s pénzt kaptak a magyar települések
Az Átlátszó EU-támogatás dossziéja
Azt mindenki felejtse el, hogy a mai kis baloldali pártok bármikor is leválthatják a Fideszt. S ma már ezt egészen nagy valószínűséggel állíthatom, mert tudom, hogy Vona Gábornak sikerült az akaratát keresztül vinni a párt tagjain. Az igazi nagy metamorfózist ebben látom, ami akár a következő évek politikai harcát is gyökeresen befolyásolni fogja. A helyzet az, hogy eddig a Jobbikra rá lehetett fogni azt, hogy „náci” párt, s ilyen pártnak nincs helye a hazai politikai életben. Hangsúlyozom, hogy a Jobbik eddig sem volt „náci” párt, de a benne lévő szélsőséges személyek tettei valóban alkalmat adtak arra, hogy ilyen téves képzet alakuljon ki a kevésbé tájékozott és agyon manipulált emberek között. Ám azzal, hogy most Vona Gábornak sikerült ezeket háttérbe szorítania, ezt a politikai fegyvert is kivette a kritikusai kezéből. De volt még Vonának a Jobbik számára egy további jó húzása: a helyükre olyan embereket tett, akik korábban már bebizonyították azt, hogy bírják a választók bizalmát legalábbis a saját településükön. Mindez pedig azt involválhatja, hogy a Jobbik tovább fog erősödni és a Fidesznek valóban egyetlen kihívójává fog válni...
A kullancs nem éppen növény, hogy kerül tehát egy kertészeti blogra? Hát úgy, hogy aki a növényekkel szoros kapcsolatba kerül, például egy kora nyári túra, természetjárás, vagy éppen növénygyűjtés közben, az jó eséllyel találkozhat kullanccsal is, sőt, ez az undok rovar akár a városi parkokban, vagy akár a saját kertünkben is feltűnhet. Az idei enyhe tél kedvezett a kullancsoknak, így a mostani szezonban valóságos invázió várható, és sajnos a kullancsok fertőzöttsége is eszkalálódik.
Napjainkban olyan pártok törnek előre, amelyeket populistának lehet minősíteni. Keleten még sikeresebbek, mint nyugaton. Erősen sértültek az alapvető jogok az EU-ban, sok olyan szabadságjog és érték került veszélybe, amire az egész szervezet épül. Főként a bevándorlás kapcsán fordultak elő jogsértések. Egy osztrák szakértő szerint az igazi népvándorlás hosszú távon nem délről fenyeget, az emberek a legnagyobb számban Kelet-Európából költöznek nyugatra...