30/40 BLOG
Szerző: frimi
2016.11.29.
Egy akciófilmnek nem muszáj primitívnek lennie. Persze egy Steven Seagal, vagy éppen Van Damme mozitól sohasem vártunk magvas gondolatokat, hiszen magukról a sztárokról sem képzeltük, hogy filozófiából írták a doktorijukat. És az utánpótlás, Jason Statham sem arról nevezetes, hogy bonyolult logaritmusok és konspirációk felfejtése útján menekülne azokból a csapdahelyzetekből, amikhez neki csak egy hatalmas gépfegyver, néhány pisztoly, vagy puritánabb esetekben, a lába és az ökle szükséges. Mint minden, az akciófilmek is jelentősen leegyszerűsödtek. Nem kell már jellem, sárm, karizma, humor, lazaság, ész és ravaszság, nem kellenek igazán gonosz és manipulatív ellenfelek, elég egy beprogramozott robotszerű hős minél több puklival a vállán és a mellkasán, aki szúrós tekintettel néz és közben halomra lövi, vagy csépeli az ellent. A történetek annyira sematikusak és egykaptafára épülők, hogy azok dekódolásához a logika, a gondolkodás és a tudás nélkülözhető, mindössze egy szem ajánlatos hozzá, amivel követni lehet a sokszor teljesen véletlenszerűen bekövetkező eseményeket. Ily módon a színészek is csak koloncok, hiszen helyettük inkább arcokra tartanak igényt, amelyek olyan grimaszokat vágnak, mint a hollywoodi szépségek a huszadik botox műtétjük után. Merevet és előre nézőt. Így amikor kicsit tele lesz a puttony és elönt bennünket a pulykaméreg a sokadik igénytelenség láttán, jól esik hátranézni. Nem a könnyes szemű nosztalgia vagy a korcs jelen elátkozása miatt, hanem azért, hogy meglessük milyen az, amikor olyan valódi hősök uralják a vásznat, akiknek még igazi tökük van, nem felcsatolható műbránereik.
A profi nemcsak a francia, hanem az európai filmművészet egyik ragyogó gyémántja. Georges Lautner filmje attól más, mint egy megszokott, sablonos akcióorgia, hogy a történetnek szépen leírható íve van, ami mögött pontosan kirajzolódnak azok a szándékok, amik a karaktereket, a főhőst és a vele szemben állókat mozgatják. A macska-egér játszma egészen új, máig aktuális perspektívába helyeződik azzal, hogy itt a hatalom és az egyén érdekei ütköznek, jelesül, hogy a titkosszolgálat feláldozhatja –e az ügynöke életét az időközben megváltozott politikai-gazdasági célok elérése érdekében. És ez a felütés nem kizárólag üldözést, harcot, verekedést és golyózáporokat generál, hanem olyan kérdéseket is, amelyek csontig hatolóan érvényesek a mindenkori elöljárók személyiség –és természetrajzát illetően. A profi rendkívül szemléletesen világít rá a hatalom emberi tényezőket, becsületszót és tisztességet nem tűrő érdekérvényesítésére. Ez pedig röviden azt jelenti, hogy a feljebbvalók úgy packázhatnak az embereikkel, ahogy éppen a hasznuk és a rövid távú érdekeik kívánják. Az alázatos csinovnyikok az egyik napon még végrehajthatják a rájuk bízott feladatukat, aztán a rá következőn, amint a széljárás egy más irányt vesz, már el kell távolítani őket, akár likvidálás útján is, nehogy beleköpjenek a jól előkészített levesbe. A profiban azonban az egyén fellázad, mert árulónak, kisstílűnek és becstelennek tartja azt a rendszert kiszolgáló személyzetet, amely előbbre helyezi a saját igényeit, elvtelen kompromisszumait a tisztességgel és az adott szóval szemben...
ITT OLVASHATÓ
A PROFI - ENNIO MORRICONE - BELMONDO
VálaszTörlés