- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Koblencz Zsuzsanna
2017.01.09.
A cselédkönyv, ami fényképkeresés közben most véletlenül előkerült, csak csontszínű papír. Lapjai rubrikákra osztva, ahová be lehetett jegyezni a gazda – a gazda! - nevét. A cseléd hűségéról, ügyességéről, magatartásáról, erkölcsiségéről szóló sorokat. Az összeget, amit munkájáért a mindenes cseléd kaphatott: 1942 -ben havonta 18, majd 14 pengőt.
Kedves ismerősnél jártam, beszélgettünk. A múlt egy darabkája is felakadt társalgásunk fonalára, amit ő egy régi fényképpel szeretett volna elevenebbé tenni, így hát fiókokat nyitogatott, iratokat túrt fel, füzeteket lapozgatott. De nem lett meg a fénykép mégsem.
A hasonmását legutóbb egy helytörténeti kiállítás tárlójának üveglapja alatt láttam. Eredeti tulajdonosának neve azonos volt az enyémmel. A szemem sarkából figyeltem, mint nyílik kaján mosoly néhány, körülöttem bámészkodó, ismerős tárlatlátogató arcán. Épp akkoriban kezdett divatba jönni ugyanis megint a kutyabőr. Családfákat kutattak és rajzoltattak, csak hogy kiderüljön a származási pedigré. Különös módon, mindenkinek akadt őse, aki, ha följebb nem is, de legalább a köznemesek közé soroltatott.
A vitézi cím viselése pedig legalább annyira fontos lett hirtelen, mint a párttagkönyvek körömszakadtig való tagadása.
Erre ott álltam én egy cselédkönyvvel szemközt, amelyikben a vezetéknév azonos volt az enyémmel, és szinte sajnáltam, hogy nem kiálthatok fel: ez itt az én anyámé. Vagy nagyanyámé. Ugyanis csak névrokon volt ennek az okmánynak a tulajdonosa, az a hajdani kiscseléd, noha anyámnak is, nagyanyámnak is volt cselédkönyve...
A hasonmását legutóbb egy helytörténeti kiállítás tárlójának üveglapja alatt láttam. Eredeti tulajdonosának neve azonos volt az enyémmel. A szemem sarkából figyeltem, mint nyílik kaján mosoly néhány, körülöttem bámészkodó, ismerős tárlatlátogató arcán. Épp akkoriban kezdett divatba jönni ugyanis megint a kutyabőr. Családfákat kutattak és rajzoltattak, csak hogy kiderüljön a származási pedigré. Különös módon, mindenkinek akadt őse, aki, ha följebb nem is, de legalább a köznemesek közé soroltatott.
A vitézi cím viselése pedig legalább annyira fontos lett hirtelen, mint a párttagkönyvek körömszakadtig való tagadása.
Erre ott álltam én egy cselédkönyvvel szemközt, amelyikben a vezetéknév azonos volt az enyémmel, és szinte sajnáltam, hogy nem kiálthatok fel: ez itt az én anyámé. Vagy nagyanyámé. Ugyanis csak névrokon volt ennek az okmánynak a tulajdonosa, az a hajdani kiscseléd, noha anyámnak is, nagyanyámnak is volt cselédkönyve...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.