NE GYÓGYULJ MEG!

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gépnarancs
2017.01.09.

Szerintem már mindenki nagyon unja az egészségügyi rémtörténeteket, hiszen mindenki átélt már ilyet. Megvannak a maguk tapasztalatai, és már azt is tudják, hogy hiába jártatják a szájukat, változni úgysem fog semmi.

Az én rémálmaim eredménye főként arra korlátozódik, hogy igyekszem különféle bajaimat megoldani saját hatáskörben, addig, amíg erre lehetőségem van – nem fordulok orvoshoz, hogy meghalljam a szentenciát, amelyet a jó doktorok diagnózisként értékelnek: drága asszonyom, ez a korral jár!

Persze, elismerem, hogy bizony egy idő után az egykor tökéletesen működő vegyigyár, amelyet szervezetnek nevezünk, lassan de biztosan elkezd összeomlani, s nincs rá megfelelő szerviz, mert már régen nem gyártják a modellt. Tehát nincs pótalkatrész, nincs csere, venni kell egy új készüléket… Ám akad olykor egy szakember, aki, ha nem is tudja tökéletesen megoldani a hibát, de talál valami trükkös megoldást, amivel a régi készülék ha nem is flottul, de azért még működik egy darabig – nem hörög, nem kattog, végzi a dolgát, és az ember arra gondol, hátha kitart ez az állapot még egy darabig.

Tóth Árpád azt írta a Palace-ban című versében (többek között): „De lehet-e repülni annak, ki teste rabszolgája lett, kinek már mindenekfelett csak „hői” és „kilói” vannak, ki csak csomó, rút, vegyi bomlás? Jaj!… sóhajba vesző káromlás dühe ráng romló testemen. Az istenit!… jaj Istenem. …. Vigaszt!… mindegy, bölcset, bolondot, csak kínom szebbre fesse át!”

Átfestés – variációk a semmire

Na, kérem szépen, ez az, ami nincs. Az átfestés. Pedig nem kellene sok hozzá, csak egy kevés empátia. Figyelem. Őszinteség. Ha például a háziorvos mentőt rendel – horribile dictu éppen szombati napon –, akkor egy rezidens orvos ne azt mondja a vánszorgó betegnek, hogy mégis, mit gondolt, hogy hétvégén akar befeküdni a belgyógyászatra? Talán majd ő húzza át az ágyat? És különben sincs bent szakorvos, egyedül ő ügyel, két napig úgysem történik semmi! És azzal a lendülettel el is megy – persze, nem ágyat húzni. És néhány órával később a „hétvégi beteg” már le is feküdhet az ágyába. A cuccát betolják az ágy alá, mert nincs szekrény, ahová bepakolhatná a holmiját, aztán jön a takarító, és a fertőtlenítőtől tocsogó felmosó fával odébb lökdösi a sportszatyrot, amely persze átázik, a pótpizsama, a törülköző tönkremegy, majd jön a rezidens, és megkérdezi, miért nem hozott magával váltó cuccot a kedves beteg, talán majd a kórház ad ilyet? Ez nem éppen a „kín átfestésének” előszobája, sőt!

És, mert szombat van, és nincs szakorvos, labor (csak sürgős esetben, és ki ítéli meg, hogy az éppen mi? A rezidens?), a szomszéd ágyon egy haldokló beteg fekszik magatehetetlenül. Róla péntek délután állapították meg, hogy TBC-s. De hát már vége a munkaidőnek, s minek is tennének bármit, a beteg ott marad, minimum hétfőig. Aztán hétfőn kiderül, hogy mégsem TBC-s, csak éppen haldoklik. Így hát már ketten vannak a szobában, akiknél az „átfestés” nagyon nem működik.

És ott a harmadik beteg, a 150 kilós. Összeszedett egy remek fertőzést a kórházban, húsevő baktérium támadta meg. Vérző, nedvedző sebeivel nehezen kel fel, hogy kimenjen a fürdőszobába. Bottal megy, s neki ágynak, asztalnak – s ezt teszi a fürdőszobában is. Ám mivel hétvége van, s amúgy sincs elkülönített kórterem, így hagyják a dolgot – a többi beteg pedig jár ugyanabba a fürdőszobába, ahol ott csicseregnek a húsevő baktériumok. Semmiség… Az egyik beteg rokona nem így véli, hajnalban bemegy a kórházba, visz magával fertőtlenítőszert, szivacsot, törlőruhát, lepucolja a fürdőszobát, aztán azt mondja a férjének, most gyere fürdeni – s ha pisilni kell napközben, akkor menj a folyosói WC-be. Ez is egy szép „átfestés”...

ITT OLVASHATÓ