Szerző: HaFr
2017.04.20.
A Fidesz 2002-ben négy évnyi polgári kormányzás után ellenzékbe került. 2001-től már lehetett tudni, hogy az MSZP várható szociális demagógiájával szemben a Fidesz csak egy másik fajta demagógiával, a parttalan nacionalizmussal maradhat biztosan hatalmon, de sokan reménykedtünk abban, hogy kellő egyensúlyt fog találni a párt a polgári program és a nemzeti elkötelezettsége között - elvégre ez utóbbi lett volna Magyarország hosszú távú érdeke. Orbán azonban úgy fogta fel a vereséget mint a polgári alternatíva vereségét, amely nem elég erős ahhoz, hogy kellő szavazóbázist biztosítson neki. 2004-re teljesen le is mondott a kormányzása programjáról: jött az olcsó zakós, zsíros hajú Orbán és a teljes fordulat a proletár szavazóbázis felé. Akiket fel kellett volna emelnie, azoknak a legrosszabb ösztöneire kezdett hatni, majd 2010-től a végletekig élezte azokat.
A 2010 utáni Orbán országgal-világgal tudatta, hogy lemondott a polgári Magyarország víziójáról, amivel elárulta a jobboldalt. Egy plebejus-nacionalista program mentén összeillesztette (kisebb részt) a baloldalnak, (nagyobb részt) a jobboldalnak a nyugati civilizáció értékrendjére kevésbé érzékeny rétegeit, az antikommunista propagandával megtévesztette a nemzeti oldal magasabb státusú szavazóit, akik jó időre elfeledkeztek arról, hogy a leghathatósabb antikommunizmus az érdemelvű piacgazdaság, a közösségek miriádjára épülő versenyképes nemzet és a gonddal ápolt nemzeti kultúra ötvözetéből jön létre. Nem a pártvezérek hatalmi monopóliumából, a korrupcióból és az ellenvélemények elfojtásából. Ez a bolsevizmus politikai kultúrája. Éppen, ami ellen vagyunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.