Szerző: Radvánszki Barna
2017.05.16.
A menekültekről, a holokauszt-emléknapról és a bojkott hiábavalóságáról.
Nagyon megleptek Simicskó István miniszter úr aktuálpolitikai megjegyzései a Páva utcai hivatalos, állami holokauszt-megemlékezésen. Néhány nappal később ugyanígy fájdalommal kellett hallanom Pintér Sándor belügyminiszter úr emlékezését a Világ Igaza kitüntetés átadóján. Mindkét miniszter a nácizmussal állította párhuzamba az „illegális migrációt”.
Az aktív zsidó közösség jelentős részét érzelmileg feldúlta a honvédelmi miniszter. Nem hiszem, hogy a kormány képviselőjének ilyen szándéka lett volna, hiszen magáról a holokausztról „jóvátehetetlen tragédia”-ként beszélt. Emlékezetpolitikai válságra utal az a tény is, hogy volt olyan meghívott, aki Köves Slómó rabbi miatt bojkottálta a Páva utcai eseményt. Egy zsidó miatt bojkottálni egy holokauszt megemlékezést: önellentmondás. Hiszen, abban egyet kell értenünk, hogy a sorsunk egybefonódott a Soá alatt: legyünk neológok, reformzsidók, chábádnyikok, vagy egy zsidó nagyszülővel rendelkező kikeresztelkedettek.
Személy szerint mélységesen nem értek egyet a migráció kezelésével, és avval, hogy csupán biztonságpolitikai problémának van beállítva. Kiráz a hideg a folyamatos „brüsszelezéstől”, „sorosozástól”, a kisegyházak, civilek, a sajtó, a CEU jogfosztásától, a Köves Slomó vezette EMIH hatalmi simulékonyságától, és sok minden mástól, amit nem érdemes leírnom. Kötelességemnek érzem azonban meghallgatni a nekem nem tetsző véleményeket is, és egy emlékközösséget alkotni olyan emberekkel is akár, akikkel nem értek egyet. Mindezzel együtt azt gondolom, hogy az államnak joga és kötelessége, hogy méltóan emlékezzen és emlékeztessen. A judaizmus pedig sosem volt független valamilyen államrendtől és a többi zsidó közösségtől sem. Sőt, a zsidó közösség – ha tetszik, ha nem – évszázadok óta az állam, és a többi közösség általi elfogadottsága révén létezik. Ha nincs állam, nincs zsidóság. (Róma jóváhagyásával létezett csak zsidó állam, mégis azóta folyamatosan megkérdezzük: „De hát mit tettek értünk a rómaiak?!”). Keveset számítanak ilyen szempontból a politikusok „retorikai botlásai”, melyeket méltatlanoknak érzünk az emlékünnepséghez. Az állami vezetők – státuszukból adódóan – ugyanolyan részei az emlékezetközösségnek, mint egy rabbi vagy egy hitközségi vezető...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.