VIRÁGZÁS ÉS BUKÁS EGYIDŐBEN - A. J. P. TAYLOR: A HABSBURG MONARCHIA 1809-1918

KÖNYVTACSKÓ BLOG
Szerző: SZABOLCS282
2017.11.07.

Mi magyarok, legyen szó hírfogyasztásról, irodalomról vagy történelemről, szeretünk magunkkal foglalkozni. Ráadásul azt gondoljuk, a világ is velünk foglalkozik. Például kedvelt rádióállomásom nemzetközi lapszemle címén a világsajtó Magyarországról írt cikkeit foglalja össze. Az persze homályban marad, hogy a cikk egy futottak még hírportálon, vagy egy egyébként neves sajtótermék ötödik oldalán, fél hasáb terjedelemben jelent meg. Nem csoda, ha a külföldi híreket nem fogyasztó hallgató azt szűri le, hogy az egész világ kis hazánk körül forog.

Néha azonban tényleg előfordul, hogy a középpontba kerülünk. Jelen esetben egy évtizedek óta alapműnek számító szakkönyv szentel nagyobb figyelmet Magyarországnak, persze elsősorban nemzetközi kontextusba kerülése okán. Érdekesek és tanulságosak, ha a messziről jött ember foglalkozik velünk. Kiderülhet, hogy számunkra megkérdőjelezhetetlen igazságok, a kívülállónak nem olyan egyértelműek; amit mi fehérnek hittünk szürkés, ne adj’ Isten, fekete.

A Habsburg Birodalom XIX. századi története a virágzás és bukás kora egyidejűleg. Fontos időszak magyar szempontból, mert a máig feldolgozatlan nemzeti trauma, Trianon előtörténete is e korszakhoz köthető. Világnézettől függetlenül úgy tartjuk, hallatlan igazságtalanság ért minket a Párizs melletti kastélyban. Ezért különösen érdekes, ahogy Taylor új perspektívába helyezi az okokat és okozatokat.

Az angol történész szerint a XVII. századtól, tehát amikor a török kiűzésével az egész Magyar Királyság a Habsburg Birodalom része lett, mindent elrontottunk, amit csak lehetett. Taylor hidegzuhanyként ható konkrétummal indít. Történelmünk sokszor megfestett, megénekelt, magasztos pillanatával, az 1741-es pozsonyi országgyűléssel: „a magyar nemesek felajánlották ugyan életüket és vérüket, de adót továbbra sem akartak fizetni.” Írónk szerint ez az attitűd határozta meg Magyarország és a Habsburg Birodalom közötti részint fegyveres, részint retorikai összecsapásokat egészen 1918-ig. A történelmi Magyarország politikailag legfontosabb osztálya, az Országgyűlésben és a megyegyűlésekben ülő félmilliós, egyre inkább dzsentrisedő nemesség konzervatív kiváltságai védelme érdekében bármit megtett. Hol a liberalizmus elkötelezett szószólói, hol bősz nacionalisták voltak. Termelő munkát nem végeztek, ráadásul az egyetlen arisztokratához méltónak tartott gazdasági tevékenység, a földbirtoklás ökonómiai súlyának csökkenésével gazdasági jelentőségüket is egyre inkább elveszítették. Az ipart a németeknek, a kereskedelmet a zsidóknak engedte át, majd a történelmi hibát felismerve, nacionalista, illetve antiszemita lépésekkel próbálták mások javait újraosztani...

ITT OLVASHATÓ