Szerző: Andrew_s
2017.12.20.
A civilek, illetve a civilek szervezetei kapcsán olyan kommunikációs nyomás alakult ki az elmúlt hónapokban, illetve években, hogy néha a vízcsapból is az folyik. Ha kiderülne, hogy valamelyik civil szervezetnek köze van a lakossági vízellátáshoz, akkor különösen. Néhány kormányhívő pedig talán szomjan is halna. Inkább.
Mert a kormány szerint minden civil bűnös. Kivéve azokat, akiket ártatlannak neveznek ki. Természetesen vezéri ellenjegyzéssel. Elvégre nagy történelmi elődök mutatják az utat. Abba az irányba, hogy az a bűnös, akit annak neveznek ki. Amiből az is következik, hogy az az ártatlan, akit a hatalom annak tekint. A legtöbb civil szervezet nem tartozik az utóbbi kategóriába. Egyébként érthetően nem tartozik oda. A civilek ugyanis valóban bűnösök. Néhány szempontból mindenképpen. Akkor is, ha azokat tekintjük civileknek, akik valóban azok. De akkor is, ha a társadalmi szervezetek tagságát, aktivistáit tekintjük annak. Mely utóbbi leszűkítés a Fidesz megszólalóinak igen kedves, ám igen ostoba megoldása a kollektív bűnösség „megszemélyesítésére”. Annak érdekében, hogy a valós tartalmat szétmaszatolják, és az „ügyeletes ellenség” képét rájuk testálják. Az, hogy olykor maguk a szervezetek, és az azokat támogató média is él ezzel a beszűkítéssel egy nem kevésbé ostoba befekvés a kormány kommunikációjának, igencsak prokrusztészi, ágyikójába. Mert a társadalom alapvetően a civileké. Kellene, hogy legyen.
A civilek egyfajta bűnössége azonban még a szélesebb értelemben is megáll. Legfőbb bűnük talán a megvezethetőség, illetve a kényelemszeretet. De nem is annyira a kényelem szeretete, mint a kockázatkerülés. Ugyanakkor ezek a jellegzetességek annyira általánosak, hogy a hatalom szinte minden korban számíthat ezekre a jellemzőkre. Az, hogy az emberek tömegben buták, az olyan közismert, hogy szinte minden populista népszónok ki is használja a tömeggyűlések adta lehetőségeket. Az sem tekinthető különlegesnek, hogy még az aktívabbak sem igazán szeretik a „balhékat”. A hatalom ténykedésével szemben elégedetlenek többségének is szimpatikus szervezés az, amelyik lehetőséget ad némi ökölrázásra, de amelyik nem torkollik olyan akciókba, amelyben az ökölrázók esetleg be is azonosíthatók. A hatalom ezt a hatást is szívesen kihasználja, ha teheti. Korábban, a technikai lehetőségek egy alacsonyabb szintjén, nem véletlenül terjesztették el szívesen a beépült megfigyelőkről szóló „híreket”. Amely kommunikációs húzás sokszor akkor is hatott, ha utólag az ilyen híresztelések jó része üres fecsegésnek, legendának bizonyult...
Mert a kormány szerint minden civil bűnös. Kivéve azokat, akiket ártatlannak neveznek ki. Természetesen vezéri ellenjegyzéssel. Elvégre nagy történelmi elődök mutatják az utat. Abba az irányba, hogy az a bűnös, akit annak neveznek ki. Amiből az is következik, hogy az az ártatlan, akit a hatalom annak tekint. A legtöbb civil szervezet nem tartozik az utóbbi kategóriába. Egyébként érthetően nem tartozik oda. A civilek ugyanis valóban bűnösök. Néhány szempontból mindenképpen. Akkor is, ha azokat tekintjük civileknek, akik valóban azok. De akkor is, ha a társadalmi szervezetek tagságát, aktivistáit tekintjük annak. Mely utóbbi leszűkítés a Fidesz megszólalóinak igen kedves, ám igen ostoba megoldása a kollektív bűnösség „megszemélyesítésére”. Annak érdekében, hogy a valós tartalmat szétmaszatolják, és az „ügyeletes ellenség” képét rájuk testálják. Az, hogy olykor maguk a szervezetek, és az azokat támogató média is él ezzel a beszűkítéssel egy nem kevésbé ostoba befekvés a kormány kommunikációjának, igencsak prokrusztészi, ágyikójába. Mert a társadalom alapvetően a civileké. Kellene, hogy legyen.
A civilek egyfajta bűnössége azonban még a szélesebb értelemben is megáll. Legfőbb bűnük talán a megvezethetőség, illetve a kényelemszeretet. De nem is annyira a kényelem szeretete, mint a kockázatkerülés. Ugyanakkor ezek a jellegzetességek annyira általánosak, hogy a hatalom szinte minden korban számíthat ezekre a jellemzőkre. Az, hogy az emberek tömegben buták, az olyan közismert, hogy szinte minden populista népszónok ki is használja a tömeggyűlések adta lehetőségeket. Az sem tekinthető különlegesnek, hogy még az aktívabbak sem igazán szeretik a „balhékat”. A hatalom ténykedésével szemben elégedetlenek többségének is szimpatikus szervezés az, amelyik lehetőséget ad némi ökölrázásra, de amelyik nem torkollik olyan akciókba, amelyben az ökölrázók esetleg be is azonosíthatók. A hatalom ezt a hatást is szívesen kihasználja, ha teheti. Korábban, a technikai lehetőségek egy alacsonyabb szintjén, nem véletlenül terjesztették el szívesen a beépült megfigyelőkről szóló „híreket”. Amely kommunikációs húzás sokszor akkor is hatott, ha utólag az ilyen híresztelések jó része üres fecsegésnek, legendának bizonyult...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.