ÍGY GONDOZD AZ ORBÁNODAT

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2018.01.19.

És biztos ön abban, hogy csupán azokat fogja sérteni, akiket akar? Nem kéne körültekintőbbnek lennie? Hát nem ismeri a szenvedések és megaláztatások monoton történeteit? Ezt a rohadt gazdagságot? Ismeri, mert ismernie kell. Aki itt él, az ismeri ezt. A fenyegetettségnek ezt az állandó, tompa, megszégyenítő jelenlétét.

(Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat)

Időnként az ellenzéki populáció megvész, és gyalázni kezdi a magyar állam vezetőjét.

(E sorok írója pár ízben a megvetés, gőg, fölény tónusában nyilatkozott a magyarországi jobboldalról, ami különbözik az éles bírálattól, de még a haragtól meg a szarkazmustól is. Nem volt helyes. Megbántam. Bocsánat.)

Fenyegetik is a magyar állam vezetőjét.

Fölróják neki, hogy már nem az a karcsú fiatalember, aki volt harminc évvel ezelőtt. Civilizált ember nem tesz megjegyzést mások testére. Dicsérőleg se. Nem mondja nőnek társaságban: „Gyönyörű a melle, asszonyom.” Nem illik.

Szemére vetik, hogy cigány. Nem cigány. De ha roma lenne, akkor se lehetne ezt fölhozni ellene. Nem lehet, de nem is szabad.

Fölvetik, hogy elmebeteg, és Ausztriában kezelik. Nem elmebeteg, nem kezelik se Ausztriában, se másutt. De humanista nem bírálhat valakit abban a hiszemben, hogy az illető beteg. A betegek társadalmunk teljes jogú tagjai, s hogy fáradt ember idegesen igazgatja a nyakkendőjét, nem érv a politikája ellen.

Suttogják, hogy iszákos és veri a feleségét. Nem iszákos és nem veri a feleségét. Alaptalan rágalmakat terjeszteni nem szép dolog. (Az „alaptalan rágalom” pleonazmus – minden rágalom alaptalan –, de ezúttal szükség volt az ismétlésnek erre a formaváltozatára, amiért elnézést kérek.)

Félrevezető, mert csak részlegesen igaz vagy egészen téves elemzésen alapuló vádak is illetik a magyar miniszterelnököt. Hiszen például nem a „korrupció” a legsúlyosabb – ez csak mellékes következménye az állami vagyon politikai célú kiszervezésének informális, az alkotmányos ellenőrzés körén kívül eső, látszatra üzleti, valójában politikai, „mélyállami” entitásoknak, alapítványoknak, médiavállalkozásoknak, egyesületeknek stb. –, hanem a rendezett állam és a szabályszerű, szabálykövető és szakszerű közigazgatás fölszámolása: emellett eltörpül a miniszterelnök családjának, baráti körének, politikai kengyelfutóinak és tányérnyalóinak az egyéni gazdagodása, ami persze roppantul helytelen. De a „szétlopják az országot” s a hasonló jelszavak nem találók, mert viszonylag jelentéktelen részigazságot fújnak föl.

A rágalmak külön alfaja a jelenlegi rendszer jellemzése történeti analógiákkal. Budapesti liberális hetilap 13 pontban hasonlítja össze a mostanit a Rákosi- és a Kádár-rendszerrel: 13 elemi tévedés. A szerző a pillanatnyilag uralgó rendszert nem érti, a korábbi rendszert nem ismeri. Durva hamisítás az egész: a hihetetlen történelmi tudatlanság csak az ellenkezés kifejezésére szolgál (ami érthető lenne), de célja nem egyéb, csak a sértegetés; tartalma nincs.

A goromba szidalmak, amelyekkel az ellenzéki közvélemény a magyar államvezetőt illeti, két tekintetben is barbárosítják Magyarországot.

Az egyik tekintet: a mocskolódás megalázza mind az átkozódókat, mind a jobboldalt, pszichológiailag és morálisan tönkreteszi az országot, ráadásul a „tehetetlen ökölrázás” az örök vesztes szerepébe belenyugodni látszó ellenzéket mutat a habozóknak.

A másik: depolitizálja a politikai vitát. Ha a középpontban az államvezető személyiségének és egyéni erkölcseinek a pocskondiázása áll, akkor késik vagy elsikkad a rendszer jellegének megértése. Az erről szóló diszkusszió gyakorta abban állt, hogy el kellett dönteni, ki ad hatásosabban bántó nevet a rezsimnek, nem pedig abban, hogy a rezsim mit jelent és miket művel. Az ide egyáltalán nem illő, bár népszerű „történeti” (azaz a mai Magyarországon: „kommunista”) analógiák („ezek ugyanazok”) különösen kártékonynak és népbutítónak bizonyulnak.

Ráadásul az alpári leszólás és a léha gúnyolódás lehetetlenné teszi annak a tragédiának az átérzését, amelyen a magyar nép és a magyar állam ma átesik.

(Akkor is, ha napestig lehet idézni a rezsim vezető képviselőinek jó stílust, humorérzéket, bölcsességet és udvariasságot fájdalmasan nélkülöző szövegeit. S ezeken persze jókat lehet derülni. De az egésztől azért mégiscsak ajkunkra fagy a mosoly.)

A társadalmi és jogegyenlőség megszűnése, a szűkölködők szüntelen megalázása, a szegénység büntetése, az alkotmányosságnak és a szabadságjogok átfogó rendszerének lebontása, a nemzetközi jog ismétlődő megszegése, a politikai és médiapluralizmus de facto fölszámolása, a honpolgárok önkéntes ön- és jogvédelmi szervezeteinek masszív megtámadása, a társadalom megfélemlítése, a fajgyűlölet és a sovinizmus hivatalos állami terjesztése, a nőellenesség, a homofóbia, a kultúra és a tudomány kiéheztetése: nem tréfa.

És nem a magyar állam vezetőjének futó ötlete. Nem foglalható össze a miniszterelnöki vagyon felcsúti jószágigazgatójának (az eurómilliárdos gázvezeték-szerelőnek) a címére intézett rossz élcekkel...

ITT OLVASHATÓ