Szerző: STIER GÁBOR
2018.01.01.
Nem is olyan régen az emberiség még hitt a szép új világban. Aztán előbb lassan, majd egyre egyértelműbben kezdett minden elromlani, bizonytalanná válni. Úgy egy évtizede már, hogy nyilvánvalóvá vált: az átalakulás öles léptekkel halad előre. Mint mindig, amikor valami új létrejön, előtte szétesik a régi. Reméltük, hogy mindez nem tart sokáig, ám kiderült: másként van. Az új világrend kiteljesedésére várnunk kell. A búcsúzó 2017-es év – biztató fordulatai, elmaradt tragédiái ellenére – ezt tudatosíthatta bennünk. Magával vitte a reményt, hogy a körülöttünk lévő világ belátható időn belül stabil, kiszámítható, racionális lesz. A reménykedés után az elkeseredés időszaka köszöntött be. Romlott a komfortérzetünk, mert egyre kevésbé értjük a jelent, és még kevésbé a jövőt. Kétségbeesetten konstatáljuk, hogy azt sem tudjuk, merre haladunk. Ami ránk szakadt, az a szabadság vagy a káosz? Valahogy úgy van ez, mint száz éve, 1917 őszének Oroszországában, ahol igen kevesen fogták fel, hogy valójában mi is zajlik körülöttük.
A világ fejlődésének évszázadok óta fennálló keretei széttöredeztek. Hiába az óvatoskodás, az új helyzetben csak sodródunk e korlátok nélkül. Megdöbbentett bennünket a globalizáció határozottan kirajzolódó árnyoldala: az információs sokszínűségben, a korlátokat nem ismerő önmegvalósítás tombolásában az irányíthatatlanság felsejlő rémképe. Ijesztő, hogy az új technológiák nemcsak könnyebbé teszik az életünket, hanem fokozatosan át is veszik felettünk a hatalmat. Megrémít az idő folyásának gyorsulása, mivel a fejlődés korlátokat ledöntve váltott nagyobb sebességre. Ám míg az emberiség egy része már-már fénysebességi fokozatban halad előre, a másik felénél valahogy beragadt a váltó. Növekszik az egyenlőtlenség, felerősödik a széttartás, a szétesettség érzése. Az úgynevezett fejlett világban is egyre szaporodó szociális konfliktusok, a mind nagyobb méreteket öltő újkori népvándorlás, az elitek elleni lázadás, politikai értelemben a rendszerkritikus pártok megerősödése, a brexit, a katalóniai referendum, a Közel-Keleten véget nem érő polgárháborúk sora, Afrika drámai helyzete, a nagyhatalmak közötti egyensúly hiányát megérző észak-koreai diktátor gátlástalansága, meg hát maga a kiszámíthatatlanul populista Donald Trump megjelenése is csak e folyamat egyes megnyilvánulásai...
A világ fejlődésének évszázadok óta fennálló keretei széttöredeztek. Hiába az óvatoskodás, az új helyzetben csak sodródunk e korlátok nélkül. Megdöbbentett bennünket a globalizáció határozottan kirajzolódó árnyoldala: az információs sokszínűségben, a korlátokat nem ismerő önmegvalósítás tombolásában az irányíthatatlanság felsejlő rémképe. Ijesztő, hogy az új technológiák nemcsak könnyebbé teszik az életünket, hanem fokozatosan át is veszik felettünk a hatalmat. Megrémít az idő folyásának gyorsulása, mivel a fejlődés korlátokat ledöntve váltott nagyobb sebességre. Ám míg az emberiség egy része már-már fénysebességi fokozatban halad előre, a másik felénél valahogy beragadt a váltó. Növekszik az egyenlőtlenség, felerősödik a széttartás, a szétesettség érzése. Az úgynevezett fejlett világban is egyre szaporodó szociális konfliktusok, a mind nagyobb méreteket öltő újkori népvándorlás, az elitek elleni lázadás, politikai értelemben a rendszerkritikus pártok megerősödése, a brexit, a katalóniai referendum, a Közel-Keleten véget nem érő polgárháborúk sora, Afrika drámai helyzete, a nagyhatalmak közötti egyensúly hiányát megérző észak-koreai diktátor gátlástalansága, meg hát maga a kiszámíthatatlanul populista Donald Trump megjelenése is csak e folyamat egyes megnyilvánulásai...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.