Szerző: KIS MIKLÓS
2019.09.06.
...Ha érteni akarjuk ennek a politikának az alapjait, akkor érdemes beletekinteni Tellér Gyula hírneves tanulmányába, amelyet Orbán Viktor már a 2014-es tusnádfürdői beszédéhez felhasznált, a forrás említése nélkül (Született-e „Orbán rendszer” 2010 és 2014 között? Nagyvilág, 2014 március). Orbán idei tusnádfürdői beszédében név szerint is hivatkozott Tellér Gyulára.
Tellér szerint a magyar társadalom meghatározó vonása „a foglalkoztatottaknak az összlakosságon belüli igen alacsony számaránya, illetve a jövedelmüket a költségvetési újraelosztáson keresztül kapók igen magas aránya (…) Ez utóbbiak a posztszocialista klientúra tagjai. Ezek a társadalomrészek nemcsak a költségvetést terhelik meg nagymértékben, de az újraelosztástól való függésük miatt az újraelosztás színvonalának változásaira és az ezzel kapcsolatos politikai ígéretekre is nagyon érzékenyek.”
A társadalomnak ez a része Tellér Gyula szerint veszélyt jelent azokra, akiket Tellér „polgári-nemzeti rendszerváltóknak” nevez, vagyis a Fidesz-KDNP hatalomgyakorlására.
A hivatkozott cikk szerint „a számokat némileg leegyszerűsítve: Magyarország kilenc-millió kilencszázezer lakosából négymillió ember a gazdaságilag aktív népesség s mellettük mintegy négyszázezer az aktív álláskeresők száma. Ha a versenyszférában foglalkoztatott hárommillió embert s velük a vállalkozókat, szövetkezeti tagokat stb. leszámítjuk, mint akik talán kevésbé függenek a központi költségvetéstől, a többiek egzisztenciáját – így vagy úgy – a költségvetési újraelosztás biztosítja.”
Ami ebből számunkra a témánk szempontjából most a lényeg: a közszféra dolgozói lényegileg nem tartoznak az Orbán-rendszer bázisához Tellér szerint, mint a költségvetési elosztástól függő, az ezzel kapcsolatos politikai ígéretekre érzékeny csoport. Ahogy például a nyugdíjasok sem.
Nos, ezért bánik a Fidesz-KDNP ennyire keményen e csoportokkal. Az Orbán-kormány 2012-ben vezette be a nyugdíjaknál a tisztán inflációkövető indexálást, azóta a nyugdíjak emelkedésénél a bérnövekedést egyáltalán nem veszik figyelembe. A nyugdíjasok így nem részesülhettek a bérek elmúlt évekbeli növekedéséből (ami reálnövekedés történt, az infláció felültervezéséből fakadt). A nyugdíjasoknak vigaszul be kell érniük a még a Bajnai-kormány idején bevezetett nyugdíjprémiummal, és olykor kegyesen odacsúsztatott Erzsébet-, és legújabban „rezsiutalvánnyal”. A közszféra rezsiutalványa az életpályamodell. Éppen annyira méltányos.
Mindez aligha lepi meg azokat, akik még emlékeznek Orbán Viktor 2008-ban kiszivárgott előadására, amely szerint ő azokra igyekezett támaszkodni, „akik dolgoztak, és már volt némi vagyonuk”. Sajnos ebbe a kategóriába sem férnek bele a közszférában dolgozók (leszámítva természetesen az államtitkárokat, akikből egyre több van, egyre nagyobb fizetéssel).
Tellér tanulmányának jelentőségét a rendszer irányítójára, Orbán Viktorra tett hatása adja. A tanulmány világmagyarázata egyszerű: a „polgári-nemzeti rendszerváltók” birkóznak a „posztszocialista klientúrával”, utóbbiak demagóg módon a költségvetési újraelosztástól függőkre igyekeznek támaszkodni. Ha a posztszocialisták hatalomra jutnak, akkor eladósítják az országot, és függővé teszik a külföldi „Befektetőtől”. E világmagyarázat nyilvánvalóan azért is nagy vonzerőt gyakorolhatott a jelenlegi miniszterelnökre, mert világos, egyszerű és megnyugtató magyarázatot kínál arra, miért vesztette el 2002-ben a választásokat.
E világmagyarázat elfogadásának mellékhatásaként azonban ma Magyarországon a kormányzati politika a közszférában dolgozókra úgy tekint, mint „a költségvetési újraelosztástól függőkre”. Ennek a szemléletnek a teljes közszféra látja kárát, nem csak a közigazgatás, de az oktatás és az egészségügy is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.