Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2020.05.13.
Hanem az, hogy mi is volt az, ami miatt bevitték őket. Az első esetben egy konyhafilozófiai eszmefuttatásról volt szó kis diktátorozással, miegyébbel. A másodikban pedig egy zárt csoportban(!) megosztott Hadházy Ákos-bejegyzésről, amihez 1 sort(!) mellékelt a poszt szerzője, amiben egy ténymegállapítást tett. A Hadházy-bejegyzésben a független országgyűlési képviselő a kórházi ágyak kiürítése miatti nyomásgyakorlásról elmélkedik röviden.
Valaki nemrég kérdezte tőlem, hogy mi a Mércénél nem tartunk-e attól, hogy majd ezt a rémhírterjesztős dolgot minden félszóra ráfogják majd, és nem tartja-e ez vissza a szerzőinket attól, hogy megírják a véleményüket, vagy akár a pőre tényeket. Akkor azt mondtam, hogy nem lehet úgy újságot írni, hogy folyamatosan ez lebeg a szemünk előtt. Természetesen nem írunk rémhíreket, de tartjuk magunkat az elveinkhez, aztán lássuk meg, mi lesz ebből.
Azzal viszont igazán nehéz mit kezdeni, amikor azt látja az ember, hogy magánszemélyeket hurcol meg a rendőrség, méghozzá a véleményük miatt. Most akkor a vélemény szabad? És hol dől el, hogy mi a vélemény, és mi a rémhír? Egyáltalán az, hogy ez a kérdés ma felmerülhet, önmagában iszonyatosan rémisztő.
Őszintén szólva kurva nehéz ma híreket írni. Épp azért, mert maga a kormány jóformán lehetetlenné teszi az adatokhoz való hozzáférést, a feltett kérdésekre szórványosan és sokszor hiányosan válaszolnak (ha nem egyenesen azzal riogatják a kérdezőt, hogy a rémhírterjesztés bűncselekmény). És mindeközben látjuk azt is, hogy egyre kevesebben mernek megszólalni, mert féltik az állásukat, ki vannak szolgáltatva a feljebbvalóiknak, a veszélyhelyzet kihirdetése óta a bizonytalanság, a fojtó légkör még kevésbé segíti az újságírói munkát.
Innen nehéz nyerni: az információkhoz hozzájutni percről percre, óráról órára, hétről hétre nehezebb.
És mint minden ilyen helyzetben, az ember, aki szereti érteni az őt körülvevő világot, ha megfosztják a kapaszkodóktól, elkezd spekulálni. Ez valahol természetes folyamat: ha azt látjuk, hogy valamit valahol valaki nagyon nem akar elmondani, nagyon el akar titkolni, akkor tudni akarjuk az okát. (Miért nem engedi anyu, hogy benézzek a szekrénybe? Csak nem ott lapul a karácsonyi ajándékom?)
Márpedig az a mód, ahogy a kormányzat ma beszél az emberekkel, semmiképp sem segít abban, hogy tisztán lássunk a jelenlegi helyzetben. Sőt, az egymásnak néha ellentmondó intézkedések (az egyik nap még simán ezt, a másik nap már azt mondja a tájékoztatásra egyedüliként kijelölt operatív törzs triumvirátusa) is gyanakvást szülnek.
És amikor az operatív törzs a maga bürokratikus nyelvezetével TÁJÉKOZTATJA a lakosságot dolgokról, amikor kioktatják a helyzetet megérteni és rögzíteni próbáló sajtót, akkor válik csak igazán büdössé ez az egész dolog.
Ostoba gyerekként kezelnek ugyanis minket, akinek kár is elmondani bármit, mert úgyse értené meg.
Ebben a helyzetben valóban nem csoda, ha felüti a fejét a kétely, a gyanakvás, a spekuláció...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.