INDEX
Szerzők: FEHÉR JÁNOS és ARADI LÁSZLÓ
2020.06.30.
(A vasúti mellékvonalak ritkítása apropóján írt riportsorozatunk első részében megnéztük, milyen az élet Nagyatádon, ahol naponta csak egyszer áll meg a vonat, a második részben pedig a tíz éve bezárt Szilvásvárd–Putnok-vonalat jártuk be.)
A MÁV június elejétől a koronavírus-járványra hivatkozva több mellékvonalon átalakította a menetrendet, vonatpótló buszjáratokat indítottak, 12 vonalon pedig már csak napi egy pár szerelvény jár. A Dombóvár–Komló-vonal is erre a sorsra jutott. Az új időpontban indított vonatokon nagyítóval kell keresni az utasokat, de az is érződik, hogy az itteniek elszoktak a vasúttól a bányászat eltűnése után lerongyolódott vonalon. Sokaknak praktikusabbá vált a busz, de azért az is sokszor elhangzott, hogy egy jól kitalált menetrend visszacsábíthatná az utasokat, és ez elsősorban a távolsági járatok miatt lehetne indokolt.
Mint egy westernfilmben, nagyjából úgy érezzük magunkat, amikor a dombóvári állomásra érkezünk egy hétköznap reggel. Verőfény, vészjóslóan bágyadt csend, pár lézengő utas és kvaterkázó vasutas, na meg üres sínek. A reggeli járatok már elrobogtak, aki munkába menne, annak már későn van, fél kilenc körül még a buszok felszippantották az utasokat az állomás előtt, kilenc már holtidő.
Dombóvár jelentős vasúti csomópont, a pedáns, de éppen tök üres várótermében tablókon veszik végig az állomás történelmét az 1882-es Budapest–Pusztaszabolcs–Dombóvár-vonal megnyitásától napjainkig. A helyi vasutasok erejét jelzi az az epizód, hogy 1938 júniusában sikerült elérniük, hogy a tervektől eltérően megálljon Dombóváron a Szent Jobbot az országon körülvivő Aranyvonat. Dombóváron minden az arany körül foroghat, mert a város talán leghíresebb szülötte, az Aranycsapat hátvédje, Buzánszky Jenő is kap egy képkockát, amiről vörös tányérsapkában mosolyog ránk az 1943-ban MÁV-szolgálatba lépő futballista...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.