Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.10.09.
Két nap alatt két fiatal család külföldre költözésének híre ért el hozzám. Mindkettő elmenekül, élhetetlennek tartja az országot, elfogadhatatlannak a gyűlöletet, gyalázatosnak az oktatást, és a gyerekeiknek nem itt akarnak jövőt építeni.
Elkeserítő.
Most két napig nem hallottam híreket… hazafele az autóban a zenei csatorna híreit nem nevezem híradásnak, sokkal inkább csúsztatásnak, manipulálásnak, írtam erről nemrég. De szorongtam: vajon mi történt csütörtök délután óta? Mi derült ki megint, hogyan folyt tovább a tüntető pedagógusok és diákok megfélemlítése?
Közben persze magamon is gondolkodtam.
Amikor a különféle iskolákban megtanultuk az állam funkcióit, működését, rendszereit, én még vakon hittem abban, hogy egy állami működés jó lehet, jót akar az állampolgároknak és biztonságban érezhetik magukat benne. Lehet, ez annak a hozadéka, hogy én a rendszerváltás előtt jártam suliba, és akkoriban ezt sulykolták mindenhol. De tudtuk azt is, hogy ez nem igaz. Nem volt kétséges a rendszerváltás idején, hogy ezután majd jobb lesz.
Próbálom visszakeresni magamban az érzést, mikor ez megbicsaklott bennem….
Talán a bankcsőd idején volt az első. Mert addig naivan hittem a bankok működésének állami garanciájában. Aztán folyamatosan vesztettem el a bizalmam másban is. Az biztos, hogy amikor alulmaradtam az egyházi iskolák szegregáló hatása elleni küzdelemben, nemcsak alul, hanem egyedül is, az újabb mérföldkő volt. Az is biztos, hogy a bizalomvesztésben a szavahihetőség is benne van. Mikor az internet emlékezetéből előkerülnek a gyökeresen más kinyilatkoztatások, ugyanattól az embertől.
Olyan ez az egész, mint egy hólabda, amire csak rakódik rá a mozgásában a hó… vagyis a többi bizalomvesztés. A „csakezértis” beruházások, az érthetetlen urizáló építkezések, a kényszeres: „nekünk legyen a legnagyobb”, „mi legyünk az elsők”. A kultúra áthangolása, a pandémia alatti érthetetlen beszerzések, az állandó titkosítások, a korrupció, a mérhetetlen gazdagodások, a média kisajátítása, a manipulált hírek. Az erkölcsileg vállalhatatlan történetek az ország működését meghatározókról. A bűnbak-keresés. A felelősség állandó másra tolása. A központosítás, ami képtelen igazságos rendszereket működtetni, az olyan kommunikációs stílus megerősítése, ami méltatlan és tisztességtelen, az állandó gyűlöletkeltés…folytathatnám a sort…És ez mind ragadt erre ez egészre, és dagasztotta tovább azt, amit bizalomvesztésnek hívok. Aminek a mostani szakaszában, mint ahogy az oktatásban látjuk, már a fenyegetés, a büntetés, az ellehetetlenítés is előkerült.
De lehet-e bízni egy olyan államban, ami nem tűr kritikát? Ami képtelen az önreflexióra? Ami árkot ás ember és ember között?
Már világos, hogy ez egy tudatosan épített rendszer. A mintázata olyan történelmi hasonlóságokat mutat, ami félelmetes.
Egy értelmezés szerint a politika célja a társadalom működésével kapcsolatos legkedvezőbb szabályozás létrehozása, működtetése. Én ebben hittem.
És nem tudom, hinni fogok-e még valaha újra ebben. Félek, hogy nem. De talán még tudok dolgozni azért, hogy legalább a bizalom, mint emberi érték megmaradjon.
És itt a poszt, az egyikükről, akivel ezt a bejegyzést kezdtem. Hogy ne csak az én szavaim legyenek itt, hanem az övé is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.