Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.10.10.
Engem is, mint sokakat, az izgat, hogy lesz ebből a kiút? Persze az is, hogy mikor…hiszen az ember élete véges, és ahogy az egészségügyi rendszert elnézem, joggal félhetünk, hogy hamarabb lesz vége az életünknek, mint terveztük. Én sem hiszem már, hogy az én életemben lesz változás, de jó lenne abban a tudatban befejezni majd, hogy elindult valami, ami majd az unokáinknak biztonságosabb, etikusabb, élhetőbb országot jelent.
De vajon mi kellene ehhez? A folyamatok, melyek elindultak, úgy tűnik, egyre mélyebbre sodorják az országot. A külső tényezőktől sem lehet elvonatkoztatni persze, és nem is akarok…csak azt látni, hogy ezek mindenhol hatnak, mégis, más országok valahogy nem így birkóznak meg a kihívásokkal, mint mi.
Az, ami elindult, és folyamatosan alakított át mindent a hatalom megszerzésére, majd megtartására, az egy erőből irányításhoz vezetett. Az, hogy a Belügyminisztérium alá tartoznak olyan területek, melyekhez ez az attitűdje miatt nem illeszthető, világos. Sem az oktatásnak, sem az egészségügynek, sem a felzárkóztatásnak nem itt lenne a helye. Mert ezeket a területeket nem lehet erőből működtetni. Más ugyanis a működési mechanizmusuk.
A BM rendszere végrehajtó típusú működés, amiben nincs helye a visszakérdezésnek. Más a folyamatok megszervezésének a menete, és más a célja is. Megvan persze nekik is a helyük és a szerepük egy állami rendszerben, van, ahol épp ezekre van szükség, de ott, ahol ma meghatározók, ott éppen nem. Egy oktatáspolitikát nem jellemezhet ez a “lesz itt rend” szemlélet.
Hogy durvul a helyzet, és ezt a vonalat erősíteni kell, azt persze mutatják a bérek is. Épp most hallottam, hogy egy érettségizett készenléti rendőr (nem tiszt) fizetése havi 870 ezer Ft, plusz az egyéb juttatások. Mert úgy tűnik, őket kell most a legjobban megfizetni, hogy bevethetők legyenek a hét bármely napján. A fizetést nyilván nem tőlük sajnálom, csak eszembe jut nekem is Kövér László elhíresült fotója, amikor ezt a táblát viselte: “A rendőrállamban a rendőr fizetése magasabb a tanárénál, a jogállamban fordítva…” . Nagyot fordult azóta a világ vele is, és politikustársaival is, nem is tudom, hogy sikerül ebben így ma önmagukat vállalni, de úgy tűnik, minden további nélkül megy nekik.
Az, hogy ennek hogyan lesz vége, nem tudom. Egyre valószínűbb, hogy békés úton nem fog menni, erről azért az elmúlt évek szisztematikus munkájával gondoskodtak. Akkora gyűlölet van ebben az országban, amekkorát nem tudtam elképzelni sem. A mintázat persze világosan látszik már egy ideje: mindig kell egy bűnbak, akire rá lehet húzni valami olyan szerepet, ami támadó, mindenkire nézve veszélyt jelentő, és ehhez képest kell hangoztatni a biztos állami megmentő szerepet. Hogy a veszélyt most éppen ki jelenti,Soros György, a migránsok, a külföldről támogatott civil szervezetek, Brüsszel, az LMBTQ, vagy most a pedagógusok, az mindegy. A lényeg, hogy ezeket a veszélyeket csak a most regnáló hatalom ismeri fel, és ő is véd meg mindenkit, főleg a családokat. Már amelyik megérdemli, ugye…
Sokan mondják persze, hogy megoldódhatna a helyzet egy normális ellenzékkel, de valami miatt ez sem megy, alulmaradnak, újra és újra. Az emberek pedig elégedetlenek velük. És bezárkóznak. Nem tudnak mozgósítani.
Ahogy gondolkodom, azt hiszem, a baj itt is a szociális készségekkel van. Leginkább az egóval. Ami akadálya annak, hogy valahogy valamiféle párbeszéd elinduljon. Olyan, amiből összefogás lehet. Egy közös cél. Közös boldogulás.
Mert nálunk mindenki mindenkit támad. Az ellenzéki pártokon belül is, és a pártok egymást is. És máshol is. Az elméleti szakember a terepi munkát végzőt, mert ugye a tudományos munka ér valamit…nehogy már majd egy hülye mondja meg, hogy kell megoldani valamit. A terepen dolgozók között sincs összhang, a civilek a forrásokért küzdenek, egymás ellen is, ráadásul mindenki azt gondolja, csakis az ő elképzelései működőképesek, a másik nem jól csinálja. Leszólja a fővárosi a vidékit, ostobának tartja, a vidéki fotelből okoskodónak hiszi a fővárosit.
Mindenki mindenkivel szemben áll. Ha nem vagy vallásos, eleve másodrendű vagy egy ekkora kereszténységben. A vallási közösségen belül is ott feszülnek a konfliktusok, néha egészen meglepő viszonyulásokkal egymás felé is. Ez közösség lenne? Ha nem cigányként a leszakadás ellen küzdesz, ami a cigányokat is érinti, szerintük egy szemét rasszista gyarmatosító vagy. Ha az oktatási szegregáció ellen harcolsz, nem érted a polgári Magyarország hívószavát. Nem vagy nemzeti, ha nem tetszik a Vadászati Világkiállítás horribilis pénzbe került agancs-kapuja. Nem vagy igazi nő, ha nem követed az anyaság hívószavát, és azt képzeled, hogy nőként nem ez az egyetlen dolog, ami miatt értékelhető vagy a társadalomban. Ha pedig el tudod fogadni az LMBTQ emberek bármilyen létjogosultságát, a legnagyobb veszélyforrás te vagy a jövő Magyarországára nézve.
Tudnám még folytatni a sort, példák sorával. A lényeg, hogy a támadás zsigerileg beépült a mindennapjainkba. Tegnap azt mondta nekem valaki, nem érti, hogy bírom még mindig, a támadások kereszttüzében képviselni következetesen ezt az egészet. Néha már én sem tudom. Tudtam én az elején, hogy nem lesz egyszerű…. bár igaz, a folyamatosan erősödő szembeszélre nem számítottam, mint ahogy sokan nem számítottunk arra, hogy ilyen világ vesz majd minket körül.
Engem most az keserít el igazán, hogy amit eddig személyesen megéltem ebben a munkában, és azt hittem, ez egyedi, a terület sajátja, az most mind kiszélesedik, és általánossá válik. Nemcsak a társadalmi leszakadásban, hanem mindenhol. Mindegy, hogy ki, miért szólal meg, biztosan lesznek, akik belerúgnak, szétcincálják, megalázzák. Mindegy, hogy a leszóló sem tud megoldást, de jobban tudja, miért nem jól csinálja a másik, miért egy barom, és miért lenne jobb, ha eltűnne a francba. A lényeg a másikba való beleállás öröme. Nem számítanak már ügyek, csak az egó. Lenyomni a másikat.
A demokrácia helyett betegessé vált egók küzdőtere lettünk. Mindenhol.
Tényleg olyan érzésem van, mintha egy misztikus filmben lennénk, ahol a sátán elindította a folyamatokat, majd hátradől, és boldogan nézi, ahogy szétcibáljuk egymást, és minden összeomlik.
Ki fogja ezt a folyamatot megfordítani? A filmekben mindig van egy hős… de ez csak a filmekben ilyen egyszerű. A mai világ már nem így szerveződik, itt már nincsenek egyedüli sorsfordító hősök. Sok hősnek kellene összefogni a változásért… de a hősök sem a régiek már.
A mai világ változásai az összefogásokon alapulnak. Ami működőképessé teszi, azok a közös etikai alapelvek. Amit nem lehet erővel rányomni egy társadalomra. És fenntartani is csak ideig-óráig lehet így, erre a történelem számtalan példát adott…
Közös etikai elvek…közös célok. Közösségi érdekek. Hol vannak?
Tényleg ilyenek vagyunk?
Nem hiszem.
Tudom, hogy nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.