2023. január 9., hétfő

TÜKÖR ÁLTAL VILÁGOSAN – A TUDÁSMENET MARGÓJÁRA

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.01.09.


A magyar társadalom nem szeret szembesülni önmagával. Persze, tág fogalom is ez így, hisz itt minden egyes ember „Észak-fok, titok idegenség, Lidérces messze fény, Lidérces messze fény” – ahogy Ady Endre írta. És az is igaz, hogy minden ember más, és másként viszonyul a világhoz. Mégis bicskanyitogató volt az, ahogy egyesek az egyáltalán nem kis teljesítményt nyújtó, az oktatatásért 180 kilométeres gyaloglást vállaló szakszervezeti és civil emberekhez, magához az eseményhez viszonyultak. Nekik tényleg nem ártana tükörbe nézniük, ahogy a kormánynak sem. Csak meg kellene érteni a lényeget, hogy ez a menet nem a pedagógusbérekről, hanem az ósdi, múltba veszejtő oktatásról szólt.


Mint arról a Hírklikk is beszámolt, Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének két alelnöke, Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének volt választmányi elnöke, és Megyaszai Sándor civil aktivista vállalta, hogy a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól – ahol először fosztották meg pozíciójától az igazgató-helyettest, mert részt vett a polgári engedetlenségben – a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig gyalogolnak, ahol – ugyanezen okból – először bocsátottak el öt pedagógust. A 180 kilométeres utat hat nap alatt tették meg, útközben pedig fórumokat tartottak, hogy találkozzanak a vidéki kollégákkal, beszélgessenek velük. Azt remélték, a menettel fel tudják hívni a társadalom és a kormány figyelmét is arra, hogy a közoktatásnak rengeteg megoldásra váró problémája van. A kormány pedig ezt csak bérkérdésnek akarja beállítani. Pedig nem csak az. Sőt, elsősorban nem az. A közoktatásban a tanulók túlterheltségétől kezdve, a változtatásra szoruló, elavult Nemzeti alaptanterven át, a pedagógusok munkaterheléséig nagyon sok probléma van.

A Tudásmenet ötlete Totyik Tamástól származott, aki az MSZP-s Komjáthi Imre Éhségmenetét vette alapul, amikor kitervelte az utat. Az MSZP társelnöke el is kísérte a Miskolcról indulókat a városhatárig, no, nem mint politikus, hanem mint négy gyermekes szülő, mert úgy gondolta, szülői kötelessége támogatni a tanárok tiltakozó megmozdulásait. A korábbi Éhségmenet egyik szervezőjeként is szükségesnek tartotta, hogy jelen legyen, olyan emberként, akinek fontos minden olyan ügy, amely a magyar társadalomról, a magyar emberekről szól. De Komjáthi Imre azért is ott lépdelt a menetben, mert volt szakszervezeti vezetőként hiszi, vallja, hogy a sztrájkjog alapjog, és mindent megtesz azért, hogy valóban az is legyen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.