Szerző: MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS
2020.06.26.
Némelyik kelet-európai országban létezett hagyományos, nemzeti bürokrataréteg és hagyományos adminisztratív struktúra is – ilyen volt például Csehország, Lengyelország, Horvátország vagy Magyarország –, némelyik országban nem, vagy ha igen – mint Oláhországban, Moldovában vagy Szerbiában –, idegen nemzetbeliek (görögök, törökök) kezében volt. Ez aztán errefelé még nehezebbé tette a változtatásokat. A birodalmi modernizációval és az ezzel óhatatlanul összekapcsolódó polgárosodással, gazdasági átalakulással és liberalizációval szemben tehát ezekben az országokban heves nemzeti ellenállás alakult ki. Ennek az ellenállásnak Kelet-Európában immár több mint kétszáz éves hagyományai vannak, aminek következtében adott országok történelmi emlékezetében a (kényszerűen) reformer birodalmak általában negatív szerepet játszanak. Igaz, ami igaz, a birodalmi modernizációs kísérletek gyakran valóban rengeteg szenvedést zúdítottak az itt élők nyakába.
Magyarországon sem történt ez másként. Az elmúlt háromszáz évben szinte minden üdvös változást kívülről kényszerítettek rá. Aligha tagadható, hogy a Habsburg Birodalom XVIII. századi erőszakos betelepítési, modernizációs és fejlesztési politikája nélkül ma Magyarország nem léteznék. Nemcsak a magyar ipar és városiasodás folyamata, a magyar nyelvű kultúra kibontakozása köszönhető az Osztrák Birodalomnak, hanem az is, hogy a soknemzetiségű Magyar Királyság viszonylag sokáig fennmaradhatott. Továbbmegyek: sem a nagyszerű reformkor, sem a magyar kultúra XIX. század végi és XX. század eleji csodálatos kivirágzása, sem a magyar ipar 1850-es (!) évekbeli fellendülése, sem pedig a századforduló polgárosodása nem lett volna elképzelhető a Habsburg-monarchia keretein kívül.
Magyarország mindössze 1918 ősze és 1944 márciusa közt élhetett látszólag önálló életet, ám e negyedszázad elejére is egy vesztes világháború, végére pedig a náci birodalom terjeszkedése vetett sötét árnyékot, így ez a korszak aligha nevezhető tárgyilagosan a függetlenség korának. Utána pedig jött a szovjet megszállás, és egy új birodalom előbb tragikus, majd egyre inkább tragikomikus kimenetelű modernizációs kísérlete.
Egy szó, mint száz, a kelet-európai és ekképpen a magyar emberek fejében is történelmi tapasztalatként a következő tények rögzültek:
1. A modernizáció és a változás olyan kényszer, amelyet kívülről erőltetnek ránk.
2. Az modernizáció nem kellemes dolog, veszélyezteti megszokott életünket és értékeinket is.
3. Nemzeti érdekünk, hogy régi hagyományainkat, struktúráinkat megőrizzük, mert a birodalmak jönnek-mennek, nekünk meg itt kell helyt állnunk és felnevelnünk gyermekeinket.
Ezzel az örökséggel érkeztünk tehát mi, magyarok a huszonegyedik századba. Nem szeretném szaporítani a szót: mindenki tudja, aki itt él, hogy mai politikai életünkre ez a hagyomány és tapasztalat milyen hatással van. Jelenleg ugyanis egy új birodalom, az Európai Unió tartománya lettünk, márpedig ezek a birodalmak, akár autoriterek, akár parlamentárisak, állandóan modernizálni, változtatni, liberalizálni akarnak, pusztán azért, hogy versenyképesek maradjanak. Ennek érdekében pedig a megszokott életünket és viszonyainkat felforgató változásokat megpróbálják kívülről ránk kényszeríteni. No de várjanak csak! Mi, magyarok sem estünk a fejünk lágyára. Majd mi megmutatjuk nekik, hogy nem oda Buda, és hogy Ugocsa non coronat.
Aztán majd nézhetnek, mert ők fejlődhetnek, ahová akarnak, mi akkor is maradunk azok, akik vagyunk. Azaz már csak ilyenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.