Szerzők: Lengyel László, Bárándy Péter, Vörös Imre, Fleck Zoltán
2021.05.15.
Kiindulópont
Az Orbán-kormány azonban nem habozott parlamenti többségével nemcsak élni, de visszaélni is. Kezdődött mindez a jogalkotási joggal való visszaéléssel, s folytatódott a jogállami alkotmányos intézmények, a fékek és ellensúlyok korlátozásával és leépítésével. Majd a jogalkotásra vonatkozó törvényes előírások figyelmen kívül hagyásával, bármiféle társadalmi vita nélkül a kormány elfogadtatta azt az Alaptörvényt, amely szimbolikusan is szakított a magyar köztársasági hagyománnyal, ami a demokratikus hatalomgyakorlással és hatalommegosztással fonódott össze. A köztársaság kikiáltásai Magyarország ritka demokratikus pillanatai voltak, a despotizmussal leszámoló haladó és humánus erők győzelmei. Megtagadásuk roncsolja a magyar társadalom demokratikus önazonosságát. Az egypárti Alaptörvény kirekesztő, hamis egységet akar kreálni olyan értékek mentén, amelyek ellentmondanak egy modern európai nemzeti közösség önazonosságának és reményeinek, nyíltan szakít a semleges állam elvével.
A törvényesség leplébe burkolt politikai akaratnak és a közérdek mezébe bújtatott magánérdekeknek a társadalomra való kíméletlen ráerőszakolása a Fidesz saját testére szabott Alaptörvényét is sértette. Az Alkotmánybíróság kezdeti ellenállását legyűrve, a kormányzat tíz év alatt kilenc Alaptörvény-ellenes lényegi módosítással tette önkényessé, bizonytalanná és kiszámíthatatlanná az alkotmányosságot, ezzel előállítva az „alkotmányon belüli alkotmányellenesség”, a „törvényes törvénytelenség” rendszerét. Számtalan hazai és rangos nemzetközi állásfoglalás – az Európa Tanács Velencei Bizottsága, az EU Bizottsága, az EU Parlamentjének több határozata – fogalmazta meg a magyarországi jogállami sérelmeket, hogy Magyarország az önkényuralom kiépítésének lezárásához közeledik.
A világjárvány idején az Orbán-kormány a válsághelyzet/veszélyhelyzet ürügyén tartós „különleges”, „rendkívüli jogrendet” vezet(ett) be, amelyet három különböző, alkotmány/Alaptörvény-ellenes szabállyal tart életben. Ezek révén korlátlan a végrehajtó hatalom hatályos törvényeket felülíró rendeletekkel való kormányzása. A 2020 márciusi határidő nélküli felhatalmazási törvény a járványhelyzetre hivatkozva követel „különleges jogrendet”, miközben az Alaptörvényben a veszélyhelyzet kizárólag elemi csapás vagy ipari katasztrófa esetén mondható ki. Az alaptörvény-ellenes szabály kinyilatkoztatta a parlamenti többséggel, hogy csak akkor vonható vissza, ha a kormány előzőleg megszüntette a veszélyhelyzetet, amivel a parlament lemondott törvényalkotási jogáról a rendeleti kormányzás javára. Amikor 2020 júniusában a kormány megszüntette a veszélyhelyzetet, az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításával, az „egészségügyi válsághelyzet” bevezetésével újabb „rendkívüli jogrend” meghirdetésére nyert jogot, és élt is vele. Ezzel párhuzamosan hatályban van a „Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” különleges jogokat biztosító szabálya, amelyet hathavonta meghosszabbítanak, annak ellenére, hogy elrendelésének feltételei már létrejöttének időpontjában sem álltak fenn és azóta sem léteznek.
A magyar „törvényes törvénytelenség” és „alkotmányon belüli alkotmányellenesség” összefüggő és zárt, befejezett és reformálhatatlan önkényuralmi rendszeréből immár nem csupán az igazságosságra és a közérdekre való törekvés veszett el, hanem az alkotmányosság, a jogbiztonság, a normavilágosság is. Mára a teljes jog- és intézményrendszer javíthatatlanná vált, ezért alkotmányos jogállami rendszerváltásra van szükség...
.jpg)
Hogy nem szakad rátok az ég!
