FACEBOOKSzerző: PARÁSZKA BORÓKA2025.05.25.
Kíváncsi voltam, kik várják Magyar Pétert tegnap a határ romániai oldalán (román föld:))))!) ezért megnéztem az élő közvetítéseket, az összes elérhető nyilatkozatot.
Nem azt akartam tudni, hogy ki mit mond magáról, honnan érkezett. Mégcsak azt sem, hogy a helyszínen tudósítók szerint kik vannak jelen. Hallani akartam a résztvevők dialektusát, beszédmódját. Ez ugyanis egy olyan "személyi azonosító" Erdélyben, amit lehetetlen hamisítani vagy elrejteni. Aki jól kiismeri magát Erdélyben (is), majdhogynem településről településre meg tudja mondani, ki szól hozzá (hasonlóan a magyarországi vidékekhez, Felvidékhez, Vajdasághoz): a hangkészletéből, hanglejtéséből, a nyelvtani szerkezetekből, jövevényszavakból.
A nagyváradi, utolsó szakaszon nagyon sok, valóban bihari ember vett részt. És hallani lehetett bánságiakat, székelyföldieket (ezen belül is sok tucatnyi dialektus van, tudom, de most nem részletezem). A Magyar Péter ellen demonstrálókat nehezen hallottam, keveset beszéltek. Az első, kocsmai jelenetnél abban sem voltam biztos, hogy magyarok kiabálnak-e vagy magyarul tudó románok. (egy rossz minőségű felvétel került elém). Végül a Gulyás Balázs által készített interjúkísérletnél vált egyértelművé, hogy az egyik Magyar Péter ellenes tiltakozó (aki Gulyás szerint magyar rendszámú kocsiba akart beszállni) is bihari (bihariként élhet a határ mindkét oldalán).
Több szempontból volt ez fontos. Egyrészt érzékelni lehetett, hogy a tegnapi esemény közönsége heterogén. Sokhelyről, sokféle ember volt jelen. Nem csak az irodalmi magyart beszélők (értelmiségiek, páremberek, hivatásos megmondók), hanem "civilek", "melósok", nyilvános megszólaláshoz nem szokottak. Szóval jelen volt "a nép" (megannyi dialektusával, nyelvi szokásával együtt).
Másrészt hangsúlyossá vált egy szempont, amit sajnos a nemzetállami struktúrákban gondolkodók (nacionalista politikusok, magyarországiak) nem értenek meg. Ebben a térben, ahol most olyan fontossá vált a szélsőjobbal, az autokráciákkal való leszámolás, szembefordulás, az emberek mozaikidentitásokkal élnek.
Van egy olyan mondata Magyar Péternek, amit nagyon elhibázottnak és károsnak tartok. Csurka Istvántól kölcsönözte, és így hangzik: "nincs jobb, nincs bal, csak magyar!". Az etnikai identitás nem választott, hanem nyelvvel, kultúrával kapott identitás. A politikai identitás szabadon választott, döntések során alapuló identitás És utóbbi, egy méltányos és jogállami rendszerben elengedhetetlenül fontos a plurális és szabad társadalom működtetéséhez. Ha nincs politikai identitása az embereknek, vagy ha a politikai identitásukat alárendelik a nemzeti, etnikai identitásuknak, akkor elvész a polgári közösség lényege: az érdekérvényesítés, a konszenzusos együttműködés esélye.
Szóval van bal meg jobb - és legyen is. És a politikai identitás nem vesz, nem vehet el az etnikai identitásból (viszont kritikával élhet a nacionalizmussal szemben - ez egészen más dolog).
Erdélyben (a vallásszabadság, az autonómiák, a rakoncátlan különállások földjén) ennél is tovább mennek. A mondás így alakul: nincs csak magyar, nincs csak román (roma, szász, sváb). Mindenkiben van egy kicsi ilyen, egy kicsi olyan. Anyám kún volt, apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az - mondta József Attila, és ennél pontosabban nem is mondhatta volna. Hangsúly a "tán-on".
A fentiek fényében a legfájdalmasabb számomra az volt, ahogy a Magyar Péter ellen tüntetők (a kocsmánál és a várban) Ukrajnáztak. Tegyük most félre az Ukrajna Uniós csatlakozásáról szóló, politikailag félrevitt vitákat és uszítást. Jegyezzük meg a tényt, hogy Ukrajnával és az ukránokkal szemben nacionalista, etnicista hergelés folyik nálunk (a tegnapi kegyetlen dróntámadás után most még borzalmasabb leírni). Ezek a bihari, szatmári, máramarosi emberek úgy ukránoztak, hogy nagy valószínűséggel sokuk dédapja, ükapja még a mai Ukrajna területéről érkezett a Máramaros, Szatmár és Bihar területére.
A román-magyar-ukrán hármashatár övezetében a magyar-román határ tragédiái ismerjük. Az ukrajnaiét nem. Pedig a Tisza folyása mentén, Kárpátalján is szakadtak szét családok.
Csakhogy arrafelé hermetikusan volt zárva évtizedeken át a vidék. Azok a családok, akiknek egyik része mondjuk Romániában másik része Ukrajnában maradt végleg elszakadtak egymástól. Mindenféle kapocs megszűnt. Teljes nyomtörlés.
A tavalyi EP választások előtt George Simion pártja már egyszer végigrodeózta ezt a vidéket.
A tegnapi, Magyar Péter ellen tüntetőkhöz nagyon hasonló embereket vittek településről településre, az emberek, a jó bihari-szatmári-máramarosi románok, svábok, magyarok, ruszinok teli tüdőből rázták az öklüket és Ukránoztak. Most ezért könnyű felmelegíteni ezt az indulatot. Ezért könnyű emberek szájába adni, hogy azt üvöltsék: "menjél Ukrajnába".
Úgysem lehet senkit meggyőzni ma, hogy "kinek van igaza", mindenki eleve tudja, a porpagandának köszönhetően, hogy a jó oldalon áll. De bármit is képzel az oldalakról, a frontvonalakról, jó ha mindenkiben tudatosul: a saját családját, rokonát, felmenőit szidalmazza, amikor Ukrajnázik. Testvérháború ez, ebben a térségben különösen.
Rengeteg áldozatot követelt az első, a második világháború, a holokauszt, a szovjet blokkon belüli határzárak, a rendszerváltás után kialakuló határmenti káosz. De hogy ne jussunk el a belátásig, legalább a saját veszteségeink tudatosításáig, hogy ma is csak az "ukrajnázás" férjen ki a torkokon - arra nincs semmilyen magyarázat. Már, ha az öncélú gyűlöletkeltést és politikai haszonszerzést nem tekintjük magyarázatnak.
Hogy ezek az emberek ugyanazokkal a diftongusokkal ukrajnáznak, mint amilyen diftongusokkal a még megmaradt maroknyi kárpátaljai magyar félti az életét - ugyanazon az egyáltalán nem édes anyanyelven gyűlölködünk. Értitek, érzitek ezt, mennyire fájdalmas?