FACEBOOKSzerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ2025.05.16.
Úszni nem akkor kell megtanulni, amikor süllyed a hajó. Egy diktatúrát vagy a fasizmust nevén nevezni és küzdeni ellene nem akkor kell, amikor már fojtogat.
Magyarország sajnos cigarettával a szájában aludt el az ágyban, és évekig még élvezte is, hogy a kezdődő lakástűz eleinte melegen tartotta.
"Én nem foglalkozom politikával" - mondták milliók
"Nem értek velük mindenben egyet, de kormányozni legalább tudnak" - mondták más milliók.
"Minek ugrálsz, ha csöndben maradsz, lehet itt jól élni!"
És most, hogy a tűz már nem melegít, hanem éget, amikor fojtogató a füst és nem látni tőle, merre van a kiút a szobából, egyre többen jönnek rá, hogy Pató Pál úr mégsem kellett volna, hogy "ej, ráérjen arra még".
Nekünk Mohács kell - írta Ady, akit gyerekkoromban még az egyik legnagyobb magyar költőfejedelemként tartottak számon, ma pedig már nem szalonképes.
Ma úgy is mondhatnánk 2025-ben: nekünk Messiás kell. Elb@sztuk, nem figyeltünk oda, azokat cikiztük, akiknek nem volt elég jó a gulyásorbánizmus, hagyta a magyar, hogy megrángassák és eltiporják az össze fekete ruhás nővért, zöld dossziés exnavost, városligeti ellenállót és most kell valaki, aki megment.
Ezt a gyermeki viselkedésmódot kéne valahogy kinőnie egyszer a magyar társadalomnak, mert amíg babaként jön apu és megoldja a helyzetet, 50 évesen már nem kéne olyan helyzetbe kerülni, hogy megváltásra szoruljunk.
Főleg, hogy Magyar Péter nem Messiás. Nem egy Széchenyi, egy Deák Ferenc - hanem egy sértett férj, akinek kicsit megszaladt a bosszúja.
De jelenleg ő az a szomszéd, aki segíthet kimenekülni a lakástűzből. Lehet, hogy utána kirabol, lehet, hogy nem. Lehet, hogy valójában báránybőrbe bújt farkas, de az is lehet, hogy újdonsült jóbarát.
Mindegy, mert most ő "a" lehetőség. Nincsenek opciók.
Ha valaki Orbánra szavaz 2026-ban (feltételezve, hogy lesznek választások), egyértelműen a tűzvészre szavaz. Ha valaki nem teljesen szolgalelkű, ostoba vagy gonosz, ez nem lehet opció.
Ha valaki másra szavaz, mint Magyar Péter, 99.9%, hogy elégeti a szavazatát (mondom: ha lesznek választások), mert ez két párt versenye lesz.
Ami rossz. Ami borzasztó, mert megfojtja a demokráciát. Jelenleg opció a Fidesz és a korábbi Fideszes (aki attól különb, hogy nem vesz be MÁS korábbi Fideszest a csapatba), a régi rezsim és a régiből kivált új hajtás.
Mondjuk a Kutyapárt vagy más, valóban alulról szerveződő valóban demokratikus sarjadék viszont elsorvad a két mamut lépteit alatt.
Mert például a Kutyapárt az, akire szüksége lenne, de akit nem érdemel Magyarország. Valami tényleg új, valami tényleg rendszeren kívüli.
Valami közösség-alapú egy újabb egyszemélyes cirkusz helyett.
De most ez van. A jelen lehetőségek közül kell választani (ha lesz választás). Úgy, hogy abban se lehetünk teljesen biztosak, hogy valójában nem ugyanaz a jelölt lesz felírva: egyszer rendesen, egyszer álnéven.
Ide vezetett az évtizedekig tartó jólvanazúgy.
Az "Orbánra szavazok, mert nincsen más kormányképes erő" lustasága - miközben pont ezek a szavazatok tették lehetetlenné, hogy más kormányképes erő kialakuljon.
Most már bent van az orosz/neoszovjet farkas a házban, kitenni sokkal-sokkal nagyobb munka (ha lehetséges egyáltalán), mint nem beengedni lett volna.
De olyan kényelmes volt migránsozni, buzizni, fejet homokba dugni és azokat elhallgattatni, akik szót emeltek ellenállás helyett!
2025 Magyoroszországa nem külső erők műve, hanem a magyarok saját megúszni és okosba megoldani akarásának terméke.
Közös felelőssége mindazoknak, akik nem tettek meg minden tőlük telhetőt addig, amíg tenni lehetett.
Most már kiszolgáltatottság van. Ahhoz, hogy győzzön a csapat, nem lesz elég gólt rúgni, a másik meccset is figyelni kell.
Nyerni nem lehet, csak elkerülni az összeomlást.
A hajó biztosan elsüllyed. Kérdés, hogy sikerül-e megtanulni úszni az utolsó pillanatban.
Nem kérdés, hogy megég-e Magyarország, mert már most is harmadfokú égései vannak. A kérdés, hogy életben marad-e.
Lesz-e még tíz év múlva magyar parlament vagy csak Duma lesz helyette.
Magyar Péter valószínűleg az utolsó esély. Annyira a legvégső, utolsó utáni, hogy még csak az se biztos, hogy valódi esély.
De pont ez a baj azzal, ha messiásokra szorulunk. A megváltók között nem lehet válogatni.
(Update: Azért az is jellemző a mai helyzetre [és kétségbeesett hinni akarásra], hogy a kommentmezőben ugyanezt az írást van, aki Magyar Péter "lelkes támogatásaként" értékeli, más szerint meg alkalmas, hogy "elszívja MP életerejét".
Érdekes, nem?)