Szerző: PERINTFALVY RITA
2025.07.14.
Szomorú nap ez. Gyalázatos nap. Fekete nap. Az orbáni önkényuralomnak sikerült ugyanis semmi eddigihez nem fogható módon megbecstelenítenie a keresztet! Ami Nagy Konstantin császár ideje óta, aki hatalmi célzattal államvallássá tette a kereszténységet, igen gyakran vált a politikai kereszténység jelképévé. Militáns hatalmi szimbólummá, ami megfosztja a keresztet önmaga valódi lényegétől. Hiszen a kereszt a szeretetből vállalt önfeláldozás jele, azt üzeni, amit a Mester nem csupán a szavaival, de egész életével tanított: „Senkinek nincsen nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.” 2025-ben a Gellért hegyi Szabadság-szobor talpazatára politikailag ráerő:szakolt kereszt – erő:szakolt, hiszen óriási tiltakozás és felháborodás ellenére függesztették oda, - viszont pont ennek az ellenkezőjéről tanúskodik. Ennek alátámasztására néhány gondolat.
1) A kereszténység az iszlámtól többek között abban különbözik, hogy leszokott már arról, hogy erő:szakosan térítse a hitet. (Az iszlám sem teszi mindig ezt, de azért gyakran előfordul. Nem is a saját lényegénél fogva, hanem az emberek által, aki felhasználják és megbecstelenítik.) A kereszténység is hosszú évszázadokig térített és gyil:kolt, ha kellett, mégpedig az egy Isten nevében. Ez a kereszt most visszaidézi a letűnt múlt legsötétebb évszázadait.
2) Hiszen Budapest nem akarta ezt a keresztet! A rengeteg tiltakozás ellenére, semmiféle társadalmi vita nem lett az ügyből, csupán egy hatalmi, erőfitogtató döntés. Karácsony Gergely a főváros nevében – ahol rengeteg zs:idó, ateista, agnosztikus, vallástalan, szekuláris és sok egyéb ember lakik – tiltakozott ellene. Ahogy a szobrot készítő Kisfaludi Strobl Zsigmond jogörökösei is. Soha nem adtak engedélyt erre a módosításra! Persze a hatalomnak semmit nem számít a jog!
3) A kereszt nem az erő:szak szimbóluma és most pontosan azzá tette a hatalom. Megint. Pont úgy, mikor a nevében indítottak tömegeket lemé:szárló vallásháborúkat, vagy vagonírozták be a „Krisztus-gyil:kosnak” titulált zs:idókat, hogy aztán elfüstöljék őket a hit:leri gonoszság aljas fellegváraiban.
4) Kétezer év alatt rengeteg vé:r tapadt a szelíd, és minden földi hatalmat visszautasító Mester keresztjéhez. Aki pedig éppen azért halt meg, hogy kevesebb legyen a világban a gyűl:ölet, nem pedig azért, hogy több.
5) És most ez a kereszt ott a szobron a társadalmi megosztás, a gyűlöletszítás jelképévé lett, a szeretet helyett. Nehéz ránézni, mert ismerjük a történetét. Amilyen öröm volt látni a Budapest Pride felvonulást a tömeget megáldó Szent Gellérttel a háttérben, pont olyan keserű a szabadság szimbólumát elcsúfító kereszt. Na, nem azért, mintha a kereszt ne lehetne a szabadság jelképe! Mert lehet, csak nem így! Most pont a lényegétől fosztotta meg a hatalom.
Mert ez csupán az ő keresztjük! És nem mindenkié! Annak a világi hatalomnak a jelképe, amit a Mester megvetett. Ami képes bármit, még a legszentebb ideát is arra használni, hogy a hatalmát bebetonozza örökre. Csakhogy ebben a világban egyetlen hatalom sem tart örökké! Az meg főleg nem, ami becstelenségében fogant, korrupcióban, maf:fiaállamban és luxizásban növekedett, hogy aztán a saját népe ellen forduljon.
Ha eljön a nap, az egek sem fognak megvédeni benneteket a jogos számonkéréstől, kereszt ide vagy oda! Sőt, azon a napon megtudjátok majd, hogy pont ez a kereszt lesz az, ami vádol titeket és arra emlékeztet minket, hogy bármit megszentségtelenítetek, még ezt is: Krisztus keresztjét.Ha Téged is felháborít, kérlek add tovább! Köszönöm!
Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava




