2025. július 29., kedd

FEHÉRVÁRI TUSVÁNYOS

NÉPSZAVA
Szerző: HARGITAI MIKLÓS
2025.07.29.


Megosztott, széthúzó, mesterségesen (felülről) részekre szabdalt társadalom; átlátszóan orosz érdekű, a szövetségeseinket és a barátainkat elidegenítő hintapolitika; kilátástalan jövő a fiatalok előtt; anyagi lecsúszás; működésképtelen közszolgáltatások az oktatástól a vasútig; klímasokkot átélő mezőgazdaság; a keleti nyitás és az akkubiznisz befuccsolása; vergődő gazdaság – ha egy átlagszavazót megkérdeznénk, hogy melyek most Magyarország legsúlyosabb aktuális problémái, valószínűleg ezeket sorolná. Különösebben nagy politikai tehetség sem kell hozzá, hogy ha egy politikus nagy hatású, az emberek valós dilemmáira válaszokat kínáló beszédet akar tartani, akkor a fenti tételeken kell sorban végigmennie. A hét vége két szónoka közül azonban láthatóan csak az egyik értette meg, hogy mi a feladat. Orbán Viktor a (végső soron a valóság által feltett) kérdéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyta – és ez még a jóindulatú olvasata az eszmefuttatásának. Mert ha az egyre porosabb szóképek mögött megnézzük a tartalmat is, a látvány elég riasztó – amit például külpolitika címén előadott, azt egy az egyben mondhatta volna Vlagyimir Putyin is (viszont biztosan nem mondta volna egyetlen másik európai kormányfő sem). Orbán tehát azt üzente, hogy Putyinnak (Kim Dzsongunnak, Lukasenkónak) van igaza gyakorlatilag mindenkivel szemben, akivel azonos politikai illetve gazdasági rendszerhez tartozunk.

A székesfehérvári Magyar-beszéd ezzel szemben azt tartalmazta, amit a pillanatnyilag talán legfontosabb célcsoportok (azok a fiatalok, akik mostanában döntenek róla, hogy mennek vagy maradnak, illetve azok a kevésbé fiatalok, akiknek a gyermekei-unokái már elmentek, de még nem adták fel a reményt, hogy esetleg visszajönnének) hallani akartak. Egy egyértelműen a nyugati világhoz tartozó Magyarországról – hova tartoznánk amúgy ezekkel a geopolitikai adottságokkal? –, az EU- és a NATO-kapcsolatok újjáépítéséről, a kormányzati uszítás abbahagyásáról, a családalapításhoz/gyerekszüléshez is elegendő biztonságot adó perspektíváról, egy olyan magyar államról, amely nem csak az adók beszedésére, de a polgárainak a kiszolgálására is képes, vízgazdálkodási reformról, a kormánykorrupció miatt beragadt uniós források hazahozataláról, az európai értékláncokba történő betagozódásáról, a térségi szövetségi háló újraszövéséről – az említett csoportokra, akiknek a véleménye alighanem döntő lesz 2026 tavaszán, valószínűleg úgy hatott mindez, mint egy nagy dózis nyugtató.

Mások voltak az előzetes várakozások, de mások lettek a számok is: a Youtube-on nagyjából duplaannyian nézték-hallgatták meg az ellenzék vezetőjét, mint a kormányfőt, a Facebookon pedig (harcosok és DPK-k ide vagy oda) négyezer vs. 22 ezer az állás – nem Orbán javára: ezek szerint az újonnan toborzott haderők digitális kompetenciáiból egyelőre annyira futja, hogy közülük minden tizediknek sikerült eltalálnia a miniszterelnök FB-oldalára...

MEGJÖTT A KORMÁNY ÚJ GDP-PROGNÓZISA, 1%-OT VÁR AZ NGM 2025-RE

PORTFOLIO
Szerző: CSIKI GERGELY
2025.07.29.


Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy kedd reggeli sajtóháttérbeszélgetésen ismertette a kormány új hivatalos makrogazdasági prognózisát: ezek szerint az új 2025-ös növekedési prognózis 1% lett az eddigi 2,5% helyett. A tárcavezető bejelentette: az állami alkalmazottak számára új, lakhatást segítő program bevezetésén dolgoznak idén szeptemberi elindítással, valamint tervezik a Demján Sándor Program 1+1 elemének további kiterjesztését. Belengette Nagy Márton azt is, hogy új adócsökkentési megoldásokon is dolgozik a kormány, ezekről egyelőre részleteket nem közölt, azokat szeptemberre ígérte. A lakossági állampapírok esetében gondolkodunk szeptemberben új konstrukció létrehozásán - vetítette előre a miniszter...

EGYMILLIÓÉRT SZÜLNI? EZÉRT DÖNTENEK ÍGY NŐK EZREI

VÁLASZ EXTRA PODCAST
Szerző: ÉLŐ ANITA
2025.07.28.


Évente több ezer nő választja a magánszülészeteket. Miért fizetnek, ha az államiban térítésmentesen is azonnal ellátják őket? Miért törölték el a hálapénzzel együtt a szabad intézmény- és szülészválasztást? Miért mentek át a háborítatlan szülési módszert alkalmazó orvosok csoportosan a magánklinikákra? Miért nőtt kiugróan a császármetszések aránya? A Válasz Extra 10. adásában erről kérdezzük Bálint Balázs szülészorvost, korábbi országos szülész-nőgyógyász szakfelügyelőt. A podcast a Magyar Orvosi Kamarával partnerségben készült.

CSAKNEM 1300 PANASZT KAPOTT AZ OKTATÁSI BIZTOS, SOKAN ISKOLAI BÁNTALMAZÁSOKKAL KAPCSOLATBAN KERESTÉK MEG

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2025.07.29.


A beadványok többsége a köznevelés területét érinti.


Összesen 1275 panasz érkezett az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalához tavaly, az ügyek többsége (957) a köznevelés területéről futott be - derült ki Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman tevékenységének 2024-es beszámolójából. A felsőoktatás területéről 134, a szakképzésből 86 panasszal keresték meg a hivatalt, továbbá 98 egyéb beadványt is regisztráltak.

A legtöbb panasszal (820) a szülők fordultak az ombudsmanhoz, tanulóktól, illetve hallgatóktól 173 panaszbeadvány érkezett, pedagógusoktól, intézményvezetőktől 108,

illetve további panaszokat nyújtottak még be oktatási szervezetek, közösség (például diákönkormányzatok), valamint fenntartók is. A megkeresések nyomán

- 791 állásfoglalást, tájékoztatást fogalmazott meg a biztos,

- hatáskör hiányában pedig 424 ügyet kellett elutasítania,


több más ügy pedig még folyamatban volt a beszámoló készítésekor.

Számos panasz érkezett iskolai bántalmazásokkal (lelki, verbális vagy fizikai) kapcsolatban.

A panaszosok között voltak olyan szülők, akik gyermekük osztályfőnökének bánásmódja amiatt kérték a hivatal segítségét: az érintett gyermek egy korábbi műtét miatt folyamatos orvosi felügyelet alatt állt, diétázott, ennek ellenére többször előfordult, hogy az iskolában rosszul lett. Az osztályfőnök ezt nem nézte jó szemmel, többször megjegyzést is tett a gyerekre az osztály előtt („nem igaz, hogy nincs erre megoldás; miért nem mentek másik orvoshoz; miért csak matematika órán leszel rosszul”). Az egyik tanórán olyan is elhangzott: „milyen dolog az, hogy egy panellakásban éltek egy kutyával és egy nagymamával együtt?” A beadvány szerint a tanulónak éjszaka rémálmai voltak, indokolatlanul rátört a sírás, félt iskolába menni. A tanár végül elnézést kért, de a fenntartó jelezte, ha még egyszer történik hasonló, fegyelmi eljárást kezdeményeznek...

TUSVÁNYOSON MINDEN BESZÉLGETÉSBEN MAGYAR PÉTER VOLT A KÖZPONTI TÉMA

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: BALOGH JUDIT
2025.07.28.



Vendég: Dull Szabolcs.

TÖMPE ISTVÁN: BELÉPÉS A KORMÁNYZÁS VILÁGÁBA - TÖBBSÉG, KÉTHARMAD ÉS MÁS IS

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: TÖMPE ISTVÁN
2025.07.25.


A kormányzati cselekvés hatékony többséget kíván. Hozzá képest a kétharmad olyasmi, mint az atombomba az amerikaiak kezében, akikre bomba nélkül hosszú harc és hatalmas emberáldozat várt volna. Az alkotmányos pozíciókat át kell alakítani, ám attól idegenkednék, hogy megbízható ellensúlyok nélkül az ellenségesen bebetonozott embereket csupán barátilag bebetonozott képviselőkkel váltsuk fel. Az alkotmány kiegyensúlyozása alapvető fontosságú a demokrácia újraépítéséhez, ennek során a kétharmados lehetőséget eltörölném, és az alkotmány módosítását hosszú procedúrához kötném.


Nemrég végighallgattam a Tisza nagykanizsai kongresszusát, Magyar Péter beszédét, és elégedett voltam. A kifejtett, persze még csak készülő program bőven megállja a helyét a maga műfajában, s ezt, úgy is mint a hét szakbizottságból álló valamikori Elegy 2021–2022-es javaslatainak egyik szervezője, megerősíthetem. Bízom abban, hogy a szakmai csoportok használható tervezeteket állítanak össze, és abban is, hogy a Tisza vezetése magáévá teszi a javaslatok lényegét. Mert a lényeg nem az, lesznek-e szakértők (lesznek), hanem hogy lesz-e kormány, amelyik hallgat rájuk.

Tisza-támogatóként feleslegesnek látom a hagyományos balliberális oldallal szemben is kritikus baloldali szavazók óvatlan megsértését. Jó formulák hiányában érdemes kivezetni a történetet a napi csatározásokból. Ettől a Tisza még indulhat koalíció nélkül. A parlamenti többség erős kézben tartása mellett annak is száz módja van, hogy például Hadházyt a fronton tartsák, aki magányos és bátor harcosként a közemberek által is megérthető mértékű tolvajlások bemutatásával nagy tekintélyt vívott ki magának.

Ha a Tisza végül győz, jöhetnek a munkás hétköznapok, az első átütő lépések, rengeteg mosolygó figura bukkan fel (csak kérj, hercegem), lelkes átállók jelennek meg, és sorakoznak a kínos pillanatok, amikor barátokat kell visszautasítani. Az első tanulság az, amit érdemes felírni, hogy a miniszterelnökség keményen versengő környezetben kezelendő magány azok számára, akik valamit el akarnak érni.

Talán nem érdektelen összegyűjteni az elmúlt ciklusokból pár példát, amire a kormányzás kezdetéhez érdemes emlékeznie a Tiszának...

„KOMOLY KÁRMENTŐ MEGÁLLAPODÁS AZ EU SZÁMÁRA A KIALKUDOTT 15 SZÁZALÉKOS ALAPVÁM”

NÉPSZAVA
Szerző: ÁBRAHÁM AMBRUS
2025.07.28.


Bírálói és támogatói is akadnak az Európai Unió és az Egyesült Államok között megkötött kereskedelmi megállapodásnak. Egy biztosnak látszik, időre van szükség ahhoz, hogy kiderüljön mit is ér az Ursula von der Leyen által kialkudott 15 százalékos alapvám.


Hónapokig tartó egyeztetések után vasárnap este Skóciában megszületett a kereskedelmi keretmegállapodás az Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) között. Ennek értelmében Washington 15 százalékos importvámot vet ki a legtöbb EU-ból származó árura. Ez az illeték fele a néhány hete Donald Trump által belengetett tarifának. Az egyezség része, hogy az EU 600 milliárd dollárnyi beruházást hajt végre az USA-ban, és 750 milliárd dollárnyi energiahordozót és fegyvert vásárol Amerikából.

A megegyezés megteremti a lehetőségét annak, hogy ne alakuljon ki a két szövetséges ország között egy nagyobb kereskedelmi háború

– idézte a Reuters Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, a Donald Trumppal folytatott skóciai tárgyalásokat követően. Az amerikai elnök ennél sokkal pátoszosabban beszélt, szerinte „ez a valaha megkötött legnagyobb megállapodás”. Úgy vélte, hogy a kontraktus, amely meghaladja a Japánnal aláírt 550 milliárd dolláros egyezséget, bővíti majd a transzatlanti hatalmak közötti kapcsolatokat. Von der Leyen hozzátette, hogy a 15 százalékos vámot „átfogóan” alkalmazzák. Később újságíróknak úgy fogalmazott: „ez a legjobb, amit elérhettünk.”

„Nagy kereskedelmi megállapodás született a világ két legnagyobb gazdasága között, és ez nagy dolog. Hatalmas dolog. Stabilitást és kiszámíthatóságot hoz majd”

– mondta...

EGYRE TÖBB MAGYAR ÉL PÉNZÜGYI BIZONYTALANSÁGBAN, EGYIK HÓNAPRÓL A MÁSIKRA – ÁLLAPÍTOTTA MEG EGY KUTATÁS

24.HU
Szerző: 24.HU
2025.07.29.


A magyarok egyre nagyobb részének kihívás, hogy kijöjjön a jövedelméből, a lakosság 27 százaléka egyáltalán nem képes megtakarítani. Ez a tendencia évről évre rosszabb, és nemzetközi összevetésben sem vagyunk jók a kutatásban résztvevő országok között – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata megbízásából készített, 9 országra kiterjedő nemzetközi kutatásából. Az adatok a pénzügyi kiszolgáltatottság aggasztó mértékére hívják fel a figyelmet, amelynek nemcsak gazdasági, hanem szociális következményei is vannak: egy váratlan kiadás vagy jövedelemkiesés sokaknak már most is komoly krízist jelentene.


Az elmúlt években tapasztalt jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek miatti frusztráció, valamint az infláció kiugró mértéke jelentősen növelte a társadalmi szakadékot. A kilenc országra kiterjedő reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság csaknem fele (47,7 százalék) legfeljebb jövedelme 20 százalékát tudja félretenni hónap végén. A helyzet különösen aggasztó azok esetében, akik teljesen megtakarításképtelenek:

- jelenleg a válaszadók 27,1 százaléka fizetéstől fizetésig él és egyáltalán nem tud félretenni.

Sőt, ez az arány folyamatosan emelkedik: 2022-ben még „csak” 21,1 százalék volt, 2023-ban és 2024-ben ez már meghaladta a 25 százalékot, idén pedig elérte a 27,1 százalékot a megtakarítani képtelenek aránya. Nemzetközi összevetésben is látványosak a különbségek: míg a felmérést készíttető cég más európai piacain – Lengyelországban, Csehországban és Romániában – átlagosan 18,6 százalék nem képes megtakarítani, a négy ország közül nálunk a legrosszabb a helyzet...

EZER ÉV LEGALJA – A BUDAPESTI LENGYEL NAGYKÖVET TÁVOZÁSÁNAK KULISSZATITKAI

VÁLASZ ONLINE
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2025.07.29.


Július közepe óta nincs lengyel nagykövet Budapesten. Az ezeréves barátság mélyponton, kiút a két kormány ellentétes pozíciói miatt nemigen látszik. Mi vezetett ide? Lapunk az eseményeket közelről átélő forrásokkal rekonstruálta a történteket. Spoiler: egyszerre van igaza mindenkinek. És senkinek.


„Még az is lehet, hogy hazahívnak emiatt” – gondolta Lengyelország budapesti nagykövete 2024. december 19-én. Aznap derült ki – egy Mandinernek adott Gulyás Gergely-interjúból –, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowski volt (2019-2023) lengyel igazságügyminiszter-helyettesnek. „Esetében konkrét bizonyíték is van a tisztességes eljárás hiányára” – indokolta Gulyás, miért fogadta be a magyar kormány hatalomból kiszavazott lengyel szövetségese, a Jog és Igazságosság (PiS) tizenegy rendbeli bűncselekménnyel vádolt politikusát. Romanowskit az általa felügyelt, a bűncselekmények áldozatait segítő Igazságosság Alappal összefüggésben egyebek közt „az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel” gyanúsítják. Másképp fogalmazva:

a szuverenitásharcból ki sem látszó magyar kormány Budapestről tört pálcát a lengyel jogállamiság felett,

hiszen kerek perec elhangzott, hogy nem bíznak a lengyel bíróság tisztességes eljárásában. A lengyel ellenzéki politikus nemcsak menedékjogot kapott ráadásul, hanem áprilisban a kirakatba is kitették. A Szánthó Miklós-féle Alapjogokért Központ bejelentette, hogy Magyar–Lengyel Szabadság Intézete néven új szervezetet alapít. Amit Romanowski vezet. Az Intézet április óta egyetlen, a jelenlegi lengyel kormányt ekéző jelentéssel rukkolt elő, elérhetősége az Alapjogokért Központtal azonos, más munkatársai nincsenek, komolyan vehető tevékenysége nem látszik. Hacsak a május végi CPAC Hungary-n meg a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet konferenciáján való felszólamlást vagy egy Mandiner-interjút nem tekintünk annak...

MAGYAR PÉTER: NEM ELTÖRÖLNI, HANEM ÁTALAKÍTANI KELL AZ ÁLLAMI PÁRTTÁMOGATÁST

ATV MAGYARORSZÁG
Szerző: ATV MAGYARORSZÁG
2025.07.28.



Bár először még arról beszélt Magyar Péter, hogy teljesen meg kell szüntetni a pártok állami támogatását, később finomított a Tisza elnöke és azt mondta: gyökeresen átalakítaná a pártfinanszírozást, akár az 1%-os adófelajánlások bevonásával. 

Az Egyenes Beszéd vendége Ligeti Miklós jogi igazgató, Transparency International Magyarország.

KESZTHELY - 80 NAP ALATT MAGYARORSZÁG KÖRÜL - 11. NAP

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER
2025.07.28.



Keszthely - 80 nap alatt Magyarország körül - 11. nap.

DÚSGAZDAG, MÉGSEM FIZET - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: BÓDOG BÁLINT
2025.07.29.


Kocsis Máté Dopeman-ről. A rejtélyes kínai futballbefektető távozása. Majka posztja és egy nagyriport Tusványosról. Ez itt a reggeli hírlevelünk.

Jó reggelt! Itt a 444 napindító hírlevele az elmúlt nap legfontosabb cikkeivel. Vannak más hírleveleink is, amikre itt lehet feliratkozni.

ERDÉLYBEN EGYMÁS UTÁN ALAKULNAK A TISZA SZIGETEK

NAPI POL / KLIKKTV
Szerző: KLIKKTV / BATKA ZOLTÁN
2025.07.28.



Erdélyben egymás után alakulnak a Tisza szigetek.