FACEBOOKSzerző: BIRKÁS GYÖRGY2025.07.17.
Folytatjuk a "ki az, aki gondolkodik bennem" sorozatunkat, a mai leckében a narratív én-t ismerjük meg.
Az én narratív szemlélete szerint az identitásunk egy történet, amit önmagunkról mesélünk. A pszichológus Dan McAdams szerint az identitásunk lényegében egy folyamatosan szerkesztett életfilm. Van főszereplő (te), vannak fordulópontok, rossz fiúk, mentorfigurák, és egy cselekmény, ami valahogy összeköti az egészet.
De (és itt jön az érdekes rész) ez a film nem objektív dokumentumfilm. Inkább olyan, mintha te magad lennél a rendező, a vágó és a forgatókönyv-író egyben. Kiválogatod a jeleneteket, átrendezel eseményeket, hogy jobban passzoljanak a történethez, és időnként teljesen újraértelmezed a múltat. Nem az van a fejedben magadról, ami megtörtént, hanem ahogy értelmezed a történteket.
Steve Jobs például évtizedekig úgy mesélte el az Apple vezérigazgatói posztjáról lemondását, mint a karrierje legnagyobb tragédiáját. Aztán, amikor visszatért és megmentette a céget, ugyanez az esemény lett a történet fordulópontja, a bukás, ami nélkül nem lett volna felemelkedés.
A történeted nem légüres térben születik, a kultúrától is függ, amiben élsz. Egy amerikai fiatal valószínűleg hangsúlyozza majd az egyéni sikert és függetlenséget ("kitörtem a szülői házból, megcsináltam magam"), egy japán kortársa inkább a kötelességről és közösségi harmóniáról fog mesélni ("tiszteltem a szüleimet, beilleszkedtem a csapatba"), egy német fiatal precizitásról és tervezésről beszél majd, a brazil narratíva inkább a kapcsolatokról és az alkalmazkodásról szól. Egy magyar története gyakran melankolikus és ironikus egyben.
Hangsúlyozzuk a túlélést és a csalódásokat, de egyfajta büszke rezignációval: "Hát persze, hogy így alakult, mi mást vártam?" A magyar narratíva szereti a szenvedést érdemnek beállítani, és kissé szkeptikus a túl nagy sikerekkel kapcsolatban.
A közösségi média pedig teljesen új fejezeteket nyitott: ma már digitális identitásunk is része az életnarratívánknak. Instagramon gondosan válogatott élmény-csokrok, Facebookon optimalizált karriertörténet, és ezek mind befolyásolják, hogyan látjuk magunkat.
A történeted ráadásul nem kőbe vésett. A narratív terápia éppen arra épül, hogy átírhatjuk a problémás fejezeteket. Aki évekig "örök vesztesként" definiálta magát, megtanulhatja ugyanazokat az eseményeket "tanulási lehetőségekként" látni. Kutatások szerint azok, akik "megváltás típusú" narratívákat alkotnak (vagyis a nehézségekből is valami pozitívat hoznak ki) mentálisan egészségesebbek és optimistábbak. Nem arról van szó, hogy tagadnod kellene a rossz dolgokat, hanem arról, hogy úgy szerkeszd az életfilmedet, hogy te legyél benne a hős, nem az áldozat.
Az állatok nem mesélnek történeteket magukról. Egy majom tudja, hogy domináns vagy alárendelt, de nincs narratívája arról, hogyan jutott ide. Nem mondja magában: "Gyerekkoromban gyenge voltam, aztán megtanultam harcolni." Az emberek viszont folyamatosan mesélnek, és ezek a kis történetek építik fel a nagy narratívát.
Az MI-k egyelőre nem tudnak valódi történetet mesélni magukról. Bár egy chatbot előállhat egy hihető élettörténettel, ez csak statisztikai mintákon alapuló fikció. Nincs kontinuitása, és ha újra megkérdezed, mást fog mondani.
Mit érdemes tenned a saját narratíváddal? Tudatosítsd. Próbáld meg 5 mondatban elmesélni a saját történeted. Milyen a fő cselekmény? Te vagy benne a hős vagy az áldozat? Keretezd át. Van egy esemény, amit kudarcként élsz meg? Próbáld meg tanulási lehetőségként újramondani. Írd át a jövőd. A narratívád nem csak múltról szól. Milyen történetet akarsz írni magadról a következő évben?
A narratív identitás nem arról szól, hogy hazudj magadnak. Hanem arról, hogy tudatosan válassz. Mert az, ahogy elmeséled az életed, visszahat az életedre. Amilyen történetet hiszel magadról, úgy fogsz viselkedni. Te vagy a saját életed főszereplője, rendezője és kritikusa egyben. Szóval írj jó történetet.