2017. szeptember 10., vasárnap

FÉLELMETESEN VISSZASZOKTAM MAGYARORSZÁGBA

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.09.10.


Van az az érzés, amikor akár már évek óta külföldön élsz, de hosszabb időre hazalátogatsz, és olyan, mintha el sem mentél volna – minden ismerős, a közlekedés, az emberek, minden. Na, ilyesmit élt át az egyik mai történet szereplője. Emellett próbálunk svájci állampolgárokká válni (nem egyszerű) és ellátogatunk egy kínai egyetemre is.

Nekem mindig nagy öröm, amikor egy blog feléled a tetszhalott állapotból, így aztán örömmel láttam, hogy friss poszt jelent meg az Amerika blogon. Ráadásul nagyon érdekes írás, hiszen a család bővülése mellett (amihez gratulálok!) egy hosszabb magyarországi látogatásról (és a beilleszkedés nehézségeiről) is szól.


„Mivel Iván tavaly nyár elején született, így 2016 nyarát itt töltöttük Édesanyámmal együtt. Volt olyan drága, hogy kijött fél évre és segített mindenben, amiben el tudja az ember képzelni! Nélküle nem is tudom, hát irtó nehéz lett volna az első időszak Ivánnal/Áronnal.

Persze fél év hosszú idő, nem megyek bele itt sem a részletekbe, de nyilván voltak nézeteltérések Anyu és én köztem, de szerencsére átvészeltük ezt az időszakot is viszonylag vidáman.

Aztán már le kezdtük tervezgetni a haza utunkat 2017 nyarán. Addig addig tervezgettük, hogy végül a gyerekek és én két hónapot voltunk otthon! Tudom, tudom, az én q...va anyámat, könnyű aki nem dolgozik, stb., stb.

És tényleg könnyű, és tényleg jó dolgom van, és egyszerűen FENOMENÁLIS volt otthon! Apa a gyerekeknek (főleg nyilván Áronnak) és nekem is nagyon nagyon hiányzott, ez volt az egyetlen árnyoldala az idei nyarunknak!

Féletelmetesen visszaszoktam Magyarországba, minden olyan természetes volt -a váltás (na jó 1 hét után), a buszozás, metrózás, stb. - annyira otthon éreztem magam, a barátnőimmel annyira feltöltődtem a két hónap alatt, mint Amerikában egy év alatt SE!

Rájöttem, hogy öregszem, bakker. Egyre fontosabbak a szülők, a rokonok és a barátok otthon! Egyre jobban érzem a hiányukat, nem is tudom, mi ez, öregség vagy csak szimplán honvágy?

Szívem szerint, mindenkit kiköltöztetnék ide :) vagy nem is tudom..."

ESTE A MAGYAROKNÁL (SZEMÉLYESPOSZT)

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2017.09.09.


Ma megnéztük a Szkénében a Fajok eredetét, Mucsi Zoltánnal, Scherer Péterrel és Thúróczy Szabolccsal (és Galambos "Galamb" Péter hangjával). Ma van Mucsi Zoltán hatvanadik születésnapja, elég sok színész volt a nézőtéren. 

Utána beültünk valami helyre. A velünk szemben ülő úriember először muszlimozott és aztán kezdett csak el hangosan zsidózni. Teljesen természetesen muszlimozott és zsidózott, tudta, hogy Budapest kellős közepén ma teljesen rendben van a muszlimozás és a zsidózás. M. sokkal határozottabb tud lenni, mint jogi képviselőnk. Amikor felálltam és megtettem az első lépéseket a konfrontáció irányába, intőleg lefogta a kezem és elvitt egymásik helyre, ahol nem muszlimoztak és zsidóztak...

FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA ÉS ÉRDEKVÉDELEM A GLOBALIZÁLÓDÓ GAZDASÁGBAN. 3. RÉSZ

CIVILHETES BLOG
Szerző: Prof. Dr. Lakatos Gyula
2017.09.09.


Az állami diktatúra és az újjáéledő gazdasági, kulturális autarchia életveszélyes a társadalmi közösségekre és a nemzetközi együttműködés hatékonyságára.

Éppen ezért, jelentős változások szükségesek az állam társadalompolitikájában.
Célszerűnek az érdekvédelem, az érdekképviseletek, szakszervezetek működésének, feladatainak „modernizálása”, most már inkább létrehozása, konzisztens foglalkoztatáspolitikai stratégia részeként definiálni.
Ennek alapvetését a következő szerkezeti megközelítésben lehet megfogalmazni.
A foglakoztatás politika magában foglalja a munkaerő újratermelésének kérdéskörét is, nem csupán annak felhasználását. A társadalom munkaerő szükségletének biztosítása 
  • a népesség biológiai reprodukciójával kezdődik, másként fogalmazva: demográfiai és népesedéspolitikai feladatokat jelöl meg.
  • Erre épül rá a munkaerő szükséglet társadalmi reprodukciója, személyiségi és szakmai szocializációja, (szerencsétlen, elterjedt fogalomhasználattal: humánerőforrássá válása) nevelési, oktatási, szakképzési feladatok jelennek meg, amihez nagyon közel állnak a családpolitikai feladatok.
  • A munkaerő társadalmi újratermelése, természetesen, differenciált szemléletet követel meg, a magyarországi etnikai problémák súlyos, önálló politikai problémává váló megjelenésének következtében, pl. a cigány népesség nevelési, oktatási és később foglalkoztatási feladatai (társadalmi integrálása) sok tekintetben különböznek más etnikai rétegekkel kapcsolatos feladatoktól.
  • A foglalkoztatáspolitika ezt követően magában foglalja a már „előállított” munkaerő mennyiség foglakoztatását, a munkaviszony törvényekben rendezett (MT) felülvizsgálatát (ennek jelenleg csak a felvetését javasoljuk, mindegyik témakör önálló, részletes kidolgozást igényel. Politikai koncepció keretében azonban elegendő a strukturális elemek összefüggéseinek megemlítése, amit most kísérelünk megadni).
  • Ezt követően meg kell határozni, hogy a munkaerő gazdálkodás vállalati (gazdasági-szervezeti, intézményi) szintjei hogyan kapcsolódnak a nagy társadalmi ráfordításokkal reprodukált munkaerő nemzetgazdasági, állami-politikai szinten megfogalmazott szükségleteihez. Pl.: ide tartozik a hatékony humántőke felhasználás ösztönzés, a teljes foglalkoztatás komolyan vett célkitűzésének államilag forszírozott eszköztára, a társadalmi humántőke befektetések megtérülése, stb.
  • foglalkoztatáspolitika itt már közelít egy másik, a társadalom irányításában fontos szerepet játszó állami gazdaságpolitikához. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági szükségletek legalább sztochasztikus tervezése, közép- és hosszú távú gazdaságpolitika nélkül nem lehet ésszerű foglalkoztatáspolitikát sem követni.
  • A foglalkoztatáspolitika kell, hogy integrálja a munkaadói, munkavállalói érdekvédelem hatékony szervezeteinek támogatását, mivel a gazdasági érdekellentétek nem csak a szociális békét veszélyeztethetik a gazdaság minden szintjén, hanem ezzel együtt vállalati (üzemi is), nemzetgazdasági, gazdaságpolitikai célok alapvető kockázati tényezőivé válnak. Tehát ezek hatásos működése állami-politikai érdekeket involvál, mivel az államhatalom közvetlen érdeke és felelőssége is a társadalmi béke konstruktív, szervezetei, intézményi működtetése, hogy a destruktív érdekérvényesítő cselekményeknek elejét vegye: pl. sztrájkok, politikai demonstrációk, ma már a terrorfenyegetettség is megjelenik, amelyek preventív kezelés hiányában, olykor erőszakszervezeti beavatkozáshoz vezet...Mindenképpen el kell kerülni, hogy a gazdasági érdekérvényesítést ki lehessen szorítani keletkezésük helyszíneiről, a gazdasági szervezetekből, intézményekből...

SÉRTŐDÉKENY KAZÁNKOVÁCSOK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.09.09.



Olykor teliszalad a hócipőm az országban fel-alá csörtető, jajveszékelő, saját készítésű piedesztált hurcoló önkéntes megsértődőkkel. Vannak neves toporzékolók, mint például Szijjártó Péter, de ő legalább fizetést kap ezért. Ez ugyan még nem menti fel erkölcsileg és sehogy máshogy, de legalább valami halovány magyarázattal szolgál a viselkedésére.

Aztán itt vannak a szintén neves, de nem országos ismertségű megsértődők. Az étteremben duzzogó pincér, akit semmi nem zavar, csak a vendég. Az önérzetes pénztáros, aki úgy hiszi, szívességet tesz, ha a dolgát végzi. És mesélhetnék a nagyon vonzó honlappal rendelkező kertészről, aki azt írja a weboldalán, hogy ő értünk van, minden munkatársa udvarias, szakmailag hűha, tartja a szavát és ők szolgáltatnak és a megbízó az első.

Aztán kijön a szaki megtekinteni a kertet és üvöltve fikázza a látványt, minden növény szar helyen van, a fű kimondottan okádék és még fél óra múlva is ott tartunk, hogy mekkora barom volt aki telepítette a kertet és aki idáig gondozta. De azt még mindig nem tudjuk, hogy ezzel szemben ő mit javasol, mit és hogyan lenne jó csinálni. És persze halálosan megsértődik, amikor megmutatja neki a potenciális megbízó a kijáratot.

Mesélhetnék a bolti alkalmazottról is, aki a vevőn kéri számon, hogy miért nincs az általa választott terméken működő vonalkód és vérig sértődik, ha a vevő közli, hogy nem az ő feladata erről gondoskodni, de még csak a kérdést sem tudja megválaszolni.

Mi is találkozunk naponta az okleveles megsértődőkkel. Akár a szerkesztőségben, amikor az okos olvasó megnyom mindent, rákattint mindenre aztán nem akármilyen stílusban kéri ki magának, hogy mi hírlevelet küldözgetünk neki, vagy értesítést arról, ha felkerült egy új cikk. És soha nem látja be az okos, hogy bizony megint ő volt a hülye, mi nem ismerjük az ő email-címét, nem tudjuk semmiféle listára feltenni, sem levenni...

HÍRHEDT FELFORGATÓ? ORBÁN PROPAGANDISTÁI MEGINT TÖKÖN SZÚRTÁK MAGUKAT

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Zárójel
2017.09.09.


A forró ősz kezdete? Na ne!!! Budapesten járt a kiváló civil vezető, Szrgya Popovics, a felforgató. Szrgya Popovics nagy hatású könyvet írt, amely a Göncöl Kiadó jóvoltából már magyarul is olvasható, Útmutató a forradalomhoz címmel.

Zsarnokok réme

Az Orbántól és bűntársaitól szabadulni akaró Magyarország számára rendkívül tanulságos, “felforgató” Popovics-könyvről a Zárójel oldalain is beszámoltunk (“A zsarnok percei meg vannak számlálva ).

A szerzőt most budapesti látogatása alkalmával kézről-kézre adták, egymást követték a találkozók, interjúk. Popovics elmondta, hogy meghökkentette a hatalmas érdeklődés. Érezhető, hogy a sikeres civil ellenállás és zsarnokdöntés tanulságairól szóló könyvére itt most nagy szükség van – állapította meg.

Váratlan segítség – Orbánéktól

A Zárójel munkatársa az Írók Boltjában rendezett közönségtalálkozón vett részt. Ez a vita a többi rendezvényhez – különösen a Közös Ország Agorájában rendezett vitához képest inkább a közelmúlt történelmére és a nemzetközi tanulságokra koncentrált. Szrgya Popovics beszélgetőtársa Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa volt. Keményen kérdezett és vitázott, de Popovics nagyon tapasztalt, nem érték váratlanul a kétségek és hiányérzetek. Magabiztos válaszaiból kibontakozott az a derűlátó világkép, amely szerint a szabadságukért kockázatot vállaló civilek erőszakmentes mozgalmai a világ bármely diktátorát képesek megdönteni, és a zsarnokdöntés után meg is tudják védeni a demokráciát...

FÉLELMEK ÉS FÉLIGAZSÁGOK HELYETT: ITT TART A MUSZLIMOK INTEGRÁCIÓJA NYUGAT-EURÓPÁBAN

444.HU
Szerző: Horváth Bence
2017.09.09.


A 2015-ben indult menekültválság és elmúlt évek nyugat-európai terrortámadásai után ismét felerősödtek azok a viták, hogy lehetséges-e egyáltalán integrálni a muszlimokat az európai országokba. Ezeket a vitákat sokszor féligazságok, előítéletek és apokaliptikus félelmek hajtják, és jellemzőjük, hogy általában nem állnak meg azoknak az országoknak a határainál, ahol tényleg nagy számban élnek muszlimok, sőt, néha pont a határokon túl erősödnek fel igazán. 

Ezért is fontosak az olyan kutatások, mint amit a Bertelsmann Alapítvány publikált nemrég, melyben tízezer érintett embert megkérdezve mérték fel, hol tart a nyugat-európai országokban élő muszlimok integrációja.

A kutatás idén jelent meg harmadszor, 2007 és 2013 után nézték meg újra, hogyan tudnak beilleszkedni a Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban és Nagy-Britanniában élő muszlimok. A 2016 végén készített felmérésben csak olyan embereket kerestek meg, akik már egy ideje az adott országban élnek, azaz a 2010 óta menekültkérelemmel érkezőket kihagyták a kutatásból, hiszen az ő integrációjuk még nem mehetett végbe...

A LÁSZLÓ PETRA-SZTORI -ÚJRATÖLTVE, TÖBB TÉTELBEN - MI TÖRTÉNT A KISFIÚVAL, AZ APÁVAL ÉS AZ ŐKET FELRÚGÓ OPERATŐRREL - TRAGÉDIA TÖBB TÉTELBEN

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: jdesi
2017.09.09.


A Süddeutsche Zeitung, a német újságírószakma által a legbefolyásosabbnak tartott országos lap a napokban 3 oldalon foglalkozott azzal, hogy a magyar operatőrnő éppen két éve gáncsolta el a szerb határon azt a szír férfit, aki kisgyerekével a karján menekült Röszkénél a rendőrök elől. A rendkívül alapos összeállítás azt is bemutatja, mi történt a főszereplőkkel azóta. Az anyagot lényegtelen kihagyásokkal közöljük:



ITT OLVASHATÓ        

ALACSONYAN SZÁLLÓ NYUGDÍJASOK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.09.10.


„Az egyik lakótelep liftjéből egy Jobbik-szimpatizáns kidobott egy idős embert.” Ilyenekkel szórakoztatja a nagyérdemű, bár meglehetősen megcsappant olvasótáborát a hajdan szebb napokat is megélő Origo névre hallgató gyűlöletipari szakportál.

Az alacsony érdeklődésre tekintettel pedig, hátha elvész a szellemi mondanivaló, meg, hogy mire is gondolhatott a költő, sorra veszi át tőle a Móka Miki műsorába való történeteket az összes többi kitartott is, hogy még Hakapeszi M. is megértse, a biztonság kedvéért és miheztartás végett.

Arról nem tudhatunk meg semmit, hogy miként történt az affér, állt-e az a lift vagy mozgott, elszállt-e a nyugdíjas a légben, vagy csattant a lépcsőház kövén, eddig nem terjedt a képzelet, csak odáig, hogy a forrást hitelesítse, így: „Hetek óta keringenek már erről történetek, buszon, fodrászatokban, vagy családon belül, hetek óta mesélnek felháborodott emberek.”

Már látom, szinte látom, amint az Origo munkatársa, aki tegnap még Fidelitas-csicska volt, félelmet nem ismerőn, álruhában buszozik reggeltől estig, járja a fodrászatokat és békés családi ebédeken vesz részt titokban, hogy hírét vihesse az elemi erejű félelemnek és reszketésnek, amit Vona szabadított a világra és benne a nyugdíjasokra.

“Rettegnek az idős emberek Vona Gábor nyugdíjas-gyalázása óta” Ez a fogalmazás címe, olyan 5. b. osztályos színvonalon és szellemi kapacitással, ami már egyáltalán nem érdekel engemet, mint ahogyan Vona sem. És a nyugdíjasokat sem igazán, ebből fakad aztán, hogy az írói képzelettel egyáltalán nem megáldott őrsi krónikás meglehetős vérszegény sztorikkal áll elő a búra alól, vagy a tyúkhúsleves mellől...

2017. szeptember 9., szombat

E-KORMÁNYZAT - OKOS KORMÁNYZAT

A SZAVAZATOK EREJÉVEL... BLOG
Szerző: Dr. Tóth Zoltán
2017.09.09.



Vigyázat! A kormányzat számítógépes rendszereket fejlesztet!

A jelenlegi kormány a választások eredményét akkor engedi közzétenni, amikor az általa üzemeltetett számítógépes rendszer már meggyőzően jelzi a kormánypárt győzelmét. A választások számítógépes rendszere államtitkot képez, minden titkos, a gépek, a hálózat és szoftver is, az üzemeltetők titoktartási esküt tesznek. Ugyanezen az „államtitkos” rendszeren történik a nemzeti konzultációk eredményének a feldolgozása, amely valódiságának az ellenőrzésére sem pártok, sem civil szervezetek, sem független szakértők, és főleg a lakosság nem jogosult.

A választópolgárok szavazatai, amelyek a demokrácia bázisát jelentik, csak a jelenlegi hatalom szűrűrendszerén keresztül juthatnak el a nyilvánossághoz. Ez a parlamentáris diktatúra lényege. Látszólag van parlament, látszólag van a választás, látszólag van a nyilvánosság, azonban a hatalom megosztás Montesquieu-i elvét, „a hatalom egységének” Sztálin-i az elve váltotta fel. „Minden hatalmat a szovjeteknek (a fidesznek)!”: a törvényhozást, a kormányzást, az igazságszolgáltatást, a médiát, az önkormányzatokat, és mindenekelőtt a gazdagságot termelő gazdaságot.

A gazdagságot termelő Fidesz közeli haveri informatikai szervezetek és forgalmazók fejlesztik és kizárólagosan árusítják a kiskereskedelmi használatra szánt NAV pénztárgépeket is. A NAV számítógépeivel összekötött és újabban kötelezően videó kamerával megfigyelt, a kiskereskedő által kötelezően megvásárolt gép, ha elromlik, akkor kötelező új készüléket vásárolni a kizárólagos forgalmazótól. Az elromlott gépet nem javítják meg, hanem el kell dobni és újat vásárolni!...


MI KELL AHHOZ, HOGY A MAGYAR VÁLASZTÓK KIÁBRÁNDULJANAK A FIDESZBŐL?

KARVALYOK FÖLDJE BLOG
Szerző: Karvalyok Földje
2017.09.09.


Közéletünket nézve nehéz ma elképzelni olyan dolgot, amely tömeges választói kiábrándulást okozna kormánypártunk prominens képviselőiből. A vallásos áhítattal nehéz mit kezdeni, az pedig, hogy a Fidesz szavazóbázisa az egyre tudatlanabb, aluliskolázott réteg felé tolódik, szintén nehezíti azok dolgát, akik el szeretnék élni, vesszen a rózsaszín szemüveg és legyen a király végre meztelen. Hiszen hogyan lehet elmagyarázni egy egybites szavazónak, mi az az államháztartási hiány, a bennfentes kereskedelem, netalán a közbeszerzés? Az ellopott milliárdok volumene sem igazán felfogható azon társadalmi réteg számára, amelynek a pár ezer forintos Erzsébet-utalvány soha nem látott kegyes karácsonyi ajándék, a rezsicsökkentés és utazási kedvezmény meg olyan vívmány, amely soha meg nem hálálható.

Mi üthetné ki a biztosítékot a kormányfanatikus köznépnél? Mert az, hogy valaki dekára kiárulja a haza becsületét az nem igazán (lásd baltás gyilkos elengedése 2 milliárd forintért témájú összeesküvés-elméletet), ahogy az sem, hogy nincs az a kormány-közeli korrupciós cselekmény, amely miatt érdemi nyomozást indítana akár a rendőrség, akár az ügyészség. És míg a híreket meghallgató és értelmező törpeminoritás azon elmélkedik, vajon hogyan értünk el legújabbkori történelmünk során ahhoz, hogy a magyarság becsülete nem ér többet rongyos két milliárdnál (offshore cégen keresztül), a többség most sem állt neki békemenetet szervezni a megtépázott hírnév tisztára mosásáért.

De nemcsak a baltás gyilkos forintegyenértékese az, amiért vezetőink bármire képesek, a hazánkat örökre eladósító, soha meg nem térülő kínai vasútprojekt is megért egy tömegmészáros-emlékmű koszorúzást, az sem érdekes, ha a fejlett világ köpni-nyelni nem tud. Oroszország is azt ad el nekünk, amit nem szégyell, legyen az felújított, kritikán alul működő metrószerelvény vagy szintén soha meg nem térülő, már az első kapavágásnál is elavult technológiának számító atomerőmű. Hogy ezekben az esetekben kinek fütyül a rigó az részben könnyen kideríthető, elég csak végigkövetni a fejlett demokráciákban botrányosnak számító személyre szabott közbeszerzéseket – egy normális országban már régen le kellett volna mondania mindenkinek, akinek köze van bármilyen szinten ilyen volumenű hűtlen kezeléshez...


A MOZGALMAK VALAMI FELÉ HAJLANAK, NEM VALAMI ELLEN - INTERJÚ SZRGYA POPOVICCSAL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Varsányi Bence
2017.09.09.


1998-ban néhány szerb fiatal felrajzolt egy fekete öklöt egy papírcetlire, majd Otpor! (Ellenállás!) nevű erőszakmentes mozgalmukkal megdöntötték Szlobodan Milosevics rezsimjét. A mozgalom egykori vezetője azóta a világot járja és tanítja az embereket a békés megmozdulások szervezésének módszereire, sőt, egy hasznos, és egyben rendkívül olvasmányos könyvet is írt a témában Útmutató a forradalomhoz: Hogyan lehet tejberizs, Lego figurák és más erőszakmentes eszközök segítségével közösségeket mozgósítani, diktátorokat megbuktatni vagy egyszerűen megváltoztatni a világot címmel. Budapestre a Közös Ország Mozgalom meghívására érkezett, hogy a frissen megjelent magyar fordítás kapcsán beszélgetést tartson a Kossuth téri Agórán. Szrgya Popoviccsal beszélgettünk.

Kettős Mérce: A könyvében, ami szó szerint egy útmutató az erőszakmentes mozgalmak szervezéséhez, gyakran beszél a békés ellenállások sikerének három pontjáról: egység, tervezés és erőszakmentesség. Ennyi lenne a siker receptje?

Szergya Popovics: Szerbiában és más országokban kisebb-nagyobb mozgalmakkal dolgozva megérti az ember, hogy minden egyes helyzet különböző. Olyasvalakiként, aki kutat a témában és legfőképpen tanítja ezeket a jártasságokat, meg akarja az ember tudni, hogy mi a közös a sikeres mozgalmakban. Céltól, környezettől, kortól, bőrszíntől, vallástól függetlenül minden egyes mozgalomban volt valami közös, amit mi a siker szentháromságának hívunk. Egység, tervezés és erőszakmentes fegyelem.

KM: Mit jelent itt az egység?

SZP: Annak érdekében, hogy nagy tömegeket A pontból B pontba mozgass, legyen bármi is a célod, körbe kell nézned az erőszakmentes csatatéren és meg kell találnod a módját, hogyan egyesítsd a különféle csoportokat. Nagyon gyakran ez az egység azt jelenti, hogy óriási szociális és politikai nézetkülönbségeket kell áthidalnod. Szerbiában tizenkilenc ellenzéki párt állt be egy elnökjelölt mögé. Indiában Gandhi számára a kulcsproblémát nem a britek jelentették, hanem a kasztokra osztott társadalom. Az arab világban hogyan hozod össze a szunnitákat, a síitákat és a keresztényeket annak érdekében, hogy kihívd a hatalmat? Szerbiában, a Milosevics elleni küzdelemben egyesítettük az etnikai kisebbségeket. Nézzük meg a számokat: Milosevics nyolc százalékkal veszítette el a választásokat 2000-ben és körülbelül tíz százaléknyi kisebbségi szavazó van Szerbiában. A legnagyobb kisebbség a magyar. Ők velünk voltak, köszönet érte...

FELCSÚTI KISVASÚT? TESSÉK HAZAMENNI, NINCS ITT SEMMI LÁTNIVALÓ!

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.09.09.



Felcsút az Orbán-kormány csakrája, mert senki másra nem hat, csak rája. Ezzel a kissé bicegős mondókával tisztelgünk a legújabb magyar botrány, az Európai Parlament illetékes bizottságának várható vizitje előtt. Az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottságának német elnöke annak ellenére köti az ebet a karóhoz, hogy frakciótársa, a szintén kereszténydemokrata Deutsch Tamás teljesen kiborult attól az ötlettől, hogy brüsszeli képviselők megnézzék az uniós támogatással épült felcsúti kisvasutat. Pedig, ha felülnek rája, biztosan megnyílik a Föld csakrája. Ezt nem tudtuk kihagyni!

Szinte beismerő vallomással ér fel az az elemi felháborodás, ami magyar kormánypárti politikusokból szakadt fel annak a hírnek a hallatán, hogy Ingeborg Grässle szeptember végén Magyarországra érkezik egy küldöttség élén, hogy olyan beruházásokat látogassanak meg, amelyeket Magyarország európai uniós forrásokból valósított meg. A német EP képviselő és bizottsága különösen kíváncsi a magyar miniszterelnök szülőfalujában megvalósult beruházásra, amely finoman szólva sem működik nyereségesen.

A felcsúti kisvonat Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc kooperációjának egyik legismertebb terméke. Talán még az elvakult fideszes szavazók is elismerik, hogy ez egy olyan presztizsberuházás, amelynek semmi gazdasági haszna, a beleölt milliárdok soha nem fognak megtérülni, sőt, minél több kilométert tesz meg a kisvasút, annál több veszteséget termel. Mindezt a magyar és az uniós polgárok kárára teszi a felcsúti aranypáros, amely persze sok hasonlóan értelmetlen beruházást valósított meg az elmúlt hét esztendőben...

MAGYARORSZÁG ÉRTÉKEI EGY HELYEN: FELVONULTAK A NEMZETMEGTARTÓ TELJESÍTMÉNYEK

444.HU
Szerző: Botos Tamás
2017.09.09.


A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet együttműködésében harmadik alkalommal rendezték meg a Magyar Értékek Napja a Szent István-bazilika előtti téren:...

ORSZÁGOT EGY MOL-ÉRT

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Zsebesi Zsolt
2017.09.09.


A magyar külpolitika vezérelve: vessz össze minden szomszéddal és szövetségessel, az összes nagyhatalommal, mert így bizonyíthatod, hogy megalkuvás nélkül képviseled a magyar érdekeket. Mindeközben ne hagyd magad befolyásolni a realitásoktól, a nemzetközi erőviszonyoktól, a magyar gazdaság és a határon túl élő magyarok érdekétől...

...Kezdjük a MOL-lal, mivel az közelebb áll hozzám, mint a marosvásárhelyi katolikus gimnázium, mert ott ritkán szoktam tankolni és egyébként is ateista vagyok. Szóval az MTI-Fidesz azért magyarázza el ilyen szájbarágó módon, hogy „ a MOL horvátországi beruházása körül kialakult helyzet”, valamint „a MOL vezetőjével szembeni horvát magatartás,” hogy az olyan információs zárványba szorított helyeken, mint Esztergályhorváti, Ásotthalom vagy Érpatak is világos legyen az ott élő érzékeny lelkek számára: „báncsák’ a magyart”.

Köztudott, hogy a MOL egyenlő a nemzettel, a cég elnöke, Hernádi Zsolt meg a magyarsággal. „Ami jó az Egyesült Államoknak, az jó a General Motorsnak és fordítva” – mondta csaknem hetven éve a GM elnöke, Charles Erwin Wilson. És ez érvényes a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt-e is, amelyet Hernádi Zsolt 16 éve elnököl. Olyan alelnökkel, mint Csányi Sándor, aki az MLSZ elnökeként halmozza magának a jól tejelő tisztségeket és a magyar labdarúgásnak a babérokat, továbbá finanszírozza az első osztályú (sic!) magyar bajnokságot, az NB I-et OTP álnéven.

A Mol igazgatóságában olyan nagyágyúkkal foglal helyet, mint például Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki szerint nyugodtan zárjuk be a gimnáziumokat, szakmunkásokra van az országnak szüksége, vagy Martonyi Jánossal, aki az utolsó magyar külügyminiszterként látott közvetlen közelről amerikai elnököt Orbán Viktor oldalán a Fehér Házban. Vagy 15 éve.

A horvátok azért csinálnak „helyzetet” a MOL körül, mert nem tetszik nekik, hogy a MOL – a horvát állam szerint – kedvezőtlen feltételek mellett vásárolta meg a horvát olajtársaságot, egyszerűen kimazsolázta belőle a jövedelmező részeket, a veszteségeseket a horvát államra hagyva. Tehette ezt azért, mert az akkori kormányfőt, Ivo Sanadert – állítólag – Hernádi Zsolt egy orosz közvetítő cég segedelmével dollármilliókkal megvesztegette, amiért az érintett kormányfő börtönbe került. Erre hivatkozva a horvátok a tranzakció felülvizsgálatát kezdeményezték és Hernádi Zsolt ellen nemzetközi elfogató parancsot adtak ki az Interpollal karöltve, mivel azt gondolták, ha bebizonyosodott, hogy a horvát kormányfő kenőpénzt kapott, akkor azt valakinek adnia is kellett.

Ezért szerették volna Hernádit kihallgatni, mert őt gyanították a megvesztegetés másik oldalán állni. Elkövették azonban azt a hibát, hogy előtte nem kérdezték meg Polt Pétert, Magyarország legfőbb ügyészét. Ha megtették volna, gyorsan megtudhatták volna tőle, hogy Hernádi Zsolt ártatlan, mint a ma született bárány. „A MOL vezetőjével szembeni horvát magatartás” miatt a horvátok még várhatnak egy kicsit az OECD tagságra.

Hacsak át nem gondolják a „MOL körül kialakult helyzetet” és be nem ismerik, hogy Ivo Sanader a 10 millió dolláros kenőpénzt saját magától kapta, vagy – ahogy az az ítéletben szerepel – egy orosz cégtől, akinek ebből semmilyen haszna nem származott, vagyis csak úgy arra jártak és letettek 10 milliót Sanader asztalára. Budapest azt is elfogadná, hogy nem is volt vesztegetés, illetve a horvát állam akarta a MOL-t megvesztegetni, hogy vegye meg az INA Horvát olajtársaság veszteséges részeit is, de Hernádi nem hagyta magát 10 millió dollárért sem korrumpálni. Ennyi, és nyitva az út az OECD felé...

DEMAGÓGISZTÁNI NAPLÓ: AMIKOR ORBÁN ISMÉT FELKÖPÖTT

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.09.09.


Orbán Viktor a jó ideje szokásos heti vezér-üzenetében látszólag visszavonulót fújt. Bejelentve, hogy tudomásul kell venni az Európai Bíróság ítéletét. De azért a híveknek azt is megüzente, hogy az uniós bírásóg valójában Soros-bérenc, és bár tudomásul veszi az ítéletet, attól még éppen úgy utálja a menekülteket. Ez nyilvánvalóan csak az érem egyik oldala. A másik oldalán van, illetve kehet, felsorolva mindaz, amiről nem beszélt.

Így elfeledkezett megemlékezni arról, hogy az egész kvótamizéria valójában nem betelpítésről, hanem lefolytatandó eljárásról szól. Ami nagyjából annyit is jelenthet, hogy a folyamatosan duzzadó közszolgálati nyaloncbanda nem képes msáfélezernél is kevesebb ember esetében lefolytatni a regisztrációs, és az ezzel kapcsolatos felülviszgálati eljárást. Aztán arról is „elfeledkezett” a hívei szemében szinte már szent ember, hogy Brüsszelben mindent aláírt, amit elébe tettek, és mindent megszavazott, amelynek a szavazására bemerészkedett. A kvótákat is! Igazi uniós szűzkurvaként...

HÓDMEZŐLÁZÁRHELY MEZEI JOGÚ JÁNOS

ÁTLÁTSZÓ 
- FALRAMENTAPARLAMENT BLOG
Szerző: Vágó Gábor
2017.09.09.


Ha Lázár János feláll az államminiszteri székből, egy közutálatnak örvendő cinikus figurával kevesebb lesz, de az állam működőképessége kerül kockára.

Nekem nem komám a kancelláriaminiszter. Ám ha hazavonul Vásárhelyre fácánra vadászgatni négy évre, akkor Isten óvja Magyarországot. Lázárt rühellik és félik a Fideszen belül és kívül, mert a fekáliát is kitapossa a dolgozóiból, olyan munkatempót diktál az államminiszter. Nélküle a semmihez sem értő exfidelitasos osztályvezetőkkel teletűzdelt államigazgatás fél év alatt összeomlana.

Lázár nem egy szerethető politikus. A cinizmus mintapéldánya. Ahogy a főváros főházmestere mondá:

Úgy mosolyog, mint a macska, aki éppen bekapott egy kanárit.

Nagy felelőssége van az EU-s pénzekből kialakított intézményesített korrupciós rendszer kialakításában. Számos demokrácialeépítő törvényt vitt a Parlament elé. Hódmezővásárhelyen ő lett a fő földesúr, a szó feudális politikai és konkrét gazdasági értelmében is. A trafikmutyi is a nevéhez kötődik. Bűnlajstroma túlfeszíti egy blogbejegyzés kereteit.

De neki köszönhető, hogy a velejéig korrupt, szakértelmet nélkülöző rendszer úgy ahogy, de működik. Ha nem volna, a kormányzást imitálni sem tudná a Fidesz...

LÉTMINIMUMOK ALATT ÉLŐ KISGYERMEKES CSALÁDOK

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: Kiss Ambrus
2017.09.09.



...Nézzük a szikár számokat, amelyeket a Policy Agenda már korábban részletesen bemutatott. 2016-ban a létminimum értéke havi 88 619 Ft volt. Ha egy családtípust nézünk, akkor a két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás létminimumértéke 256 995 Ft-nak felelt meg.

Ez valójában sokat nem mond elsőre, hiszen ahogy korábban erről szó esett, az áltagérték becsapós lehet. Mégis mit kezdhetünk ezzel az adattal? Érdemes megnézni, hogy mely társadalmi csoport számít a legveszélyeztetettebbnek. Azaz hol található a legnagyobb arányban létminimum alatt élő háztartás? Talán meglepő módon ezek a kisgyermeket nevelő családok.

Ha nem egyéni, hanem háztartás-szinten nézzük a számokat, akkor 2016-ban 100-ból 29 háztartás tartozott a létminimum alatt élők táborába. Azon háztartások esetében, ahol nincsen 18 év alatti, a családok 23 százaléka él létminimum alatt. Ugyanakkor, ha már van gyerek, akkor ez az arány 51 százalékra változik. Önmagában az a helyzet, hogy gyermeket nem nevelő családok és a gyermeket nevelők között ilyen éles a különbség a létminimum szempontjából, komoly kétségeket ébreszt a jelenlegi társadalompolitikai prioritásokkal szemben. Arról nem is beszélve, hogy az egyszülős háztartások esetében még nagyobb a kiszolgáltatottság anyagi értelemben. Két kiskorú gyermek nevelése esetén 81 százalékra növekszik a létminimum alatt élők aránya.

Eközben a kormány családbarát országról beszél, adókedvezményeket ad a gyermekek után. Hogyan lehetséges, hogy a kormány által bőkezűnek mondott rendszerrel együtt is a kisgyerekeseknek a legnehezebb a helyzetük?

Először is legyen egyértelmű, hogy a munkabér csak egy részét jelenti a háztartások jövedelmének. A KSH jövedelemstatisztikája szerint a társadalom alsó tíz százalékában élők bruttó jövedelmének 43 százaléka származott munkajövedelemből. A következő tized esetében ez az arány felmegy 67 százalékra, amely kisebb-nagyobb ingadozásokkal egészen a legjobb helyzetben lévő tizedig kitart, ahol megugrik 77 százalékra. Az alsó tíz százalék jövedelmét nagymértékben a gyermekkel kapcsolatos szociális ellátások adják, amely a teljes jövedelmük 32 százalékát teszi ki. Ez nagyon magas, összehasonlítva például az ötödik decilissel, ahol ez az arány 5,4 százalékos. A társadalom alsó tizede tehát jövedelmének 43 százalékát munkabérből, 32 százalékát pedig gyermeke után járó ellátásból kapja...


SERES: KORRUPCIÓ ÉS MÉDIAPIAC

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: Seres László
2017.09.07.


A kritikus sajtó kiiktatásával párhuzamosan a NER kezdettől odafigyelt az intézményes kontrollok kiiktatására is: minek aggódni, ha van egy Polt Péterünk?

"A kiemelkedő magyar minőség kommunikációjáért Magyar Termék Nagydíjat kaptak a TV2 hírműsorai. Az elismerést a parlamentben vette át Kökény-Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója." (hvg.hu)

Pár nappal ezelőtt voltam egy remek hangulatú tüntetésen a miniszterelnök ellen. Én politikailag ugyan nagyon kedvelem azt a miniszterelnököt, de mivel egyre több jel utal arra, hogy korrupt módon kormányoz, plusz a maga javára akarja befolyásolni a sajtót, semmi gondom nem lenne azzal, ha bukna – persze csak, ha a működő jogállam működő igazságszolgáltatása valóban bebizonyítaná mindezt. A több száz fős tüntetés ugyanis egy liberális demokrácia kisvárosában, Petah Tikvában zajlott (sőt, zajlik rendszeresen, immár 42. hete), éspedig Benjamin Netanjahu ellen.

Valamiért mindkét országban közkeletű vélekedés, hogy Orbán és Netanjahu egykutya, mármint illiberális, antidemokrata egykutyák, de ez nagyon nincs így: a mi miniszterelnökünk a köztársaság kiiktatója, az ország demokráciájának, piacgazdaságának, civil társadalmának és sajtószabadságának sírásója, míg izraeli kollégája nem, sőt, ő gondol is valamit a világról, a térségét érő kihívásokról, csak éppen hajlamos átlépni bizonyos, a posztjával és a sajtó függetlenségével kapcsolatos határokat. A sorosozásnak is más az oka és mértéke ideát meg odaát, és nem, a NER nem Izraelről mintázta az NGO-kat ellehetetleníteni szándékozó
törvényét.

Egyben viszont hasonlít a két vezető: eltérő időben és mértékben, de mindkettő hadat üzent a sajtónak, csak azért, mert az végezte a dolgát.

A kormányközeli haveri vircsaft és a sajtótól való félelem természetesen kéz a kézben jár, nem véletlen, hogy előbb-utóbb mindenki, akinek oka van rá, elkezd fake news-ozni, libsimédiázni. Most nem arról beszélek, amikor a valóban elfogult balos média előítéletesen és irritálóan kikezd konzi, ill. jobbos politikusokat, hanem arról, amikor újságírók csak végzik a dolgukat: tényfeltárják és elemzik a mindenkori kormányzó (vagy éppen ellenzéki) erő gazdasági hátországát, családi-baráti networkjét, és kis, színes ábrákat rajzolnak válogatott pénzmozgásokról...

EGYSZER PEDIG VÉGE LESZ ENNEK A GYÖNYÖRŰ VILÁGNAK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.09.09.


Sziasztok! Kicsit nem figyeltem oda, és szombat lett váratlanul, ennek ellenére nagyon sok, rengeteg, megszámlálhatatlan jó hírrel szolgálhatok és ezek közül csak az egyik, hogy visszatér a nyár ezekben a napokban. Igaz, ezt még tegnap olvastam, lehet, hogy már nem igaz, mindenesetre én nyitott ablak mellett egészen jól aludtam, szóval a fagyhalál még várat magára. Ugyanez sajnos nem mondható el az agyhalálról, ami ellenben a közéleti-politikai történések viszonylatában igen súlyosnak mondható és könyörtelenül szedi áldozatait.

Nem tudom, van-e annál véresen cikibb hír, mint hogy az elmúlt hetek dicstelen, szégyennel teljes, gyáva és végtelenül szervilis lépései után a Debreceni Egyetem tótumfaktumi előálltak a B-tervvel: lejáratják az intézményt, akik VV Putyin kitüntetése ellen tiltakoznak. Bár négy darab tanszék elhatárolódott a szenátus döntésétől, tegnap a vezetőség közleményben arról filozófált, hogy a tiltakozók hangulatkeltéssel és az intézményi előírásokat semmibe véve akarják lejáratni a Debreceni Egyetemet. Rossz szájíz, hányinger, szánalom...


ORBÁN VIKTORT MEG IDEJE LENNE MEGMUTATNI VALAMI ORVOSNAK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Hajnal Éva
2017.09.08.


...Az elmúlt 13 évben Európa egyik legélhetetlenebb, legkorruptabb és legnyomorultabb országát sikerült összehozni. Magyarországon létrejött egy új gazdasági “elit”, azaz megerősödött az oligarchikus rendszer. Ugyan deklarált cél volt a szuverenitás növelése, mégis ehelyett sikerült újra létrehozni és felturbózni az Oroszországtól való függést.

Állami szintre emelkedett a korrupció. Ezzel egyidejűleg a fékek és ellensúlyok rendszere is elbontásra került, minden létező és korábbi kontrollt a Fidesz-KDNP maga alá gyűrt és kivéreztetett. Az ügyészség is már a “zsebben”, a NAV élén egy ostoba báb ül, és a bankszektor idegesítően nagy része nettó kifizetőhellyé vált, méghozzá “baráti kézben”.

Jelentőssé vált a külpolitikai elszigetelődés: mára már egyértelmű, hogy a keleti és déli nyitás is totális csőd, ugyanis működőképes tőke és valódi beruházások szinte egyáltalán nem érkeznek az országba. Elszórtunk 14 ezer milliárd forintnyi uniós támogatást legfőképpen a semmire, no meg a haverok zsebébe, akik közül még senki sincs a rácsok mögött. Szügyig gázolunk stadionokban, ezek kecskelegeltetéshez a legideálisabbak a magyar futball színvonalát tekintve.

Mindezek mellett a fiatalok, de egy ideje már az idősebbek is fénysebességél hagyják el az országot. Ami a felsőbb körök szerint nem gond, hiszen Orbánék milliárdosok lettek és megmentették a keresztény kultúrát a betolakodó, muszlim “hordáktól”. Magyarország egy kómás beteg a lélegeztetőgépen, és most épp arra várunk, hogy 2022-ben lekapcsolják a lélegeztetőgépet az áramhálózatról. Egyébként itt van egy egész jó összefoglaló az utóbbi 100 évről, amiben az idáig vezető okokat is fejtegeti a szerző. Tényleg érdemes elolvasni.

Attól tartunk, hogy a kormány által megrendelt tanulmány is megerősíti, hogy valóban meg kell állítani Brüsszelt! Ugyanis az EU-s pénzek nélkül már valószínűleg 4-5 éve túl lennénk az államcsődön, börtönbe vágtuk volna, rosszabb esetben pedig fellógattuk volna az összes felelőst és már kifelé jönnénk a gödörből. Nem pedig szabadesésben közelítenénk a Föld legmélyebb pontját...

KIFELÉ BÉKÉT MUTATNAK, A HÁTTÉRBEN MEGY A FÚRÁS - ÍGY BUKOTT MEG A MAGYAR ELLENZÉK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: Pungor András
2017.09.09. 


Külön lista és koordinált indulás az egyéni körzetekben két párt között – ez volt a kiindulópontja az MSZP és az Együtt–PM választási együttműködésének 2013-ban. Gyurcsány Ferencet akkor is kihagyták volna az ellenzéki szövetségből, ám pártja szimpatizánsainak és a balliberális értelmiség nyomására végül közös listán indult az ellenzék, amelyre felírták a DK-elnök nevét is. Már 2014 elején látszott, hogy mintegy egymillió, amúgy kormányváltást akaró szavazó mégsem mozdul. Mik voltak az ellenzék bukásának okai? Azokkal beszélgettünk, akik a kudarcot közelről élték át...

JIRÍ MENZEL: MI ÁRAD A POLITIKUSOKBÓL? SEMMI. NULLÁK (INTERJÚ)

INDEX.HU
Szerző: Kovács Bálint
2017.09.09.


„Szinte filmsztárnak érzem magam!” – mondja a filmsztár a tényleg az amerikai filmeket idézően villogó vakuk kereszttüzében, egy kicsit már görnyedt háttal, lassacskán betipegve a díszvendégnek fenntartott asztal mögé. „Ez már nem is fotózás, ez orgia!” Aztán megjön talán leghíresebb filmjének főszereplője is, és szeretettel szájon csókolják egymást. Végül, mielőtt leülne, még azt mondja magyarul: köszönöm szépen.

Az Oscar-díjas cseh filmrendező, a magyarok egyik nagy kedvence, Jiří Menzel sokadszor jár Magyarországon; most a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál hívta meg, hogy életműdíjat adjon át neki, a Sörgyári capriccio főszereplőjének, Magda Vášáryovának pedig Európa-díját, mondván, a színészetével, filmjeivel ő is épp annyira európai értékeket képvisel, mint a tavalyi, első díjazott, Juliette Binoche. (Tavaly Binoche-sal is beszélgettünk Miskolcon, interjúnk és beszámolónk itt olvasható.)

Menzel jövőre lesz 80 éves, nemrég kórházban volt, és nem lehet nem észrevenni rajta a kort, ha nem is kitartó életvidámságán, inkább azon, ahogy nehezen hallja a mellette ülő szlovák egykori színésznő, jó ideje már politikus-diplomata Vášáryová szavait is. Amikor a nekik szervezett sajtótájékoztatón egy újságíró rákérdez a hogylétére, a tolmács nem is hajlandó lefordítani az életkorára vonatkozó részt: „Azonnal kirohanna a teremből!” Mindenesetre Menzel azt mondja: „Boldog vagyok, hogy élek. Nagyon szép az életem, nagyon szépek a gyerekeim, és bár kicsi a nyugdíjam, de szépen csordogálnak a jogdíjak, úgyhogy a gyerekeim élete tulajdonképpen be van biztosítva. Mi hiányozhatna még?”

A Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Sörgyári capriccio, az Én kis falum, a Hóvirágünnep, Az én kis falum, vagy az Őfelsége pincére voltam rendezője, Bohumil Hrabal egyik legjobb barátja és legnagyobb értője azért nagyon is tisztában van a generációs kérdésekkel. Sokat beszél arról, milyen lenézőek voltak annak idején velük az idős rendezők: „Fent hordták az orrukat a fiatalokkal szemben, aztán mostanra én is ilyen lettem. Egyes filmek miatt már én is fintorgok, ami talán nem is azt jelenti, hogy ezek rosszabbak, csak azt, hogy én lettem idősebb, jobban szeretem már azt, amihez hozzászoktam. De a mai fiatalokra is pontosan ugyanez a sors vár.”

Na meg az öniróniája is remekül működik még, habár a fene tudja, van-e irónia benne, vagy csak nagyon őszinte, amikor arról beszél, hogy bár különféle filmakadémiai tagságai és zsűrizései miatt rengeteg filmet kell néznie, szinte nincs egy sem, amin ébren is tud maradni. „Ezt önök is nyilván tudják a saját tapasztalatukból, hogy minél több filmet néznek meg, annál inkább csökken a lelkesedésük, kihuny a szenvedélyük.” Ehhez képest elég nagy szó, hogy a beszélgetés során egyetlen filmet említ a közelmúltból, amin sem el nem aludt, sem kikapcsolni nem akart: a Saul fiát...

7 MILLIÓ ELHARÁCSOLT DOLLÁR

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.09.09.


Már akkor sok sebből vérzett a történet, amikor a magyar kormány elengedte a baltás gyilkosként elhíresült Ramil Safarovot.

Safarov, miután egy baltával megölte örmény diáktársát, előbb börtönbe került, majd sokak nagy meglepetésére a magyar kormány hirtelen átadta az azeri hatóságoknak. Még szinte meg sem érkezett hazájába, máris szabad embernek érezhette magát. Sőt, nem csupán a bilincseitől szabadult meg, de s mint győzelmi lobogót, úgy hordták körbe az országban.

Magyarországon döbbenet és felháborodás kísérte Safarov kiadatását. Illúziója senkinek nem volt a magyar külügy szakértelmét illetően, de azt senki nem hitte el, hogy ekkora pancserek lettek volna. Pedig

Szijjártóék éppen ezt bizonygatták. Hogy őket megvezették.

Az akkor még a Fideszhez bekötött Magyar Nemzet meg is lobogtatott egy állítólagos levelet, melyben az azeriek állítólag arról biztosították a magyar kormányt, hogy amennyiben Safarovot kiadják Azerbajdzsánnak, odahaza folytatja a börtönbüntetésé.

A legtöbben más okokat sejtettek a háttérben. Jelesül azt, hogy a magyar kormány, illetve annak néhány tagja személyes előnyökre tett szert Safarov kiadatásával. Mert mi másért lett volna Orbánéknak korpás a hajuk, azaz, miért vállalták a nemzetközi szégyent és a hazai tiltakozásokat...

A HÉTEN AZERBAJDZSÁN ELLOPTA A SHOWT - HETI MUTYIMONDÓ

ÁTLÁTSZÓ - HETI MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: Katona Fruzsina
2017.09.08.


A hét egyik fő témája Azerbajdzsán. Ingyenreklámmal támogatja a KiMitTudot a kormányközeli sajtó.

Budapestre dollármilliókat utalt, európai politikusokat is korrumpált az azeri rezsim

Átlátszó | 2017. szeptember 5.

Miközben 2012 és 2014 között az azeri kormány tömegével tartóztatott le politikai aktivistákat és újságírókat, az ország kormányzati és üzleti elitje titkos bankszámlákat használt arra, hogy európai politikusokat fizessen le, luxuscikkeket vásároljon vagy egyéb tranzakciókat bonyolítson velük. A tisztázatlan eredetű pénzekből Magyarországra is jutott: egy befolyásos azeri politikus fiának Budapesten nyitott bankszámlájára több mint hétmillió dollár érkezett 2012-ben, éppen akkor, amikor a magyar kormány furcsa körülmények között kiadta az azeri baltás gyilkost. A magyar bankszámla névleges tulajdonosát, egy offshore céget 2015-ben felszámolták; azt egyelőre nem tudni, mi lett az ideküldött pénz sorsa. Az OCCRP riportja. >> Kattints a teljes cikkért >>

Több cikk Azerbajdzsánról:

Azeri guruló dollárok Budapesten a baltás gyilkos kiadása idején


Így dőlt a pénz Magyarországra a bakui feketekasszából – Alijevék szerint Soros rátámadt Azerbajdzsánra


Fantasztikus gerillakampánnyal reklámozza közérdekűadat-igénylő szolgáltatásunkat a kormányközeli sajtó

Átlátszó blog | 2017. szeptember 4.

A névtelen szerzőkkel oknyomozó Tűzfalcsoport blog a múlt héten megírta, hogy Hajdu Nóra Együtt-alelnök közérdekűadat-igényléseket adott be az Átlátszó által üzemeltetett közérdekűadat-igénylő oldalon. Ebből arra következtettek, hogy Hajdu nyilván az Átlátszó titkos munkatársa, kamuújságírója, majd ezt a baromságot több kormányközeli híroldal is átvette. Mivel a KiMitTud közérdekűadat-igénylő rendszer bárki számára szabadon hozzáférhető, és több mint 2500 felhasználója van, helyreigazítást kértünk – de nagyon köszönjük az ingyenreklámot. >> Kattints a teljes cikkért >>

Újabb két borászatot szerzett meg a felcsúti polgármester családi cége, megint Demján Sándortól

Átlátszó blog | 2017. szeptember 4.

A zánkai Tihanyi Borászati Kft. és a Tihany-Vin volt most a célpont. A borászatok a közelmúltig Demján Sándor érdekeltségébe tartoztak. Két hete is Demjántól szerzett Mészáros. >> Kattints a teljes cikkért >>

Nem árulja el a rendőrség, hogy nyomoznak-e a Dózsa György úti ámokfutó kábítószerügyében

Átlátszó blog | 2017. szeptember 4.

Kábítószer-bűnözés elleni nyomozásban jártas szakértőnk szerint a rendőrségnek vizsgálnia kéne, hogy a Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő baleset ügyében gyanúsított M. Richárd honnan szerezte be a kokaint, amelynek nyomait kimutatták a vizeletében. Teplán Tibor volt nyomozó szerint a drog és a terjesztői hálózat utáni kutakodás még akkor is fontos, ha a szakértő azt állapította meg, hogy a szerencsétlenség okozójának tartott férfi a történtek idején már nem állt a drog hatása alatt. A rendőrség érdeklődésünkre még azt sem árulta el, hogy M. Richárdnál tartottak-e házkutatást ezügyben. >> Kattints a teljes cikkért >>

Bepereltük a titkosszolgálatot a Soros-tanulmányért, a per közben titkosítottak egy iratot

Átlátszó blog | 2017. szeptember 6.

Januárban bepereltük a külföldi hírszerzésre specializálódott titkosszolgálatot, az Információs Hivatalt, mert nem adták ki a Soros-szponzorált szervezetekről készült tanulmányt, amire Lázár János hivatkozott egy kormányinfón. Februárban volt az első tárgyalás: az már kiderült a perben, hogy ilyen tanulmány nem létezik, de vannak az Információs Hivatalnál bizonyos adatok ebben a tárgykörben, amelyeket államtitokká minősítettek. Kiderült a perben az is, hogy az IH csak április végén, a perünk inditása után titkosította a parlament nemzetiztonsági bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv idevágó részét – rögtön 2045-ig. A bíró felfüggesztette a pert és titokfelügyeleti eljárást indított, a NAIH pedig elkezdte vizsgálni az adatok minősítésének törvényességét. >> Kattints a teljes cikkért >>

Szentendre kicselezte az átláthatóságot

Átlátszó blog | 2017. szeptember 6.

Az önkormányzat 2015-ben úgy döntött, hogy a közpénzek hatékony és átlátható felhasználásának jegyében kiteszik honlapjukra az 500 ezer forintot elérő megbízási szerződéseket is, ami a jogszabályok szerint nem lenne kötelességük. Azóta valóban közzétettek 18 ilyen szerződést, de 7-ben kitakarták a szerződéses partnerük nevét. >> Kattints a teljes cikkért >>

Félmilliárd forint a Bethlen Gábor Alapból Lévai Anikó kedvenc erdélyi arisztokratáinak

Átlátszó blog | 2017. szeptember 7.

Közel félmilliárd forintot kapott a Bethlen Gábor Alap nemzetpolitikai támogatások forrásából Lévai Anikó kedvenc erdélyi arisztokratáinak alapítványa. Az alapítvány székhelyén kastélyszálló működik. >> Kattints a teljes cikkért >>

Újra megtelhet gyerekekkel a csobánkai általános iskola | Átlátszó Oktatás

Tavaly szeptemberre bezárták, idén újraindulhat a tanítás a csobánkai Petőfi Sándor Általános Iskolában. A község KDNP-s polgármesterének álma helyett azonban nem egy egyházi fenntartású elitiskola, hanem egy integrált, szemléletváltó, modern pedagógiai módszereken alapuló komplex tanítási-tanulási modellt követő iskola jöhet létre. >> Kattints a teljes cikkért >>

Elég a harcból! Kiegyezést az EU-val! | Falra ment a parlament

Felejtsük már el az állandó háborúskodást! Csak a béke idején tud gyarapodni az ország. A kuruc hagyományok helyett ideje volna mindenkinek fellapozni Deák Ferencet. >> Kattints a teljes cikkért >>

Csípőszúnyogok, és amit hurcolhatnak | Darvas Béla

A szúnyogállomány-gyérítés irányítása, funkcióinak felosztása, a területen el nem végzett fejlesztések, a vállalkozói érdekek nyomása mára oda vezetett, hogy hazánkban ez a munka – szerintem – nélkülözi az érdemi irányítást. A területen működő szergyártókat és körüket az Országos Versenyhivatal kartellezésen fogta, ennek megelőzésére a további pályázati döntéshozásban szigorúan el kell választani a feladatokat. >> Kattints a teljes cikkért >

Huth Gergely és Bátorfy Attila vitája Gulyás Mártonnál | Video

Szeptember 6-án, szerdán este hattól a Közös Ország Mozgalom szervezésében vitatkozott Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője és Bátorfy Attila, az Átlátszó munkatársa a magyarországi médiahelyzetről az Agórán. A vitát az alábbi beágyazott videóban lehet megnézni. >> Kattints a teljes cikkért >>