2025. augusztus 11., hétfő

EGYESÉVEL FOGNAK FELJELENTENI MINKET: MOST FLECK ZOLTÁNON A SOR - NE HAGYJUK, ADD TOVÁBB!

FACEBOOK
Szerző: PERINTFALVI RITA
2025.08.10.


Szabadságon vagyok, de ezt most muszáj megszakítanom egy rövid poszttal és kiállnom Fleck Zoltán jogszociológus mellett, akit az Á:VÓ-s hivatal vezére, Lánczi Tamás már fel is jelentett. Pusztán azért, mert egy Tiszás rendezvényen elmondta véleményét. Hangsúlyozom: véleményét arról, hogy a súlytalan köztársasági elnöknek, akinek legfőbb produktuma, hogy kávét főz és inget vasal, meg lélekben viseli Katinka narancsszínű, Fidesz-billogos fülbevalóját, joga van ahhoz, hogy egy Tiszás győzelem esetén is a vesztes pártnak, azaz a Fidesznek adjon felhatalmazást kormány alakításra. És Fleck szerint, ha ez történne, akkor kitörne a forra:dalom. És ezért a véleményéért akarja kirúgatni az állásából a nemzethy gyű:löletköpőcsésze, alias Bayer Zsolt, sőt a fideszes báb-vasalómester is megszólalt, mert megrángatták az egyik huzalt a marionett szerkójában. Milyen érdekes, hogy Sulyok Tamás merészen kussolt akkor, amikor a kormány betiltotta a Pride-ot, korlátozva ezzel a gyülekezési szabadságot, ami alkotmányos jogunk! De kussolt akkor is, amikor az Á:VÓ-s hivatal belengette, hogy kész le:számolni a teljes szabad sajtóval, a demokratikus ellenzékkel és az egész civil társadalommal. Aminek végrehajtását őszre halasztották. Ha Sulyok Tamás valódi államfő lenne és a magyarokat képviselné, párthovatartozástól függetlenül, akkor hangosan üvöltve tiltakozott volna! De nem! Akkor kussolt, most pedig, hogy egy ismert ellenzéki gondolkodót ki akar csinálni a hatalom, azonnal asszisztál hozzá. Én ezt végtelenül gyomorforgatónak és etikátlannak találom! Amiért számon fogjuk kérni őt. És ez nem fe:nyegetés, hanem ígéret!!!!

Az pedig, hogy Lánczi egy kimondott vélemény miatt feljelentette Fleck Zoltánt, egyenesen vé:rlázító!!!

Nem is tudom, hogy ezek hol élnek, de tényleg! Most éppen nem vagyok odahaza, de mielőtt elutaztam, hosszasan beszélgettem egy budapesti taxissal. Egy taxi az a hely, ahol az emberek büntetlenül, sőt feljelentések nélkül elmondhatják, amit gondolnak. Ajánlanék egy ilyen beszélgetést Sulyok Tamásnak! Mert akkor tényleges képet kapna arról, hogy miként éreznek a magyarok! Ez a taxis ugyanis azt mondta nekem: “Nem tudom, hogy mi lesz itt még 2026 tavasza után, én a Fidesznek csak annyit tudok ajánlani, hogy adja át békésen a hatalmat, mert ha nem, akkor elképzelni sem tudom, hogy mi lesz a nép dü:héből! Ilyen dü:hösek a magyarok nem voltak még SOHA!”

Szerintem pont erről beszélt Fleck Zoltán is azon a rendezvényen! Lehet, hogy ki kellene jönnötök fiúk a nerisztokrata elefántcsonttornyaitokból, el kellene hagynotok az őrzött palotáitokat: a Karmelitát, meg a Sándor palotát, s gyertek nézzetek szembe az utca emberével és kérdezzétek meg, mi van a szívében!

Ugyanis a forr:adalom mindig a szívekben születik. Az érzésből, hogy nem fogjuk hagyni, hogy tovább folytassátok a nemzet meggyalázását és kifosztását! Reméljük nagyon, hogy lesz bennetek annyi tisztesség, hogy vereség esetén önként eltakarodtok és betartjátok a demokratikus szabályokat és a jogrendet.

De ha még sem ezt tennétek és jogtipró módon továbbra is a hatalomban akartok maradni, azt nem fogjuk hagyni! Higgyétek el!

Ez nem zsarolás, ez nem feny:egetés, hanem ezek a puszta tények!

Kiállok Fleck Zoltán mellett, akit jogtalanul hurcol meg a hatalom! Mert azt hiszi, hogy ennyi elég, hogy elkussoljunk. Hát nem!

Itt az elég majd az lesz, ha örökre eltakarítottunk benneteket!

Ha fontosnak tartod ezt az írást, kövesd a Perintfalvi Rita Publik oldalamat!

u. i. A Fb oldalamat ért tám:adások miatt aug. 27-ig szinte láthatatlanok az írásaim a hírfolyamban. Csak az segít, ha osztjátok, lájkoljátok, kommentelitek. Eddig csodálatosan vagytok, hálás vagyok nagyon.

ORBÁN ORROT TÚR ÉS BEMUTAT NEKED 🖕 MIKET BESZÉL #72

MIKET BESZÉL?!
Szerző: JUHÁSZ PÉTER (JUHI)
2025.08.11.



Nemcsak orrot túr, be is mutat neked! Ilyet még azért nem láttál, de felemeli a középső ujját feléd. Mondjuk egyébként is vannak benne újdonságok, sokkal kevesebb a háború és Soros, de ömlik a propaganda a csőből rendesen. Azt is megtudhatod, hogy mi az, amiért Magyarországon örömtáncot jár Orbán, még az összes szomszédos államban alap. 
----------- 
00:00:00 Orbán a Kossuton 
00:01:06 Jó reggelt kívánok! 
00:06:33 Mégsem jön össze a sok gyerek 
00:07:32 Felesleges emberek a világon 
00:13:20 Orrtúrás csekély munkával 
00:18:25 A nyugatiak azt akarják 
00:22:08 Megkétszerezett adókedvezmény 
00:28:53 A magyar álom 
00:32:16 Beavatkozás ezen a ponton 
00:36:43 A középosztály lényege 
00:42:48 Érdemes rástartolni 
00:48:29 Repülőrajt az ingatlanpiacon 
00:53:00 Hívjuk fel Panyi Miklóst 
00:58:07 Háborús körülmények Európában? 
01:03:54 Vámháború is van 
01:10:11 Orosz - európai csúcs 
01:15:10 Nem az ismerős médiaügyeskedés

ORBÁN SZTÁRJA DOPEMAN, HATVANPUSZTA GAZDASÁG! MARIKA FOR PREZIDENT NO.69.

MAGYARORSZÁG KEDVENC MŰSORA
Szerző: MARIKA FOR PREZIDENT
2025.08.10.



ORBÁN sztárja Dopeman, Hatvanpuszta gazdaság! Marika for Prezident no.69.



DRÓNVIDEÓN A HATVANPUSZTAI LAKÓINGATLAN

TELEX
Szerző: TELEX.HU
2025.08.11.



Augusztus első hétvégéjén tartott tüntetést és kirándulást Hadházy Ákos a hatvanpusztai majorságnál. A rendőrség és a rezindencia alkalmazottai mindent megtettek, hogy a kiváncsiskodók ne lássanak be, ezért a résztvevők létrákról kukucskáltak. De hogy még könnyebb legyen eldönteni, vajon gazdálkodás vagy luxizás folyik odabent, egyik olvasónk drónvideót készített a birtokról. Csütörtökön pedig újabb bizonyítékot publikált Hadházy, amiből kiderült, az egyik épület biztosan lakóház.


Lásd még:


- Ilyen volt-ilyen lett fotósorozaton mutatja be Hadházy Ákos, hogyan épült Hatvanpuszta

FÖLD ALATTI HATVANPUSZTAI FOLYOSÓKRÓL POSZTOLT HADHÁZY ÁKOS

FACEBOOK
Szerző: HADHÁZY ÁKOS
2025.08.11.


Hatvanpusztán készültek ezek a fotók kb. négy éve:

- FŰTŐSZÁLAT építettek be a park útburkolata alá, hogyha esik a hó, a miniszterelnök úrnak ne kelljen lapátolnia (a burkolat aztán a lehető legdrágább macskakő lett)

- a másik két képen az épületeket összekötő FÖLDALATTI FOLYOSÓ látszik.

Hát, ha ez egy mezőgazdasági üzem, akkor annak igen furcsa….

A képeket egy rövid ideig ott dolgozó munkás készítette. Hamar otthagyta az egészet, mert annyira megundorodott. Elmondta pl, hogy a földalatti folyosó ugyan téglával van kirakva, de azon kívül hatvan centis vasbeton fala van (ez egyébként az általam készített légifelvételen is látszik).

Sajnos egyelőre nagyon kevés belső fotó látható (a hvg által közölt, a galériás, kazettás mennyezetű könyvtár építésén készült kép hiánypótló). A munkásoktól belépéskor elveszik a telefonokat és megfenyegetik őket. Én láttam az épületeken belül készült képeket (megdöbbentőek voltak), de készítőjük nem merte őket ideadni… Mindenesetre azok alapján száz százalékig biztos vagyok abban, hogy a folyosó képe valóban ott készült (az út pedig beazonosítható a szegélykőről, az ívéről, és a környezetéről)

Végül egy közérdekű közlemény: sokan jelezték, hogy lemaradtak a betekintésről, nekik üzenem, hogy fogunk még szervezni oda túrát

NEKIESTEK MARCINAK A SZÉKELYEK – A MAGYAR BELPOLITIKA MÁR ÁTLÉPTE A HATÁRT | RIPORT ERDÉLYBŐL

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2025.08.08.



Erdélyben járt Magyar Péter, ahol meglátogatta a Parajdi-sóbányát és a helyi Tisza-szigetek táborát. Az M1-riporterét kidobták a román rendőrök, a Tisza-párt elnökét teknővel várták a székelyek - nem mindennapi képek a határon túlról!

A FIDESZ ÉS AZ ERŐSZAK: MARÓ CINIZMUS, NEM MŰKÖDŐ ÖNKORREKCIÓ ÉS ORBÁN-HÍVŐKNEK IMPONÁLÓ HAZUGSÁGOK

INGA / KULTÚRKÁVÉZÓ
Szerző: PUZSÉR RÓBERT
2025.08.08.



00:00
- Orbánt taszítja az agresszió: mit szól ehhez Bayer Zsolt, Kövér László, Bede Zsolt?
05:13 - Azért kell megbecsülni a nőket, mert feláldozhatóak? Legendás fideszes bocsánatkérések és lemondások 
07:51 - A homoszexualitás gyógyítandó - vagy mégsem? 
10:01 - Kubatov Gábor kopaszai 
11:30 - Aki a nemzeti konzultációt ellenzi, azt nem érdekli az emberek véleménye 
14:43 - A macsó arrogancia és a libsiket őrjöngve gyűlölő prolik 
18:58 - Magyar Péter nevének ki nem mondása: mágia 
24:53 - Politikai marketingessé változó Fidesz-hívők: a hazaszeretet tükrében igazzá váló hazugságok 
28:34 - A verbális durvaság elvezet az aggresszióhoz: Ábrahám Róbert egyetért? 

Elhangzott a Szélsőközép Youtube csatornán, az Önkényes Mérvadó című műsorban | 2024.11.29.

ITT NÉZHETŐ MEG Puzsér Róbert, Horváth Oszkár, Borsi Bálint