2025. augusztus 15., péntek

ÖT TUDNIVALÓ DONALD TRUMP ÉS VLAGYIMIR PUTYIN CSÚCSTALÁLKOZÓJÁHOZ

SZABADEURÓPA
Szerző: SZABADEURÓPA
2025.08.15.


Miközben Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökök hat év után először találkoznak személyesen, érdemes feleleveníteni öt szempontot az alaszkai csúcs előtt.

Mit akar Vlagyimir Putyin?


Sok elemző önmagában győzelemnek tekinti Vlagyimir Putyin számára a Donald Trumppal való találkozót, mivel az orosz elnök igyekszik véget vetni a nemzetközi elszigeteltségnek. Más szóval, minden a fotózásról szól.

„Egyetlen jelentős nyugati vezető sem találkozott [Putyinnal] Oroszország teljes körű ukrajnai inváziója óta. Most csúcstalálkozó lesz az amerikai elnökkel, mindenféle engedmény nélkül” – mondta Jana Kobzova, aki Zuzana Caputova egykori szlovák elnök külpolitikai tanácsadója volt.

Ezen túlmenően Vlagyimir Putyin céljai nagyrészt változatlanok maradtak a háború kezdete óta.

„A Kreml úgy érzi, hogy jelenleg nála van az előny a harcmezőn, így ha diplomáciai úton nem tud engedményeket kicsikarni, akkor egyszerűen folytathatja a háborút a csatatéren”
– mondta Kobzova.

Mindezek miatt Vlagyimir Putyin várhatóan nem hagyja majd, hogy rákényszerítsék a tűzszünet elfogadására.

Mit akar Donald Trump?

Donald Trump azt mondta, az alaszkai csúcstalálkozót arra szeretné használni, hogy előkészítsen egy újabb megbeszélést, amelyen részt venne Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is.

„Azt hiszem, ez jó találkozó lesz, de a fontosabb találkozó a második lesz. Ott lesz Putyin, Zelenszkij, én, és talán néhány európai vezető is, talán nem” – mondta az amerikai elnök augusztus 14-én.

Trump azt is világossá tette, hogy a lehető leghamarabb tűzszünetet akar elérni, ami az első lépés a tartós rendezés felé. Egyes elemzők szerint azonban Putyin más engedmények felajánlásával próbálja majd zavarosabbá tenni a helyzetet.

Jim O'Brien, aki a Biden-kormányban az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős külügyminiszter-helyetteseke volt, úgy véli, Putyin valószínűleg pénzügyi ösztönzőket javasol majd Trumpnak, hogy elkerülje a tűzszünet konkrét részleteinek elfogadását.

„Kétoldalú megállapodások is születhetnek, különösen néhány amerikai vállalkozásnak előnyös kereskedelmi megállapodás” – véli Jim O'Brien...

„UGYANAZ TÖRTÉNIK, MINT SZTÁLIN IDEJÉN. LEHET, HOGY UKRAJNÁBAN EGY MÁSIK HANG VAN HATALMON, DE A MÓDSZEREK MEGEGYEZNEK”

NÉPSZAVA
Szerző: Csákvári Géza, Karlovy Vary
2025.08.15.



Vlagyimir Putyin újraírja a történelmet és visszaépítené a szovjet birodalmat, Ukrajnának segítenie kell az ott élő, más etnikumú embereknek a kultúrájuk megőrzését - véli Szergej Loznyica filmrendező. A ma kezdődő Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál zsűrielnöke Karlovy Varyban adott exkluzív interjút a Népszavának.


A két ügyész az első nagyjátékfilmje hét év szünet után, igaz, közben több dokumentumfilmet is forgatott.


Pontosan nyolcat. Ennek kizárólag anyagi okai vannak. Egy játékfilm előkészítése és a költségvetés összeszedése összetett folyamat, A két ügyész forgatókönyvét még 2012-ben írtam és egy epikus mozinak képzeltem el. 2020-ra összejött a költségvetés. Tudja, mi történt? Hát a pandémia és minden összeomlott. Az egész produkció ukrajnai forgatással volt tervezve, miután véget értek a covid korlátozások, jött az orosz agresszió. Az elmúlt hét évben mindig történt valami olyasmi, amiről azonnal kellett forgatni, kötelességemnek éreztem, hogy filmezzek, legyen szó múltbéli háborús bűnösökről vagy a jelen agresszorairól. Aztán végül úgy alakult, hogy le tudtam forgatni A két ügyészt is.

Amely 1937-ben, a sztálinista terrorban játszódik és végül Rigában vették fel, nyugatra vándorolt orosz színészekkel.

Kiemelkedő költségvetés nélkül. De szerencsém volt, mert a dokumentumfilmes stábommal forgattam és 18 nap alatt tudtunk rögzíteni mindent. A börtönt, amit a filmben lát, 1905-ben építette az orosz cár. Ez a film a múltról szól, de nagyon aktuális is. Az első ilyen jelenet, ami megragadott, az volt, amikor a vonaton beszélgetnek a hétköznapi emberek, akik hisznek abban, hogy Lenin és Sztálin megoldja az összes igazságtalanságot. Eszembe jutott Putyin és a Kreml-propaganda, vagyis, hogy az emberek most is hisznek Putyinban, és szörnyű, hogy ez a gondolkodásmód ma is jelen van. És ezt azért tartom még ijesztőbbnek, mert ma sokkal több propagandaeszköz áll rendelkezésre, mint az 1930-as években.

Akkor - ha jól értem - Putyinról szeretett volna filmet készíteni?

Inkább az vezérelt, hogy Oroszország történelmével nem foglalkoznak az orosz filmesek. Talán az egyetlen kivétel, Alekszej German Jr. Azaz még pontosabban, senki nem beszél azoknak a népeknek a történetéről, amelyek az egykori szovjet birodalomban éltek. Szeretnék néhány filmet készíteni, amelyek egy kicsit elmagyarázzák és megvilágítják, hogyan működött a rendszer. A második ötletem pedig az, hogy feltegyem a kérdést, mi történt ezzel a rendszerrel 1991 után, amióta a Szovjetunió összeomlott. A válasz: semmi. Most is csak egyféleképpen lehet ábrázolni a történelmet. Oroszországban minden könyvet megváltoztatnak, a tankönyveket, a történelemkönyveket, és újraírják a történelmet. Medinszkij, a korábbi kulturális miniszter, Putyin mai jobbkezének koncepciója szerint mindent, ami jó a nemzeti büszkeség erősítéséhez, be kell vonni, és mindent, ami rossz, ki kell hagyni. Ez a mi etikai kódexünk...

MAGYAR PÉTER LEJÁRATÁSÁT CÉLZÓ FELVÉTELEK, RENDSZERVÁLTÓ KAMIKAZE-KORMÁNY ÉS ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁSOK

PUZSÉR RÓBERT (RÁDIÓS SZEREPLÉSEK ÉS PODCASTOK)
Szerző: PUZSÉR RÓBERT
2025.08.15.



00:00
- Lejárató felvételek Magyar Péterről: büdösszájúak, agyhalott, tehetségtelen EP-képviselők: Magyar elhiteltelenítésével Orbán nem lesz egy vonzó alternatíva
04:11 - AI generált, vágott vagy valódi: ha egyszer már élménnyé, mémmé vált, a hitelesség már nem számít
17:11 - A karaktergyilkosság a szellemi-lelki-érzelmi kikészítést szolgálja
19:06 - Vogel Evelin 30 milliót kér: mire elég annyi pénz manapság?
25:52 - Magyar Péter arroganciája és fideszes szocializációja
30:57 - Mit várnak az emberek Magyar Pétertől? Kamikaze kormányzás és előrehozott választások?

MIÉRT ÉRDEMES EGY AMERIKÁBAN ÉLŐ FIDESZ SZAVAZÓNAK A TISZA-RA VÁLTANI?

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2025.08.15.



Erről is beszélgettünk 37 fokban Révfülöpön.


Lásd még:

Révfülöp - 80 nap Magyarország Körül 24. nap

ORVOSI KAMARA KONTRA TAKÁCS PÉTER: SZOKATLAN ÉS ERŐS JELZÉS AZ ORVOSI VILÁGSZÖVETSÉG TILTAKOZÁSA

TELEX
Szerző: HALÁSZ NIKOLETT
2025.08.15.


„Egy nagy volumenű konfliktusról van szó, szokatlan és diplomáciailag erős jelzés, hogy a Magyar Orvosi Kamara mellett a 115 tagszervezetet egyesítő Orvosi Világszövetség (WMA) is tiltakozik Takács Péter egészségügyi államtitkár kijelentései ellen” – mondta a Telexnek Lantos Gabriella egészségügyi menedzser arról, hogy július végén Takács Péter azt állította, a MOK nem legitim köztestület, és egy nemzetközi hálózat részeként lép fel a kormány ellen.


Ashok Philip, a WMA elnöke írt levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiben „mély aggodalmát” fejezte ki a MOK-ra nehezedő kormányzati nyomás miatt. A levélben Takács nyilatkozata mellett felidézik a kötelező kamarai tagság megszüntetését és az etikai ügyek elvonását. „A Magyar Orvosi Kamara évek óta az Orvosi Világszövetség megbízható tagja, amelyet elismernek a közegészségügy, a betegek védelme és a szakma etikai értékei iránti elkötelezettségéért” – írta Ashok Philip.

Szerinte

„a demokratikusan megválasztott vezetésű szervezet elleni nyilvános támadások a magyar lakosság egészségének és jólétének kárára súlyosan aláássák az orvosok függetlenségét, ami az orvosi ellátás egyik alapja”.

A WMA szolidaritást vállal a Magyar Orvosi Kamarával, és a kamara elleni vádakat „az egész orvosi szakmára nézve sértőnek” nevezte. Felszólították Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy azonnal vessen véget a MOK elleni politikai és jogi kampánynak, és az orvosi etika és a demokratikus kormányzás nemzetközi elveivel összhangban tartsa tiszteletben az egészségügyi szervezetek autonómiáját.

A MOK és a kormány közötti konfliktus régóta húzódik, de most ezzel a nemzetközi reakcióval szintet lépett. A lapunknak nyilatkozó egészségügyi menedzser szerint nagyon ritka, hogy a WMA levelet ír egy miniszterelnöknek. „Ez azt jelzi, hogy ez egy olyan minőségi konfliktus, ami felkelti a nemzetközi szervezetek figyelmét is” – mondta Lantos, aki szerint a levélnek a szimbolikus jelzésen túlmutató gyakorlati hatása nem igazán lesz. A nemzetközi szervezetnek nincs eszköze arra, hogy bármit is kikényszerítsen...

PERINTFALVI RITA: A HATALOM ÁTLÉPETT EGY VÖRÖS VONALAT, S MEGMUTATTA VALÓDI ARCÁT

PERINTFALVI RITA HIVATALOS
Szerző: PERINTFALVI RITA
2025.08.15.


Tegnap óta elképesztően sok szolidáris üzenetet kapok, még egész éjjel is ömlöttek a támogató, bátorító sorok, telefonhívások, megállás nélkül. Sokan írtátok nekem azt, hogy úgy érzitek ezzel az ellenem indított tám:adással a hatalom átlépett egy olyan vonalat, amelyet még soha nem tett meg, s megmutatta végtelenül mizogin (nőgyülőlő) és antisze:mita voltát. És ez a tám:adás rengeteg embert traumatizált, nem csak engem, hanem azokat is, akik tisztelnek és követnek engem, de még azokat is, aki nem értenek egyet velem, s talán éppen a szekértáborok túloldalán vannak. Egy ilyen üzenetet szeretnék most megosztani Veletek, mert engem nagyon megérintett:

„Kedves Rita! Gondolom, rengeteg üzeneted érkezik, az enyém csak egy a sorban… de nem bírok nem írni neked. Egyrészt: őszintén elmondom, nem tartozom a követőid közé, nekem sokszor nem jött be, ahogy posztoltál. Viszont amit most látok, ami történik, az számomra egyszerűen feldolgozhatatlan. Este láttam a dolgokat, egész éjjel nem tudtam aludni. Borzasztóan felzak:latott. Ez felfoghatatlan és elfogadhatatlan, és szeretném a saját eszközeimmel enyhíteni a helyzetedet. Az én eszközöm annyi, hogy minden ilyen posztot jele:ntek, illetve megírom neked, hogy tiszta szívemből sajnálom, és imádkozom, hogy megoldódjon valahogy, és ne sérülj, vagy ne nagyon.. Gondolok rád, szeretettel, és tudd, hogy sokan vagyunk, akiknek a lelke ezt képtelen elfogadni! Kitartást, türelmet, támogató embereket kívánok neked!”

Ebből az üzenetből vált világossá számomra, hogy ezzel a minden emberi elképzelést felülmúló aljassággal – voltatok, akik a bibliai Támár történetében láttatok párhuzamot – Titeket is embertelenül megtám:adtak, nem csupán engem. Extraként még a magyarországi zsi:dóságot is, akik ellen ez az akció éppúgy irányult, ahogy ellenem.

Nem ez az első brutálisan durva tám:adás ellenzéki szereplők ellen. Gondolok most ismét szolidaritással Fleck Zoltánra, Pankotai Lilire, Mérő Verára, Puzsér Róbertre. És még sokakra, akik ebben az érzelmi felindultságban hirtelen nem jutnak az eszembe. Az ellenem intézett, szervezett akció végtelen alj:assága abban rejlik, hogy egy nőt nem lehet jobban meggya:lázni annál, mint amit most ellenem elkövettek. Ez a legalja.

Tudom, hogy sokan, akik láttátok, nem is tértek magatokhoz. Ezt a posztot most Nektek írom. Legyetek erősek! Ki kell bírnunk! Háb:orúban állunk országunk elnyomó kormányával. Ez már régen nem játék. Viktor felült a fapados repülőre szunyókálni, de még előtte kiadta a kilö:vési parancsot ellenem. De nem csak ellenem, ellenetek is! Minden szabad magyar ellen! S ezt azzal akarta megüzenni, hogy kivé:geztet egy harcost, egy nőt, egy olyat, aki látható, akinek messzire hallatszik a hangja. Hogy példát statuáljon vele és megmutassa, így fognak járni azok, akik ellenállnak. És a mocsokban, amit fegy:verként használnak, nem válogatnak és nincsen bennük már az erkölcsnek utolsó maradéka sem! Minden határt, írott és íratlan szabályt átléptek, Btk-ás bűncselekményeket követnek el.

A cél az volt, hogy elhallgattassanak minket. Nem engem, hanem minket! Örökre. De ez soha nem fog sikerülni. Támárt is el akarták hallgattatni azzal, hogy meggya:lázták, de ő nem hallgatott el, hanem minden addiginál hangosabban kiáltott, és Isten is melléje állt. Mert Isten mindig azok oldalára áll, akiket megal:áznak, akiket meg akarnak törni! Mindig.
Tudjátok mi a nagyon jelképes ebben az egészben? Az, hogy mindez éppen Nagyboldogasszony napján történik! A legnagyobb Szűz Mária ünnepen, ami egy nő megdicsőüléséről szól. Nem a pusztulásáról, nem a megsemmisüléséről, hanem a győzelméről. A legnagyobbról, amit csak ismer a történelem.

Ez a tám:adás is a győzelem felé vezet, nem a bukáshoz. Én ki fogom bírni. Ne féljetek és ne féltsetek! Értetek csinálom és értetek vállaltam ezt. És ezen tegnap óta csak annyi változott, hogy most még inkább akarom!

Köszönöm, hogy velem vagytok! Elmondhatatlan érzés ez. Tartsatok ki! Kemény hónapok jönnek, most kell igazán erősnek lennünk! De én itt leszek Veletek!

Kérlek segíts egy megosztással! Köszönöm!

A BUKOTT FIDESZES "ÖREG FIÚK" NEM MERNEK FELMENNI A PÁLYÁRA

HETI EGYENLEG
Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS
2025.08.14.



A bukott fideszes "öreg fiúk" nem mernek felmenni a pályára...

VESZÉLYBEN A MAGYAR BÁBKORMÁNY - FIGYELMEZTET MOSZKVA!

CSILLAGBRIGÁD
Szerző: CSILLAG DÁVID
2025.08.15.



VESZÉLYBEN A MAGYAR BÁBKORMÁNY - figyelmeztet Moszkva!

AMI KICSÚSZOTT ORBÁN KEZÉBŐL

MAGYAR HANG / FLASZTER 367.
Műsorvezető: GYÖRGY ZSOMBOR
2025.08.14.



Ellenzéki politikusok csatája a hatalomkritikus sajtóval – ki mit nyer és mit kockáztat ezzel, egyáltalán mi értelme az egésznek? Többek között erről beszélgettünk a Flaszter legújabb adásában Polyák Gábor médiakutatóval, az ELTE kommunikációs tanszékének vezetőjével és Szerető Szabolccsal, a Magyar Hang főmunkatársával. A szerkesztő-műsorvezető György Zsombor 

Mi került konkrétan szóba? 
- Kovács Gergely vs. 444 
- Mindenért a sajtó a hibás? 
- Takács államtitkár ámokfutása 
- Keresik a szót, keresik a hangot a fiatalsággal 
- Harcosok klubja, DPK-kák és a Meta 
- Ha Orbán Viktor az új uniós médiaszabályozástól sem tér észhez, akkor semmitől

MEGERŐSZAKOLJA AZ ADATKEZELÉSI JOGOSULTSÁGOT, KAMPÁNYRA VETI BE A NAV-OT ÉS A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁRAT AZ ORBÁN-KORMÁNY

NÉPSZAVA
Szerző: FRANK ZSÓFIA
2025.08.15.


Itt az újabb bizonyíték annak, hogy Magyarországon állampárti rendszer működik, de az adókedvezményre vonatkozó szükségszerű adatkezelési felhatalmazásból miért következik az, hogy én kapni fogom a propaganda híreit mondjuk arról, hogy Magyar Péter éppen mit művelt? – teszi fel a kérdést a Népszavának adott nyilatkozatában Ligeti Miklós , a Transparency International jogi igazgatója az Orbán-kormány friss rendelete kapcsán.


Olyan mértékben lesz ez valós és szükséges kormányzati tájékoztatás, mint amit megszokhattunk az utóbbi időben, tehát nyílt propagandát kapunk. Ehhez az adóhatóság valódi szükségből fakadó felhatalmazáson alapuló adatkezelési jogosultságát éppen megerőszakolja a kormány – fogalmazott a Népszavának Ligeti Miklós a Transparency International Magyarország (TI) jogi igazgatója egy, a Népszava által elsőként kiszúrt friss kormányrendelettel kapcsolatban.

Az Ukrajnában háborúra és annak humanitárius következményeire hivatkozva lazított a kabinet az adatvédelmi szabályokon. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Magyar Államkincstár (MÁK) mostantól közvetlenül küldhet kormányzati üzeneteket az üembereknek. Az augusztus 14-én hatályba lépő rendelet indoklása szerint – derült ki a Magyar Közlönyből – kulcsfontosságú, hogy az állami kedvezményekről és támogatásokról szóló információk a lehető legtöbb emberhez eljussanak. Vagyis, hogy „biztosított legyen a közvetlen kapcsolattartás az állampolgárok és az érintett állami szervek” között.

Ennek érdekében a NAV hozzáférhet többek között azok személyes adataihoz – név, lakcím, értesítési cím, e-mail –, akik adókedvezményre, adóalap-kedvezményre vagy adómentességre jogosultak,

illetve kedvezményes adózást választottak. Az adatkezelés célja a kormányzati üzenetek eljuttatása és a kedvezmények érvényesítésének elősegítése, meghatározott időtartamban, az adótitok védelme mellett.

Ligeti Miklós szerint ez pont olyan törvénysértő árukapcsolás, mint amikor a kormány azokon a kommunikációs csatornákon szórta a választási propagandát, amelyekre az emberek eredetileg a Covid-hírek miatt iratkoztak fel.

Nyilván formai értelemben megteremtik az adatkezelés alapját,

a kézhez-lábhoz szoktatott magyar hatóságok nem fogják törni magukat, hogy észleljék a törvénysértést

– szögezte le a TI jogi igazgatója, aki hozzátette, ez széles rétegeket érint, hiszen valamilyen adókedvezményben szinte mindenki részesül. Az adókedvezményre vonatkozó szükségszerű adatkezelési felhatalmazásból, miért következik az, hogy én kapni fogom a propaganda híreit mondjuk arról, hogy Magyar Péter éppen mit művelt? – tette fel a kérdést a szakértő.

Ligeti Miklóst igazolja, hogy a MÁK esetében a rendelet 33 pontban sorolja fel, hogy kiknek az adatait használhatják fel ilyen tájékoztatásokra. A kör gyakorlatilag mindenkit lefed: nyugdíjasokat, fogyatékossággal élőket, családtámogatásban, lakástámogatásban vagy különféle hitelprogramokban résztvevőket (például diákhitel, munkáshitel, babaváró hitel, CSOK Plusz, Vidéki Otthonfelújítási Program, Otthon Start FIX 3%). Ha valamelyik elérhetőség – például lakcím vagy e-mail-cím – hiányzik, a MÁK más állami szervtől vagy az elektronikus azonosítást biztosító szolgáltatótól is lekérheti, amelynek nyolc napon belül kötelessége az adatokat átadni. A jogszabály kiterjeszti a hasonló célú adatkezelést a Nemzeti Sportinformációs Rendszer, a horgászregiszter és az őstermelői nyilvántartás adataira is.

– Ez újabb bizonyítéka annak, hogy állampárti rendszer működik, ha nem is teljesen abban az értelemben, mint az MSZMP idejében, mert a Fidesz nem gyakorol közhatalmat, még nincs például hatósági főosztályuk, mégis az állami eszközöket, szabályozást, adatkezelést, és a NAV erőforrásait használják a saját győzelmük érdekében – fogalmazott Ligeti Miklós.

MAGYAR PÉTER: „A TISZA-KORMÁNYBAN LESZNEK VONZATAI A HIBÁKNAK” – INTERJÚ

GULYÁSÁGYÚ MÉDIA
Riporter: GULYÁS BALÁZS
2025.08.14.



Interjú Magyar Péterrel.

A FIDESZNÉL MAGYAR PÉTER A MIGRÁNSOK ELÉ KERÜLT A BŰNÖSÖK LISTÁJÁBAN | ARATÓ LÁSZLÓ

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: HERSKOVITS ESZTER, SELMECI JÁNOS
2025.08.14.



A Reggeli személy 2025 agusztus 14-i adásában Herskovits Eszter és Selmeci János vendége Arató László, a Klubrádió brüsszeli tudósítója volt.

VENDÉGÜNK A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA - INTERJÚ A CHATGPT-VEL /// FRIDERIKUSZ PODCAST 123.

FRIDERIKUSZ PODCAST
Szerző: FRIDERIKUSZ SÁNDOR
2025.08.14.



Legutóbbi podcastunkban a mesterséges intelligenciával (M.I.) foglalkoztunk, ami adatokból és mintázatokból épít világot, és ami az emberiség életében a nagyon is közeli jövő legnagyobb ígérete és kockázata. Az előző adásunkban Tilesch György M.I.-szakértő számára fogalmaztunk meg kérdéseket azzal a nem kis ellentmondással kapcsolatban, hogy az egyik oldalon az M.I.-vel a technológiai fejlődés soha nem tapasztalt ígérete csábít, a másikon viszont súlyos etikai, társadalmi és túlélési dilemmák tornyosulnak. 

Az előző beszélgetés során jó néhány kérdés nyitva maradt, amely hiányérzetet keltett nézőinkben, hallgatóinkban. Épp ezért arra gondoltunk, folytatjuk a témát, de ezúttal már nem "ember-szakértőt" hívunk meg vendégnek, hanem magához a Mesterséges Intelligenciához fordulunk. Vele, a géppel készült ez a mostani podcast. 

Friderikusz Sándor ezúttal - egy bő órán keresztül - az M.I.-t kérdezi a saját működési elvei és az emberi gondolkodás közötti különbségekről, a döntéshozatali korlátokról és lehetőségekről, szó esik a forradalmian új technológia társadalmi, munkaerőpiaci, etikai és geopolitikai hatásairól, a lehetséges visszaélési anomáliákról, valamint arról, hogy milyen jövőt formálhat az emberiség számára a gyorsan fejlődő M.I. – a „radikális bőség” ígéretétől a szuperintelligencia beláthatatlan kockázatáig. 

A Tilesch György mesterséges intelligencia-szakértővel 2025.július 17-én készült podcastunkat az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni: 

Ha kíváncsi a Tilesch György mesterséges intelligencia-szakértővel 2023 márciusában készült podcastunkra, erre az alábbi linkre kattintva tudja azt megtekinteni: Ű

EL LEHET FELEJTENI A BEADANDÓKAT – ÍGY PRÓBÁLJA KEZELNI A MAGYAR FELSŐOKTATÁS A CHATGPT-JÁRVÁNYT

VÁLASZONLINE
Szerző: LAKY ZOLTÁN
2025.08.15.


A pár hét múlva kezdődő tanévben már minden magyar felsőoktatási intézményben rutinszerűen használják majd a diákok a három éve berobbant generatív mesterséges intelligenciát. A lapunk által megkérdezett oktatók szerint gyakorlatilag 100 százalékos a ChatGPT penetrációja az egyetemeken, de már a jobb középiskolákban is ehhez közelít. Arra viszont még mindig nincs egységes válasz, hogy hogyan kellene ezt kezelni, arra pedig még kevésbé, hogy hosszú távon milyen hatással lesz a fiatalok tudására, a számonkérések formáira és az oktatás jövőjére. Bár egy nyár eleji amerikai kutatás baljós eredményekre jutott a „metakognitív lustaság” terjedéséről, az már biztosnak tűnik, hogy a tiltás zsákutca. Körkép.


Az elmúlt hónapokban két forró téma uralta a generatív mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos vitákat. Az egyik, hogy az MI-generált képek özöne után a hasonlóképp alkotott debil videók árasztották el a közösségi médiát. Ezek főszereplője jellemzően egy aranyos állat, amelyik megment embereket valamilyen balesettől – nem ritkán egy kövér, narancssárga macska, bár utóbbinak az is szokása, hogy ellenfelei húsát megsüti, szőrméjükből pedig dzsekit varr. Továbbá elterjedtek a párkapcsolati drámákat antropomorfizált macskákon keresztül bemutató abszurd „remekművek”.

A másik forró téma a nagy nyelvi modellekre (large language models, LLM) jellemző pozitív visszacsatolási viselkedés, hogy „szolgalelkűen” próbálják kielégíteni felhasználójuk érdeklődését, hangulatát, érzelmi megerősítés utáni vágyát. Még akkor is, amikor a felhasználó ahhoz kér instrukciót, hogy emberáldozatot mutasson be a Moloch nevű démonnak (nézzünk az áldozat szemébe, kérjünk tőle bocsánatot, majd gyújtsunk meg egy gyertyát az emlékére, javasolta a mesterséges intelligencia). Ennek magatartásnak a veszélyeiről főleg a pszichoterápiás használat kapcsán esett szó, de minden felhasználó találkozik vele, hiszen nem tud olyan bugyuta kérdést feltenni, amire nem az lesz a ChatGPT válasza, hogy „Ez valóban remek kérdés!”, és csak kifejezett kérésre lehet negatív visszajelzést kapni a felhasználó saját munkájára...

KI TUDJA, HOGY MEDDIG???

FACEBOOK
Szerző: KOVÁCS TAMÁS
2025.08.14.


Nem gondoltam korábban, hogy a „nemzeti önbecsülés és büszkeség” jegyében ilyen ütemben zajlik majd a szellemi népirtás, ahogyan látjuk. Azt hittem, lassul, megállítható, de most azt kell mondanom, hogy drámai gyorsasággal sikerül manipulálni a nemzetet. A 21. században nyitott, szolidáris, a világot megértő, ahhoz alkalmazkodó társadalomra van szükség. Ha egy kormányzat és társadalma nem ilyet épít, akkor az az ország el fog tűnni, gyorsabban, mint gondoljuk. Nem ismerek olyan magyar kormányt, beleértve az ötvenes évek első felében működőket sem, amelyekben ilyen mértékben dominált volna a hatalmas negatív változás. A szinte középkori provincializmus és rövidlátás a felszínen kínálkozó pillanatnyi előnyökért. Olyan emberek vannak döntési pozíciókban, akiknek fogalmuk nincs arról, hogy néz ki a világ. Van egy rendkívül provinciális beállítottságuk, amit részben urizáló, részben a másként gondolkodókat elnyomó, sőt kiátkozó magatartással próbálnak kompenzálni. Egyre nehezebb megtalálni a megfelelő megoldásokat a felgyorsult világban, ami egyre több konfliktushoz vezet országokon belül, de az országok között is. Óriási a felelősségük a kormányoknak, hogyan tudják felkészíteni a társadalmat a jövőre. Ha gyűlöletre és félelemre építkeznek, ahogyan ez Magyarországon történik, akkor az előbb-utóbb már nemcsak szellemi népirtást okoz, hanem bizonyos értelemben fizikait is.

Aki tud, az elmegy az országból. Aki itt marad, az nem fog tudni eligazodni a világban, és legfeljebb túlélésre játszhat. A populizmus rövid távon gondolkodik, félelmekre, érzelmekre épít, az értelmet kizárja a képletből.A gyűlöletnek mindig van aktuális tárgya, ami bármikor változhat. Ha a gyűlölet elég mélyen van elültetve, akkor a megmételyezett társadalom automatikusan keresni fogja a gyűlölet következő tárgyát. Ha nem Soros, akkor az EU vagy az ENSZ, vagy a NATO, a migránsok, és ha majd minden elfogyott, jönnek a szomszédok. Egyre inkább azt gondolom, hogy túlmentünk azon a ponton, ahonnan igen jelentős anyagi, erkölcsi és társadalmi költségek nélkül vissza lehetne térni a helyes útra. Az elmúlt időszakban a magyar emberek olyan mértékben váltak közömbössé vagy kifejezetten fertőzötté, hogy erre az útra szinte lehetetlen visszahozni őket. Ennek ellenére mégis azt mondom, mindent meg kell tenni, még ha óriási is az ellenszél. Az uniós pénzek elherdálása történelmi felelőtlenség, pontosabban példátlan és megbocsáthatatlan bűn. A látványberuházásokon nyert ugyan az építőipar, de nem lesz belőlük hosszú távú fejlődés, sőt olyan mértékűre nőnek hamarosan a fenntartási költségek, amelyek igen súlyos terhet jelentenek majd az országnak. Anyagi, tudati, pszichikai félelem van, ami a gyűlöletben testesül meg. Ha a társadalom rájönne arra, hogy a rendszer nem tartható, nem tudom, merre keresné a kiutat. Pedig be vagyunk ágyazva Európába, kedvező a geopolitikai helyzetünk, be vagyunk kötve a globalizációba. Felrázni ezt a társadalmat, majdnem azt mondom, hogy egyre inkább csak egy páratlan költséggel járó katasztrófát követő katarzissal lehet. A történelem pedig majd eldönti, hogy egyáltalán lesz-e idő a fennmaradáshoz nélkülözhetetlen megújulásra. Az emberek túlnyomó része álomvilágban, látszatvilágban éli hétköznapjait…!
Ki tudja, hogy meddig..???

ÚJABB 50 MILLIÁRD FORINTOT PUMPÁL AZ ÁLLAM A 4IG-UNIVERZUMBA

24.HU
Szerző: ZEISLER JUDIT
2025.08.15.


Egy 50 milliárd forintos állami pályázat segített megtolni a 4iG terjeszkedését a védelmi iparban, ahol a Jászai Gellért által vezetett, korábban a telekommunikációs és IT területről ismert vállalatcsoport az idén verseny nélkül vethette meg a lábát. Így zajlik a hadiipar magánosítása állami pénzből, részben köztulajdonban álló cégek bekebelezése árán.


Kizárólag védelmi, hadi vagy űr-, illetve légipari területen tapasztalt alapkezelők jelentkezését várta a Nemzeti Tőkeholding (NTH) egy idén áprilisban meghirdetett pályázatra. A kiírásban a Védelmi Ipari Magántőkealap további feltőkésítésére keresett jelöltet az állami tőkebefektetések koordinálására létrehozott csúcsszervezet, miközben az alap 50 milliárd forintos keretének kezelését is átadja. A főnyereményt a 4iG Nyrt mint anyavállalat által jegyzett 4iG Befektetési Kft. és a 4iG-vezér, Jászai Gellért által tulajdonolt iG TECH Capital Befektetési Alapkezelő Zrt. vitte el. Más pályázóról nem tesznek említést.

A pályázat teljes, tekintélyes kerete a Védelmi Ipari Magántőkealap (VIMA) állami forrásaiból származik. Az alapot a korábban a Magyar Fejlesztési Bankhoz, jelenleg pedig az NTH-hoz tartozó Focus Ventures Zrt. nevű állami alapkezelő menedzseli. A Nagy Márton-féle nemzetgazdasági tárca alá tartozó tőkeholding tavaly a VIMA 100 százalékos befektetője lett, ezzel a magántőkealap 50 milliárd forint értékű befektetési jegyeinek tulajdonosává vált. Ez a vagyontömeg szolgált az említett pályázat fedezeteként.

Műholdak és kaszinók – galaxis útikalauz csókosoknak

Dicséretes, hogy ezúttal nyilvánosan keresett jelöltet forrásai kezelésére az NTH, hiszen volt már ennek az ellenkezőjére is példa, lásd a Baross Gábor Tőkeprogram egyes pilléreit, amelyek kapcsán a Transparency International Magyarország több adatigénylést indított, és első fokon már meg is nyert. Az áprilisi pályázatban megfogalmazott, hadászati és űripari befektetési tapasztalatokat előíró feltételeknek ugyanakkor az állami szervezeteket nem számítva nehezen tudott volna a nyertes alapkezelőn kívül bárki más megfelelni. Vagyis

a kiírás erősen versenykorlátozónak mondható.

A nyertes iG TECH Capital korábban mindössze egyetlen alapot menedzselt, a Herius-1 nevű magántőkealapot, amelyet az Eximbank szintén állami forrásaival pumpáltak fel. Az Eximbank beszámolójának tanúsága szerint 2024. december 31-éig 5,7 millió eurót (bő 2 milliárd forintot) fektetett a Herius-1 alapba, amelyben 99,7 százalékos részesedéssel bírt. Ez az összeg ugyanakkor nem éri el azt a 20 milliárd forintnyi kezelt vagyontömeget, amit pályázati feltételeként szintén megfogalmaz a kiíró a kiválasztásra kerülő alapkezelő felé. Így kérdés, hogy a további forrást mikor és honnan szerezte be a pályázat benyújtásáig az alapkezelő...

ITT CIGÁNYMENTES FALUT AKARNAK

TELEX
Szerző: PRESINSZKY JUDIT
2025.08.15.


Kamerával megfigyelt terület vagy eladó: általában ez a két felirat váltakozik a házakon a borsodi Teresztenyén. A szlovák határhoz közeli falu alig pár perces sétával bejárható, nincs se kocsmája, se postája, se iskolája, se óvodája, csak szép lankái a háttérben, meg egy dombon magasló református temploma, aminek ajtaja zárva. Lakosa is kevés: hivatalosan 16-an laknak itt, de szinte mindegyikükre jut egy utcai biztonsági kamera, amikből néhányat tulipánformára faragott faoszlopokra raktak fel. Helyben az a hír járja, hogy egyik-másik hangot is vesz.

Pedig ottjártunkkor mindenhol nagy volt a csend; a zsákfaluban mindössze egyetlen gyerekes család él: Sifterék, de ők is csak öt éve kerültek Teresztenyére. És ők most azt állítják: szinte a beköltözésük óta próbálják őket ellehetetleníteni, merthogy itt „cigánymentes falut akarnak”. A polgármester szerint viszont ő nem rasszista, és épp Sifterék lettek egy idő után agresszívak. Az önkormányzattal azóta oda-vissza folyamatosan egymást perelik, emiatt a falubeliek is a bíróságra járnak, közben meg hang- és videófelvételeket készítenek. A család végül a nyilvánossághoz fordult: a Szabad Európa videója után a Telexet is megkeresték...


KÍSÉRLETI MEZŐGAZDASÁGI ÉLET ERKÉLYEN ÉS HATVANPUSZTÁN - RÓZSA PÉTER JEGYZETE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: RÓZSA PÉTER
2025.08.14.


Hülyék országa lettünk, a szemünk előtt harácsolta össze milliárdos vagyonát a NER elitje, élén az Orbánokkal és az őket, illetve vagyonukat fedező strómanokkal.


Az a kérdés, hogy mezőgazdasági tevékenységnek tekinthető-e, ha a belvárosi lakásom erkélyén legalább három cserépben valamilyen haszonnövényt nevelgetek. Amennyiben igen, akkor nincs semmi baj Orbánék hatvanpusztai birodalmával. Mondjuk a királyi pompájú könyvtárterem ablakában a muskátlik mellett szárba szökkenhet néhány búza, rozs, vagy zabszál, és már tombol is a kísérleti mezőgazdasági élet. A zebrákról nem is beszélve, amelyek a bölények és antilopok táraságában a kísérleti állattartartás Mekkáját jelentik az apai birtokon, hiszen a mi éghajlatunkon ezeket tartani maga a csoda. Nem is beszélve arról a hatalmas mennyiségű trágyáról, amit ezek összehoznak egy év alatt például. Lehet lapátolni ezt naphosszat, mint ahogy Orbán lapátolja a hazugságait napról-napra az ő nem meggazdagodásáról. Abban az értelemben persze nem hazugság, amit mond, hogy ő, illetve az általa uralt kormány és parlament azt fogad el igazságnak, amit akar. Például azt is nyilván komolyan kell venniük a Fidesz katonáknak, amit vezérük a minap mondott, hogy Oroszország megnyerte a háborút. Vagy, hogy csak Magyarországon múlik, hogy Ukrajna egy nap alatt összeomoljon. Ezek azért már súlyos diagnózisra okot adó beszédek egy klinikai pszichiátrián.

Hülyék országa lettünk, a szemünk előtt harácsolta össze milliárdos vagyonát a NER elitje, élén az Orbánokkal és az őket, illetve vagyonukat fedező strómanokkal. Teljesen hülyék vagyunk, hogy választástól-választásig elfelejtjük az évről-évre magánzsebekbe vándoroltatott közpénzeket, a magántulajdonba átjátszott vagyonokat. A kastélyok elkótyavetyélése után az állam most például közölte azt a listát, amiben eladásra kínál ingatlanokat. Köztük a világ egyik emblematikus, a magyar építészet ékkövének számító, Lechner Ödön zsenialítását hirdető, a nemzeti vagyon egyedi értékét képviselő Postatakarék Pénztári palotát. Vajon melyik Tiborcz szerzi majd meg? És csak nézzük, hitetlenkedünk, ezek meg a választásokig valóban mindent, ami még mozdítható, lenyúlnak. Ők azt mondják, értékesítenek, mi azt, hogy ellopják. Ők azt mondják a várba költöző belügyminisztérium Széchenyi- téri palotáját is eladják, mi azt mondjuk, ellopjátok. Nemcsak hülyék, vagyunk, hogy mindezt tűrjük, hanem süketek is. Még csak nem is süketek párbeszéde ez, mert az, párbeszéd az nincs. Az sincs.

Rózsa Péter jegyzete az Esti gyors 2025. augusztus 14-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

KÉRI LÁSZLÓ: AZ OKOSABB FIDESZESEK TUDJÁK, HOGY NAGY A BAJ

NÉPSZAVA / TÖRÉSVONAL PODCAST
Szerző: NÉPSZAVA / ÁRPÁSI BENCE
2025.08.15.



A politológus szerint közvélemény-forradalom történt, válságtudatosodásról beszélhetünk, a a Tisza Pártnak pedig jelentős tartalékai lehetnek a külföldi magyarok körében. Videóinterjú.


A stratégiában gondolkodó fideszesek is tudják, hogy nagy a baj – jelentette ki Kéri László politológus a Népszava Törésvonal című műsorában.

A szakértő – aki ide számítja Lázár Jánost is – úgy véli, ez a réteg pontosan tisztában van azzal, hogy egy ekkora különbséget a világ legjobb kampányával is nagyon nehéz ledolgozni. Meglátása szerint kapkodás látható a Fideszben, ami részben annak tudható be, hogy Magyar Péterrel szemben teljesen hatástalanok a lejáratókampányok. Orbán Viktornál is érzékelhető a váltás: a korábbi, csak a Fidesz-közönséghez szóló, elszigetelt kommunikációt két hete felváltotta a nyitás minden irányba.

Felismerték, hogy a megmaradt táborral nem nyerhetnek választást, ezért most minden oldal felé próbálnak nyitni. Már az sem lenne meglepő, ha megjelenne az ATV-ben Rónai Egonnál – tette hozzá. Nyomatékosította, hogy nem szabad Orbán Viktor képességeit lebecsülni, hiszen közel negyven évet töltött el a politika frontvonalában.

Szerinte egyszerűen elveszett a minimális stílusérzék, nem képesek megítélni, mi a fontos, csak a napi lájkszám és kattintásszám számít. Erőből fenyegetve továbbra is fölényben vannak, de kapkodva, átgondolás nélkül reagálnak az ország kusza közéleti szövetében, tovább bonyolítva azt. A Majkától a Dopeman- és Fleck-ügyig terjedő reakciók azt mutatják, hogy a közélet annyira összekuszálódik, hogy a hírfogyasztók már nem tudják, minek higgyenek – magyarázta.

Kéri László feleségével, Petschnig Mária Zitával rendszeresen jár a Tisza-sziget meghívására fórumokat tartani, ahol nagy érdeklődés fogadja őket. Ezeken a rendezvényeken lehetősége van megtapasztalni a közhangulatot is. Meglátása szerint megjelent egy több százezres réteg, amely eddig távol tartotta magát a politikától, észrevétlen maradt. Egy elemi erejű közvélemény-forradalom történt, amelyet a média nagy része egyszerűen nem vesz észre – tette hozzá, megjegyezve: hirtelen felébredt az ország, egyfajta válságtudatosodásról lehet beszélni...

AMIKOR ORBÁN A MONARCHIA CSÁSZÁRI LESZÁRMAZOTTAIVAL PÓZOL, AZ A NAGY-MAGYARORSZÁG IRÁNTI VONZÓDÁSÁNAK RÉSZE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2025.08.15.


A Der Standard felidézi, hogy hogy a 2011-es magyar EU-elnökség alatt az uniós tanácsi épület bejáratánál lefektetett szőnyeg a Habsburg-birodalom 1848-as kiterjedését ábrázolta, hogy Orbán 2020-ban az érettségizőknek a Facebookon olyan földgömb fényképével kívánt sok szerencsét, amelyen Magyarország 1920 előtti határai voltak láthatók, 2022-ben pedig futballszurkolói sálja is Nagy-Magyarországot mutatta. Nemzetközi lapszemle.


A Habsburgok politikai szimbiózisban élnek Orbán Viktorral, a család több tagja hivatalos tisztségek elvállalásával is elkötelezi magát a magyar miniszterelnök mellett – írja a liberális szemléletű bécsi Der Standard. Felhívja a figyelmet arra, hogy két Habsburg is nagyköveti posztot tölt be, egyikük könyveket ír a Habsburg-életformáról, a másik szélsőjobboldali egyesületeknél tart előadásokat. Orbán pedig azt hangsúlyozza, hogy azonos a gondolkodásmódjuk, úgymond „ugyanazon az oldalon állnak”, miként az Habsburg Eduárdnak, Magyarország vatikáni nagykövetének, Ferenc József és Sissi szépunokájának a 2023-ban megjelent, „Beszél Ön habsburgul?” című könyvéhez írt előszavában olvasható. Orbán Viktorban a Habsburgok saját ideológiai visszatérésüket látják. Zárójelben megjegyzem, hogy a Der Standard cikkének szerzőpárosa kiemeli az Eduárd által hangoztatott, konzervatív katolikus elveket, de a lelki rokonságra való utaláskor arra nem tér ki, hogy maga Orbán református.

A másik Habsburg, aki diplomáciai szolgálatot vállalt Orbán alatt, Habsburg György párizsi nagykövet. Ő egy szélsőjobboldali osztrák szervezet 2019-es rendezvényén beszédet mondott, és ott azt hangoztatta, hogy a visegrádi államoknak politikai ellensúlyt kell képeziük Brüsszellel szemben.

Megemlékezik az írás Habsburg Ottóról is, aki aláírt olyan nyilatkozatot, amely az LMBTQ-mozgalom totalitarizmusát emlegette. Ugyanez az Ottó úgymond végtelen tisztelettel nyilatkozott Engelbert Dollfuss ausztrofasisztáról, az amerikai politikában pedig hiányolta az – idézet következik – „angolszász, vagyis fehér amerikai” szerepet.

Ottó fia, Habsburg Károly más ütemre jár. Ő most külpolitikai értelemben Ukrajna mellett kötelezte el magát, valamint támogatója volt Alekszej Navalnij orosz másként gondolkodónak is. Igaz, ami a társadalompolitikai felfogását illeti, 2002-ben halálbüntetésnek nevezte a Mifegyne terhességmegszakító gyógyszert.

Az osztrák lap kitér a Habsburg-részvétellel 2017-ben Budapesten tartott katolikus családpolitikai rendezvényre, amelyre a felettébb vitatott, Családok Világkongresszusa elnevezésű szerveződés égisze alatt került sor.

Mindennek kapcsán a Der Standard azt állítja, hogy amikor Orbán a K.u.K.-monarchia császári leszármazottaival együtt pózol, az korántsem magánjellegű dolog, hanem része a miniszterelnök Nagy-Magyarország iránti vonzódásának. A cikk felemlegeti, hogy a 2011-es magyar EU-elnökség alatt az uniós tanácsi épület bejáratánál lefektetett szőnyeg a Habsburg-birodalom 1848-as kiterjedését ábrázolta, hogy Orbán 2020-ban az érettségizőknek a Facebookon olyan földgömb fényképével kívánt sok szerencsét, amelyen Magyarország 1920 előtti határai voltak láthatók, 2022-ben pedig futballszurkolói sálja is Nagy-Magyarországot mutatta.

Itt jutunk el a cikk aktuálpolitikai lényegéhez. A Der Standard azt írja, hogy Orbán számára Trianon ma politikai eszköz. Megszólaltatja Enyedi Zsoltot a Közép-európai Egyetemről, aki felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy a trianoni veszteség mélyen beágyazódott a magyarok tudatába, és Orbán, amikor a nemzet nagyságáról beszél, akkor azzal azt akarja mutatni, hogy „fontosabbak vagyunk, mint ahogy azt a világ hiszi”. Ezt a szimbolikát arra is használja, hogy „Brüsszel" ellen mozgósítson. Az egykori, „Magyarország Bécs ellen” narratívát felváltotta a „Magyarország az EU ellen” narratíva. Az üzenet pedig Enyedi szerint az, hogy a külső hatalmak nyomása alatt álló Magyarországnak erős vezérre van szüksége. Emellett az is szerepet játszik, hogy a határon túl élő magyarok több mint 90 százalékban Orbánra szavaznak.

Itt jönnek a képbe a Der Standard szerint a Habsburgok. Habsburg György nagyköveti megbízatásával Orbán mintegy történelmi folyamatosságot kíván felmutatni. Magyarországot már nem a Habsburgok áldozataként, hanem egy korábbi nagyhatalom egyenrangú partnereként állítja be. A konzervatív szavazók számára ez erős kép, mert Orbán ezzel önmagát a történelmi Közép-Európa védelmezőjének mutatja, és a monarchia-szimbolikát ügyesen összekapcsolja saját történetével. Ezt a stratégiát egybefűzi azzal az üzenettel, hogy Magyarországnak ismét naggyá – nem a határvonalakat illetően naggyá, hanem nagyszerűvé – kell válnia – öntudatosság, nemzettudat, keresztény értékek révén, és határozottan fel kell lépnie a Nyugattal szemben. Ezt hangsúlyozta július 26-án Tusványoson is. A családpolitikát, a dekadens Nyugattól való elhatárolódást és a szigorú migrációellenesség politikáját pedig a Habsburgok dúcolják alá a történelmi nagyság és kontinuitás látszatával.

ÖNKÉNT NEM ADTA, KIPERELTÜK A VÉGREHAJTÓI KAR SZERZŐDÉSLISTÁJÁT: TÍZ- ÉS SZÁZMILLIÓK LANDOLTAK A NER FIGURÁINÁL

HVG ONLINE
Szerző: LENGYEL TIBOR, LŐRINCZ TAMÁS
2025.08.15.


Kipereltük a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar másfél évet felölelő szerződéslistáját, amiből az látszik, hogy visszafogták a költekezést. Nem fizetnek ki egy kétmilliárdos tartozást sem, ami miatt viszont végrehajtás indult ellenük.


Látványosan visszafogta ugyan a költekezést a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) 2023/2024-ben, de így is százmilliós megbízások landoltak NER-közeli cégeknél – derült ki abból a szerződéslistából, amit közérdekű adatigénylésre nem, csak egy elveszített per után volt hajlandó kiadni a HVG-nek a Schadl–Völner botrányban megtépázott hírnevű szervezet. Ez már a második vesztes pere az MBVK-nak, mert a korábbi időszak szerződéslistáját ugyanígy kellett megszereznünk, így viszont már 2015-től, a hivatásrend újjáalakításától, az MBVK létrejöttétől egészen 2024 végéig nyomon követhetők a költései.

A 2015–2023 közötti időszakban több mint 15 milliárdot költöttek, akkor a szerződéslistán a NER-es udvari beszállítók mellett feltűnt Habony Árpád rokona és a kormányfő testvére, Orbán Győző birkózótársa, továbbá a Rogán Antal találmányáról elhíresült Hunguard cég is. A friss lista 2023 júniusától 2024 végéig tartalmaz adatokat: az 53 tétel összértéke a korábbi időszakhoz képest kicsi, egymilliárd forint körüli. A számszerűsíthető tételek 853,29 milliót tesznek ki, de néhány tanácsadási illetve bérleti szerződés óra- vagy darabáras, viszont nincs adat arról, hogy hány órát, alkalmat fizetett ki az MBVK...

JOCKEY EWING ÓTA SENKI NEM HAGYOTT ÚGY LÓGVA, MINT MOST ORBÁN VIKTOR

444.HU
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2025.08.15.



Abba a szerencsés generációba tartozom, amit nemcsak a Kacsamesék félbeszakítása traumatizált, de pár évvel később döbbenten néztem a kikapcsolt tévét, miután véget ért a Dallas utolsó része, eldördült a lövés, és én NEM TUDTAM MEG, hogy akkor végülis a betintázott és megtört Jockey magát lőtte-e le vagy sem.

Valahogy így érzem magam most is: a múlt hét pénteki interjújában Orbán Viktor miniszterelnök az utolsó 20 másodpercben valami olyan komoly dolgot lengetett meg az orrunk előtt, amiről nem tud már beszélni, mert kevés az idő, én pedig csak vártam és vártam, hogy jöjjön az új péntek, az új interjú, és megtudjam végre, miről van szó.

Nem derült ki.

Ma ugyanis fél 8 után pár perccel a Kossuth Rádióban nem Orbán Viktor miniszterelnök hangja csendült fel, hanem kaptunk egy összefoglalót a hamarosan esedékes Trump-Putyin találkozó tudnivalóiról, majd ennek a nagy jelentőségű eseménynek az előzetes elemzése következett. A miniszterelnök pedig röpke két nappal ezelőtt fapados járaton röppent Bilbaóba.

Pedig én készültem! Bár a múlt héten a miniszterelnök által belengetett „politikai bomba”, ami épp Amerikában ketyeg, a hazai sajtóban méltatlanul alulreprezentált, utánaolvastam, hogy tulajdonképpen mi is az a Durham-jelentés, illetve annak titkosítás alól feloldott melléklete, ami alapján Orbán Viktor baljós hangvételben nyilatkozott egy hete – itt meg is írtam, ajánlom olvasásra mindazoknak, akiket hozzám hasonlóan felcsigázott a téma.

Hogy mit akar ebből a bonyolult, ingatag lábakon álló ügyből kihozni a magyar miniszterelnök, aki szerint a történet rólunk is szól, egyelőre rejtély maradt tehát. Remélhetőleg nem kell annyit várni a feloldására, mint arra, ami végül kiderült: hogy Jockey gyáva kukac volt, és végül csak a tükörbe lőtt bele.

„ARRA JUTOTTUNK, HOGY IGAZÁBÓL NINCS MÁS ÚT” – INTERJÚ BARTUS DÁVIDDAL, AZ ELTE BTK DÉKÁNJÁVAL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SZABÓ-GÖDRI RITA
2025.08.07.


Június közepén jelentette be a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetése, hogy tárgyalásokat folytatnak az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel (ELTE) a kutatóhálózat négy kutatóközpontjának átvételéről. A hír derült égből villámcsapásként érte a dolgozókat és a közvéleményt, korábban ugyanis Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke a kutatóközpontok egységéről beszélt. Habár a kutatóhálózat dolgozói közül többen tiltakozást szerveztek és petíciói indítottak, az ELTE Szenátusa megszavazta a döntést, melynek értelmében az ELTE átveszi a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpontot, a Társadalomtudományi Kutatóközpontot, a Nyelvtudományi Kutatóközpontot és a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontot. Az átvétel, valamint a szavazás körülményeiről, az együttműködés irányairól és a felmerülő kérdésekről Bartus Dáviddal, az ELTE Bölcsészettudományi Kar dékánjával beszélgettünk.


„Az intézetigazgatókkal is arra jutottunk, hogy igazából nem nagyon van más út, nem tudunk más, értelmes alternatívát sem magunknak, sem a HUN-REN kutatóközpontjainak” – mondta többek között Bartus az Átlátszónak a döntést megelőző belső megbeszélésekről...

BADACSONYTOMAJ - 80 NAP MAGYARORSZÁG KÖRÜL 24. NAP

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2025.08.14.



Badacsonytomaj - 80 nap Magyarország Körül 24. nap