FACEBOOKSzerző: BRUCK ANDRÁS2025.08.16.
Kétharmad kell, nem Klára!
Az Orbán-rendszer ezernyi bűne közül a legnagyobb a néppel kötött szerződés párját ritkítóan aljas elárulása volt. Sokakkal elhitették, hogy a józan ész és a tisztesség szellemében fognak kormányozni, ehelyett egy belső gyarmatositás közben az országot kifosztották, a törvényeit és alkotmányát átírták és azokat a nemzet ellen fordították.
A rombolás folyamata a mai napig tart, és íme itt a legújabb, belőle fakadó baljós fejlemény: az orosz hírszerzés tényként közölte, hogy az Európai Bizottság Magyar Pétert a ’26-os választáson, de talán már előbb is hatalomra kívánja juttatni. Ismerős? Nyilván, mivel Orbán Viktor ugyanezt a fake newst terjeszti. Moszkva tehát jelezte, hogy a magyar választást nem tekinti Magyarország belügyének, az pedig magától értetődő, hogy nem Magyar Péter mellett fog beavatkozni. Márpedig, ha jövő áprilisban megint Orbán győzne, azzal a magyar társadalom átkerülne az önkényuralmi rendszerek egy még sötétebb és ijesztőbb sávjába. Ott már tényleg mindennap fájni fog.
Ennek a tragédiának az elhárítása nem csak elemi túlélési ösztön diktálta kényszer, hanem, mivel lehetőségünk is lett rá, nemzeti kötelesség is. A rezsimmel szemben elérhető legnagyobb arányú győzelem az egyetlen józan cél, amit egy sorsdöntő választás felé tartó társadalom kitűzhet maga elé. Máskülönben Európa fényei végleg eltűnhetnek a szemünk elől. A csupán egyszerű, többségi győzelem nem lesz elég: akkor állandósulni fognak a Fidesz által gerjesztett belpolitikai válságok, a kulcspozícióikból kétharmad nélkül kimozdíthatatlan, Orbánhoz hű állami vezetők az íróasztaluk mögül fognak mindent szabotálni, és így a tényleges hatalom Orbán kezében marad. Ezért kétharmad kell, nem Dobrev Klára.
A 2018-as választások előtt még amellett érveltem, hogy jót tenne Magyarországnak egy női miniszterelnök, és az ő nevét írtam le. Igaz, ez inkább csak egy majdani Magyarországnak tett gesztus volt. Az ellenzék térfél – az agilis Vona-féle Jobbikon kívül – már akkor is önmaga paródiája volt, parlamenti képviselőik az ellenállás helyett a meghunyászkodást – és a kimagasló fizetéseket, juttatásokat választották. Talán néhányuk kivételével megvetendően viselkedtek. Évközben dőzsöltek, könnyen éltek, választások előtt pedig hatalmi harcokban egymást ölték, hogy aztán eleve vesztesként kérjék a szavazatainkat. És emiatt soha feszengésnek, bűntudatnak a nyoma nem látszott egyikükön sem. Nekik ez így volt természetes. A DK végül szánalmas, 5,38 százalékkal valóban éppen csak becsusszant a parlamentbe.
Bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc rosszul döntött, amikor kettévágta az MSZP-t, így most ’26 után feltehetően mindkét párt el fog tűnni. Meg is érdemelnék azért a sok szívfájdalomért, amit a szavazóiknak okoztak. Gyurcsány elvi iránytalansága, személyének megbízhatatlansága teátrális, de afféle se hús, se hal pártot csinált a DK-ból. A többi ellenzéki párt nem bízott meg benne, de arra is alkalmatlannak bizonyult, hogy a hatalmon lévőknek akár csak csekély ellensúlya legyen. A DK egyedül róla szólt, ő meg nem tudott ráunni saját magára.
Kettőjük közül mindenekelőtt a DK fog rossz emléket hagyni maga után, de ez megvetéssé, vagy az elítélés akár súlyosabb formájává is változhat, amennyiben a párt indulása miatt marad el a kétharmad. Hát még, ha a győzelemhez is hozzásegíti a Fideszt. Egy női miniszterelnök ugyan ma is jót tenne az országnak, de az már biztosan nem Dobrev Klára lesz. A férjével és pártjával együtt ő is a dicstelen ellenzéki múlt részévé vált; nem lehet kizárólag kudarcokkal a végtelenségig felszínen maradni.
A magukat tönkretett ellenzéki pártok a háttérben maradva most szervezkednek, mohó szemük előtt állami, tehát adófizetői százmilliók lebegnek, a parlamenti semmittevést sokszínűségnek hazudják, de közülük talán csak a relatíve legerősebb DK az, amely végletekig eltökélt az indulás mellett. Tudjuk, ők meg Magyar Pétertől akarják az országot megmenteni. Most viszont azzal, hogy az orosz szolgálatok beléptek a jövő évi választási harcba, a DK immár azt kockáztatja, hogy a Magyar ellen folytatott hadjáratával még az eddiginél is kedvezőtlenebb megvilágításba kerülhet. És vajon Dobrev Klára nem értesült az orosz beavatkozásról, merthogy nem volt róla egy szava sem?
Így vagy úgy, a megkezdett orosz befolyásolási művelet tovább emelte a ’26-os választás amúgy is óriási tétjét. Zavaros, nehéz hónapok jönnek. Bár Orbán Viktor most már inkább joviális nagypapának tűnik, az elmúlt tizenöt év az ő műve, amihez foggal-körömmel ragaszkodni fog, ahogy hozzá is Putyin. Na és Dobrev Klára? Az ő történelmi megítélése mi lesz? Azt ugyan már nem fogja tudni megmutatni, milyen vezetője lett volna az országnak, de azt még igen, hogy a nemzeti érdek számára is előrébb való a partikuláris pártérdeknél. A választás tétjével biztosan tisztában van, és remélhetően a felelősségével is. Épp ezért a DK álljon félre, mert nem a baloldal hiányzik Orbánék megbuktatásához, hanem 133 mandátum.