2021. április 2., péntek

„A FÜLÉHEZ TARTOTTAM A TELEFONT. AZOK VOLTAK AZ UTOLSÓ SZAVAI” – COVID-OSZTÁLY AZ OTT SZOLGÁLÓ PAP SZEMÉVEL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ÉLŐ ANITA
2021.04.02.


Előbb a fehér védőanorákot kell felvenni, majd a maszkot, az arcvédő pajzsot, végül a dupla pár kesztyűt. Nincs reverenda, nincs papi gallér, nem látszik az arc, a szem, még a kereszt sem. Azután néhány szentképet venni a gumikesztyűs kézbe, rajta a telefonszámmal és azzal: Benkó Attila kórházlelkész 0-24 órában hívható. A győri Szent Imre Plébánia fiatal papja három és fél éve mondott igent püspöke felkérésére. Elképzelése sem lehetett róla akkor, hogy a pandémia idején nemcsak az Isten szavát, de sok családét is közvetítenie kell majd a kórtermekbe. Hónapok óta ő az egyetlen civil, aki beteheti a lábát a győri megyei kórházba. Nagypénteki interjú a drogfüggő asztalostanoncból, majd csőszerelő munkásból lett 38 éves katolikus pappal...

HÉTVÉGI OLVASNIVALÓ A BŰNBAK PEDAGÓGUSOKTÓL A 2022-ES VÁLASZTÁSI ESÉLYEKIG

444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2021.04.02.


Kellemes szombat reggelt! Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.

Minden szombat reggel emailben küldjük el azokat az anyagainkat, amiket az utóbbi napokban írtunk a 444-re, és tökéletesek hétvégi olvasgatáshoz. 

Itt tudsz feliratkozni erre, és minden hétköznap reggel küldött hírösszefoglalónkra.

JÁRVÁNY ÉS VAKCINA


Pfizer, Szputnyik, Sinopharm – mennyire védenek a vakcinák a brit és a dél-afrikai variáns ellen? – Két táblázatban minden, amit a Magyarországon és a világon forgalomban lévő jelentősebb vakcinákról most tudni lehet. Összeszedtük az információkat arról is, hogy mennyire hatásosak a különféle oltóanyagok a koronavírus variánsai ellen. Milyen hatásfokkal akadályozzák meg a tünetmentes terjedést, és mennyi idő után alakul ki az oltottaknál a védettség?

A keleti vakcinák miatt nem lehet eldönteni, a legrosszabbak vagy a legjobbak vagyunk-e – Március közepére Magyarországon halt meg a második legtöbb koronavírusos ember a világon lakosságarányosan. Ugyanakkor itt lett a második legmagasabb a beoltottak száma az EU-ban. A keleti vakcinák beszerzése kellett ahhoz, hogy az első tragikus adat mellé a pozitívat is oda lehessen tenni.

Ha kell, a pedagógusokból is lehet bűnbakot csinálni – Hónapokig tudomást sem vett róluk a kormány az oltási tervben, majd amikor mégis, azt üzenik róluk: elveszik az oltást az idősek elől, és amúgy sem mindenki pedagóguspárti az országban. Rendőröknél, politikusoknál, katonáknál ez nem volt kérdés.

MÁS JÁRVÁNYA

Chile megmutatta mi történik, ha egy ország akkor nyit, amikor még nem oltottak be elég embert – A dél-amerikai országban a lakosság több mint egyharmada már kapott legalább egy oltást. Ennek ellenére naponta dőlnek meg a fertőzési adatok, és kénytelenek voltak ismét szigorú járványintézkedéseket hozni.

A járvány legkeményebb szakaszában tesztelik, hogy Merkelnek mennyi hatalma maradt az utolsó pár hónapra – Ahhoz képest, hogy tavaly a németek védekeztek a legjobban, a harmadik hullámban szinte mindent elrontottak, amit lehetett. És az sem segít, hogy beindult az utódlási harc.

2022

Bármi megtörténhet: hazugságmentes bevezetés a 2022-es választási esélyekbe – Új blogunk a közvélemény-kutatások dzsungelében igazít el a 2022-es választások előtt. Kezdetként megmutatja, miként olvasson adatokat mint egy pro, mi a legbiztosabb infó a verseny jelenlegi állásáról, miként számolhatja ki Ön is blogunk segítségével pillanatok alatt, hogy milyen parlamenti többség várható egy-egy friss adat alapján, és miért nem a levélszavazatok meg a választási iroda szoftvere nyeri meg a 2022-es választást.

A tévében és a falunapon, hangosan vagy észrevétlen, mindenhol ott a NER – Milyen társadalmi érdekek hajtják a Fidesz népszerűségét? Milyen csoportokra támaszkodik a hatalom elsősorban? Hogyan szivárog be oda, ahová nem is gondolnánk? És hol vannak hajszálrepedések?

Az ellenzéki összefogás torkán akadt az online előválasztás – Szinte már minden részletben megállapodtak, de arról továbbra se tudnak megegyezni, hogy lehessen-e személyes regisztráció nélkül is szavazni a neten. A Momentum és a DK között megy leginkább a küzdelem.

NAGY SZÁMOK

A logaritmus kit érdekel?! Tiszta fejjel tudjon gondolkodni! – „Van egy olyan érzesem, hogy a hatalomnak nem érdeke, hogy kreatív, alkotó elmék kerüljenek ki a gimnáziumokból.” Az egyre gyengülő követelményrendszer és a módosuló tananyagok erre utalnak. Interjú Gerőcs László matematikatanárral.

Dollármillárdok égtek el a Wall Street hírhedt befektetőjének ámokfutásában, amit a nagy bankok is simán finanszíroztak
– A hedge fundok történetének egyik legnagyobb bukása zajlott le pár nap alatt, és sokan azon aggódnak, hogy továbbgyűrűzhet az amerikai tőzsde egészére. Milliárdokat bukó bankok, egy csalásért már elítélt befektető és Isten útjai is előkerülnek az Archegos Capital sztorijában.

LÉTREJÖTT AZ ÜZBÉG-MAGYAR BURGONYAKUTATÓ KÖZPONT, DŐL A KÖZPÉNZ VADÁSZATI PROGRAMOKRA

ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2021.04.01.


Telex: Orbán kezdeményezésére létrejött az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ

Shavkat Mirziyoyev, Üzbegisztán elnöke, valamint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kezdeményezésére létrejött az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ, tudatta a hírt Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán. Az Agrárminisztérium témában kiadott közleménye szerint Nagy István kiemelte: „a kenyér mellett a burgonya a másik igen fontos élelmiszer, amelynek nemcsak múltja, hanem jövője is van a térségben”.

24.hu: Százmilliárdokat adott a kormány a NER elitképzőjének, már látszik, hogy hová folyik tovább a pénz

A kormány hatalmas vagyonnal ruházta fel a Mathias Corvinus Collegiumot (MCC), amely Kárpát-medence-szerte nyújt az oktatást kiegészítő képzéseket az általános iskola felső tagozatától az egyetemig. Az MCC-t működtető Tihanyi Alapítvány megkapta a Richter- és Mol-részvények 10 százalékát, valamint a kollégium által használt gellérthegyi ingatlant is. A részvények értéke nagyságrendileg 280 milliárd forint körül van, az éves hozam 7–8 milliárd forint környékén várható. A költekezés is megindult: a plakátkampányos Balásy Gyula legalább 1,4 milliárdot szakít, de százmilliók mennek utazásra is.

Népszava: Szépen hízik a NER-gömböc – Mészárosé a kelet-magyarországi áramhálózat is


Adásvételi szerződést írt alá az Opus Energy Kft. és az E.ON Hungária Zrt. az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) százszázalékos részvénycsomagjáról – közölte szerdán az Opus, ami Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozik. A Titász az ország észak-keleti ötödén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében 18,7 ezer négyzetkilométeren üzemeltet 25,4 ezer kilométer villamosenergia-hálózatot. Rendszerük közel 400 településen több mint 760 ezer háztartás és üzleti vevő ellátását teszi lehetővé.

Mfor: Tízmilliárdok vándoroltak az éjjel a költségvetésben – sportra megint bőven jutott pénz


Közel 50 milliárd forintot rendezett át a költségvetésben egy kormányhatározat. Falvak helyett városok, vasútfejlesztés helyett vadászati-lovas és vallási rendezvények kapják a pénzt, és természetesen, újabb milliárdok gurulnak át sportcélokra. 16,3 milliárd forint a Magyar Falu Programból a Modern Városok Programba kerül át, de az alapon belüli átrendezéseknek köszönhetően sportlétesítmény-fejlesztések támogatására is jut újabb 862 millió forint.

444: Tíz tonna szarvasagancsból készíti el Szőke Gábor Miklós a vadászati világkiállítás „nemzet egységét szimbolizáló” kapuját

A Semjén Zsolt által megálmodott, elképesztő közpénzeket felemésztő Egy a Természettel elnevezésű kiállításhoz egy 16 méter magas, 20 méter széles kapu készül, amely a leírás szerint a magyar vadászok összefogását és a nemzet egységét szimbolizálja majd.

KARÁCSONY GERGELY: A KORMÁNY ALJAS POLITIKAI BOSSZÚJA A FŐVÁROSIAK BÜNTETÉSE

FACEBOOK
Szerző: KARÁCSONY GERGELY
2021.04.01.


Kompenzáció. Gyakran használjuk ezt a kifejezést, miután a kormány végképp lenullázta az önkormányzatok bevételeit. Számunkra azt jelenti: kiegyenlítés azok után a kormányzati elvonások után, amelyek újabb és újabb terhetek jelentettek az önkormányzatoknak egy súlyos válság közepén. A kormány azonban másként értelmezi ezt a szót.

Így lehetséges, hogy a kormánypárti vezetésű önkormányzatok célzott állami támogatást, és uniós fejlesztéseket kapnak, miközben az ellenzéki városokat pedig kifosztják és üres ígéretekkel etetik. Tavaly a kormány 139 milliárd forinttal több adót szedett be a budapesti cégektől, miközben az előző évhez képest 39 milliárd forinttal kevesebb iparűzési adóbevétele volt a fővárosnak. Egy év alatt ez elképesztő mértékű változás.

A miniszterelnök szóban kompenzációt ígér, kinevez egy miniszteri biztost, 
aki országos körutazása után kijelenti, hogy nincs miért kompenzálni az önkormányzatokat. Kineveznek egy államtitkárt Budapestre, aki a tárgyalásokon azt mondja: az maga a kompenzáció, hogy a kormány nem rúgja fel a másfél éve kötött egészségügyi fejlesztésekről szóló szerződését a Fővárossal. A miniszteri biztos és az államtitkár szerint az a kompenzáció, hogy majd ömlik az európai uniós fejlesztési pénz az önkormányzatoknak. Kegyet gyakorolnak azokkal az uniós forrásokkal, amelyek a városok fejlesztésére és nem presztízsberuházásokra szeretne költeni a főváros. A fejlesztési pénzeket a villamoshálózat bővítésére, a környezetbarát járművekre, vagy zöld infrastruktúra fejlesztésre használná a főváros, ezzel nem lehet kompenzálni a kormány által elvont adóbevételeket. Az adóbevételekből a főváros működését lehet fenntartani, az uniós forrásokból pedig nagyívű fejlesztéseket lehet megvalósítani.

A kormányzati elvonások és a kompenzáció hiánya aljas politikai bosszúk. Csakhogy ezekkel nem a városvezetést büntetik, hanem a budapestieket, hiszen az ő alapvető jogaik sérülnek, amikor nem utazhatnak megfelelő állapotú járművekkel, amikor a közszolgáltatások ellátása veszélybe kerül. A járvány és a válság összefogást követel, nem sárdobálást. Mikor fogják ezt végre megérteni?!

EGYETEMI PUDING: MEGNÉZTÜK, MI A TAPASZTALAT AZ ELSŐKÉNT MODELLT VÁLTOTT CORVINUSNÁL

HVG
Szerző: BALLAI VINCE
2021.04.02.


Hajszálnyit engedett a kormány a modellváltó egyetemek és új alapítványi fenntartóik sokat vitatott viszonyában. Kicsit több teret enged a szenátusoknak, és rugalmasabbnak mutatkozik az alapítványok kuratóriumi tagjainak kijelölésében, de várhatóan így is lesz mindegyikben politikus, és továbbra is elvárják a tudománnyal nehezen összegyeztethető üzleti szemléletet.


Nagyobb autonómiáról, a fizetések emeléséről, a nagyobb gazdasági mozgástérről, a bürokratikus akadályok elhárulásáról, rugalmasabb működésről, az oktatási színvonal, a nemzetközi versenyképesség javulásáról szólnak azok az ígéretek, amelyekkel a kormány januárban pár hét alatt meggyőzött három nagy vidéki egyetemet, és csinált kedvet további nyolc számára, hogy válasszák a felkínált modellváltást, mikor állami helyett alapítványi fenntartásba kerülnek. Az újabb modellváltó egyetemekről végül a kormány eredeti terveihez képest több hetes csúszással nyújtották be a vonatkozó törvényjavaslatokat, szerda éjjel...

„ANYA, AZ LEHET, HOGY ÉN IS AUTISTA VAGYOK? MERT OLYAN VAGYOK, MINT MISI A MESÉBEN”

24.HU
Szerzők: GRÁD-KOVÁVCS MÁRTA, IVÁNDI-SZABÓ BALÁZS
2021.04.02.


Egy család, két diagnózis: Vince egy 10 éves magasan funkcionáló autista kisfiú, míg édesanyja depressziós, Instagram-oldalán pedig mindkettőjük életéről őszintén és tabuk nélkül beszél. Április 2. az autizmus világnapja, ennek apropóján egy budaörsi kirándulás keretében minket is beavattak a jó és rosszabb napok rejtelmeibe.


"Vince és Guszti mára nagyon összenőttek. Már megy hívás nélkül mindenhova, és jól felismeri a különböző helyzeteket, például amikor jön egy újabb dühroham. Tudja, mikor kell ráugatni, hogy kizökkentse, és mikor hozzábújni és megnyalogatni a kezét vagy az arcát. Egy igazi érzelmi támasz."

Vince 10 éves, magasan funkcionáló autista kisfiú, Guszti pedig hű társa, egy Jack Russel-foxi keverék kutya. Összesen hat lábon, összehangolt léptekkel meglehetősen komoly iramot diktálnak a budaörsi Kő-hegy lábánál, a kisfiú anyukájával igyekszünk minden fiatalos lendületünket bevetve utolérni őket. Imre Barbi az auti morzsák Instagram-oldalon tabuk és közhelyek nélkül beszél mindennapjaikról, követőit elindítva a megismerés, ezáltal a megértés felé vezető úton...

RENDEZETT SOROKBAN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.04.02.



Valamikor kollégiumi nevelő is voltam halványuló emlékeim szerint. Nohát, az volt ám a móka és kacagás. Így visszanézve, akárha Hans Castorp a hóviharban, én is elmondhatnám, hogy „sokat tanultam itt a fentiek között kicsapongás és a józan ész terén, mindent tudok az életről”. Mert ha ugyan nem is varázshegyen, de egy kis dombocskán állott az épület, ahol laktunk mi a fiúkkal, külön az iskolától és a nagyüzemszerű igazi kolesztól. Vacsorázni, meg reggel iskolába úgy kellett leballagni, át az utcákon, keresztül a csábos külvilágon, és hát, az én kedveseim úgy vonultak mint a kamaszfiúk, azaz, akár valami disznócsorda vagy legalábbis egy hömbölgő hódító hadsereg.

Egy bazi nagy naplóban kellett dokumentálni, mit is csinálunk mi ott fönt a dombon, és az ilyen utakat a suliba úgy rögzítettem az utókornak és az igazgató bácsinak, hogy rendezetten, fegyelmezetten, jól fésülten, frissen és illatosan, szolidan, mozgalmi dalokat dudorászva haladtunk a reánk váró étkezésre vagy felemelő iskolai feladatok elvégzésére. Azt mégsem tűrte volna a napló, hogy az én drágáim bagóztak, csajokról dumáltak ordenáré stílben, és minden olyat elkövettek, amit kamaszfiúk el szoktak úgy általában. A napló mást mutatott, és mindenki boldog volt: igazgató bácsi is, hogy komoly nevelő munka folyik a dombon, és a fiúk is.

Mert nem nyektették őket, amikor egyébként semmi rosszat nem tettek. Jó gyerekek voltak amúgy, de megvoltak a domb szabályai, mit lehet, mit nem, és soha nem lépték át a Rubicont. Csakhát az a napló. Ami arra való volt, hogy elfödje az igazat, és úgy mutassa a világot, mint valami idilli kifestőkönyvet, amelyben az élet olyan, akár decens illemórákon vagy vecsernyén a lebukó nap csalfa fényeinél. Permanens és általános, ész és érzelem nélküli bambaság tükröződött belőle, amit azonban így követelt meg a rendszer. Minden bizonnyal azt is tudtuk a rendszerrel, hogy egymás képébe hazudunk, az élet pedig máshol van, nem a bazi nagy naplóban...

MÁRCIUSI FEKETE KRÓNIKA - FEHÉR PÖTTYÖKKEL

HÍRKLIKK
Szerző: KÉRI LÁSZLÓ
2021.04.01.


Egy és ugyanazon folyamatnak különféle szélső pólusai lehetségesek, s nagyon nem mindegy, hogy a folyamat egészére nézve, melyik pólus felől szemlélődve vonunk le összegző következtetéseket. Az itt olvasható elemzésben megkíséreljük a járvány miatt kialakult helyzetnek azt a négy sarokpontját leírni, amelyek március utolsó napjaiban a legfontosabbnak tűnnek. A lehetséges következtetések levonásával pedig kivárunk az utolsó bekezdésekig.


1. Kiutak és remények

Március folyamán jelentősen előrehaladt az ország lakosságának beoltása. A februári utolsó napon még 677 682 fő kapta meg az első oltását, s további 249 499 volt azoknak a száma, akik a második beoltásuk nyomán védettnek tekinthették magukat. Ezek az adatok március 30-án az alábbi módon alakultak: összesen 2 milliónyian kapták meg az oltást, amiből a második oltás utániak száma 700 ezer főre emelkedett. A korábbi állapotokhoz képest, ez nagyon jelentős előrelépés, hiszen egyetlen hónap alatt csaknem háromszorosára növekedett azoknak a száma, akik már valamiféle védelmet kaphattak. A részletekben nem veszhetünk el, csupán jelezni tudjuk, hogy ebben az előrelépésben kulcsfontosságú momentum lehetett a háziorvosok nagy létszámú és üzemszerű bekapcsolása, aminek hátterében persze ott munkálhatott az orosz és a kínai vakcinák rendszeressé vált beszállítása is. A raktárakban halmozódó készletek felhasználása is folyamatossá lett, s a kormány nem is mulasztotta el naponta százszor is közhírré tenni: a beoltottsági gyakoriságot tekintve, a világ élvonalába emelkedtünk...

TÖBB MINT KILENCEZER ÚJ FERTŐZÖTT ÉS TÖBB MINT 260 HALOTT EGY NAP ALATT

TELEX
Szerző: PRESINSZKY JUDIT
2021.04.02.


Napi új fertőzöttek száma: 
több mint 9000

Napi új halálos áldozatok száma: 
több mint 260

Az első dózissal oltottak száma: 
2 156 680


Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 
863 000

– jelentette be a körülbelüli péntek reggeli fertőzöttségi adatokat Orbán Viktor a Kossuth rádióban, aki szerint most már arányszámot kell nézni. Ennél pontosabb számokat nem mondott a miniszterelnök, vélhetően ezt később hozzák nyilvánosságra a koronavírusról tájékoztató kormányzati honlapon.

Két-három hét, mire átbillenünk, lassan elérünk azt a látványos hatást, amit az oltások elhoznak a halottak és fertőzöttek számában, mondta Orbán. Április 13-a lehet, amikor meghaladjuk a hárommillió beoltottat szerinte. A miniszterelnök szerint húsvétkor vissza kellene vennünk a családi találkozásokból, mert nagy bajok is lehetnek. Orbán arra kér mindenkit, hordja a maszkot közterületeken, azok szabadabban mozoghatnak, akik már be vannak oltva, de vigyázzanak ők is, mondta.

Szerdán minden korábbinál rosszabb napi halálozási statisztikákat közöltek, összesen 302-en haltak meg. Ez a magas szám valamelyest csökkent csütörtökre, amikor 258 volt az új halálozások száma.

A csütörtöki operatív törzsön Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője azt mondta, hogy az elmúlt héten 7 százalékkal több esetet diagnosztizáltak, mint egy héttel korábban, a regisztrált fertőzöttek átlagéletkora pedig 45,77 év volt. A legtöbb fertőzött is a 40–49 év közötti korosztályba tartozott, területi megoszlásban pedig Budapesten és Pest megyében jegyezték fel a legtöbb új esetet. Azt is mondta, az oltási kampány húsvétkor is folytatódik, a 65 év feletti idősek mellett a várandós nőket is oltják. Egy nappal korábban Müller Cecília mondta azt, hogy „kutya kötelessége” mindenkinek egyéni szinten megtenni mindent azért, hogy ne terheljük tovább az egészségügyi ellátórendszert.

Az operatív törzs egyébként húsvéti szünetre megy, csak kedden térnek vissza a nyilvánosság elé. Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány harmadik hulláma továbbra is tombol.

A Magyar Orvosi Kamara csütörtökön egy videóban szólította fel az embereket, hogy maradjanak otthon húsvétkor. „Magyarországon 5 percenként meghal egy ember koronavírusban. Tégy azért, hogy ne te legyél a következő!” – írják ebben...

MÉG MINDIG VANNAK OLYANOK, AKIK NEM TUDJÁK, HOGY REGISZTRÁLNI KELL AZ OLTÁSRA

444.HU
Szerző: FŐDI KITTI
2021.04.01.


Egy fővárosi és egy vidéki háziorvos is arról számolt be a 444-nek, hogy még mindig vannak olyanok, akik nem is hallottak arról, hogy regisztrálni kell az oltásra. Így csak azon múlik, hogy megkapják-e a vakcinát, hogy a háziorvos hajlandó-e magánakcióba kezdeni, hogy felkutassa és rábeszélje őket az oltásra. Sok krónikus beteget is a háziorvosoknak kellett megkeresni, mert nem szerepeltek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) listáján. Az viszont nagy segítség, hogy a NEAK végre elküldte a regisztráltak teljes listáját, így már mindenki látszik, nem csak azok, akiket az aktuális héten kell beoltani. Bár az oltással kapcsolatban még mindig maradtak anomáliák.

Eörsi Dániel, ferencvárosi háziorvos egy Facebook-posztot írt arról, hogy ő hogyan tért el a hivatalos oltási listától, hogy mindenki hozzájuthasson a vakcinához, akinek igazán szüksége van rá. A központi listák ugyanis mindig hiányosak voltak, és sokan nem is tudták, hogy regisztrálni kéne.

„Voltak olyanok is, akik még csak nem is hallottak a központi regisztrációról, és csak várták, hogy egyszer telefonon behívjam őket oltásra” - mondja Eörsi a 444-nek.

Eörsi Dánielnek az önkormányzat biztosított egy szociális munkást, hogy felkeressék azokat a 60 év felettieket, akik valamiért nincsenek a regisztráltak között. Első körben a háziorvos próbált meg minden időst végigtelefonálni a praxisában, de amikor valakit sehogy sem lehetett elérni, akkor a szociális munkás személyesen ment el az érintettek lakcímére. Így a praxisában szereplő 60 év felettiek 90 százalékban megkapták az oltást, ami nagyjából 320 embert jelent...

SZABAD SZEMMEL: A POPULISTÁK EURÓPAI RENESZÁNSZÁRA FÓKUSZÁL A VILÁG - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.04.02.


A világsajtó szkeptikusan áll a magyar, lengyel és olasz miniszterelnök törekvéseihez.


Yahoo/AP

A tegnapi budapesti hármas találkozó célja az volt, hogy mielőbb új, jobboldali-nacionalista politikai erő jelenjen meg az európai színtéren. A politikusok azt ígérték, hogy folytatják ez irányú erőfeszítéseiket, ám Orbán nem sokat árult el arról, hogy is nézne ki a gyakorlatban ez a szövetség. Hogy idáig eljussanak, ahhoz is kellett persze, hogy véglegessé váljon a Fidesz és a Néppárt szakítása, ami egyben véget vetett a vitának a demokratikus normák és a magyar illiberális demokrácia ügyében.

A Fidesz jelenleg hontalan az Európai Parlamentben, bár a magyar kormányfő jelezte, hogy új frakciót szeretne más bevándorlás-ellenes pártok bevonásával. Salvini arról beszélt, hogy lesz még újjászületés. Csak éppen jó pár akadály tornyosul a széleskörű jobbos összefogás útjában – mondja Hegedűs Dániel. A német Marshall-alapítvány kutatója szerint ki van zárva, hogy teljesen össze tudjon olvadni a két nagy csoport, mert akkora nézetkülönbségek vannak köztük.

Ha Kaczynski ágyba bújik a Liga vezérével, abból komoly gondjai támadhatnak odahaza. A jobboldali ellenzéket képviselő Polgári Platform máris azzal vádolja Morawieckit, hogy az Putyin kottájából játszik, amikor Orbánnal és Salvinival kvaterkál. Ezért a Kremlben most valószínűleg pukkannak a pezsgős üvegek – hangzik a varsói nyilatkozat.

A Fidesz és a PiS ugyanakkor nagyon is egy követ fúj Európa kapcsán, ennek megfelelően tegnap mindkét vezető a nemzeti szuverenitás, valamint a hagyományos értékek fontosságát hangoztatta. Viszont Hegedűs szerint a Jog és Igazságosság aligha adja fel kiemelkedő pozícióit saját frakcióján belül. Amit a három párt jelenleg bizonyítani igyekszik, mennyire fontosak Európában, és hogy milyen jelentős partnereik vannak. Ám a dolog egyedül Orbán számára sürgető, mert ő teljesen magára maradt.

Bloomberg


Reneszánszt hirdetnek az EU-n belül a populista vezetők, de Budapesten adósak maradtak az új párt létrehozatalával. Csak abban állapodtak meg, hogy folytatják a tárgyalásokat az egyesülésről. De nem tudták áthidalni az ellentéteket, noha nagyon szeretnék növelni a demagógok és szélsőjobbosok befolyását az unióban. Tehát elmaradt az áttörés, ami azt támasztja alá, hogy nem lesz könnyű megtörniük az európai politikai fő áramlatot, bármit is mondanak ezek a politikusok.

Mind a hárman azt emelték ki, ami összeköti őket, pl. a migráció elutasítását, de nagyon sok minden ugyanakkor közéjük áll. A legfőbb ilyen tényező alighanem Oroszország. Donald Tusk azzal vádolta meg a lengyel miniszterelnököt, hogy az éppen Putyin-párti tömböt hoz tető alá Orbánnal és Salvinivel, miközben Moszkva mozgósítja erőit Ukrajna határán, az USA pedig szükségállapotot hirdet Európával kapcsolatban.

A tegnapi esemény házigazdája számára a legsürgetőbb, hogy eredményt tudjon felmutatni. Próbálja visszanyerni korábbi befolyását, miután távozni kényszerült a Néppártból. Nagy dobás lenne a részéről, ha közös ernyő alá tudná gyűjteni a széttagolt populista pártokat, mégpedig a saját vezérletével. Hiszen úgy állítja be, hogy ő ezeknek az erőknek a zászlóvivője. Salvini és Morawiecki számára ugyanakkor már nem ennyire égető a dolog, mert ők vezetik a saját frakciójukat Strasbourgban.

FT

Jelentős akadályok nehezítik a közös fellépést a magyar-lengyel-olasz trió számára, mindenek előtt Oroszország miatt. Ám ha elég támogatót tudnak megnyerni maguknak, akkor akár a 2. legnagyobb pártcsaládot alkothatják az Európai Parlamentben. A lap idézi, hogy a tegnapi sajtótájékoztatón Orbán kijelentette: nem kérnek abból a nevetséges geometriából, miszerint a jobboldal csak szélsőségből áll, a baloldalnak viszont kizárólag közepe van.

Bloomberg

A kommentár azt hangsúlyozza, hogy az idő nem éppen kedvező az olyan populista pártcsalád megteremtéséhez, amin Orbán, Morawiecki és Salvini dolgozik, és hogy a járvány nem tesz jót a demagógoknak. Hiszen mindhárom ország küszködik a fertőzéssel, és amit idáig fel tud mutatni, az nem a legjobb reklám a jobboldali identitáspolitika mellett. A lengyeleket teljesen beborítja a 3. hullám, a magyarok pedig most éppen a világon a legrosszabb halálozási statisztikát produkálják.

Sok mindenért lehet a Bizottságot okolni, de jelek szerint a populisták az egész világon védekezésre kényszerülnek. A sok áldozat okozta feltehetőleg Trump választási kudarcát. A brazil elnök éppen azzal került szembe, hogy fellázad ellene a kormány, mert a rengeteg áldozat miatt attól félnek, hogy a szavazóknak elegük lett a politikus messziről látható közönyéből.

A Fülöp-szigeteken nyögvenyelősen alakul az oltás és Duterte a héten kénytelen volt lezárni a fővárost, annyi a beteg. Ugyanakkor hasonszőrű indiai kollégájának egyáltalán nincsenek ilyen gondjai a közvélemény részéről. De azért Brazília azt illusztrálja, hogy eljön a pont, amikor az emberek besokallnak, az pedig megjósolhatatlan következményekkel járhat. Ám mivel újabb és újabb mutánsok jelennek meg, alighanem még sokáig velünk marad a betegség, ily módon a politikának hosszú harcra kell berendezkednie.

EUobserver

Az unió intézményei arra készülnek, hogy lokalizálják a szlovén kormányfő hatását, miután a 2. félévben Ljubljana látja el a soros elnöki teendőket. Hiszen, hogy mi várható részéről, azt jól mutatja az a botrány, amit a napokban rendezett, amikor az EU illetékes bizottsága a szlovén sajtó helyzetét kívánta áttekinteni. Meg a hang is jellemző rá, hiszen azt üzente a liberális csoport vezetőjének, hogy az agyonfizetett és elkényelmesedett bürokraták csak ne papoljanak szabadságról és demokráciáról. De nála ez a stílus járja, akik ismerik, nem lepődtek meg rajta.

Csakhogy júliustól sokkal több megszólalási lehetőséghez jut és a Megújítjuk Európát-frakció már idézett első embere, a román Ciolos nem is titkolja, hogy aggódnak a várható fejlemények miatt. Hiszen az országnak a közös értékeket és elveket kellene védelmeznie. De az apparátus sem éppen nyugodt, habár az elnöklő állam részéről inkább a miniszterek kapnak szerepet a nyilvánosság előtt, nem pedig a kormányfő. A Robert Schuman alapítvány egyik szakértője szerint azonban így is szükség lesz kármentésre. A legrosszabb, amit Jansa tenni tud, az az, hogy lelassítja az előirányzott programot és kirohanásaival mérgezi a légkört.

Ezért tisztázni kellene jó előre, hogy amit mond, az nem az EU álláspontja. Egy uniós diplomata ezzel együtt úgy ítéli meg, hogy a politikus elsősorban saját országát fogja lejáratni.

Spiegel

Dugába dőlt az osztrák kancellár terve, hogy blokkolja az unió következő vakcinavásárlását és így csikarjon ki több oltóanyagot a maga számára. Úgy hogy egy európai diplomata szerint Kurz a saját országának okozott hatalmas politikai károkat, hiszen semmiféle szolidaritást nem mutatott a sokkal rosszabb helyzetben lévő Bulgáriával, Észtországgal, Horvátországgal, Lettországgal és Szlovéniával.

A politikus 400 ezer adagra ácsingózott a hamarosan elosztandó 10 milliós kontingensből, de hoppon maradt, mert a tagállamok többsége a bajban lévő öt kormány mellé állt. Kurzot csak végén a csehek és a szlovákok támogatták. Az ő gondjaik abból eredtek, hogy a tömeges oltást elsősorban az AstraZeneca készítményéből akarták megoldani, de a cég lényegesen elmaradt a szállításokkal. Az osztrákoknál azonban ez nem okozott különösebb fennakadást.

Egy brüsszeli forrás sajnálatosnak minősítette, hogy Bécs, Prága és Ljubljana külön utat választott és nem hajlandó segíteni a másik öt államnak. Mint mondta, főként az osztrákok és a csehek esetében érthetetlen, hogy megtagadták a szolidaritást, hiszen nemrégiben maguk is 100-100 vakcinát kaptak pótlólag, hála az EU döntésének.

Reuters

A magyar magánkórházak nagy lehetőséget látnak a maguk számára, mialatt a Covid-19 igencsak próbára teszi a közegészségügyet. Az állami intézmények leállították a halasztható műtéteket, a háttérben viszont a magánintézményekben valóságos forradalom zajlik és megugrott az egészségbiztosítások népszerűsége. Egy röpke felméréséből az derült ki, hogy az érintett cégek összesen 85 millió eurót fektettek be, illetve szánnak szolgáltatásaik fejlesztésére. Ennek oroszrészét egy új kórház jelenti Budapesten.

Ám ezek a beruházások eltörpülnek amellett, amennyit a kormány költ az egészségügyre, mert az ágazat a GDP 4-5 százalékát viszi el. Ugyanakkor egyre többen külön biztosítással igyekeznek megfelelő szolgáltatásokhoz jutni, miután nemrégiben még csak 22 napot kellett várni egy egyszerű ortopédiai beavatkozásra, ám ez az idő most már meghaladja az egy évet. (A sürgősségi műtétek a járvány alatt sem szünetelnek.)

A hatóságok még csak nem is utalnak arra, hogy mikor térhetnek vissza a normális várakozási idők. Mellesleg nem is válaszoltak a hírügynökség kérdésére. Az Union biztosítónak az a tapasztalata, hogy jelenleg ugyan csupán kevesen engedhetik meg maguknak a fekvőbeteg ellátást magánkórházakban, sőt, utóbbiak kapacitása korlátozott, ám a szektor nagy fejlődés előtt áll. Mert ugyan amit kínálnak az drága, de az emberek előbb-utóbb megelégelik a fájdalmat, illetve az állami intézmények színvonalát és akkor tömegesen keresni fogják az alternatív lehetőségeket.

2021. április 1., csütörtök

HA EZEKET A MONDATOKAT OLVASSA NER-KÖZELI EMBEREKTŐL, BIZTOS LEHET BENNE, HOGY ÁPRILIS 1-JE VAN

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2021.04.01.


Itt van április első napja, a bolondozások ideje. Csak egy napig képzeljük el, milyenek lenne az életünk, ha a politikusok néha őszintén beszélnének! Szürreális képzelgésünk eredményét az alábbiakban olvashatják azzal a megjegyzéssel, hogy ettől még nem veszítettük el a realitásérzékünket. Azt azért reméljük, hogy egyszer a feje tetejéről a talpára áll ezt a világ.

Orbán Viktor: Ha már az oltakozásnál tartunk: Soha nem fogják megtudni, valójában milyen vakcinát adtak be nekem!

Mészáros Lőrinc: Én a sok pénzt nem sajnálom, csak te légy a kicsi párom.

Szijjártó Péter: Elnézést kérek Thaiföld minden polgártól, hogy megfertőztem néhányukat, amikor gyönyörű országukba látogattam.

Varga Judit: Magyarországon tényleg sérülnek a jogállamiság kritériumai, és ezért vannak is rossz éjszakáim.

Szájer József: Azért volt rajtam tréningruha, mert ebben könnyebb az ereszcsatornán lemászni.

Pintér Sándor: Nem örülök annak, hogy a rendvédelmi dolgozókat előbb oltották be, mint a pedagógusokat.

Rogán Antal: Igen, valamivel szerényebb nászajándékot is adhattam volna a harmadik feleségemnek.

Novák Katalin: Nagyon sajnálom Dobrev Klárát, hogy megbetegedett, és innen kívánok neki minél gyorsabb gyógyulást.

Varga Mihály: A magyar költségvetés legfőbb baja, hogy azoknak a megsegítésére fordítja a legtöbb forrást, akik közel állnak a kormányhoz, és nem azokéra, akiknek igazán fontos lenne az állami segítség a járvány idején.

Demeter Szilárd: Hiába mondtam, hogy nem kell több ingatlan, még a Hajógyári szigetet is nekem akarták adni.

Parragh László: Elismerem, hogy szeretem a luxust, de legalább őszinte vagyok.

Palkovics László: Az alapítványi formába kényszerített egyetemeket lényegében megszállta a Fidesz...

SINOPHARM-VAKCINA: EGYRE BIZTOSABB, NEM ELÉG A KÉT DÓZIS SOKAKNÁ

NAPI.HU
Szerző: SZABÓ DÁNIEL
2021.04.01.


A kínai gyártmányú Sinopharm-vakcina esetében Szerbiában egyre jobban kirajzolódik, hogy sokaknál egyáltalán nem indítja be az antitest-termelést, mostanra pedig azt sejtik, hogy mely csoportok a leginkább érintettek. Valószínű, hogy idővel mindenkinél és más készítményeknél is szükség lehet egy ismétlőoltásra. Magyarországon már több mint félmillió ember kapott a legdrágábban beszerzett oltásból...



SINOPHARM-BESZERZÉS: LELEPLEZZÜK A COVID-ÜZLET STRÓMANJÁT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BÓDIS ANDRÁS
2021.04.01.


Amióta a kormány nyilvánosságra hozta a Sinopharm-vakcinák beszerzéséről szóló 55 milliárd forintos szerződést, „egy ország” találgatja, miért kellett a kínai és a magyar állam közé beékelni egy nevenincs, a NAV-nyilvántartás szerint jelenleg három alkalmazottat foglalkoztató gyógyszerkereskedőt (Danubia Pharma Kft.), illetve a társaság nevenincs ügyvezetőjét, az önmagát strómanként körülíró Tuza Mátét. A sajtó – köztük lapunk – eddig több áttételes információval szolgált arról, hogy a tranzakció mögött Szeverényi Márk üzleti köre állhat. Ő nem más, mint a Szijjártó Péter egykori helyetteseként jegyzett, ma a NER-médiaholding vezérpozícióját birtokló Szabó László sógora. Most itt az eddigi legközvetlenebb bizonyíték: a titokzatos Tuza valójában a Szeverényi-érdekeltségek bejáratott könyvelési szolgáltatója...

„RÉGES-RÉG TÚL VAGYUNK AZON A HATÁRON, HOGY ITT MINDEN RENDBEN VAN”

24.HU / VIDEÓ
Szerzők: BENKE ÁGNES, BICSÁK BOGLÁRKA, DÉKÁNY LÁSZLÓ
2021.04.01.


Videónkban egy Covid-osztályra átvezényelt fül-orr-gégész meséli el, milyen állapotok uralkodnak jelenleg a kórházakban. Bár az arcát nem mutathatjuk meg, a szavai így is érzékletes képet festenek a helyzetről.


Hetente több betegét veszíti el az a fül-orr-gégész, aki munkaidejének 90 százalékát koronavírus-fertőzött betegek kezelésével tölti. Arcát és nevét sem tudta vállalni az interjúhoz, hangját pedig kérésére eltorzítottuk, hogy még véletlenül se lehessen felismerni. Mivel újságírók nem mehetnek be a kórházakba, és az orvosok is erősen ellenőrzött körülmények között nyilatkozhatnak, csak így tudjuk megmutatni az olvasóinknak, mi zajlik jelenleg egy Covid-osztályon.

Az orvos azt mondja: többségében 40 és 60 év közötti covidos beteget kezel egy olyan nagy kórházban, ahol folyamatosan újabb Covid-osztályokat kell nyitni, és az ellátás 50 százaléka a koronavírusos páciensek kezelését teszi ki. Nem orvosokból, sokkal inkább ápolókból van hiány, és gondot jelent az is, hogy beszűkült a nem koronavírusos betegek ellátása, de azokra az osztályokra, amelyek most még nem Covid-osztályként működnek, extra terhelés hárul. A betegek hálásabbak, mint eddig, de vezetői szinten hasonló a rezidensekhez való hozzáállás, mint amit az inasozó Orbán Viktor kifejtett – mondta az átvezényelt fül-orr-gégész...

OSZKÓ PÉTER BEFEKTETÉSE A TIBORCZ ISTVÁNHOZ KÖTHETŐ ALAPKEZELŐNÉL A BALATONHENYEI ÓRIÁSBIRTOK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: HORN GABRIELLA
2021.03.31.


Két hete részletesen bemutattunk egy nagyszabású, hatalomközelinek látszó balatonfelvidéki ingatlanberuházást, amiről Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és más ellenzéki politikusok azt vélelmezik, hogy a miniszterelnök lánya és veje állhat a háttérben. A balatonhenyei óriásbirtok építését a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője, Guller Zoltán kezdte el, majd egy akkor még ismeretlen tulajdonosi hátterű, a miniszterelnöki vő Tiborcz Istvánhoz több szálon kötődő tőkealap lett az ingatlant fejlesztő projektcég tulajdonosa. Cikkünk megjelenése után váratlan fordulatként Oszkó Péter, a Bajnai-kormány egykori pénzügyminiszterének cége, az Oxo Properties Holding Kft. közleményt adott ki arról, hogy tavaly megvásárolták a Közép-Európai Kockázati és Magán Tőkealap-kezelő Zrt.-hez tartozó Közép-Európai V. Magántőkealap befektetési jegyeit, így most már az ő beruházásuk a hatvanpusztai Orbán-majorsággal vetekedő méretű ingatlanegyüttes...

258 EMBER HALT MEG AZ ELMÚLT EGY NAPBAN KORONAVÍRUSBAN, 1512-EN VANNAK LÉLEGEZTETŐGÉPEN

TELEX
Szerző: CSEKE BALÁZS
2021.04.01.


Napi új fertőzöttek száma: 
9288 (az előző napihoz képest +2588)

Napi új halálos áldozatok száma: 
258 (az előző napihoz képest -44)

Kórházi ellátást igénylők száma: 
12 062 (az előző napihoz képest -284)

Lélegeztetőgépre szorulók száma: 
1512 (az előző napihoz képest +20)

Napi mintavételek száma: 
40 444 (az előző napihoz képest +7690)

Első dózissal oltottak száma: 
2 065 948

Ebből második dózissal is beoltottak száma: 
787 207

A gyógyultak száma folyamatosan nő, 
jelenleg 410 565 főnél tartunk, 

közben viszont az aktív fertőzöttek száma 
230 161 főre emelkedett 
– írják a kormányzati oldalon.

Szerdán minden korábbinál rosszabb napi halálozási statisztikákat közöltek, összesen 302-en haltak meg.

Orbán Viktor este interjút adott közmédiában, amelyben arról beszélt, hogy már csak két-három nehéz hét van hátra, de már a győzelem kapujában állunk. Arra a kérdésre, hogy nincs-e rossz optikája annak, hogy ilyen járványhelyzetben a nyitási stratégiáról beszélnek, Orbán azt mondta, hogy szerinte fontos, hogy az emberek tudják, mire számíthatnak, el tudják tervezni az újraindítást, és a szülőknek is tudniuk kell, meddig kell otthon lenni a gyerekekkel.

A kórházi kapacitásokról pedig azt mondta, hogy átcsoportosításokkal megoldható a helyzet és a technikai feltételek is adottak, az átcsoportosításokra egyébként megvan a lehetősége a kórházak vezetőinek, mondta. Orbán úgy látja, hogy emberfeletti munka árán, de működni fognak a kórházak.

Kutya kötelessége mindenkinek egyéni szinten megtenni mindent azért, hogy ne terheljük tovább az egészségügyi ellátórendszert – fogalmazott Müller Cecília az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. Beszámolt egy nemrég készített elemzésről is, amely szerint az idősotthonokban jelentősen csökkent a koronavírus-járvány terjedése az oltásoknak köszönhetően. Összességében azonban 38 százalékkal magasabb a fertőzöttek száma Magyarországon a harmadik hullámban, mint a másodikban.

Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének elnöke pedig arról beszélt szerdán az ATV-ben, hogy a háziorvosok a héten már megkapták a praxisukhoz tartozó összes oltásra regisztrált páciens névsorát, és mostantól maguk dönthetik el, hogyan osztják be az oltásra váró betegeket...


EGÉSZSÉGÜGY A PRÉS ALATT

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2021.03.30.


Az autódnál sem akkor jönnek elő a hibák, amikor alacsony terheléssel használod, az akkumulátorod is télen adja meg magát, a kuplung is a lakhelyedtől távol, a nyári családi kirándulás során kezd el csúszni, a kapcsolataid is akkor romlanak el, amikor egyéb életviteli - munkahelyi, egészségügyi problémáid támadnak.
Szóval, a terhelés nem tesz jót semmi olyannak, ami valamilyen oknál fogva nem működik tökéletesen.
Ami azt illeti, a magyar egészségügynek sem tesz jót, hogy a járvány csúcsra járatja, és ebben az a borzasztó, hogy az ostor azokon csattan, akik már évtizedek óta a hátukon cipelik ezt a rendszert.
Viselik az aktuális hatalom ötleteléseiből - manapság csillapíthatatlan pénzéhségéből - származó terheit, a fejetlenséget, a nyunyókákat, a szenilis, koszoskörmű, de küldetéstudatos professzorokat, a politikusok gátlástalanságát.
És azt is, hogy a szavukat gyakorlatilag semmibe veszik, leinasozzák őket, jóllehet iskolai végzettségét tekintve az az ember, aki egy hályogkovács magabiztosságával veri szét a még úgy-ahogy működő rendszereket is, saját terminológiája szerint maga is inasnak számít, saját tanult szakmájában is.
Persze lehet, hogy titkon elvégezte a Fagin - egyetemet is, mely a Twist Olivérből közismert tudományokban ad jártasságot...
A szakdolgozók, meg a technikai személyzet is áldozata ennek a helyzetnek, aki pedig ezt nem hiszi, menjen el egy Covid-osztályra takarítónőnek, vagy adminisztrátornak egy felvételi triázs mellé, hamar megtapasztalhatja azt a hihetetlen nyomást, mely fizikailag-pszichikailag egy egészségügyi dolgozón van napjainkban...

ORBÁN MÁR NYÁR VÉGÉRE HELYEZTE ÁT A SZABADSÁGOT

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.04.01.


Váratlanul elfoglalta az állami televíziót is szerda este Orbán Viktor: rendkívüli interjúval örvendeztette meg híveit, no meg persze az m1 vezetőit. Váratlan volt a miniszterelnöki interjú, hiszen a beszélgetés (?) fél órája belelógott az Andorra-Magyarország világbajnoki fociselejtezőjébe, ami – lássuk be – egy végletekig futballbarát kormányfőtől meglehetősen udvariatlan lépés. Már azokkal szemben, akik rá is kíváncsiak. Kiváltképp úgy udvariatlan, hogy magát Orbánt a fellépése nem korlátozta a meccs élvezetében, tekintve, hogy a műsor felvételről készült. (Udvariasak voltak a csapatok, főként a magyarok: az inkriminált, átfedésben lévő negyedórában kifejezetten rosszul játszottak, de gólt nem kaptak, igaz nem is rúgtak…)

Hogy miért kérte be magát az állami tévébe a miniszterelnök, az nem derült ki, legfeljebb csak megfejteni tudjuk. Nem volt egyetlen, azonnali közlést igénylő bejelentése, de igazában új mondandója sem. Még csak az sem kínált számára apropót, hogy rekordszámú honfitársunk halt meg az előző napon a koronavírus miatt, de az sem kapott kiemelt hangsúlyt, hogy a beoltottak száma átlépte a másfél milliót. Valójában az volt az egyik kiemelt üzenet: a győzelem kapujában állunk. Vagyis immár nem pusztán a célegyenesben vagyunk – mint hallhattuk tőle március elején, amikor egymillió beoltottnál jártunk – hanem kifejezetten a győzelem kapujában. Hogy egy olyan napon, amikor háromszáz fölé emelkedik a halottak száma, illik-e győzelemről beszélni, ennek eldöntését az olvasó ízléséra bízom.

Mindenestre a különösebb ok nélküli interjút nem lehet másként értékelni, mint a kormány és a Fidesz kampányának részeként. Természetesen a magyar állami televízió nem fog adni lehetőséget egyetlen ellenzéki vezetőnek sem, hogy hasonló időben reagálhasson – ha már kampánybeszéddel volt dolgunk – az elhangzottakra, és legfőképpen nem kapna olyan „riportert”, aki az előre felírt, ám de helyenként nehezen felolvasott, Orbán mondandóját kiszolgáló kérdéseket tenne fel. Nem kapna olyan kérdésnek álcázott mondatot, amelyben Orbán kifejtheti, hogy a baloldal mindig is oltásellenes volt. Ugyan az előre megkoreografált példa, amelyet a kérdezéssel megbízott hölgy felolvasott, erre teljesen alkalmatlan volt, de nem ez volt a lényeg, csakis az, hogy Orbán kifejthesse az előttünk álló időszak fő kampányüzenetét: a baloldal oltásellenes. (Mellesleg a riporter (?) egy olyan baloldalinak nevezett elemző mondataira hivatkozott, aki a Pesti tévé vitaműsorában, valóban, arról beszélt, hogy az ellenzék nem használja ki azt a potenciálisan kétszázezer szavazó kínálta lehetőséget, akik elvesztve hozzátartozójukat, a rosszul kezelt járvány miatt szembe fordulnának a kormánnyal. Vagyis: az ostobának is nevezhető „elemző”, pont arra panaszkodott, ha figyelt volna az Orbánt felkészítő csapat, hogy a baloldal nem használja ki az ebből eredő, fogalmazzunk így, előnyöket. Tessék mondani, akkor ebből hogyan jön ki a baloldal oltásellenessége?)...

ORBÁN BIZARR INTERJÚJA

444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2021.04.01.


Jó reggelt! Ma 23 fok is lehet, hogy aztán a hosszú hétvégére 8-10 fokkal visszaessen a hőmérséklet.

4 legfontosabb cikkünk most

- Orbán Viktor azt üzente az egészségügyben dolgozóknak, hogy ő is négy órákat alszik, mégsincs híján a romantikának

- A járvány legkeményebb szakaszában tesztelik, hogy Merkelnek mennyi hatalma maradt az utolsó pár hónapra

- A tévében és a falunapon, hangosan vagy észrevétlen, mindenhol ott a NER

Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek! Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.

SZABAD SZEMMEL: ORBÁN AZ UNIÓS PÉNZEK LENYÚLÁSÁRA ALAPOZZA A HATALMÁT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.04.01.


Brüsszel már jó ideje csörtézik a demokratikus normák ügyében a nacionalista lengyel és magyar kormánnyal, ennek azonban most vége lehet. Nemzetközi sajtószemle, 2021. április 1.


Washington Post

A lengyel bírák függetlensége körüli aggályok miatt az Európai Bíróság elé citálja a varsói kormányt a Bizottság. A testület azt akarja elérni, hogy az EUB a végső ítélet megszületéséig hozzon átmeneti rendelkezéseket, mert félő, hogy súlyos és visszafordíthatatlan károk érik az igazságszolgáltatás önállóságát, illetve az EU jogrendjét. Az illetékes biztos, Didier Reynders úgy értékelte, hogy Brüsszel döntő lépésre szánta el magát a kötelezettségszegési eljárásban.

Az integráció végrehajtó testülete szerint Lengyelország megsérti a közösségi játékszabályokat, amikor engedélyezi, hogy működjön a nemrégiben létrehozott fegyelmi kamara, noha annak határozatai aláássák a bírák függetlenségét. Például feloldja azok sérthetetlenségét, ami azt jelenti, hogy akár bűnvádi eljárás is indulhat ellenük, de őrizetbe is lehet őket venni. Továbbá fel lehet őket függeszteni hivatalukból és csökkenthetik fizetésüket. És mindezt egy olyan testület rendeli el, amelynek szuverenitása kétségbe vonható, ám ez dermesztően hat a bírákra.

A hírügynökség megjegyzi, hogy Brüsszel már jó ideje csörtézik a demokratikus normák ügyében a nacionalista lengyel és magyar kormánnyal.

Die Zeit

Az Európai Parlament német alelnöke kedvező jelzésnek tartja mind a renitens magyar és lengyel kormány, mind az EP számára, hogy a Bizottság megunta Varsó packázását és sürgősen az Európai Bíróság akarja vinni a lengyel igazságszolgáltatás átalakításának ügyét. Barley szerint Brüsszel immár egyértelműen kinyilvánította, hogy eddig és ne tovább. Merthogy különben jóvátehetetlen károk keletkeznek.

A szociáldemokrata politikus, aki állt a német igazságügyi tárca élén is, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy változatlanul érvényben van az a strasbourgi felszólítás, miszerint az EU végrehajtó testülete két hónapon belül léptesse a gyakorlatban is életbe a jogállami mechanizmust, mert ha nem, akkor a törvényhozók mulasztásos jogsértés vádjával maguk is az EUB-tól kérnek jogorvoslatot.

Arra hivatkozott, hogy egy olyan politikus, mint Orbán, az uniós pénzek lenyúlására alapozza a hatalmát, Ezért számára sokkal veszélyesebb a források megvonása, mintha jogi retorziókkal néz szembe. De emellett szükség van a szerződésszegési eljárás intézményének fenntartására is, mert az meg konkrét ügyekben jöhet jól.

Azt viszont igencsak veszélyesnek nevezte, hogy a Bizottság alájátsszon az állam- és kormányfőknek, azaz haladékot adjon az új mechanizmus beélesítésére. Közben ugyanis a korrupt orbáni rendszer tovább jelentős összegeket tüntethet el korrupt módszereivel. És ez még akkor is így van, ha a Bizottság látnivalóan nem szeretne belefutni semmiféle jogi pofonba.

Arra is kitért, hogy Budapest és Varsó aligha fúrja meg a gazdasági segélycsomagot, hiszen akkor óriási alapoktól esik el. Viszont meg kell akadályozni, hogy rendszerüket uniós eszközökkel betonozzák be. Mint ahogy azt is, hogy máshová is ki akarják terjeszteni rezsimjüket, mert az már végképp tűrhetetlen. Hiszen már akkor túlfutottak a célon, amikor két éve hatalomra segítették von der Leyent és ettől királycsinálónak gondolták magukat. Egyben új érezték, hogy hátszelet kapott demokrácia-ellenes politikájuk.

Az is világos – tette hozzá Barley -, hogy Orbán és Kaczynski esetében a dialógus nem vezet sehová. Ám ha az EU továbbra is csupán tétlenül szemléli az eseményeket, akkor összeomlik, de ezt már az európai kereszténydemokraták is látják.

The Times

Önmaga korábbi nyilatkozatának ellentmondva Salvini kijelentette a mai hármas budapesti találkozó előtt, hogy az új európai identitás kialakításán túl egy jobboldali, migránsellenes szövetség megalapozása lesz a fő téma a magyar és a lengyel miniszterelnökkel folytatandó megbeszélésen. A Liga vezére rámutatott: arról álmodik, hogy a keményen jobbos pártok megerősítik befolyásukat az Európai Parlamentben. Ezért a legszívesebben azt kívánná, hogy egyesüljön a két érintett frakció, amely szerinte a hagyományos értékek megőrzését szorgalmazza.

Bíró-Nagy András a Policy Solutions igazgatója azonban úgy véli, hogy Orbán alighanem túl radikálisnak tartja a Salvini-féle pártcsaládot, hiszen abban helyet kap az AfD is. Ám ha a Fidesz azzal közösködne, akkor vége lenne a barátságnak a német kereszténydemokratákkal. A másik lehetséges opció a magyar vezető számára - miután vette a kalapját a Néppártból, még mielőtt kitették volna onnan a szűrét – a Konzervatívok és Reformerek elnevezésű pártcsalád volna, benne a PiS-szel. Az a kulturális identitás és a család védelmét hirdeti és korlátozni kívánja a bevándorlást. Ez vonzó Orbánnak, viszont oroszbarát vonalát aligha veszi jó néven a lengyel kormánypárt.

Reuters

Orvosok szerint zsúfolásig, sőt most már azon túl is megteltek a magyar kórházak, ráadásul rengeteg a halott, ezért elképzelhető, hogy az Orbán-kabinet kénytelen lesz elhalasztani a hónap közepére meghirdetett nyitást. A miniszterelnök, akire jövőre választás vár, kötéltáncot mutat be, mert vagy szigorít, hogy megfékezze a ragályt, vagy újra indítja a gazdaságot, hogy elkerülje az újabb súlyos visszaesést, immár a másodikat két éven belül.

A világstatisztikát vezető Johns Hopkins Egyetem szerint Magyarország immár napok óta élen áll a nemzetközi összesítésekben az egy főre jutó áldozatok száma alapján. A hatalom elismeri, hogy az egészségügy hatalmas nyomás alá került, noha már a lakosság egyötödét beoltották.

Gárgyán Eszter, a Citibank közgazdásza azt mondja, az újranyitáshoz nem elegendő, ha védettséget adnak az idősebbeknek. Ahhoz az is szükséges, hogy csökkenjen az új esetek száma. Hiszen különben csak még többen kerülnek kórházba. Ily módon vagy el kell halasztani pár héttel a korlátozások enyhítését, vagy pedig újabb zárlatot kell bevezetni a 2. negyedévben. És csak júliusban lehet lazításra gondolni, hála a védőoltásoknak.

Az egyik nagy vidéki kórház orvosa azt nyilatkozta – névtelenül persze, hiszen az egészségügyiek elvileg nem állhatnak szóba a sajtóval -, hogy már nem tudják betartani az előírt protokollt. Ezért ha a beteget nem képesek fogadni az intenzív osztályon, mert az már tele van, akkor az ő részlegükön kötik lélegeztető gépre. És csupán reménykednek, hogy megéri a másnapot. De nagyon sokan meghalnak közülük.

Reuters

"Hullanak a romák, mint a legyek, ezért a kormánynak sürgős segítséget kell nyújtania nekik" - ezt Horváth Aladár, a 700 ezres közösség egyik érdekvédője mondta, aki járja az országot. Azt tapasztalta, hogy sok családban már több áldozatot is szedett a Covid-19, miután tarol a ragály, amit csak súlyosbít, hogy a romák nagy-nagy bizalmatlansággal tekintenek a hatóságokra, köszönhetően a sok évtizedes diszkriminációnak. Hivatalos statisztika nincs, de a romák sokszor embertelen körülmények között élnek, és rémisztő történeteket mesélnek szenvedéseikről, illetve veszteségeikről.

A Pécsi Egyetem egyik tanára, aki maga is roma, Nagykállóban mérte fel a helyzetet és azt ahhoz hasonlította, mintha robbanás történt volna. Horváth szerint egyenesen humanitárius katasztrófa következett be. Gulyás Gergely azonban azt válaszolta, hogy a romák többsége fiatal, ezért ők is sorra kerülnek az oltásnál, de csak később. Csak legyenek hajlandóak beadatni magukat a szert, mert a már említett kutatás szerint erre jelenleg csupán a 9 százalékuk kapható.

De nem csak ez a gond, hanem az is, hogy főként a romák lakta kisebb településeken nincs körzeti orvos. Falus Ferenc ehhez hozzáteszi, hogy a közösség immunrendszere általában legyengül telente, és ezért esetükben különösen pusztító következményekkel jár a betegség. Ha még sokáig nem kapják meg az oltóanyagot, akkor megugrik mind a fertőzöttek, mind a halottak száma.

Bloomberg

Az előző adatokhoz képest Magyarországon 10 százalékkal nőtt a koronajárvány áldozatainak száma, és ez rekord. A firenzei Európai Egyetemi Intézet egyik egészségügyi kutatója szerint az egész régióban az a gond, hogy a kormányok nem léptek idejében. És akkor már nem lehet semmit sem csinálni, ha egyszer a járvány kicsúszott az ellenőrzés alól.

Orbán Viktor azonban továbbra is figyelmen kívül hagyja az orvosoknak azt a kérését, hogy rendeljen el újabb szigorításokat, mert elárasztják a kórházakat a betegek, ám az ellátásukhoz nincs elég ember. Ehelyett a hatalom az oltási kampányt nyomatja, és azt állítja, hogy ily módon akár már a jövő héten újranyithatnak az üzletek.

FAZ

Kármentéssel próbálkozik az osztrák kancellár, miután az uniós partnerek nagy része igencsak zokon vette tőle, hogy megpróbálta megzsarolni az uniót. Kurz szerint azonban ki nem ejtette a száján a vétó szót, ám mások azt mondják: igenis kilátásba helyezte, hogy megtorpedózza a soron következő 100 millió adagos vakcina rendelést, ha országa nem kap sürgősen a Bizottság által pár napon belül elosztandó pótlólagos 10 milliós Pfizer-tételből.

Beavatottak azt mondják, hogy a politikus igenis megkísérelte élére állítani a kérdést, csak közben rájött, hogy amit kigondolt, az jogilag nem vihető keresztül. Úgy hogy most ezerrel lapátolja vissza az anyagot a lóba. Csak éppen az üres fenyegetéssel eljátszotta a többiek bizalmát.

FAZ

Az osztrák kancellár azt közölte, hogy országa akár már a következő héten egy millió adag Szputnyik V-t rendelhet. Ebből 300 ezer ebben a hónapban, 500 ezer májusban, 200 ezer pedig júniusban érkezne. A tárgyalásokon már az legutolsó részleteket tisztázzák, Kurz maga a bécsi orosz nagykövettel egyeztetett. Arra hivatkozott, hogy nem jönnek a Bizottság által vett nyugati szerek, főleg az AstraZeneca van erős lemaradásban.

De az még nem világos, hogy Ausztria bevárja-e, amíg az illetékes európai hatóság engedélyezi az orosz szert, vagy a szükséghelyzetre hivatkozva saját jogkörében állítja zöldre a jelzőt. Mindenesetre a döntéshez az egész kormány, tehát a zöldek beleegyezése is szükséges.

FAZ

Az újság azt tanácsolja az Európai Bizottságnak, hogy az csak ne vegye félvállról a német Alkotmánybíróság egy héttel ezelőtti döntését, amely egyelőre megtiltotta a német államfőnek, hogy aláírja az EU gazdasági segélycsomagját, benne a közös hitelfelvétellel. Brüsszel ugyan úgy tesz, mintha semmiségről volna szó és az eredeti tervnek megfelelően a hónap végéig várja a tagállamok elképzelését, mármint hogy azok mire akarják elkölteni a neki járó összeget, ám fatális tévedésbe futhat bele.

Májusig ugyanis nem derül ki, hogy a karlsruhei testület helyt ad-e a közös eladósodás ellen benyújtott panasznak. A berlini Delors-Központ egyik kutatója szerint azonban semmi vész, mert a német alkotmánybírák odáig nem mennek majd el, hogy megrendítsék a jelenlegi uniós politika egyik kulcsfaktorát. Arról nem beszélve, hogy a csomagot kétoldalú alapon is létre lehet hozni, ahogyan az szóba került, amikor Magyarország és Lengyelország decemberben vétót helyezett kilátásba. De ezzel együtt megkérdőjeleződne az EU cselekvőképessége.

Emellett az is felvetődik, hogy az elutasító döntés lovat adna Magyarország és Lengyelország alá, hogy ők is nyugodtan vonják kétségbe az Európai Bíróság joghatóságát. Azaz mondhatnák, hogy az uniós jog értelmezésére nem csupán az EUB hivatott, hanem akár ők is, nemzeti alapon.

FAZ

A román elnök tavaly az év elején még azzal vádolta meg a magyar kisebbséget, hogy el akarja szakítani Erdélyt az országtól, ám pártja most az RMDSZ támogatására szorul, miután messze elmaradt a várakozásoktól a választásokon. Az viszont regionális autonómiát akar, ám arról a román politikai elit meg hallani sem bír. Kelemen Hunor, aki miniszterelnök-helyettes lett az új kormányban, ma is elfogadhatatlannak tartja Johannis kijelentését. Úgy fogalmaz, hogy hűvös a magyar közösség és az államfő viszonya, de azért ha kell, tárgyalnak egymással.

A magyar párt vezetője azt az állítást is megalapozatlannak minősíti, hogy Orbán Viktor a magyarságon keresztül próbálná befolyásolni a román belpolitikát. Már elmúltak azok az idők, amikor Tőkés Lászlót támogatta, immár beállt a nagy népszerűségnek örvendő RMDSZ mögé. Ami a törekvéseiket illeti, első helyen azt említette, hogy a kisebbség használhassa anyanyelvét a hivatalokban. Éspedig főként a rendőrségen.

Az önigazgatásról azt mondja, hogy a helyi kérdésekről helyben kell dönteni, ez a jog sokfelé létezik Európában. Az autonómia jelenleg kilátástalan, de lehetne köztes megoldást találni, alkotmánymódosítás nélkül, mert arra e pillanatban semmi esély. Ezzel együtt azért meg kellene érteni, hogy itt nem szeparatizmusról vagy elkülönülésről van szó. Ám még addig is hosszú utat kell megtenni.

Megtehetné persze a párt, hogy az asztalra csap, ám azzal csupán a saját érdekérvényesítő képességét rontaná. Ezért kitart a kis lépések stratégiája mellett. Ideértve, hogy legyenek magyar nyelvű szakok az egyetemeken. Azon kívül a kormányzati részvétel jóvoltából tud segíteni a magyar nemzetiség életkörülményein. Bár ennek megvan az ára, hiszen az RMDSZ korábban kénytelen volt megszavazni a szociáldemokraták több kétes törvényjavaslatát is. Szóval igencsak keskeny az ösvény a gyakorlati megfontolások és a veszélyes kompromisszumok között.

Süddeutsche Zeitung

A szlovén kormányfő összekacsint Orbán Viktorral, amikor a tekintélyuralmi politika bevetéséről van szó, csakhogy a szlovénok ebből nem kérnek. Ahogy újra hatalomra került, Jansa összerúgta a patkót a sajtóval. Nem szeretne ugyanis veszíteni a választásokon, ezért mindent megtesz azért, hogy befolyásolja a közvéleményt és megfélemlítse a médiát. Ehhez bőven kaphat rossz tanácsot szomszédjától és mentorától, vagyis magyar kollégájától. Annak serény vazallusai egyébként is kirajzottak, hogy megtámogassák a szlovén vezetőt. Aki szívesen bocsátkozik nacionalista jelszavakba és azt kéri a magyar befektetőktől, hogy vásárolják be magukat és így alapjaiban változtassák meg a szlovén sajtópiacot.

AGANCSSZOBOR

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.04.01.


Ma nem foglalkozunk Lázárral, pedig foglalkozhatnánk. Ugyanígy nem piszmogunk Kovács levelezővel, pedig ráférne a törődés. Undorunk, az ebből fakadó hányingerünk tetőpontjára hágott a napokban ugyanis, midőn az említett urak a halállal játszadoztak. A lézeres az Unióra kente húszezer honfitársunk elhunytát, kibújni igyekezvén így a felelősség súlya alól, amit viszont mi, ha eljön az ideje, feledni nem fogunk. És hasonképp elégtételt veszünk Kovács levelezőn is, aki nem tartja szükségesnek, hogy a kórházakban folyó munkáról, az ottani emberfeletti küzdelmekről hiteles tájékoztatás szülessék, mert az aláásná azt az ordas hazugságot, hogy a magyar egészségügyben minden rendben van, amiként azt Kásler csontkovács-sámán Bayernél kijelentette.

Nem feledjük legfőképp Orbán aljas ámokfutását a járvány alatt, amivel saját anyagi és politikai érdekeit a lakosság élete elé helyezve felelős húszezer honfitársunk halálért ha nem is egy személyben, de teljes körűen. Hosszú a lista, amely azok neveit tartalmazza, akik több mint tíz év dúlásában, az ország anyagi, szellemi, erkölcsi lezüllesztésben szerepet játszottak szóval, tettel és hallgatással is, ha már oly buzgó keresztények vagyunk. Mindent tudunk, ahogyan azt a recski parasztember mondta Faludynak a lágerből való szabadulása után, majd szalonnával és kenyérrel kínálta nemzeti színű pántlika nélkül abban a reményben, hogy a rémálom véget ért. Mindent tudunk, és mindenre emlékezni fogunk, ezért nem beszélünk ma Lázárról.

De, hogy lássuk, kik ezek, amiatt, és azért is, hogy rosszkedvünk tele múljon, ajkaink pedig mosolyra húzódjanak a pitiáner, böfögés, pálinka, szotyola és futballöltözői kanszagú nívójuktól, ezért a vadászati világkiállítás – úgy is mint Semjén elvtárs költséges és olykor törvénytelen hobbija – egyik attrakciója lesz a téma, amiben minden benne van. A Fideszmaffia szellemi horizontja, a szarvasagancsokból készített monumentális szobor, ami bejárat lesz a nívós expóra, csak épp az nem lesz föléje írva szarvasvérből, hogy ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. Tíz tonna szarvasagancsból készül húsz méteres bőgő gímszarvasfej, a fiúknak most erre futotta a sámándob, a Miska huszár és a többi lehangoló nemzeti műalkotás után...

2021. március 31., szerda

LÁZÁR JÁNOS HAZUDIK, MÉG EGYETLEN VAKCINA SEM MENTETT MEG SENKIT, DE HÚSZEZREN MEGHALTAK ORBÁN MIATT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.03.30.


Lázár János nagyon szeretne újra visszakerülni Orbán kegyeibe, ezért gátlástalanul hazudik, amikor azt állítja, hogy “a keleti vakcinák eddig 600 ezer magyar embernek mentették meg az életét, illetve óvták meg őket a súlyos betegségtől, a nyugati vakcinák hiánya miatt pedig 20 ezer magyar vesztette életét”. Egyelőre még nem is telt el annyi idő, hogy a beadott keleti vakcinák védettséget jelentenének, mert még a kipróbált nyugati vakcinák második beoltása után is szükség van legalább két hétre a védettségre, a “keleti vakcinákból” pedig még nem adták be 600 ezer magyarnak a második oltást is. A hatásuk pedig kérdéses.

Az is aljas hazugság, hogy Lázár az Európai Unió nyakába akarja varrni annak a húszezer magyarnak a halálát, akik azért haltak meg, mert Orbán Viktor túl későn reagált a második hullámra, a döntéseit későn hozta meg, és azok sem voltak elégségesek. Emellett teltházas futballmeccseket rendezett akkor, amikor már mindenhol régen lezárták nemcsak a stadionokat, de az egész országokat is. Az nem a nyugati vakcinák hiánya, hogy a magyar egészségügyben halnak meg lakosságarányosan a világon a legtöbben, hanem a lepusztított magyar egészségügy helyzetét mutatja, ahol önkénteseket toboroznak.

Orbán még a járvány idején is tízszer annyi pénzt adott focira és sportra, mint az egészségügyre, és még a klérus is kétszer annyi pénzt kapott, mint az életmentő egészségügy egy világjárvány idején. Aljasság a magyar halottakat az Európai Unióra fogni, mert az Unió immár 1,5 millió vakcinát küldött, ami messze meghaladja a “keleti” vakcinák számát, miután az oroszok és kínaiak sem szállították le a mennyiséget, amit szerződésben vállaltak, de az a diktatúrák szerelmeseinek nem számít...