2021. december 11., szombat

GYURCSÁNY ELFOGADTA MÁRKI-ZAY KÉRÉSÉT ÉS NEM FOG KAMPÁNYOLNI

TELEX
Szerző: NYILAS GERGELY
2021.12.11.


„Nagyon jó találkozó volt, Arató Gergellyel mentem. Azt kérte a kapitány, hogy ne kampányoljak. Így fogok tenni. Akkor így” – írta Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc szombat reggel, azután, hogy találkozott Márki-Zay Péterrel. Az ellenzék kapitánynak nevezett közös miniszterelnök-jelöltje kérése valóban az volt, hogy a DK elnöke ne vegyen részt nyilvánosan a kampányban – erősítette meg a találokzón részt vett DK-s parlamenti képviselő, Arató Gergely.

„A miniszterelnök-jelölt dönti el, hogy hogyan építi fel kampányát” – mondta Arató. A képviselő hozzátette, hogy ez a kérés semmilyen módon nem érinti magát a DK-t.

„Támogatjuk a miniszterelnök-jelöltet és azon dolgozunk, hogy megnyerjük azt a 32 körzetet, ahol a DK jelöltje indul, valamit támogassuk a többi körzetben a többi pártot” – mondta, megjegyezve azonban, hogy a többi körzetben a győzelem elsődlegesen a felelősség azoké a pártoké, amelyek jelöltjei – az előválasztás eredményének megfelelően – ott elindulnak a Fidesszel szemben...


"HA EZ LESZ A HIVATALOS KORMÁNYPROGRAM, ÉRVÉNYTELENÜL FOGOK SZAVAZNI"

MAGYAR NARANCS
Szerző: TECZÁR SZILÁRD
2021.12.10.


Parázs vita bontakozott ki az alkotmányozásról és a jogállam helyreállításáról Róna Péter és Karsai Dániel között. Lehet-e feles többséggel új alkotmányt írni?


Hogyan tudja helyreállítani a jogállamot, és hogyan fog tudni kormányozni a mai ellenzék, ha csak feles többséget szerez a jövő évi választáson? Ez volt a kérdése a Transparency International Magyarország csütörtöki, a korrupció világnapja és a szervezet 15. születésnapja alkalmából szervezett konferenciája első panelbeszélgetésének.

A dilemma az előválasztás alatt is előjött a Dobrev Klára és Karácsony Gergely közötti vitákban, az előválasztás győztese, Márki-Zay Péter pedig egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy feles többséggel is meg lehet hozni bizonyos kétharmadhoz kötött intézkedéseket, ebben a szellemben nyilatkozott közjogi tanácsadó csapatának vezetője, Fleck Zoltán is. Márki-Zay legutóbb a Magyar Narancsnak adott legutóbbi interjújában arról beszélt, hogy semmisnek kell tekinteni a jelenlegi alaptörvényt és a fideszes törvényeket, majd népszavazással kell alkotmányozni.

A csütörtöki beszélgetésen Róna Péter jogász-közgazdász képviselte a Márki-Zay-kompatibilis álláspontot. Róna egyébként ténylegesen közel áll a közös miniszterelnök-jelölthöz, Márki-Zay többször megnevezte azon személyek között, akik az ellenzéki program koordinátorai és szószólói lehetnek. Az ellenoldal érveit ezúttal Karsai Dániel alkotmányjogász hozta.

Eddig többnyire az merült fel igazolásként az alkotmány és a kétharmados törvények felels megváltoztatása mellett, hogy maga az Alaptörvény is kimondja, hogy senki nem törekedhet "a hatalom kizárólagos birtoklására."

Róna Péter némileg más megközelítést vezetett elő: ő az Alaptörvény E) cikkére hivatkozott, ami rögzíti, hogy Magyarország az Európai Unió tagállama és bizonyos hatásköreit az EU intézményei útján gyakorolja. Róna szerint erre a cikkre hivatkozva

az új kormány első lépésként törvényellenessé nyilváníthat minden olyan intézkedést (a kétharmados vagy alkotmányos szabályoakt is), ami nem felel meg az uniós jognak
.

Abba nem ment bele, hogy mi lenne az uniós jognak való megfelelés mércéje. Minden törvényt el kellene törölni, amit az Európai Bizottság vagy akár az Európai Parlament valaha kritizált? Vagy csak ott kellene beavatkozni, ahol kötelezettségszegési eljárás indult, vagy akár már az EU Bírósága is megállapította, hogy a magyar szabály ténylegesen sérti az uniós jogot?


„TI CSAK PRÉDIKÁLTOK” - INTERJÚ NAGY BOLDIZSÁRRAL

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: VÁRKONYI BENEDEK
2021.12.10.


A belarusz erdőkben fölháborító dolgok történnek. Kiszolgáltatottakat használnak föl, úgy akarnak velük játszani, mint sakkozó a figurákkal. A menekülők közül több mint tízen meg is haltak. Emögött gonosz szándékot látunk. Ám ez csak a távoli fölháborodó nézőpontja, miközben ezzel alighanem a jognak is kezdenie kell valamit. Ha ugyan ezt nem csak a naiv, de igazságot kereső gondolja. Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, a CEU tanára ezért ennél sokkal összetettebbnek látja a belarusz–lengyel határ mai világát.

– A belarusz–lengyel határon zajló történéseket nagyon sok szögből nézhetjük. Ahány szög, annyi látásmód. Meg lehet mondani, hogy mi történik ott? És kik a lengyel határon lévők: menekültek, „migránsok” vagy bevándorolni akarók?

– Ezt nem lehet objektíven megmondani, mert akik erről beszélnek, azok más és más keretbe helyezik az eseményeket. Egészen más képet kapsz, ha Ursula von der Leyennek hívnak, ha a Human Rights Watch helyi megfigyelője, esetleg egy lengyel riporter vagy. Ezért ezek az értelmezések teljesen összeegyeztethetetlenek. Én a te interjúalanyodként, aki elsősorban menekültüggyel foglalkozik és általában a menekültek oldalán áll az államokkal szemben, azt a történetet kínálom, amelyet az összes menekültügyi szakember barátom kínálna. Ez abból indul ki, hogy ezek az emberek – legalábbis jelentős részük – menedékkérők; azt állítják, hogy életük tényei menekültté teszik őket, mert jól megalapozott a félelmük, hogy ha visszatérnek az országukba, akkor üldöztetés vagy egyéb súlyos hátrány, például embertelen bánásmód éri őket. Ezért jogosultak a védelemre. Ez a védelem nem feltételes, nem adomány, mert a nemzetközi jog szerint az államok kötelessége elismerni azt, ha valaki menekült. Tehát jogilag menedékkérőként megy bele az eljárásba, de ténybelileg menekült...

ITT OLVASHATÓ 

AZ ÉS 2021/49. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

SURÁNYI GYÖRGY: BENZINNEL OLTJÁK A TÜZET

NÉPSZAVA
Szerző: PAPP ZSOLT
2021.12.11.


A piac nem hiszi el, hogy az MNB tényleg fellép az inflációval szemben, mert a jegybank maga is a pénzromlás forrása - véli Surányi György, az MNB korábbi elnöke. A közgazdász szerint szúnyogcsípésnek is kevés ilyen inflációs hullámban 15-30 bázispontokkal emelni a kamatot.


A magyar gazdaság kilábalt a koronavírus-válságból, ám ennek komoly ára van. Novemberben az infláció 14 éves csúcsra jutott, a kormány pedig 1000 milliárdos hiányt hozott össze. Jó irányba tartunk? 

Nyilván nem. Öt évvel ezelőtt indult meg az infláció emelkedése, vagyis elsődlegesen nem a pandémia okozza. Azóta évről évre gyorsul az áremelkedés. A világból importált árcsökkentő hatások 2019-ig részben ellensúlyozták a hazai inflációs folyamatokat. De az idén már ezek is tovább fűtik, és nem hűtik a hazai inflációt. A magyar gazdaság túlfűtött: a költségvetési-, a jövedelem- és a monetáris politika egyaránt olyan túlkeresletet generál, ami az infláció gyorsulásához, a külső számlák, a folyó fizetési mérleg évek óta tartó – noha még nem végzetes - romlásához vezetett...

MOST SZIGORÍT KÖZÉP-EURÓPA, AMIKOR MÁR ÉPP TETŐZÖTT A JÁRVÁNY

G7.HU
Szerző: HAJDU MIKLÓS
2021.12.10.


A várt fordulat bekövetkezését jelzik a napi új esetszámok járványgörbéi a visegrádi régióban. Igaz, Lengyelországban még csak tetőzni látszik a járvány, és a visszaszorulás jelei egyelőre Szlovákiában sem egyértelműek, Csehországban és különösen Magyarországon viszont jól látszik, hogy az utóbbi napokban egyre kevesebb új fertőzöttet regisztráltak.

A halálozási statisztikákon azonban még a tetőzés jelei sem láthatók, a héten a régióban a mozgóátlagok alapvetően mindenütt emelkedtek. Az eddigi tapasztalatok alapján a járvány visszaszorulásának egy hét múlva már e mutató tükrében is látszania kell majd.

A teljes oltási sort felvevő lakosság (vagyis a két, illetve a Janssen-vakcina esetében egy szúráson túlesettek) aránya a leggyorsabban Csehországban emelkedik a régióban, de Magyarország még őrzi vezető pozícióját e tekintetben visegrádi összehasonlításban. Várhatóan a jövő héten a magyar görbén megmutatkozik a november végén kezdődött oltási akcióprogram hatása...

NEM NYUGODHATUNK MEG: AZ ELSŐ JELEK SZERINT AZ OMIKRON VILLÁMGYORSAN LE FOGJA TAROLNI A VILÁGOT

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2021.12.11.


A viruslaborok és a járványügyi szervek megfeszítve vizsgálják az omikront világszerte, és csak a biztos információ tudatában lehet majd egyértelműen kijelenteni, hogy az omikron variáns mire képes a deltához képest. Ha viszont megnézzük az országot, ahol az omikron megjelent és dominánssá vált, nincs okunk bizakodásra: olyan meredek görbét látunk az új esetekben, mint korábban soha
.

Amíg nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy az omikron pontosan milyen tulajdonságokkal rendelkezik a delta variánshoz képest, csak a kórházi anekdotákra támaszkodhatunk. Valós mintán még azt sem tudjuk vizsgálni, hogy az egyes társadalmakban, különböző átoltottsági szinteknél mire képes a variáns. Egy dolgot tehetünk: megnézni a dél-afrikai járványgörbéket, ebben az országban ugyanis gyorsan dominánssá vált a szupervariáns, ez teszi ki az új esetek döntő többségét.

ÉS EZ ALAPJÁN MINDEN OKUNK MEGVAN AZT FELTÉTELEZNI, HOGY AZ OMIKRON MINDEN EDDIGI VARIÁNSNÁL GYORSABBAN TERJED.

Dél-Afrikában épp csak véget ért a harmadik hullám, máris itt a negyedik, amelyet az omikron okoz. Ez a hullám egyrészt korábban is jött az előző hullámokhoz képest, mint a második és harmadik, másrészt sokkal meredekebb felfutást okoz. Szinte biztosan kijelenthető, hogy az omikron gyorsabb terjedésre képes, mint a delta variáns, és vélhetően valamilyen mértékben képes átütni az előző variánsok átvészelése adta védelmet...

VÖLNER PÁL ELLEN HIVATALI VESZTEGETÉS MIATT NYOMOZNAK, A KÜLÜGY VÍZUMOT ADOTT LUKASENKA EMBERÉNEK

ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2021.12.10.


Magyar Narancs: Hivatali vesztegetés miatt kéri az ügyészség Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését


A gyanú szerint a Fidesz-kormány államtitkára, Varga Judit igazságügyminiszter helyettese rendszeresen 2-3 millió forintot kapott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől azért, hogy konkrét ügyeket intézzen. Völner azt állítja, nem követett el bűncselekményt, de lemondott államtitkári pozíciójáról.



Telex: Négymilliárd forintnyi euró ment Magyarországról a szlovén jobboldali SDS pártsajtójának egy helyi lap szerint

Nemcsak az eddig vélt négymillió, hanem legalább 12 millió eurót (mai árfolyamon durván 4,4 milliárd forintot) toltak bele magyar kormányközeli cégek olyan szlovén médiacégekbe, amelyek az SDS nevű jobboldali párt propagandáját csinálják – írja a szlovén oknyomozó portál, a Necenzurirano.

Hvg.hu: Kihagynak néhány engedélyezési lépést, hogy időre elkészüljön a kézilabda-Eb sportcsarnoka

Mivel sürget az idő, januárban tartják a kézilabda Európa-bajnokságot, most a földhasználati és szolgalmi jogokat hagyják figyelmen kívül a telkek kialakításánál. A jelek szerint valahányszor a beruházó valamilyen törvényi akadályba ütközik, nem a megoldást keresi, hanem a kormánnyal elháríttatja az akadályt, még akkor is, ha az például a közművek működését nehezíti.

Szabad Európa: Elismerte a magyar külügy, hogy vízumot kapott Lukasenka embere

A magyar külügy elismerte, hogy schengeni vízumot kapott tőlük Vladimir Bazanov, Alekszandr Lukesanka fehérorosz elnök bizalmi embere. Állításuk szerint Svájc nevében adták ki, és ilyen ügyekben megállapodásuk van érvényben az alpesi országgal Belaruszra. Bazanovot Csehországban vették őrizetbe, és onnan utasították ki, a cseh rendőrök pedig előre készültek arra, hogy amikor belép az országba, elfogják.

444: Nincs felelőse annak, hogy meg kellett semmisíteni 5 milliárd forint értékű PCR-tesztet

Ki a felelős a kidobott PCR-tesztekért? címmel fordult Kásler Miklós miniszterhez írásbeli kérdéssel Szabó Tímea. A Párbeszéd parlamenti képviselője szerint a kormány hibája, hogy 5 milliárd forint értékű tesztet meg kellett semmisíteni, mert azok szavatossági ideje lejárt. Az Emmi helyett a Belügyminisztérium válaszolt. Kontrát Károly államtitkár azt írta, hogy „az egészségügyben a legfontosabb szempont a betegbiztonság, éppen ezért az ellátás során nem használható fel olyan eszköz vagy készítmény, amely lejárt szavatosságú”.

24.hu: 687 millió forint európai uniós támogatást nyert Tiborcz István apja

687 957 333 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Európai Unió vidékfejlesztési forrásaiból Tiborcz Sándor István, Tiborcz István édesapja – derült ki az EU-s pályázatokat nyilvántartó kormányzati portál adataiból. A nyilvántartás szerint Orbán Viktor miniszterelnök vejének édesapja erdősítés támogatására kapja az összeget, amit a leírás szerint a Fejér megyei Csabdin használ majd fel, ahol a család birtoka is található, a település külterületének számító Tükröspusztán.

BUDAPEST, A FÉRFIVÁROS

QUBIT
Szerző: RADÓ NÓRA
2021.12.11.


Ami a fogyatékossággal élők vagy a nők helyzetét illeti, még a középkorban is jobb volt a helyzet, mint a férfiak által a 19-20. században férfiaknak épített modern városokban, de ma is lenne tennivaló bőven. Hol vannak a többféle fogyatékossággal élő csoportokkal egyeztetve kialakított buszmegállók vagy a közterületi pelenkázók? Erről is szó esett péntek este a CEU Határtalan Tudás sorozatának vitaestjén.


Hogyan lehet jól akadálymentesíteni? Levezethetjük a 21. századi ember térélményét a középkori és modern kori várostervezés és térhasználat örökségeiből? Milyenek azok a férfivárosok, és Budapest vajon közéjük tartozik-e? Hol vannak a többféle fogyatékossággal élő csoportokkal egyeztetett buszmegállók vagy éppen a közterületi pelenkázók? Milyen hatalmi viszonyok szabják meg a városok kialakítását, és hogyan jelenik meg a városi terekben a társadalmi igazságosság?

Erről beszélgetett péntek este a CEU Határtalan Tudás sorozatának vitaestjén Flamich Mária és Hoffmann Rita Fulbright-ösztöndíjas, látássérüléssel élő független kutatók, Szende Katalin, a CEU Kulturális Örökségvédelmi Tanszékének professzora és Merker Dávid, a Hosszúlépés. Járunk? városiséta-projekt társalapítója és ügyvezetője. A beszélgetést László Flóra, a CEU Társadalmi Felelősségvállalás irodájának vezetője moderálta...

SZABAD SZEMMEL: KUDARCOT VALLOTT AZ ORBÁN-KORMÁNY - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.12.11.


Orbán Viktor újra a világsajtó középpontjába került, de ezúttal sem az általa hozott intézkedéseket méltatják
.

FT

A magyar Alkotmánybíróság elkerülte, hogy a migráció miatt hasonló jogi vitába keveredjen az EU-val, mint Lengyelország, azaz nem vonta kétségbe az uniós jog elsőbbségét. A kormány azonban ragaszkodik a kemény bevándorlási politikához. Előzőleg sok szakértő azt várta, hogy valami hasonló döntés születik az igazságügyi miniszter kezdeményezésére, mint Varsóban, ahol a lengyel társintézmény nemrégiben azt mondta ki, hogy a közösségi jog egy része összeegyeztethetetlen a nemzeti szabályozással. Viszont a magyar határozat nyitva hagyja kaput további jogi kifogások előtt.

Orbán Viktor már jó ideje hadakozik, mert szerinte Brüsszel jogi eszközökkel mindinkább beleavatkozik az ország életébe. Az ellentét éleződik a választás közeledtével, mert a Fidesz kemény erőpróba elébe néz. Bárd Petra, a CEU-ról úgy értékel, hogy az állásfoglalás támogatja a hatalom irányvonalát és kétségbe vonja az Európai Bíróság verdiktjét a bevándorlók ügyében. Tartalmaz egy pár rejtett aknát és fenntartja a lehetőséget, hogy a Fidesz később újra elővegye: a hazai normák felülírják az uniós jogrendet.

A szakértő a legaggasztóbbnak azt az érvet tartja, hogy fenn kell tartani a szociális környezetet a nemzeti önazonosság részeként. Merthogy a bíróságnak az emberi jogokra kell(ene) ügyelnie, és nem az a feladata, hogy az alkotmányos gúnyába öltöztetett intolerancia érveit szolgálja.

A Bizottság szóvivője az közölte, hogy még részletesen elemzik a magyar véleményt, de első ránézésre úgy tűnik, az nem vonja kétségbe a közösségi jog primátusát. Laurent Pech, a londoni Middlesex Egyetem professzora azt mondja, az alkotmánybírák próbálták megőrizni, ami még megmaradt a hitelükből, ezért nem voltak hajlandóak felülbírálni az EUB hatalomellenes ítéletét. Ami ritkán fordul elő, tekintve, hogy a testület tele van Orbán embereivel.

Die Zeit

Kudarcot vallott a jobboldali-nacionalista Orbán-kormány az Alkotmánybíróságnál, mert az úgy foglalt állást, hogy nem áll módjában felülvizsgálni az Európai Bíróság vitatott ítéletét, sem pedig ellenőrizni az uniós jog elsőbbségét. A jelentés emlékeztet arra, hogy a miniszterelnök védelmébe vette az októberi lengyel döntést Brüsszel, illetve jó pár tagállam bírálatával szemben. A politikus jó ideje elutasítja a közös migrációs és menedékpolitikát. Ily módon a választási kampányban igyekszik jó pontokat szerezni. Emellett sok kritikát kap azért, ahogyan a sajtószabadsággal, az igazságszolgáltatással és a tudománnyal bánik.

Bertelsmann Alapítvány

Az erős demokrácia és a jól szervezett állam a titka, hogy egy kormány meg tudjon birkózni a koronajárvánnyal, de Magyarország nem ilyen, sőt! Ez derült ki a Bertelsmann-alapítvány felméréséből, amely 29 országban vizsgálta meg a helyzetet. A magyar mérleg azonban lesújtó: az Orbán-kabinet az utolsó előtti helyet érdemelte ki, mind a kormányzás, mind a demokrácia, mint a jogállam rugalmassága kapcsán, és csupán a gazdasági ellenállóképesség kategóriájában teljesített jobban: ott hátulról az 5. lett.

A sereghajtó közé tartozik még Lengyelország, Horvátország és Törökország is. Az összeállítás azt tapasztalta, hogy a fertőzés miatt mindenütt jelentősen korlátozták a politikai és polgári szabadságjogokat, de bőven akadtak olyan hatalmak, amelyek megmondták előre, mikor oldják fel a tilalmakat. Ezzel szemben ahol már a ragály előtt is gondok voltak a jogállamisággal, ott csak fokozódtak a demokratikus hiányosságok. Így a magyaroknál és a törököknél a „válság” ürügyén még jobban szorítottak a csavarokon. Intézményesítették a szigort.

De bajok voltak a válságkommunikációval, illetve –kezeléssel is, ami egymásnak ellentmondó bejelentésekben, az intézkedések következményeinek hiányos elemzésében, a szakértői vélemények nem egységes megítélésében, az átláthatóság hiányában mutatkozott meg. A magyar és a lengyel vezetés itt is igencsak leszerepelt.

Süddeutsche Zeitung

Magyarországon egyfajta rabló hadjárat megy végbe: Orbán Viktorhoz és a Fideszhez közelálló oligarchák tucatjával vesznek át cégeket, és sok jel utal arra, hogy ehhez zsarolást, illetve hatósági segítséget is igénybe vesznek. A legnagyobb német lap megszólaltat egy vállalkozót, aki név nélkül elmesélte, hogy egy szép nap megjelent nála két úriember, nyilvánvalóan a TEK emberei, egy terepjáróval és tettek neki egy ajánlatot, miszerint fizessen készpénzben 200 ezer eurót és akkor sikerrel megpályázhat egy nagy állami megbízást, több tízmilliós értékben. A fele az EU-tól jön, a többit a kormány adja.

Nem mutatkoztak be, viszont nagyon felháborodtak az elutasításon, mert nem voltak hozzászokva. Ekkor emelték az ajánlatot, mondván, hogy valaki, Orbán környezetéből jelentős összeget akar beleinvesztálni a cégbe. Ám az ügylet még így sem jött létre, mert a tulajdonos nem állt kötélnek. Szerinte csapdát állítottak ki, mert azonnal lecsaptak volna rá vesztegetésért, amint átadja a kívánt összeget. Akkor pedig választhatott volna: vagy megy a börtönbe, vagy „önként” átírja a társaságot valamelyik fideszes üzletember nevére.

De lehet, hogy még így sem úszta meg, mert jöhet a NAV, vagy valamelyik más hatóság és bizonyosan találnak, ha nem kitalálnak valamilyen hiányosságot, aminek a vége hatalmas bírság, de még be is zárathatják a vállalatot.

Az ilyen ügyeknek természetesen nehéz utánajárni, mert nincs semmilyen bizonyíték, semmit sem írnak le. De látnivaló, hogy itt egy folyamatról van szó, amint azt a HVG nemrégiben feltárta ’A fülkeforradalom felfalja a gyerekeit” címmel. Hiszen sikeres cégek sorra kerülnek át hatalom közeli oligarchák kezébe. Az ilyen tranzakciók kapcsán sűrűn merül fel Mészáros Lőrinc neve. Ő az, aki Orbán alatt csodálatos módon gázszerelőből multimilliárdos lett. A korrupció ellen küzdő civil szervezetek úgy vélik: valójában a miniszterelnök láthatatlan gazdasági birodalmának a frontembere.

A módszer az, hogy a kiszemelt társaság gazdájára nyomást gyakorolnak, majd elmaradnak a megbízások és akkor jön a vételi ajánlat. Aki ellenáll, azt célba veszik a hatóságok, sarokba szorítják és a végén következik a csőd. Tanúsítja ezt Vitézy Tamás, akitől elvették horvátországi idegenforgalmi érdekeltségeit, így ő maga Izraelbe települt át.

A bevezetőben idézett vállalkozó úgy jellemzi a helyzetet, hogy a legnagyobb ragadozók elhappolnak mindent, amire fáj a foguk. Az áldozat ugyanakkor védtelen, nem tud semmit sem csinálni. Hogy egyre többször hallani ilyesmiről, annak egyrészt az az oka, hogy a közelgő választások miatt Orbán és vazallusai aggódhatnak a többség, illetve a javadalom miatt. Így hónapok óta betonozzák be saját csókosaikat különféle pozíciókba, magánalapítványokba viszik ki az állami vagyont.

Emellett fenyeget a jogállami mechanizmus, elzárulhat a pénzcsap. Idáig brüsszeli forrásból fedezték azoknak a beruházásoknak jó részét, amelyeken az utóbbi évtizedben „közeli” vállalkozók degeszre keresték magukat. Az OLAF és a Transparency International szerint az uniós támogatások körül Magyarországon találták a legtöbb visszaélést. Ez pedig egyet jelent: járványszerű korrupciót.

FAZ

Párizs és Brüsszel után egy nappal Varsóba vezetett az új német külügyminiszter első útja, de a bemutatkozó látogatás kínosra sikeredett, mert a házigazdák nem leplezték, hogy igen csak dühösek a német politika miatt. Így hangulat meglehetősen fagyosnak bizonyult, Baerbock listát kapott a lengyel szemrehányásokból és követelésekből. Hallhatta, hogy Lengyelország mindent megtesz, nehogy az Északi Áramlat 2 gázvezeték megkezdhesse működését.

De szóba került az is, hogy a vendéglátók szerint továbbra is nyitott több történelmi kérdés, beleértve, hogy a németek adják vissza az elrabolt műtárgyak egy részét, illetve fizessenek kártérítést a háború során megsemmisített műalkotásokért. Ám a varsói diplomácia vezetője azt is nehezményezi, hogy a koalíció a szövetségi Európa megteremtését tekinti céljának.

A vendég azt válaszolta: nagyon örül, hogy ilyen alaposan tanulmányozták a koalíciós megállapodást, de ennél fontosabb, hogy közölte: a német vezetés a továbbiakban sem kíván kibújni a felelősség alól. Arról is beszélt, hogy baráti államok között meg lehet vitatni az ellentéteket, ezért szóba is hozta a jogállamiságot. Semmiképpen sem szeretne ugyan nyilvánosan tanácsokat adni, de olyan megoldást szorgalmaz, amely erősebbé teszi Európát.

Reuters

A cseh elnök nem hajlandó kinevezni az új kormány külügyminiszterét, mert annak fenntartásai vannak az izraeli politikával a megszállt területeken, illetve Magyarország és Lengyelország jogállami mérlegével. A kormányfő azonban azt közölte, hogy nem fogadja el Zeman döntését, hanem bírósághoz fordul, miután Kalózpárt, amelynek vezetője Lipavsky, a Fiala által vezetett jobbközép összefogás része.

Az elnök arra hivatkozik, hogy a prágai diplomácia vezetésére jelölt politikus nem rátermett. Emögött a többi közt az van, hogy a kalózok bírálják Magyarországot a „tekintélyuralmi irányvonalért”. De azt sem nézik jó szemmel, hogy Zeman igen szó viszonyt ápol Kínával és Oroszországgal. Ez utóbbit azonban az elnök most nem hozta fel ellenük. A kabinet elvileg még Karácsony előtt átveheti mandátumát, de nem világos, hogy az időpontot befolyásolja-e a friss keletű jogvita.

GÉMESI GYÖRGY A POLGÁRMESTERI BÉREMELÉSRŐL: FORRÁS BIZTOSÍTÁSA NÉLKÜL KAMPÁNYFOGÁS

MAGYAR HANG
Szerző: Magyar Hang
2021.12.10.


Minden béremelés jó, ám ha az emelés mellé nem rendel forrást a kormány az év végéig, ezt is kampányfogásnak tekinthetjük – mondta lapunk érdeklődésére Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke. A gödöllői polgármestert annak apropóján kérdeztük, hogy kormánypárti politikusok törvényjavaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek a polgármesteri illetmények emelésére.


Emlékeztetett, hogy a MÖSZ három éve követeli a teljes közszférában dolgozók – így a polgármesterek illetményének – inflációkövető emelését. A polgármesteri bérek különben hét éve nem változtak, miközben az infláció miatt csökkent a bérek értéke. Ezért az érdekképviselet elnöke ebből a szempontból örömtelinek tartja a javaslatot. Ugyanakkor szerinte ez is olyan kampánybéremelés, amilyen a óvónők, bölcsődei dolgozók, rendvédelmi dolgozók számára és más ágazatokban bejelentett 10-20 százalékos emelés is. – Mivel az ezeken a területeken foglalkoztatottak bére évek óta nem változott, és így messze elmarad a versenyszférában kereshető fizetésektől, az infláció eddig is csökkentette a keresetek vásárlóértékét, idén viszont kilőtt, a közelgő választás miatt a kormánynak muszáj volt hozzányúlnia néhány szektor béréhez – magyarázta Gémesi György. Hozzátette, továbbra is azt szeretnék, ha a teljes közszférában biztosított lenne az inflációkövető emelés.

Az Országgyűléshez benyújtott javaslat kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy a polgármesterek illetményét jelenleg a főpolgármesteri bér alapján számolják, a javaslat megszavazása esetén viszont a megyei jogú városok vezetőinek illetménye lesz a vetítési alap. Szerinte ez a változtatás politikai döntésről árulkodik. Mint mondta, a budapesti főpolgármester bére bő 10 százalékkal emelkedik, a kisebb települések esetében viszont a változás ennél jóval nagyobb, akár az 50 százalékot is jócskán meghaladja...


HÁROM MAJOM

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.12.11.


Most, hogy buknak ki az ügyek, ha kevéske is, de mégis, a fideszisták kezdenek átmenni hülyébe. Itt van nekünk mindjárt ez a jámbor tekintetű, pufók óvodás ábrázatú Gulyás miniszter, aki semmit nem tudott a Völner ügyről, holott már nyomoztak benne és ellene. Szó szerint addig nem hallott róla, míg Polt főügyész „átirata” meg nem érkezett, ami megadta az engedélyt a tudásra. Polt főügyésznek lehettek és lehetnek álmatlan éjszakái mostanság, hogy jönnek elő dolgok, amelyeket már ő is képtelen elkenni, így el kellett döntenie az első dominót, meglátjuk. Majd meglátjuk, mit hoz ki a sorminta.

Viszont Völner azért kormánytag lett volna, állítólag azzal a rátestált joggal, hogy engedélyezze az ellenzékiek megfigyelését, legalábbis Varga Judit szerint, aki a főnöke a mesében. Nagy valószínűséggel, bár erről a röneszánsz hölgyemény – hegedű, pöttyös labda – ő sem tudott semmit az „átirat” érkeztéig, s ha még így is lenne, legalább megszólalhatna, illetve megszólalhatott volna arról, hogy sajnálja, miszerint kígyót melengetett az általa felügyelt minisztérium kebelén. Vagy őszintébb előfordulásban veszi a divatos kis kalapját, és visszamegy fogalmazónak, amely közegből vétetett.

Ilyesmiről azonban szó nincsen egyáltalán, Varga miniszter az egészről hallgat, mint a szétterült tehénlepény a fűben, sőt, előveszi újra a lejárt szavatosságú Répássyt, aki nem is olyan rég óbégatta tele a sajtót arról, hogy elfogyott számára a munka. De Varga ezek szerint újra talált neki. Ezentúl ő engedélyezi a lehallgatásokat talán, vagy rajta keresztül futnak a kenőpénzek, majd kiderül. De Répássy esete, aki duzzogva távozott, és most újra hadra fogták, arra utal, fogynak a megbízható káderek, akik gondolkodás nélkül hajtanak végre bármit, és alkalmasint nem tudnak semmit.

2021. december 10., péntek

CSÚNYA MÍNUSZOKAT HOZOTT A NOVEMBER A BEFEKTETÉSEKBEN - AZ ELSZÁLLÓ INFLÁCIÓ OKOZOTT SOKKOT A HAZAI PIACON

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.12.10.


Novemberben az omikronról szóló hírek miatt a nemzetközi piacok kockázatkerülő módba váltottak, a hozamgörbék a hosszabb hozamok esésének köszönhetően jellemzően laposodtak. Nálunk viszont az új inflációs csúcstól hajtva folytatódott az erőteljes hozamemelkedés. Folytatódott a hosszú kötvényekbe fektető, már korábban veszteségbe forduló alapok mélyrepülése.


Novemberben az amerikai és európai állampapírpiacokon a megbetegedések újbóli felfutásáról és a szuperfertőző új variánsról, az omikronról szóló hírek hatására a piacok kockázatkerülő módba váltottak, csapongó áralakulással. Hozzájárultak a hangulat romlásához az ukrán határ közelébe átcsoportosított orosz csapatokról érkező hírek is. A kötvénypiaci kockázati felárak egy éves csúcsra szöktek, az energiahordozók árai beestek, az emelkedő hozamtendencia éles zuhanásba fordult.

A hónap egészében a hozamgörbék így jellemzően laposodtak, a hosszabb hozamok esésétől vezetve. A kétéves amerikai állampapírhozam 7 bázisponttal 0,57 százalékra emelkedett, de az ötéves már 2 bázisponttal 1,16 százalékra csökkent. A tízéves 11 bázisponttal 1,45 százalékra, a harmincéves hozam 14 bázisponttal 1,79 százalékra esett – áll az OTP Alapkezelő havi portfóliójelentésében. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)...

ORBÁN VIKTOR TÉVED, ÉS EZ SOKBA FOG NEKÜNK KERÜLNI

MÉRCE
Szerző: BÜTTL FERENC
2021.12.10.


Régen, úgy nagyjából tíz éve volt szerencsénk akkora inflációhoz, mint amekkora az idei évi lesz – várhatóan 7% körül – és amekkorát 2022-re prognosztizál az MNB – 5% körül. A 2008/09-es pénzügyi-gazdasági válságot követő évtized a defláció (csökkenő árszínvonal) és/vagy a stagnáló árak korszaka volt, tíz év alatt elszoktunk az árak emelkedésétől. Az infláció új keletű felbukkanása nyomán érzett ijedtség részben az „elszokás” következménye (lakosság), részben pedig a 2022-es választási eredmény miatti aggodalom (Fidesz).

Hogy a visszatérő infláció miatt kell-e, és ha igen, mennyire kell aggódnunk, valójában túlmutat az átmeneti ijedtségen.

Számos remek elemzés született mostanság arról, hogy a jelen áremelkedések mögött milyen átmeneti (kínálati oldali) tényezők húzódnak meg: nehézkes termelési-kereskedelmi feltápászkodás (a Covid-járvány és a nyomában járó korlátozások miatti leállásból) kézen fogva a keresleti felpattanással. Ez utóbbi nem csupán a korlátozott fogyasztás visszapattanása (most aztán mindent pótolunk), de a jegybankok által megtámogatott kormányzati költekezések is fűtik. A globális ellátási lánc lassan helyreáll, lesz elég konténer, stb., a globális termelés fogaskerekei nem csikorognak majd egy idő után. Az energiaár is csökkenni fog, ha véget ér a tél (ami állítólag nem lesz kemény Európában), a németek kiharcolják/könyörgik az Északi-Áramlat-2-re a politikai pecsétet Amerikától, a szél többet fúj majd, és a nap is többet süt.

Vagy mégsem. Mert azért azt látni kell, hogy az árak emelkedését (elszabadulását) okozó problémák egy része mögött a hosszú távú struktúraváltás kényszere, a teljes gazdasági és az ehhez kötődő teljes életmódbeli változtatás szükségessége áll.

Az energia – hacsak a hidrogén vagy a fúziós reaktor nem ment meg minket – nem olcsóbb, drágább lesz. A mezőgazdasági termelés növényi termésátlagai nem lesznek magasabbak, sőt csökkenni fognak; és az állattenyésztés erőforrásigénye– hacsak a hínár nem oldja meg az összes problémát – nem lesz kevesebb. Az olcsó fosszilis energia és az olcsó élelmiszer korszakának vége egyszer és mindenkorra. A gazdasági szerkezet átalakítása, a zöld gazdasági fordulat és a klímaadaptáció, azaz a klímaválság miatt megváltozó életkörülményekhez (létfeltételekhez) való alkalmazkodás ma kulcskérdés...

A REMÉNYTELENSÉG ÁLDOZATAI

HÍRKLIKK
Szerző: RÉDEI OTTÓ
2021.12.10.


Magyarországon változatlanul az egyik legrosszabb a Covid-betegek túlélési esélye. Világviszonylatban pedig a negyedik helyen állunk a lakosság-arányos halálozások számát tekintve. Erről és a hazai egészségügy helyzetéről beszélgettünk dr. Rékassy Balázs orvossal, egészségügyi szakközgazdásszal.


Kezd már enyhülni a járvány?

Az átfertőzöttség változatlanul magas, de a helyzet nem annyira rossz, mint a harmadik hullám idején volt. Alapvetően kétféle Covid-beteget ápolnak kórházban. Idős embereket, akiknek más krónikus betegségük is van, és erre súlyosbító faktorként rájött a Covid, illetve fiatalokat, akiknek döntő része nincs beoltva, vagy ha meg is kapták a vakcinát, az régen volt, már lecsökkent a védettségük.

A legújabb adatok szerint Magyarország a negyedik azon országok sorában, ahol lakosságarányosan a legtöbben halnak meg a járvány miatt. Ezt mivel magyarázza?

...

AZ ÉS 2021/49. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2021.12.10.


P U B L I C I S Z T I K 
A

Kovács Zoltán: Ép bőr

Emlékezzünk erre a két mondatra, 2014-ben Szabó gazda kálócfalvai birtokán hangzott el Orbán Viktor szájából: „...ennek az osztrák vircsaftnak, ami itt folyik, véget kell vetni. Minden osztrák gazda, aki Magyarországon földet vásárolt, örüljön, hogy ezt ép bőrrel megúszta!” Ezt mondta a kormányfő az úgynevezett zsebszerződések ügyében, és még ebben az évben hatályba lépett előírások szerint a nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jogok a törvény erejénél fogva megszűnnek. Ezzel a jogszabállyal olyan jogosultságokat semmisített meg a Fidesz–KDNP többségű parlament, amelyeket a jogok tulajdonosai a korábbi hatályos szabályozás szerint jogszerűen jegyeztettek be.

Ez az intézkedés már akkor is igazságtalannak és méltánytalannak látszott azokkal szemben, akik jogszerűen gazdálkodtak ezeken a földeken, ráadásul Orbán olyan szokatlanul durva stílusban tette, ami akkoriban még ismeretlen volt. Nem tudhattuk, hogy ez csak szimpla hangpróba volt. Az intézkedés egyébként többnyire osztrák és német állampolgárokat, illetve azok társaságait érintette, akik Nyugat-Magyarországon, a határ közelében fekvő földekre jegyeztettek be haszonélvezeti jogot. Ettől a jogtól 2014. május elsejétől kompenzáció nélkül estek el, a törléseket az úgynevezett zsebszerződések elleni küzdelem részeként hajtották végre.Tovább

Deák Dániel: Sanior pars

Korábban megjelent már egy cikk e lap hasábjain, amely a jogfolytonosság és a jogi formatisztelet fontosságát hangsúlyozta (Alkotmányos puccsok, ÉS, 2021/26., július 2.). Ebben az írásban a lex Zétényi ügyben hozott alkotmánybírósági határozatra (11/1992. [III. 5.] AB) figyelemmel ér­vek olvashatók amellett, hogy ha egy új rendet a választásokon – eset­leg – győztes, de a parlamentben csak egyszerű többséggel ren­del­kező demokratikus ellenzék nem a régi rendre vonatkozó szabályok betartásával kíván bevezetni, akkor a változtatás sem legális nem lesz, sem pedig legitim. Ezen a nyomvonalon haladva az is megkérdezhető, hogy – figyelembe véve a magyar társadalom mély megosztottságát – helyes lehet-e az elmúlt hetekben hangsúlyossá vált újraalkotmányozás gondolata.Tovább

Csepi Lajos: Abcúg

Váncsa István: Nem jő többé pilula

Ágoston Zoltán: Angyalstop és rókatárgy

Laudáció Parti Nagy Lajosról

Csillag István: Szemfényvesztő (jámbor) keretezés

Béndek Péter: Prokapitalista tézisek

Pál Monika Éva: Egymást közt, Londonban

Kovács Zoltán: Elhunyt Avar János

Gömöri György: Balogh S. Éva

(1936–2021)

Molnár Erzsébet: Kő kövön nem marad

V I S S Z H A N G

Felcsuti Péter: Mi felett sajnálkozzunk?

Szekeres Imre: Korszakváltás

Magyar Miklós: Pontosítás

Haskó László: Az egészség­ügyről

Hibaigazítás

Pétervári Zsolt: A Moody’s és a hazai választások


P Á R A T L A N

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ

Racsmány Mihály József: FORINT

Bandó: LEVELEZŐ TAGOZAT

Beck Tamás: KÍSÉRTÉS

-vits -ály: VÁMSZÖSSZENET

-hg-: BABKA

jos: DE GUSTIBUS

Völgyi Ferenc: RAJT

Völgyi Ferenc: RAJT

msz: UGORJUNK!

pá- ti-: PÉLDAMUTATÁS

Huszár Ágnes: ELŐRE!

Ladányi András: KÉPZELJE EL!

(celebrálja Nyerges András): HETI TEXTUS

AZ ÉS 2021/49. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2021.12.10.


F E U I L L E T O N

Ádám Péter: „Átokverte emberfaj”
A fiatal Proust és a homoszexualitás

I N T E R J Ú 

Várkonyi Benedek: „Ti csak prédikáltok”

Interjú Nagy Boldizsárral

K R I T I K A

Kőrösi Boglárka: Többszólamú építészet

(Jánossy most!, Fuga Budapesti Építészeti Központ, megtekinthető december 22-ig.)

A tárlat Jánossy életművének felidézésével – talán akaratlanul – azt tematizálja, hogyan is érvényesül az időtlenség kérdése az építészetben. Jánossy bizonyos házaira (vegyük például a gödöllői víztornyot) a fellelhető szakirodalomban a pályatársak, egykori tanítványok következetesen veszik át egymástól ennek a fogalomnak a használatát – még ha csak retorikai fordulat is, nem félő-e, hogy kiüresedik? Másképp fogalmazva: ha valamit esztétikailag időtlennek nevezünk az építészetben, az milyen további kérdéseket vet fel a társadalmi igényekről és a korszakok múlásáról? Mire elegendő egy időtlennek tetsző forma az évtizedek sodrásában?Tovább

Wagner István: Goya végletei

(Goya, Fondation Beyeler, Basel-Riehen, a berlini Hatje Cantz Verlag német vagy angol katalógusával és a madridi Ediciones El Viso spanyol kiadásával. Megtekinthető január 23-ig.)

Álom, rémálom és valóság határait olykor akaratlan, szinte észrevétlen áttörve váltakoznak vásznain és sokszorosított grafikai lapjain üdvözültek és bűnözők, démonok és varázslók, fehér ruhás hajadonok, sokgyermekes családanyák vagy hírhedt kurtizánok, de a reprezentatív tárlaton helyet kaptak vázlatfüzeteiből származó, önálló oldalak is, a környező realitásra való spontán reagálásokkal. Philippe Parreno pedig a „kísértetházról” szóló mozija mellé elkészítette Goya Caprichos-szériájából ihletődve Que viene el Coco című filmjét is, amely egy modern szellemről szól, aki a rossz gyerekeket elviszi.Tovább

Mélyi József: Zengőreliefek


(Jovánovics György Minta / az eredeti MÜ­PA-reliefek című kiállítása december 20-ig látható a Fugában.)

Lehet, hogy ebből a lebegő státuszukból következik, hogy a Jovánovics-művek közül a Müpa-reliefek azok, amelyek a leggyakrabban adtak vitára okot. Fitz Péter élesen bírálta a színezést, miközben több, igencsak színérzékeny festő mellette tette le a voksát, híres zenészek imádták, hasonlóan híres karmesterek gyűlölték. Hosszú távon mégis úgy tűnik, hogy a többtonnás zengőpanelek lebegése vitathatatlanul összenőtt a koncertterem építészeti értékeivel – Demeter Nóra és Zoboki Gábor alkotása Magyarország egyik legjobban sikerült kulturális tere.Tovább

Stőhr Lóránt: Hatás alatt álló nők

(Pablo Larraín: Spencer; Benedict Andrews: Jean Seberg minden rezdülése)

Kristen Stewart az Alkonyat-trilógia főszereplőjeként tizennyolc évesen vált világsztárrá, kamaszok rajongott példaképévé, de utána – tudatosan lazítva az álomgyár kötelékét – független amerikai és európai alkotásokban vállalt szerepeket. Harmincéves kora körül jutott el a Seberg és a Spencer főszerepéig. Itt már nincs digitális látványkulissza, romantikus történet, a többi főszereplő támasza, egyes-egyedül az abszolút főszereplő vállán nyugszik a művészi siker terhe. Sebergként élénk sárga ruhákban tündöklő, játékos és konok, magabiztosnak látszó, de mély fájdalmakat rejtő sztár, akinek a megfigyelés hatására megtörik a lendülete, mozdulataiba szorongás, mosolyába kétely költözik. Dianaként már a film elején szétesett, zavart beszéde, rebbenékeny hangja, félénk testtartása, védekező gesztusai megülik a történet néhány napját. Stewart kétszer, két változatban megy a poklok mélyére. A harcos feminista a nők ikonikus filmszerepében, hatás alatt álló asszonyként mutatja meg, hogy komoly színésznővé érett.Tovább

A szerző további cikkeiVégső Zoltán
Pilinszky újrahangszerelve


(Pátkai Rozina MINKA: Tilos csillagon – Pilinszky János versei – Szerzői kiadás, 2021)

Pátkai Rozina pályájának és előadói személyiségének bonyolultságából nem következik egy ennyire egységes lemez, ami formai elemeit tekintve valójában nem is egységes, de ez a sokféleség végül kötőanyaggá válik. Az alapvető hangulat a keskeny szájrésen át artikulált spleen, ami minden negatív felhangjával együtt fordul át a lemez erényévé. Az énekesnő, valamint Dóczi Bence és Fenyvesi Márton gitárosok és az elektronika felelősei telibe találták, hogyan lehet megragadni a Pilinszky-feelinget, és markáns, mai arcélt szabni a verseknek tartalmi újraértelmezések, belemagyarázások nélkül.Tovább

Molnár Zsófia: Dolce (?) vita


(Bella Figura, Pesti Színház, november 24.)

És azt hiszem, pontosan ez a bajom az évadban a kortárs drámairodalmat szemléző Pesti Színházban bemutatott Bella Figurával. Hogy Reza karcolata – mert sajnos ennél tovább nemigen megy – hiába a bulvár igényesebb szelete, épp csak egy kis helyzetkomikumot hoz működésbe. A figurák ki vannak találva, de ahhoz, hogy a helyzetből dráma is szülessen, hiányoznak az igazi, zaftos háttértörténetek.Tovább

Fáy Miklós: Hol van Hoffmann?

(Offenbach: Hoffmann meséi – Erkel Színház, december 4.)

Nincs olyan vezető erő az előadásban, amely vagy aki túllökné a társaságot a letargián, sem a rendezés, sem a zenei megvalósítás nem olyan színvonalú, hogy elhitetné a szereplőkkel: csodát tesznek. És akkor nem beszéltünk a nézőről, aki leginkább azt érzi, hogy éppenséggel itt is el lehet tölteni a szombat estét, de ahogy ők nem tesznek, mi nem látunk csodát.Tovább

Grecsó Krisztián: Nők a fürdőben

(Nem mondod?!, „Szentesi Szandra” vlogja a wmn-en)

Az évadzáró epizódot például egy fürdőszobában vették fel, elsőre minden csupa közhely. Szentesi befeküdt a kádba, takarása a fürdőhab meg a kameraállás. Borbély fürdőköpenyben van, bár szemérmesen kilóg alóla a cicanadrág. Hosszan fésülködik, lakkozza a haját vagy a kád mellett ül. A két nő egyfajta lazítós, készülődős, testápolós helyzetet imitál, és bár minden beállított és mesterkélt, mégis működik. Olyan üdén naturalista, egyszerű és őszinte az egész, hogy képes átcsúszni életszerűbe. Valóban olyan érzése lehet a nézőnek, hogy a kamera csak odatévedt a barátnők kvaterkázására, ők éppen így múlatják az időt, és közben az anyukájukról, a szerelmeikről, a vágyaikról vagy a gátlásaikról beszélgetnek. Sodródva, ahogy az a valódi beszélgetésekben lenni szokott. Temérdek téma fennmarad a levegőben, beragadó mondatok, jó lehetőségek úsznak el – de hát a beszélgetéseink már csak ilyenek.Tovább

Károlyi Csaba: Tartalmas újrahasznosítás

(Irodalmi felolvasások a Belső közlés adásaiból hetente a Klubrádió honlapján, Pályi Márk szerkesztésében)

A Belső közlés című műsorról már írtam kritikát (ÉS, 2017/19., május 12.), fontos és megbízható. Azóta is él és virul, szerencsére. Csatlakozott mellé a merészebb, néha izgalmasabb, néha kiegyensúlyozatlanabb Tükörfordítás. Ebben Pályi Márk bátrabban feszegeti a határokat. Ezek a műsorok elrugaszkodnak a hagyományos beszélgetésektől, munkásabbak, zenékkel, betétinterjúkkal, felolvasásokkal gazdagodnak. Na, ezekből a felolvasásokból válogat hetente a szerkesztő. Újrahasznosít, és nagyon jól teszi.Tovább

Csuhai István: Ifjú Izland

Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj. Fordította Patat Bence. Typotex Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 243 oldal, 3500 Ft

Az Izlandon 2005-ben közreadott Nyári fény, aztán leszáll az éj az 1963-ban született Jón Kalman Stefánsson hatodik könyve, mindazonáltal az utóbbi három évben magyarul megjelent Jón Kalman-könyvek között időrendben a legelső, két évvel megelőzi az Izlandon egymástól kétévnyi távolságra lévő darabok sorozataként kiadott Menny és pokol-trilógia címadó nyitó regényét. Hiábavaló lenne keresni benne vagy számonkérni rajta a trilógia lételméleti nagyszabásúságát, az ezutáni párregény, A halaknak nincs lábuk vagy A mindenséghez mérhető megbocsátó nosztalgiáját, akár még az Ásta kísérletező fejlődésregény-dekonstrukcióját sem. Kicsit mégis olyan ez a többiekkel összevetve vékonyabb Jón Kalman-könyv, mintha egy nagy, európai rangú, velünk kortárs elbeszélő az írói műhelyébe engedne bepillantást.Tovább

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.Tovább

Andrási Gábor: Ex libris

Tatai Erzsébet: Túlélési gyakorlatok
Szalai András: Kis magyar snassz és neociki
Árvai Mária–Véri Dániel: A nagy könyvlopás
Részben az egész

Bokros Judit: Világ, kukák nélkül

Amikor a kukák világgá mentek. Szerkesztette Ughy Szabina. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2020, 128 oldal, 3999 Ft

Az antológiát a hetvenedik évfordulóját ünneplő Móra Kiadó jelentette meg tavaly, az innováció jegyében. A kötet pedig idén el is nyerte az Év Leginnovatívabb Könyve elismerést az Év Gyermekkönyve díjátadón.
A minden tekintetben „zöld” könyvhöz felkért huszonnégy kortárs író a környezetvédelem témájában merült el, sajátos megközelítéssel.Tovább

Szántai Márk: Egy város(rész) képei

H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregék. Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2021, 168 oldal, 3290 Ft

A kötet valamennyi írása szerteágazó, gazdag szövésű történetmesélő próza. Olykor mintha Hrabal hősét, Pepin bácsit hallgatnánk: egyszerre hihetők és hihetetlenek, mindennapiak és fantasztikusak ezek a történetek. Ahogyan már a kötet nyitánya jelzi: „az ember éppen úgy szedi össze innen-onnan a történeteit, mint ahogyan a szél gyűjti buckába a homokot. Egyszer így rendezi őket formába, a másik nap meg máshogyan.” (9.)Tovább

Szíjártó Imre: Négy láb sem jó

Władysław Stanisław Reymont: Lázadás. Fordította D. Molnár István. Rézbong Kiadó, Budapest, 2021, 172 oldal, 3200 Ft

Reymont az öt lengyel Nobel-díjas író közül Henryk Sienkiewicz után a második, 1924-es díját a Parasztokhoz kötik. A Lázadás (Bunt) az utolsó regénye, folyóiratban 1922-ben jelent meg. A Lázadás állatokat szerepeltető társadalomismereti parabola, tehát indokolt a párhuzam Orwell negyed évszázaddal későbbi Állatfarmjával. A két könyv sorsa ugyanakkor leírja a kelet-közép-európai szerzők mindenkori helyzetét: a Lázadás ugyan már a 20-as években megjelent németül és hollandul, de Reymont műve nem került az ismert antiutópiák kánonjába, nem tudunk róla, hogy Orwell ismerte-e.Tovább

Márton László: Az öntörvényűség mint táj

Az ÉS könyve decemberben – Bodor Ádám: Az értelmezés útvesztői. Tizenöt beszélgetés. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 275 oldal, 3999 Ft

A rend kedvéért teszem hozzá: ezek a beszélgetések az utóbbi tizennyolc évben jöttek létre, korábbi interjúk nem találhatók a kötetben. Ez nyilván Bodor Ádám döntése volt, valószínűleg meg akarta őrizni a mindenkori interjúalany (B. Á.) szemléleti egységét, és nem akarta, hogy parttalanná táguljon a könyv.

A tizenöt kérdező megannyi különböző ízlésű, vérmérsékletű és felkészültségű személy. Némelyik beszélgetésen látszik, hogy a kötött terjedelem miatt lakonikus kérdések vártak tömör válaszokra. Máshol, például Jánossy Lajos interjújában kérdező és válaszoló megengedheti magának, hogy elkalandozzék, részletekbe bocsátkozzék. Mindez fontos különbség, de még fontosabbak az egybeesések. A kötet előszavában Bodor Ádám így fogalmaz: „az életutam különböző állomásait, fordulópontjait firtató kérdések igen gyakran azonos területeket, körülményeket és következtetéseket érintenek, így az azokra adott válaszaim, ha nem is szó szerint, de tartalmilag általában azonosak vagy nagyon hasonlatosak”.

I R O D A L O M 

Szaniszló Judit: Jövőre talán

A szorongás jó. Kell hogy jó legyen, különben ha a szorongás nettó rossz, akkor ez, ami van, volt és lesz, szóval akkor ez gyakorlatilag elviselhetetlen. Amikor kienged pillanatokra az ökölbe szorított tenyér, az összerándult gyomor, amikor a kutya, a szomszéd gyereke, a törött karácsonyfadísz képes megnevettetni, akkor csak van miért levegőt venni még egyszer, nem? Kis kivágással kell dolgozni. Regény, elbeszélés nem, vers, pillanatfelvétel igen. Egyedül szorongani rossz, együtt szorongani jó. Tovább

Gerencsér Anna: Kutyafejek

A kutyafej úgy úszott elő a fal mögül, mint egy közeledő gálya orra. A sovány nyak összemosódott a hőségben remegni látszó fehér kövekkel, a fülek vitorlaként feszültek ki, aztán a kutya támadásba lendült: két gyors ugrással az oltárnál termett, az istennő lába előtt fekvő áldozati ajándékok közé kapott, és már inalt is kifelé.

– Hé, bolhás, hozd vissza! Hozd vissza!

A kutya befordult a sarkon és eltűnt a patríciusok elegáns házai között, a fiú pedig még egy hosszú pillanatig utánabámult, mielőtt visszafordult az istennő felé. Kettesben maradtak: a rekkenő hőségben csak az merészkedett az utcára, akinek halaszthatatlan dolga volt. A polgárok a fürdőkben vagy az árnyékos perystiliumban hűsöltek, és eszük ágában sem volt kitenni magukat a perzselő sugaraknak, melyek tüzes nyilakként zuhogtak a tetőkre, az utcákra és az istennő sápadt arcára.Tovább

Vas Máté: Canossa

Kövessük a vándorokat. A vak neve Zotmund. Mivel a nő elvesztett látását pótolja, hívjuk Szemnek. A férfi illatokra les, ezért nevezzük Orrnak. Ártéri vizenyősben egyre beljebb hatolva – nézi a Szem, merre lelik az ösvényt – a víz olykor bekéredzkedik a csizmaszárba. Kürt harsan. Egy albínó és egy barna vizsla rohan végig egy távoli töltés tetején. Öt vadász, sárga ruhákban. Kezükben lándzsa.

„Hódászok” – mondja a Szem.

Az egyik vadász, kinek haja kerekded módon nyírt, és maga mellé eresztett kezében a kürtöt tartja, megtorpan. Oldalra fordul. Rosszalló pillantást vet a békalencsével lepett vízbe derékig merült vakra, nőre és férfira. Utána fúj még egyet a kürtbe. Rohan tovább.

„Pézsma. Menekülő hód húzza a szagát maga után, akár egy kötelet, amelynek a végére hurkolták orránál fogva a két kutyát” – mondja az Orr, figyelve arra, hogy a Szem szavajárását utánozza. Félresepri útjából a békalencsét, ahogy szagmintát vesz: „A barna vizsla vemhes.” Mivel sem Zotmund, sem a Szem nem szólal meg, folytatja: „A hód alteste szúrós nedveket izzad. Érzi a jószág, hogy ha nem éri el rönkökből összerágott várát, le kell harapja gyógyhatású heréjét, hogy az utána epedő vadász futni hagyja.”Tovább

Locker Dávid: Beszédkényszer

Locker Dávid: Elégia a félsikerről

Nagy Kinga: Hosszú

Nagy Kinga: jalghoza

Nagy Kinga: hosszú hajadban

KI FIZET A VÉGÉN? – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG
Szerző: hang.hu
2021.12.09.


A TARTALOMBÓL:

– Ki fizet a végén? – Varga Juditot is kísérteni fogja Völner Pál botránya. „A legbelsőbb kör egyik tagja is számonkérhetővé vált”. Róna Dánielt és Kéri Lászlót is kérdeztük

 „Fizessenek a szennyezők!” – Népszavazást akar az ellenzék Paks II.-ről. Kapitalizmuskritika és klímakatasztrófa: Kanász-Nagy Máté (LMP) és Molnár Zsolt (MSZP) vitája

 A legjelentéktelenebb bejelentést is komolyan kell vennünk – Marton Zsolt püspök az elvallástalanodásról, a zaklatási ügyekről, a politikai jelző nélküli hívekről. Interjú

– Már rég lefújták ezt a meccset – Kollai István kutató szlovák–magyar viszonyról, a Benes-dekrétumok utóéletéről és a visegrádi együttműködésről. Interjú

– „Húsz év múlva talán már banya leszek” – Karafiáth Orsolya az öregedésről és a halálról, a kormány kultúrpolitikájáról és arról, miért nem vállalt gyereket. Interjú

– A katázókba jövőre is belerúg egyet a kormány – Lassan csak minden második évet vesznek figyelembe a nyugdíj kiszámításakor

– Kinek jó, ha papíron kevesebb a lélegeztetett beteg? – Szakmai irányelvek nem, így legfeljebb politikai célok indokolhatják, hogy a non invazív módon lélegeztetetteket egyszerűen kihúzták a statisztikákból

– „Igazi covidparti” – Kipróbáltuk a választási tram-traint. Zsúfolásig tele a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő járat, amely április közepéig ingyenes. Riport

– A Városháza raktártól padlásig – Hol lehet majd inni egy jó sört vagy fröccsöt? Milyen a folyosó melletti folyosó? Bejártuk az épületet

– Kellene egy csapat – A nyomorba süllyedő Cserehát

– A csúcsról a mélybe – Elfogyott a levegő Sebastian Kurz körül

– Elnök lenne a diktátor halálra ítélt fia – Káoszt hozhat Líbiában a decemberi választás. Az is kérdés, elismerik-e az eredményt a vesztesek

– Össztűz alatt a mianmari puccsisták – Négyéves börtönbüntetésre ítélte a mianmari puccsisták által felállított különbíróság Aun Szan Szu Kjit

– Jó esélye van Macronnak az ismétlésre – A francia politika új üdvöskéje révén a bevándorlás témája állhat majd a lassan induló francia elnökválasztási kampány középpontjában

– Orbán nem akarja, mégis közeleg az európai minimálbér – Egyre valószínűbb, hogy lesz európai minimálbér, de mivel jár ez?

– A szamár, a zarándok és a flow – Banka Roland, aki Rocinante nevű szamarával járta be fél Európát

– „Korábban le akartak lőni, ma szelfiznek velem” – Pablo Escobar fia szerint a filmek és sorozatok hőst faragnak az apjából, ő maga pedig a kábítószer legalizációjával küzdene az egyre hatalmasabbá váló drogbárók ellen

– Bátorító éghajlatváltozás – Egy hatalmas, 14 évig tartó, 229 madárfajt felölelő európai vizsgálat kimutatta: a madarak félőssége jelentősen függ az éghajlattól. A kutatás magyar résztvevőjével beszélgettünk

– Radarvisszhang a Holdról – A magyar kutatók, mérnökök, sőt cégek meglepően sokszor vettek-vesznek részt a nemzetközi űrtevékenységben – erről szól a most megjelent Magyarország és a világűr című könyv

– Egy érdeklődő marslakó – 15 évvel ezelőtt halt meg Bence György filozófus

– Tippek karácsonyra (1. rész) – Összeszedtünk néhány friss könyvet, amelyet jó szívvel ajánlunk a karácsonyfa alá

– Három nyíl bűvöletében – Ha bízol magadban, és eléred, hogy a többiek nézzenek fel rád, és ne te rájuk, akkor nyerhetsz – véli a darts legendája

Publicisztika:
– Puzsér Róbert: Orbán Viktort nem az erő, csak a minőség válthatja le
– Gulyás Balázs: Varga Pál és Völner Judit – Maga itt a kultúrhörcsög?
– Reichert János: Orbán Viktor valljon színt
– Szerető Szabolcs: Böszmeség – Álláspont
– Bodrog Zoltán–Ötvös Pál: A nulladik lépés a fenntartható gazdaság felé
– Fehér Anikó: Harmatozzatok
– Nagy Attila Tibor: Így aligha lesz kormányváltás – Ítélet Orbán felett
– Szabó Antal: A népkonyha mint a gazdasági csoda jelképe
– Lakner Dávid: Kóbor János (1943–2021)
– Szerető Szabolcs: Ki viszi át… – Sediánszky János emlékére
– Vona Gábor: Forradalmat! – Polip
– Wekerle Szabolcs: Anyuci – Újbeszél
– Híd Jenő rajzol: Mószerolás
– Szerető Szabolcs: Végjáték Újpesten – Szotyola
– Dévényi István: Gyüttmentek balladája
– Marabu: Völ-NER

Pár perc próza:
– Kellei György: Elszabotált karrier
– Szenczi Tóth Károly: Szaloncukor

Átlátszó-melléklet

– Üres luxus-teniszakadémia, elfolyó milliárdok – A szántóföldek közé felhúzott teniszparadicsom ugyan már egy éve megnyílt Szabolcsveresmarton, de nincs nyoma, hogy az öt évfolyamos iskolában elindult volna az akadémiai oktatás

– Mészárosék építhetik és bérelhetik a kaposvári hotelt – A beruházást az állam állja

– A Kúrián is győzött Kishantos az állam ellen – „Győztünk!” – ismételte sírva a telefonjába a kishantosi biogazdaság vezetője, miután a Kúria úgy döntött, nem kell megfizetniük az államnak több mint 15 millió forint költséget

– Demeter Szilárd birodalmának sokmilliárdos ingatlanvagyona – A PIM igazgatója és kormánybiztos egy frissen létrehozott vagyonkezelő alapítvány élére került, és az alá tartozó szervezetek több műemléket, kastélyt és jövedelmező kulturális központot is ingyen kapnak meg az államtól

– Csillaghegyi strand: elszámoltat a főváros – Az Átlátszó birtokába került a feljelentés, amelynek alapján a rendőrség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozni kezdett

– 19 milliárdnyi vakcinát és lélegeztetőgépet ajándékoztunk el – Az Átlátszó összegyűjtötte, hogy idén novemberig pontosan hány tranzakcióra került sor, és milyen értékben. A számok meglepőek

Nyugati Tér – négy oldalas könyves melléklet

ITT OLVASHATÓ