Szerző: Benedikty Béla
2016.05.15.
Ma délután a Duna tévén megy a Makrancos hölgy Karády Katalin és Jávor Pál számára "modernizált" (átírt) változata.
Szeretjük Shakespeare-t. Az újbarbárság korában már nem nagyon játsszuk, ha mégis, akkor eltorzítva, de tudjuk, hogy majd visszajön, hogy a világirodalom egyik legjelentősebb alakja. A Makrancos hölgy is remek darab. Én sosem szerettem. Ifjúkoromban, hogy' is mondjam, zsigerből nem bírtam, a nő mint idomítható (sőt idomítandó) lény még a Rómeó és Júlia írójától is taszító, mert bármennyire játék is, a mélyén ott lapul a "gyengébbik nem" lenézése.
Operatőrségem idejében sokat jártam vidékre. A legkisebb film leforgatásához is nagy stáb járt, általában kivétel nélkül hímneműek. A napi munka végén a kikapcsolódást az ivás és a csajokra menés jelentette. Az előbbiből azért maradtam ki, mert a sofőröket is a stábhoz tartozóknak tekintettük, a "piázás" nekik is járt, valakinek vezetni is kellett, akkor még (hatvanas évek eleje) nem volt mindenkinek jogosítványa, nekem jutott a tisztesség. A csajokra menésből meg azért... Nem tudom, nem emlékszem, az bizonyos, sosem tekintettem őket prédának, sosem gondoltam úgy, hogy a nő lehet vadásztrófea. Nem hiszem, hogy húszéves koromban tudatos lett volna, de már akkor is többre tartottam a női nemet a hímnél. Nem sorolom most, miért, sokszáz oldalas könyv megírásához meg nem vagyok elég okos. Ahhoz meg elég ostoba nem vagyok, hogy elkezdjek példákat sorolni a saját tapasztalataimból.
A tévés vidékre járás egy volt a sok közül, a programszerű "csajozás" végig kísérte az újságíró és rádiós életemet is. Viszonyom a lányokhoz nem változott. A többiekét próbáltam megérteni. A gyávaság változatait...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.