„Már a bevezetésekor tudott volt, hogy amennyire bátor, annyira kockázatos” – állítja a jelenlegi magyar gazdasági bajokhoz vezető matolcsyzmusról Szalay-Berzeviczy Attila közgazdász. A Budapesti Értéktőzsde volt elnöke úgy véli: egész Európa szenved 2008 óta, miközben hozzászokott ahhoz, hogy Amerika társutasa, és nem látszik, hogy hajlandók lennénk feladni a szociális vívmányainkat. Az első világháborúról kétkötetes könyvet író szakember szerint Ukrajnából nem lesz harmadik világháború, a szankciók viszont kellenek – „hogy ne a saját gyerekeinket kelljen a frontra küldeni”. Gazdasági-geopolitikai kibeszélő, bónusz budapesti olimpiázással. – Magyarországon él, de valamennyire mégis kívülálló. Határainkon túl is akkorának látszanak a magyar gazdasági bajok, mint amekkorának itthon érzékeljük?
– Mint egész Európát, Magyarországot is megviselik a 2020-as évek. Vannak persze magyar specifikumok, de a nagykép mégis az, hogy versenyképességi probléma van demográfiai lejtmenettel és erősen szocialista társadalmi berendezkedéssel. Megosztott az EU abban, mi a jövő: több integráció vagy nemzetállami Európa. Azt akarjuk, hogy újra beleszólhassunk a nagyok versenyébe, de nem látszik, hogy Európa még egyszer nagyhatalom akarna lenni. Nem állunk készen megfizetni ennek az árát...
Hatvanpuszta esete nem a legjobb példa a kríziskommunikációra, és hiba volt Orbánnak felszállni a jachtra, de a Fidesz még mindig jó az elárasztásban és demoralizálásban. Vajon továbbra is előnyben van a Tisza? Az Élőben Laknerrel közönség előtti különkiadása.
Miről szólt a nyár? Arról, hogy zúg a “Mocskos Fidesz”, vagy hogy a Fidesz talpraállt és ritmust váltott? Milyen emberek építik a Tiszát, és milyen nemzetközi környezetbe fog beágyazódni a választás jövőre? A kampányszezon elindult – a Partizán Tölgyessy Péterrel indítja.
A Válasz Online három éve jelezte, hogy Matolcsy Ádám, valamint a Mészáros-bank állhat a SkyGreen Buildings nevű óriási ingatlanvállalat mögött (amely volt MNB-épületeket, a budai Duna-part Infoparkjának felét és a Váci úti irodafolyosó két objektumát rejti). A jegybankelnök fia pert indított lapunk ellen, melyet jogerősen elbukott – ma pedig a Telex tett pontot az ügy végére.
A magántőkealapok régóta fontos eszközei a közvagyon átláthatatlan mozgatásának Magyarországon, leginkább amiatt, mert a valós tulajdonosokat nem kell nyilvánosságra hozni – emlékeztet mai cikkében a Telex. A portál olyan dokumentumokat is ismertet, amelyből egyértelművé válik, hogy Matolcsy Ádám és a részben állami (de Mészáros Lőrinc által uralt) MBH Bank máig közös cége, a Magyar Strat-Alfa Zrt. meghatározó befektető a Sky I. és a Sky II. nevű magántőkealapokban. Utóbbiak pedig a SkyGreen Buildings Kft. nevű ingatlanvállalat tulajdonosai.
Hogy ez miért fontos? Nézzük történelmi távlatból:
1. A Magyar Nemzeti Bankot (MNB) a közelmúltig vezető Matolcsy György fia úgy lett a NER egyik üzleti és bulvárjelképe, hogy a nagyvilági allűrökön kívül alig van valamije – legalábbis papíron. Matolcsy Ádám hivatalosan a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cégén keresztül birtokolja javait, például egyetlen működő üzemét, a veszprémi Balaton Bútor Kft.-t. Állandó forgalmat a New Wave Service Kft. bonyolít még a Matolcsy-fiúnak; ez a társaság az ő baráti köréhez tartozó milliárdosok (Somlai Bálint, Száraz István, satöbbi) állandó könyvelője. Utóbbi kft. és a bútorbizniszből kimutatott nyereség azonban sosem volt elég arra, hogy Matolcsy Ádám hobbiból Porschékat gyűjtsön, magánrepülőzzön, diplomata-útlevéllel furikázzon, ingatlanokat halmozzon, életet habzsoljon. Honnan lehetett forrása minderre?
Orbán Viktor nyaral. Már augusztus elején, Esztergomban elmondta, hogy idén is Horvátországba fog menni. „Van egy olyan meggyőződésem, lehet, hogy ez nem mindannyiunkra igaz, de azt hiszem, szinte minden magyarra, hogy ha legalább egy évben egyszer nem látjuk a tengert, akkor nagy baj van.” Azt is elárulta, hogy hogyan fog utazni. „Ott felülök a kis vitorlásra, és viszontlátásra, majd találkozunk két hét múlva.”
Aztán arról írt, hogy a miniszterelnök hajója mellett ott állt a Lady MRD nevű luxusjacht is. Ez az a hajó, amin 2020 nyarán Szijjártó Péter külügyminisztert és családját fotózta le Németh Dániel az Átlátszónak. Az oknyomozó portál derítette ki azt is, hogy a máltai zászló alatt hajózó luxusjachtot üzemeltető L&L Charter Ltd nevű cég végső tulajdonosa Szíjj László, aki a Duna Aszfalttal és más építőipari vállalkozásaival a közbeszerzések egyik legnagyobb nyertese, és az egyik leggazdagabb magyar.
Magyar Péter szerint a Lady MRD a következő napokban is együtt hajózott Orbán Viktor vitorlásával. „A kérdés már csak az, hogy a nyílt vízen maga a miniszterelnök utazik-e a 10 milliárdos közpénz jachton, vagy a miniszterei és az oligarchái” – írta augusztus 25-én a közösségi oldalán. Még azt az állítását is nehéz bizonyítani, hogy a két hajó együtt hajózott, mert a tengeri hajóforgalmat online közvetítő oldalakon nem lehet követni a miniszterelnök vitorlását, a Hot Stuffot.
A NER másik ikonikus luxusjachtját, a Mészáros Lőrinchez köthető Rose d’Ort viszont lehet. Így bárki láthatta, hogy miután egész nyáron Cannes, Saint-Tropez, Monte-Carlo és Nizza között ingázott, augusztus 25-én az Adria felé vette az irányt. Kedden már biztos volt, hogy Horvátország felé tart, és az sem tűnt elképzelhetetlennek, hogy valamelyik horvát szigetnél a Lady MRD közelében köt majd ki...
Nagy szükség lenne a magyar diákok terheinek a csökkentésére is, jelenleg ugyanis az ő óraszámaik a legmagasabbak közé tartoznak az EU-ban.
A 2025/2026-os tanév is súlyos tanárhiánnyal indult, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint továbbra is legalább 16 ezerrel több pedagógusra lenne szükség ahhoz, hogy a jogszabályokban előírtak szerint lehessen ellátni az iskolai feladatokat. Totyik Tamás PSZ-elnök hétfőn tanévnyitó sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy nemcsak az iskolákban, hanem az óvodákban is pedagógushiány van: az intézmények és az óvodai csoportok száma alapján legalább 34,5 ezer óvodapedagógusra lenne szükség úgy, hogy most 30 ezer van.
Bár az Orbán-kormány kitartóan tagadja, hogy pedagógushiány lenne, a PSZ elnöke szerint titkolják a valódi adatokat. - Ha nincs titkolnivalójuk, miért vették ki az országos kompetenciamérés intézményvezetői kérdőíveiből a betöltetlen állások számára vonatkozó adatgyűjtést vagy azt, hogy mennyi képesítés nélküli pedagógust foglalkoztatnak?
Szeretném, ha konkrét adatokkal cáfolnák meg azt is, hogy 10 ezernél is magasabb a nyugdíjasként visszafoglalkoztatott pedagógusok száma. Mert ahol nyugdíjasokat kell visszahívni tanítani, ott pedagógushiány van – fogalmazott Totyik Tamás...