FACEBOOKSzerző: BIRKÁS GYÖRGY2025.08.21.
Az érvelési hibák és a nem zéróösszegű játékok sorozatomban is felmerült a kérdés, miért maradunk inkább a jelenlegi helyzet fogságában, miért nehezebb mindig váltani még akkor is, ha az új jobbnak ígérkezik:
"Amit ön kifogásol, az harminc év óta így van, harminc év óta mindig is így mentem, jövő héten is így fogok menni, és az azutáni hetekben is így fogok menni." - válaszolta hét éve a miniszterelnök a parlamenti kérdésre, miszerint miért utazik közbeszerzéseken meggazdagodott milliárdos vállalkozók magánrepülőin focimeccsekre (3082. lecke - Érvelési hibák 48. rész: Status quo hatás). Azóta már vagy magánrepülőre sincs pénz, vagy vannak olyan közvélemény-kutatások, ami miatt váltani kellett, és idén fapadossal repült nyaralni az ország leggazdagabb emberének szomszédja.
Miért nem csinál senki semmit, ha mindenki tudja, hogy baj van? (5715. lecke - Nem zéróösszegű játékok 29.: A mozdulatlanság spirálja). A leggtöbbször megosztott leckémben játékelméleti szempontból néztük meg a kérdést.
Ebben a sorozatban is elfér, hogy körüljárjuk a kérdést még egyszer, hiszen az előző rész (6039. lecke - A racionalitás korlátai 34. rész: Veszteségkerülés) részben választ ad a címben feltett kérdésre.
A status quo torzítás fogalmát a nyolcvanas évek végén írta le részletesen William Samuelson és Richard Zeckhauser, de kapcsolódik Kahnemanék és Thaler munkáihoz is. Kahneman, Knetsch és Thaler 1991-ben publikált egy tanulmányt "The Endowment Effect, Loss Aversion and Status Quo Bias" címmel, amelyben rámutattak, hogy ezek a jelenségek összefüggnek: a meglévő helyzet fenntartására való hajlam részben a veszteségkerülésből fakad.
Korábban a közgazdaságtan a preferenciák stabilitását adottnak vette, kiderült viszont, hogy ha van egy alapértelmezett opció, az emberek rendkívül gyakran annál maradnak, még akkor is, ha objektíven lenne jobb választás. Például sokan évtizedekig ugyanabba a nyugdíjpénztári alapba fizetnek, egyszerűen mert azt jelölték meg nekik alapértelmezettként. A jelenség hátterében ott van, hogy a váltást veszteségként éljük meg (lemondunk a jelenlegi ismerős állapotról) és még bizonytalansági averzió (félünk az ismeretlentől) is társul hozzá.
2002-ben Kahneman Nobel-díjában is elismerést nyert, hogy rámutatott: a status quo preferálása irracionálisan erős tud lenni, nem magyarázható csak tranzakciós költségekkel vagy információhiánnyal.
Több pszichológiai komponens erősíti a hatást, egyrészt a már említett veszteségkerülés (a változás potenciális hátrányait erősebben súlyozzuk, mint az előnyeit), másrészt a bizonytalanságkerülés is szerepet játszik, az ismeretlen kimenetel riasztóbb, mint a jelenlegi, még ha nem ideális is. Harmadrészt lehet benne kognitív tehetetlenség vagy kimerültség, hiszen a döntéshozatal energiát igényel, és ha van egy kézenfekvő alapállapot, sokan nem mozdulnak (angolul "default effect" inaktivitás, én csak lustaságnak nevezném).
Erős kísérleti bizonyíték az egyes országok donorregiszter szabályai: azokban az országokban, ahol opt-out rendszer van (vagyis alapértelmezés, hogy donor vagy, hacsak ki nem lépsz), a donorarány sokkal magasabb, mint ahol opt-in kell (neked kell belépned), nem etikai különbség miatt, hanem mert a legtöbben nem változtatnak az alapbeállításon.
A status quo torzításra tehát az is magyarázat, hogy a jelenlegi állapotot ismerjük a legjobban, minden másról kevesebb információnk van, ami félelmet szül. Hány kommentet olvastunk, hogy nem tudni, Magyar Péter mit fog kezdeni, ha kétharmadod kap. Pedig ha nem épít fasiszta diktatúrát, nem lopja el a fél országot, nem adja el a másik felét a kínaiaknak, nem fekszik le az oroszoknak, nem rohasztja tovább a közszolgáltatásokat, oktatást, egészségügyet, már sokkal jobb, mint a ner.
A régihez ragaszkodás racionális lehet egy darabig, hiszen a kipróbált dolgok kevésbé kockázatosak. A torzítás ott jelentkezik, amikor már egyértelmű, hogy létezik jobb alternatíva, mégis maradunk a réginél. A klasszikus példákban kísérleti személyeknek pénzügyi döntéseket kellett hozniuk: ha volt egy alap portfólió, amihez képest lehetett váltani részvényeket vagy kötvényeket, rengetegen hagyták változatlanul a portfóliót, pedig a felkínált váltás ingyenes és potenciálisan nyereséges volt. Ez arra utal, hogy a status quo valamiféle lelki kényelmet és biztonságérzetet nyújt, amiről nehezen mondunk le.
Biológiai szempontból felmerült, hogy az agy dopaminrendszere preferálja a jutalmakat a megszokotthoz kötni, vagyis a megszokott környezet fenntartását is jutalmazhatja. De ez még kutatott terület.
A gyakorlati életben rengeteg példa van, bárki tudná sorolni. Hányan maradnak évekig ugyanannál a telefonszolgáltatónál vagy banknál, noha tudják, hogy máshol jobb kondíciók lennének? Hányan költöznének külföldre a ner elől, de a megszokott helyzetből kiszakadás ijesztő. Hányan maradnak egy nem kedvelt munkahelyen, mert a jelen biztonsága erősebb motiváció, mint a bizonytalan új keresése. A rendszeres előfizetések (újság, streamingszolgáltatás) is profitálnak abból, hogy ha egyszer beállítottuk, utána inkább hagyjuk, még ha nem is használjuk ki (a fiam évek óta fizet egy edzőtermet, hogy bármikor elmehessen, de soha nem megy el), mert mi van ha kelleni fog. Az étkezési szokásaink is megrögzöttek, hiába tudnánk egészségesebben élni, a megszokott rutin tartja magát.
A politikában a status quo torzítás jelentkezik hivatalban levő előnyként, nem csak nálunk, a regnáló jelöltnek mindenhol előnye van, mert a választók egy része inkább maradna az ismerős vezetőnél, mintsem kockáztasson egy újjal.
A status quo torzítás rámutat, hogy sok döntésünk alapja nem a mérlegelés, hanem a nem-döntés, a passzív választás a megszokotthoz. Ezt felismerve egyrészt türelmesebbek lehetünk magunkkal, ha nehezen változtatunk, nem lusták vagyunk feltétlenül, hanem az agyunk így van huzalozva, szereti a kényelmes ismerőset. Ugyanakkor e felismerés adhat egy löketet a változáshoz, tudatosan kérdezhetjük meg magunktól egy-egy helyzetben, hogy "ugye nem csak megszokásból ragaszkodom ehhez?". Nyitott kérdés, hogy a mai gyorsan változó világban ez a torzítás gyengülni fog-e, hiszen a fiatal generációk talán hozzászoknak, hogy minden folyton változik (technológia, munkahelyek stb.), így kevésbé
ragaszkodnak bármihez. Vagy éppen ellenkezőleg, még erősebb vágyuk lesz valami stabil kapaszkodóra, amihez ragaszkodhatnak.
A „felperzselt föld” politika
Gazdasági aknamezőt hagy maga után
Hogyan működik a csapda?
A cél: visszatérni megdicsőülve
Ezt most kell megérteni
