Szerző: Fedor
2016.07.12.
A magyar-osztrák határ két világot választott el a hidegháború idején. Egyszer ezt a határt már lebontottuk. Papíron most igazából nincs is, simán átmehetünk rajta bármikor útlevél nélkül, mintha csak megyét váltanánk, hisz elvileg egy szövetség tagjai vagyunk. De kulturálisan és mentálisan újra nő a szakadék.
Az innenső oldal
A mai nap azzal indult, hogy pezsgőt bonthatott a Habony Művek igazgatósága: beérett a gyűlöletkampány.
Spanyolországban, ahol követtek már el nagyszabású terrortámadást iszlamista szélsőségesek, a megkérdezettek csupán 40 százaléka tart attól, hogy a menekültek miatt nőhet a terrorveszély. Ezzel szemben Magyarországon, ahol még soha semmilyen szélsőiszlamista incidens nem fordult elő, a válaszadók 76 százaléka tart ettől, ami európai rekord. (...) A magyarok a terrorizmusnál is jobban tartanak attól, hogy a menekültek elveszik a munkájukat: a válaszadók 82 százaléka fél ettől az országban, ahol még a nemzetgazdasági miniszter szerint is vendégmunkásokra lenne szükség a munkaerőhiány megoldására. És ahol amúgy összesen mintegy ezer menekültet kéne befogadni az európai tervek szerint. A magyarok idegenellenessége még abban is megmutatkozik, hogy 43 százalékuk szerint "az országban tartózkodó menekültek inkább felelőssé tehetők a bűnözésért más csoportoknál", ami egész különös, tekintve, hogy az országban alig-alig vannak menekültek.
Sajnos saját ismerőseim egy részén is látom: ez a rettegés hiába irracionális, valóban ott van a fejekben.
A folytatást az szolgáltatta, hogy Kunhalmi Ágnes képviselői igazolványa erősebbnek bizonyult a sajtóigazolványnál, így bejuthatott oda, ahova mezei újságíró nem: a körmendi menekülttáborba, így neki köszönhetően szó szerint képet alkothatunk arról, hogy milyen körülményeket biztosít az Európai Unió egyik tagállama a háború elől menekülőknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.