Szerző: Fábián András
2017.07.02.
A minap részese voltam egy beszélgetésnek, amelyben két tiszteletre méltó kortársunk, Gábor György vallásfilozófus és Kovács Zoltán az ÉS főszerkesztője fejtette ki véleményét a nemrégiben „elfogadott”, plakát törvényként, vagy lex csicskaként elhíresült justizmordról.
Mielőtt kifejteném, hogy mi fogott meg a vitában azért vessünk egy pillantást erre a szörnyszülöttre, amelyet azóta a Schmitt Pálhoz hasonlóan nem fék, hanem emeltyű Áder János, a nemzet második golyóstolla is aláírt. Fittyet hányva ezzel fent nevezett „alkotmányozó” (idézet Orbán Viktortól) elődje életművére is, amelyet az akkor még kétharmadot birtokoló állampárt Alaptörvény elnevezéssel illetett. (Ne zárjuk ki persze a megelőlegezett humorérzék lehetőségét sem. Vagyis hogy már akkor is csak viccnek szánták az egészet.)
A pártok működését érdemben befolyásoló törvényt csak kétharmaddal lehetett volna elfogadni, amivel a Fidesz 2015 óta nem rendelkezik. A korábban Áder által visszadobott, csupán a hatályba helyezési záradékot tartalmazó (!) eredeti törvényt (melynek érdemi rendelkezései nem kapták meg első körben az előírás szerinti szavazattöbbséget!) ravaszul átvariálták úgy, hogy kikerüljék a kétharmados előírást. Ennek érdekében még a címet is megváltoztatták. A plakátozással kapcsolatos módosításokat bezsúfolták a településkép védelméről szóló törvény módosításába. Ezzel az előterjesztés címe is megváltozott. Az így kicsinosított törvényt aztán feles többséggel, 123 igen és 68 nem szavazattal, a parlament rendkívüli ülése (pontosabban a Fidesz) el is fogadta. Áder meg, mint említettük, minden alkotmányos (olyan hülyén hangzik, hogy alaptörvényes) aggály nélkül aláírta.
A törvény pedig keményen beszorítja a kommunikációban amúgy sem túl erős és eszközökben is szegény ellenzéket. Eközben nem csorbítja sem a kormány, sem – mondjuk – a CÖF mozgásterét. Az új rendelkezések értelmében:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.