Szerző: GYARMATI ANDREA
2017.11.18.
Varrógépszerelő? Doktor úr? Nagymama.
Ha valaki megkérdezné, ki is vagy te, vajon mit válaszolnál, és vajon az fedné-e a valóságot?
Erre az egyszerű kérdésre általában megadjuk a nevünket, a címünket, talán még a személyi számunkat is. Elmeséljük, mivel foglalkozunk, kinek, milyen fokú és ágú rokonai vagyunk, és talán még a számunkra legfontosabb, legelőnyösebb tulajdonságainkat is megemlítjük. De mindez persze nem elég.
Néha, mulatságos módon, az élet is hozzásegít, hogy lássam, ki is vagyok én.
Valamikor 2012-ben megszólalt a telefonom. Nem tudtam, hogy új fejezet nyílik az életemben, zömében jó és örömteli dolgokat hozva.
– Át kellene venned Ranschburg tanár úr honlapját – így a kiadó. – Persze a neved alatt futna az egész, és aztán, ha összejön az anyag, könyv is lehet belőle.
A kihívás elég nagy volt, a megtiszteltetés, hogy bárki úgy véli, jó lehetek egy olyan dologban, egy olyan kiadónál, melyet Ranschburg Jenő, Popper Péter, Vekerdy Tamás neve fémjelez, még nagyobb.
Szeretem a kihívásokat, és bár tudom, maga a mindennapi élet is elég sok kihívást tartogat, kedvet éreztem az új feladathoz.
Mondhatom, a dolog elég rendesen bejött, mert bár előtte is grafomán voltam, azóta, tehát több mint hat éve, az írás része az életemnek, és rengeteg örömet ad. Ám nem mindig. És azt nem igazán szeretem. Tudom, szerencsés vagyok, jó helyre pottyantott a gólya, megtanulhattam a szüleimtől csomó mindent, és a sport is sok hasznos tapasztalást adott. Más szempontból azonban el is kényeztetett, mert nem szeretem, ha nem vagyok elég hatékony. Ez persze nem baj, csak néha nem teszi könnyűvé az életemet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.