Szerző: DÓSA MARIANN
2018.06.10.
Antonio Gramsci a XX. század elejének meghatározó gondolkodója és az Olaszországi Kommunista Párt alapító tagja volt. Mussolini fasiszta rendszere alatt politikai tevékenysége miatt börtönbe zárták, tizenegy évet töltött elzárásban. Itt foglalta írásba legfontosabb elméleti-politikai gondolatait, ez az esszéfüzér később Börtön jegyzetek címmel jelent meg számos nyelven (de a magyar sajnos nincs ezek között).
Gramsci nagyon szerteágazó politikai kérdésekkel foglalkozott, többek között az oktatás felforgató funkciójával és az értelmiség társadalmi szerepével. Pedagógiai programjának kiindulópontja önmagában radikális (vagyis mélyreható, felforgató): minden ember eredendően művelt, csak fegyelmezetlenül. Pedagógiai reform elképzelései megfogalmazásakor ezért elsősorban arra a kérdésre kereste a választ, hogy a munkásosztály hogyan lehet intellektuálisan autonóm, hiszen csak így tudja betölteni történelmi feladatát: csak így tudja megszervezni és vezetni saját mozgalmát, amely révén uralkodó osztállyá válhat.
Gramsci ezekre a kérdésekre fűzi fel programját, ami szerint a pedagógiának mindig a résztvevők saját helyzetének értelmezésén kell alapulnia. Vagyis a tanulás nem elvont eszmékről szól, nem valamiféle eleve meglévő tudást kell elsajátítanunk, nem adatokat és tényeket kell bemagolnunk, hanem a megértés a cél és a tudatossá válás – a megértett elképzelések, társadalmi folyamatok, élethelyzetek tudatosítása. Innen lehet eljutni az autonóm gondolkodásig. Gramsci számára fontos alapvetés volt, hogy a pedagógia semmiképp nem jelenthet leegyszerűsítést, hiszen a lényeg épp a rendszerek összefüggéseiben rejlik és ezek tudatos lecsupaszítása megkérdőjelezné a tanulók képességeibe vetett hitet.
Ehelyett azt vallja, hogy a munkásosztály tagjainak már fiatal koruktól kemény, fegyelmezett intellektuális felkészítésben kell részesülniük, csak ezen az úton lehet elsajátítani a kritikai gondolkodás képességét és azt a képességet, hogy az ember ki tudja szűrni és értelmezni tudja a lényeges összefüggéseket.
Gramsci másik fontos pedagógiai alapvetése abban áll, hogy a tanulás a munkásosztály tagjai számára egy lehetőség is arra, hogy – akár csak időlegesen – kiszabaduljanak a bérmunka szűk kényszervilágából. Vagyis a tanulás egyben kizökkenés is – egy nagyon termékeny, izgalmas folyamat, különösen ahhoz a monotóniához képest, amit egy bérmunkás a mindennapi életében és a munkájában gyakran megtapasztal.
Szorosan kapcsolódnak Gramsci pedagógiai programjához az értelmiség szerepével kapcsolatos kritikus és egyben haladó elképzelései. Az egyik legfontosabb mondanivalója ebben a tekintetben az, hogy a munkásosztálynak ki kell termelnie saját értelmiségét. Ezt nevezi ő szerves értelmiségnek. Ebben pedig fontos szerep jut a pedagógiának.
A néhány éve Budapesten működő Közélet Iskolája ennek a pedagógiai folyamatnak a támogatását tűzte ki céljául.
Szerintünk pontosan ez a pedagógia forradalmi, felforgató feladata: előmozdítani, hogy a kiszolgáltatott helyzetű emberek aktív alakítói legyenek a társadalomnak, ne pusztán az elszenvedői. Hogy képessé váljanak arra, hogy alakítsák a maguk körüli valóságot – így az már nem is „maguk körüli” valóság, hanem egy olyan társadalom, aminek ők is szerves részei.
Felmerülhet a kérdés, hogy mi más lehetne a pedagógia funkciója, de közben látjuk, hogy ami pedagógia címszó alatt történik például Magyarországon, az egyáltalán nem ebbe az irányba mutat. A Közélet Iskolája ezen szeretne változtatni és ehhez a kritikai pedagógia megközelítésére támaszkodunk. Ez a pedagógiai iskola sokat merít Gramsciból, de sok más gondolkodó/pedagógus munkásságára is támaszkodunk: nagyon fontosak számunkra többek között Paulo Freire, Michel Fine és bell hooks (tudatosan kisbetűvel, a szerk.) tanításai...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.