Szerző: ORBÁN ATTILA
2018.10.29.
A 20. század eleji magyar társadalom paraszti rétegének aránya a századfordulót követően a társadalom több mint kétharmadát adta. Az agrárszerkezetet alapvetően még mindig feudális vonások jellemezték. A nagybirtokosok kezében volt a földterület mintegy 40 százaléka, és ebből adódóan a parasztságon belül 1910-ben meglehetősen magas részarányt (40 százalékot) képviseltek a föld nélküli mezőgazdasági munkások és cselédek. Mezőgazdaságból élők aránya ugyan lassacskán csökkent (1860-as években elérte a 75 százalékot), ez 1910-es évekre 60-63 százalékra lecsökkent.
A századforduló első évtizedeiben a társadalomban egyfajta átalakulás ment végbe, új társadalmi osztályok jöttek létre. Elég csak a felszabadult jobbágyságra, a modern, ipari munkásságra vagy a részben a közigazgatás bonyolultabbá válásával fokozatosan növekvő szellemi foglalkozásúak rétegére gondoln. Az új társadalmi osztályok a még mindig meglévő feudális, rendies társadalmi rendszerrel alkottak egyveleget. Ezt napjainkban számos társadalomtörténész (Erdei Ferenc után) kettős társadalmi rendszernek nevezi. „Nem általánosan és egészében polgári társadalom […], hanem kapitalizálódással együtt fejlődött polgári társadalomnak és a kapitalista fejlődésben is fennmaradt rendiségbeli társadalomszerkezetnek az együttese.”
A társadalmi rendszer piramisának csúcsán a nagybirtokosság és a nagypolgárság ált.
A földterület 40 százaléka annak a körülbelül kétezer nagybirtokos család kezében összpontosult, akik birtokainak aránya többet tett ki ezer holdnál.
A piramis legalsó szintjén a mezőgazdasági napszámosok, cselédek valamint a segédmunkások és egyéb szakképzelten munkaerő állt. A teljesen vagyontalan emberek nagy része szélsőséges nyomorban és létbizonytalanságban élt. A helyzetükből adódóan (19. század második felétől kezdődően) a parasztmozgalmakat, gazdaköröket, szövetségeket hoztak létre (pl.: Országos Magyar Gazdasági Egylet, Magyar Gazdaszövetség), de parasztpártok vagy a parasztság követeléseit programjába emelő pártok is létrejöttek (Magyarországi Független Szocialista Parasztpárt, Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapárt), a különböző érdekek mentén.
A parasztság képviselői alacsony adókat, földreformot és a – földnélküliek számára – kedvező munkaalkalmat követeltek. Eközben a liberális polgári középrétegek szélesebb szabadságjogokat, a szervezett munkások pedig elsősorban a kor meghatározó politikusa és többszöri miniszterelnöke, Tisza István által a végsőkig ellenzett szavazójogot szerettek volna. Megalakultak a nők egyenlőségéért küzdő feminista szervezetek is. Az 1913. XIV. tc. ugyan kis mértékben növelte, 8–9%-ra a választójogosultak arányát. A férfi ipari munkásság egy része választójogot kapott, de a törvény továbbra is a munkások kizárását irányzó műveltségi cenzust alkalmazott, a nőket pedig teljesen kizárták a szavazásból.A szavazás titkossága ráadásul továbbra is csak a városok egy részében tudott érvényesülni, ami tovább szűkítette a hatalom nélküliek érdekérvényesítési lehetőségeit.
Az I. világháború ezeket az ellentéteket csak még jobban kiélezte, felerősítette.
A háború elmélyítette a szociális különbségeket, hiszen a háborúban közvetlenül részt nem vevő vagyonosok továbbra is gondtalanul élhettek, sőt a háborúba beszállítók vagyona még tovább gyarapodhatott, miközben a bérből élő munkások fizetése elértéktelenedett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.