Szerző: RÁDAI ESZTER
2018.12.19.
Be kell-e avatkoznia a NATO-nak egyesített haderejével, ha megtámadják egyik tagállamát? Képes-e erre egyáltalán? És ha képes, megteheti-e ezt egy olyan állammal szemben, amely a világon ma is a legtöbb nukleáris fegyverrel rendelkezik, és amelynek meggyőződése, hogy a végső elrettentő erő a nukleáris fegyver? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is válaszol a George C. Marshall European Center for Security Studies professzora, aki szerint azonban ilyenkor a legelső kérdés mindig az, „mit jelent egy konfliktust nuklearizálni, tehát képesek vagyunk-e politikai, katonai okokból megsemmisíteni az emberiséget”.
– Volt valamilyen köze az azovi-tengeri, kercsi blokádnak ahhoz, hogy a találkozásunkra épp Moszkvából érkezett, útban az intézete felé, Garmisch-Partenkirchenbe?
– A világon semmi. Moszkvában ugyanis csak átszálltam Közép-Ázsiából jövet, ahol egyrészt a hobbim, másrészt a munkám miatt voltam, ami ugyanaz. Én ugyanis ebben a ma 75 százalékban amerikai, 25 százalékban német intézetben, amely túlnyomórészt katonákat, belbiztonsági szakembereket és diplomatákat képez mindenféle NATO- és békepartnerségi országokból, a közép-ázsiai országokért vagyok felelős, pontosabban a Közép-Ázsia programnak vagyok – egyebek mellett – az akadémiai tanácsadója. Öt ilyen központja van az Egyesült Államok hadseregének, és a mienk az egyetlen, amely nemcsak amerikai, hanem német is – ami adott esetben nekem azért is jó, mert nagyobb a mozgásszabadságom. Amióta ugyanis a német és az amerikai kormány álláspontja egy csomó dologban eltér, ha véleményt nyilvánítok valamiről, nem kell azonnal hozzátennem, hogy az álláspontom nem tükrözi sem az amerikai, sem a német védelmi minisztériumét és a George C. Marshall Centerét. Mert mindenki tudja, hogy van, amiben az amerikai és a német álláspont eltér.
– Értsem úgy, hogy amit mond, az többnyire nem tükrözi az Amerikai Egyesült Államok véleményét?
– Dehogy, csak mostanában nem mindig tudni, voltaképpen mi is az Amerikai Egyesült Államok álláspontja. Mert egy dolog, mit mond az amerikai vezérkar vagy az amerikai védelmi minisztérium, és egy másik dolog, mit mondanak bizonyos más amerikai intézmények.
– Mire gondol?
– Leginkább az elnökre, akinél mindig bizonytalan, egybeesik-e a véleménye más amerikai intézményekével, vagy akár a saját korábbi véleményével. Fő vonalaiban persze kénytelen egybeesni, mivel ő a hadsereg főparancsnoka, de azontúl persze nem.
– Visszatérve Moszkvára, most már átvitt értelemben, mit gondol a beszélgetésünk idején még zajló azovi-tengeri, kercsi konfliktusról? Mivel magyarázza, és a konfliktus milyen kimenetelét tartja valószínűnek?
– Bár egy minden tekintetben bonyolult történetről van szó sok okból, de mindenekelőtt azért, mert kezdettől fogva kölcsönös és ellenőrizhetetlen hazugságok hangzanak el mindkét részről, most már egyre nyilvánvalóbb, hogy az egésznek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A helyzet stabilizálódni látszik, a blokádot az oroszok – miután megzsarolták az ukránokat, és letartóztattak huszonnégy szerencsétlen tengerészt, akiknek egy része épp kórházban van, mert az egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy átvonuljon a börtönbe – szép lassan felpuhítják. És valószínűleg el fog kezdődni egy alkudozás, mert ukrán kézben is vannak orosz katonák, és aztán majd valahol létrejön egy kompromisszum, és utána majd jön a cserebere, amiből az oroszok jönnek ki általában jobban... Majd a bolt megy tovább, ez ma már egy bevált mechanizmus. Szóval én úgy érzem, nem lesz belőle a belpolitikát és a nemzetközi politikát hosszan meghatározó konfliktus. Persze ebbe még belejátszhat a március végi ukrajnai elnökválasztás, ahol Oroszország Porosenko elnök eltávolításában reménykedik, és mindent meg is tesz ennek érdekében. És belejátszik az orosz kormányzat népszerűségvesztése, ami ugyancsak kalandokba sodorhatja Moszkvát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.