Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2019.06.26.
és nincsen benne semmi jó,
s majd eljövend a nagy itélet,
hol törve lészen a dió.
Babits, 1909
Némi föltűnést keltett – bár nem lett belőle igazi cause célèbre –, hogy az 56-os Intézet kormányzati szétbarmolása után az Intézet egyik legismertebb munkatársa, Ungváry Krisztián, a nagynevű történész úgy döntött, hogy ő átmegy a szélsőjobboldali, délibábos-áltudományos Veritas Intézetbe, és ott fogja tesztelni a nem is tudom, mit.
Szerintem ez első renden nem morális kérdés: Ungváry Krisztián köztudomásúlag megvesztegethetetlen, hajthatatlan, engesztelhetetlen, önfejű, független személyiség, aki soha nem fog mást mondani, mint amit gondol, és aki nem is függ efféle jelentéktelen állástól, hiszen még ebben a rendszerben is kaphatna – valószínűleg – ennél jobbat érdemei és teljesítménye alapján.
Az ok nyilván makacskodás, különcködés, ami nem is baj.
A kérdés politikai, nem erkölcsi. (Úgy értem, nem az individuális erkölcs kérdése. Más értelemben a politika természetesen: erkölcs. S emiatt persze esetenként: erkölcstelenség.)
Korábban Rainer M. János igazgató kijelentette – s ha jól értem, az 56-os Intézet legtöbb kutatója is így gondolja –, hogy ő aztán nem lesz a Veritas munkatársa, bár persze gesztusának közéleti értékéből sokat levon, hogy a másik leghíresebb ottani historikus nem szolidáris evvel az elhatározással.
Megerősíti azt az érzést, hogy magunkra vagyunk hagyva – elvégre ha csak egyéni megoldások, különutak és vészkijáratok vannak, akkor csak személyenként állhatunk ellen a szélsőjobboldali hatalomnak. Nincs védelmező közösség, mindenki menti a bőrét, ahogy tudja.
A Magyar Tudományos Akadémia szétverése – az MTA és a tudományegyetemek stb. bírálatára majd sort kerítünk, ha nem lesznek veszélyben, a velük szembeni „elvszerű” kritika jelenleg egyszerű árulás, a szolidaritás megtagadása – számos más intézmény szétverése után (és előtt) politikai, társadalmi és kulturális tragédia.
Ám a tragédia esemény: és ez is jelentős esemény – megpecsételi azt a helyzetet, amelyben gyakorlatilag kivétel nélkül a teljes alkotó értelmiség a maga egészében szembefordul Orbán Viktor uralmával.
Beleértve a konzervatívokat.
Beleértve azokat, akik úgy látják: nincs közvetlenül elfogadható parlamentáris alternatíva, ezért a szó konvencionális jelentésében „politikailag passzívak”.
Beleértve a kormánypolitika korábbi kedvezményezettjeit. Sőt: a kormánypolitika néhány korábbi reprezentánsát.
Ez a szembefordulás – bármennyire jelentős dolog, hiszen nálunk a középosztály legjelentékenyebb és legbefolyásosabb része az értelmiség: a jelenség történelmi okai közismertek – ellentmondásos. Ha a kormányzó szélsőjobboldal által dominált Országgyűlés megszavazza a gyalázatos MTA-törvényt (a gyalázatos „Stop Soros” és a gyalázatos „lex CEU” után, és sok-sok más gyalázat után és előtt), akkor – az esetleges alkotmánybírósági beadványon kívül – mi a teendő?
Jó pár tudós majd kivándorol, néhányan elhelyezkednek a magánszférában vagy az egyetemen, sokan nyugdíjba mennek, mások – jobb híján – maradnak az immár a kormány által irányított intézetekben.
Ismét csak egyéni stratégiák, egyedi „megoldások”, személyes ügyek.
A nemzeti kultúra, a magyar tudományosság pedig tovább hanyatlik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.