HUPPA BLOG
Szerző: Hell IstvánMás ez a berobbanás – vagy inkább csak beszivárgás? – az irodalomba, mint a bükkaranyosi cigány telepről (és a miskolci Kossuth gimnáziumból) érkező Bari Károlyé volt a hatvanas években. Bari egy közösség poétikus szószólójaként érkezett, Sárközi László a szinte talaj- és gyökértelen magányosságot képviseli, aki állami gondozásban nőtt fel, nem állt mögötte a faluszéli gettó kultúrája, szokásai és rokoni-emberi kapcsolatai. És az az édes-szép, anyatejillatú nyelv sem, a “romani shib”, amellyel Choli Daróczi József – ma már mindenki Cholija, Choli bácsija – és tanítványa, a Shakespeare-t és Madách Imrét fordító Nagy Gusztáv lépett be a magyar (vagy a cigány?) irodalomba.
“…az anyám öngyilkos lett Kalocsán, / a börtön szartól bűzölgő budiján: / lopott, hogy enyhíthessen nyomorán // és vegetálni tudjon, mert ha kivár, / éhen döglik ő is, meg az apám / is, ki nem lelt már békét, sem hazát, / mióta elvitték lovait… s cigány / nemigen kapott munkát” – írja, itt-ott kicsit józsefattilásan Curriculum vitae című versében. Rendőrök viszik el a cigánytelepről, hogy aztán oda kerüljön, ahol azóta is él: idegenek közé. És ahol a szülő-cigánytelep is végleg idegenné válik.
Túl elegáns lenne, ha azt írnánk: self-made-man. De a tudás, az élet- és irodalombeli készségek és jártasságok minden morzsájáért vérrel és könnyel kellett fizetnie. Itt-ott még mindig túl bátortalanul (vagy túl bátran) fogalmaz, néha összekeverednek a verseiben az igeidők, de verseinek a hitele ezzel nem csökken, hanem inkább növekszik.
Mert úgy mondja az életét, ahogyan történik vele: brutálisan, őszintén, kegyetlenül. Sárközi László minden szelídsége ellenére: brutális költő...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.