TURBULENCIÁK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MAGAS ISTVÁN
2018.07.13.

A világgazdaságban ismét számos új típusú feszültség halmozódott fel, amelyek az eddigi nemzetközi kereskedelmi rend fellazulásával, növekvő tőke- és pénzpiaci aggodalmak keletkezésével párosultak, és kialakult egy, általában a feltörekvő piacoktól inkább tőkét elvonó – tehát azok devizáját inkább eladó, mint vevő – globális pénzpiaci hangulat. Ennek a hangulatváltásnak és vele a tőkekivonásnak a pontos okát/okait még nem ismerjük, de a globális kamatkörnyezet tényleg változik, megyünk vissza a „normál” állapothoz, amelyben az üzleti ciklus felszálló ágának meghosszabbítását szolgáló mennyiségi könnyítéseknek, vagyis a jegybanki pénzteremtésnek, az ultralaza monetáris politikáknak a fokozatos visszahúzódását látjuk. Úgy tűnik, a nagyon olcsó pénz időszaka véget ért. Erre az új, drágább hitel – drágább pénz korszakra készültek fel a nagy, külföldi intézményi befektetők is, például, amikor az elmúlt hetekben a magyar pénzügyi eszközöket inkább adták, mint vették, és ezzel a forintot alapvetően gyengítették.

Kedves utasaink, kérjük, csatolják be biztonsági öveiket, mert hamarosan kisebb turbulenciával találkozhatunk. Minden légi utasnak ismerős felszólítás, amely azonnal szorongást kelt, de jobb az óvatosság, és mindenki gyorsan követi a kapitány utasítását. A turbulencia nem tréfadolog. Lassan megszokjuk, hogy a nemzetközi tőke- és pénzpiacok misztikus világában is bevetté válik a „turbulens” kifejezés, amely – az átlagos légköri megrázkódtatáshoz képest – valójában eufémizmus, mert a piaci rázkódás mértéke sokkal nagyobb meglepetésekkel és amplitúdóval járhat, mint egy átlagos repülőúton elszenvedett „hepehupa”. A tőke- és pénzpiacokon ugyanis kifejezetten kiszámíthatatlanul, előre nehezen jelezhetően jön a turbulencia, amelyre így nehéz felkészülni. Ráadásul az sem tudható, térben és időben meddig fog tartani. A repülőtársaságoknak kínált időjárási előrejelzés szerencsére rövid távon – órákra, napokra – sokkal megbízhatóbb, mint az értékpapírpiacokon (beleértve a devizapiacokat is) kínált prognózisok.

A pénzügyi eszközök esetében az árfolyamok előrejelzése csak hosszabb távon, általában 3–5 éves távlatban tud kellő pontosságú becsléseket kínálni. Az utóbbi területen tehát az előrejelző képesség ereje pont fordítottja a meteo­rológia tudománya által felmutatottnak, vagyis az előrejelzésben a tőkepiacokon hosszú távon, az időjárás esetében rövid távon érdemes bízni. Az a gondolat, hogy a pénzügyi eszközök árainak előrejelzése rövid távon eléggé reménytelen, hosszabb távon azonban sikeres, közgazdasági Nobel-díjat ért 2013-ban: a Eugene Fama, Lars Peter Hansen, Robert Shiller szerzőhármasnak. Jobb, ha ezzel az előrejelzési deficittel megbékélünk, és elfogadjuk a nemzetközi gazdasági és tőkepiaci folyamatprognózisok korlátait. Ha a tőkepiacokon túltekintünk, és a nagy, különösen sokváltozós makrogazdasági folyamatok előrejelzési esélyeit latolgatjuk, akkor a megbízhatóságot illetően kicsivel könnyebb a dolgunk, mert nagy statisztikai apparátusok és sok, korábbról felgyülemlett tapasztalat segíti a modellezési munkát. De az éven túli, különösen a kifejezetten hosszú távú makro-előrejelzések megbízhatósága még napjainkban is igen szerény. Természettudományos precizitással, jól megismételhető, előre rögzíthető hibahatárokkal és mindig használható előrejelző formulákkal ugyanis nem rendelkezünk. Nem árt emlékeztetni a 2008-as világgazdasági válságévben az angol királynő híressé vált kérdésére: „De hát hol voltak a közgazdászok, akik mindezt előre láthatták volna?” Olyan közgazdászok, piaci elemzők, akik a válság bekövetkeztének pontos idejét, a zuhanás mértékét és legfőképpen a kilábalás időigényét jól megbecsülték volna, és ezt a világ tudtára is adták volna, nos, ilyenek, tényleg nem voltak.

Mindezt csak azért idézzük fel, mert mostanában ismét gyakran lehet olvasni a gazdasági jellegű hírfolyamokban egy újabb világgazdasági válság közeledtéről, esetleges tőzsdei összeomlásról és persze főleg arról, hogy kiterjedt nemzetközi vámháború fenyeget, amelyben már el is dördült az első puskalövés. Ráadásul még mindig nem látszik a Brexit sima elrendeződése; Irán ismét embargó alatt áll; meghosszabbították az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat; sokaknak aggasztó, hogy a kommunista Kína minden gazdasági és geopolitikai fronton domináns szereplővé kíván avanzsálni; az Észak-atlanti Szövetség is törésvonalakat mutat – és folytathatnánk a sort. Noha mindezek, együttesen, valóban komoly aggodalomra adhatnak okot, mégis, az elmúlt évben a világgazdaságban a növekedés még kifejezetten jó volt, a globális gazdaságbővülés üteme 3,9 százalékos szintet ért el, a kereskedelmi csatornák nyitva maradtak. Az angol jegybank elnöke, Mark Carney, egyik legutóbbi megszólalásában fel is hívta a figyelmet arra, hogy a 2008–2009-es válság azért nem csúszott át egy elhúzódó világgazdasági depresszióba, mert a kereskedelmi csatornák elvezették a feszültség egy jelentős részét, és a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok nem szűkültek, és nem omlottak össze. Nemzetközi kereskedelem nélkül a válság bizony súlyosabb következményekkel járt volna. Ezt a megállapítást nehéz lenne cáfolni. Az viszont a jelen helyzetben plasztikusan kivehető, hogy a tőke- és pénzpiacok idegesek...

ITT OLVASHATÓ