FACEBOOKSzerző: BIRKÁS GYÖRGY2026.02.27.
A magyarok 70 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok. 70 százalék. És mégis itt vagyunk.
Sokan ebből azt a következtetést vonják le, hogy az emberek hülyék, megvásárolták őket, vagy egyszerűen gonoszak. Ez téves, kényelmes és kontraproduktív magyarázat. A valóság ennél bonyolultabb, és érdemes megérteni, mert csak akkor lehet változtatni rajta.
A ner nem azért tart fenn magát, mert jó, hanem mert stabil. A matekleckékben már többször találkoztatok a Nash-egyensúly fogalmával. Ez egy olyan állapot, amelyből senki sem akar egyedül kilépni, mert aki először lép, az jár a legrosszabbul. Mindenki tudja, hogy ha együtt lépnének, akkor mindenkinek jobb lenne, mégsem kockáztat senki, mindenki vár, hogy a másik lépjen először. Senki sem érzi magát a rendszer fenntartójának, pedig kollektíven mind azok vagyunk. Minél többen osztoznak a felelősségen, annál kevésbé érzi magát bárki felelősnek.
A pszichológia ezt tanult tehetetlenségnek hívja. Ha valaki többször próbált változtatni, szavazott, tüntetett, kritizált, és semmi nem változott, akkor fokozatosan feladja. Az apátia nem hiba, hanem védekező mechanizmus. Aki elfáradt, az nem lázad, az alkalmazkodik. A tanár, akitől elvették a sztrájkjogát, az orvos, aki a magánrendelőbe meneküla, a fiatal, aki inkább külföldre megy. Nem gyávák. Csak elfáradtak.
A modern autoriter rendszerek egyik legrafináltabb tulajdonsága, hogy nem elnyomják a kritikát, hanem integrálják. A ner lehetővé teszi a morgást, a panaszkodást, sőt bizonyos mértékig a nyílt kritikát is, mindaddig, amíg az nem válik tényleges cselekvéssé. A poszt, a mém, az alkalmi tüntetés megteremti az illúziót, hogy csinálsz valamit. Közben semmi sem változik. Ez a szelep funkció, aki kifújta a gőzt, az nem robbant fel.
A rendszert nem csak félelem tartja fenn, hanem az érdekeltség is. Közbeszerzések, állami pozíciók, támogatások, egy gondosan felépített érdekháló, amelybe elég sok embert bevontak ahhoz, hogy legyen egy stabil mag, akinek megéri a status quo. A többiek közömbösségéhez és fáradtságához ez elég.
Végül ott van a történelmi trauma. A magyar társadalom tapasztalata az, hogy a nagy változások gyakran rosszabbra fordultak. 1848, 1918, 1945, 1956, 1989, mindegyikhez fűződik valamilyen keserű utóíz. Ez nem paranoiа, hanem tanult óvatosság. Jobb a biztos rossz, mint az ismeretlen. Ez nemcsak gyávaság, hanem kollektív emlékezet.
A változáshoz nem elég felismerni, hogy baj van. Azt is meg kell érteni, miért olyan nehéz kimozdulni belőle. Az emberek nem azért passzívak, mert nem látják a problémát, hanem mert a rendszer pontosan úgy van megépítve, hogy az egyéni cselekvés kockázata nagyobb legyen, mint a várható haszon.
A paradoxon az, hogy ebből csak kollektív cselekvéssel lehet kilépni. És pontosan a kollektív cselekvés az, aminek a hiánya fenntartja az egészet. De a paradoxonok nem tartanak örökké. Egyszer elég sokan lépnek egyszerre.
A legújabb közvélemény-kutatások szerint a Nash-egyensúly már megbillent. Április 12-ig egyre többen, egyre kisebb kockázattal csatlakozhatnak.
57. Lépj te is.
Már csak 44 nap.