Szerző: rezeda
Lévai Anikó csupán egyszerű háziasszony, aki Tolsztojt olvas, miközben a körmét reszelgeti sárazsadányi szőlei fölött merengve. Mindez megtudható egy vele készült tegnapi interjúból, amely most épp azért állt bele a szívembe, mert pár centire tőle a képernyőn meg az mutatkozik, hogy Kaposváron nyugdíjasok fosztogatják a temetőket, a hatóságok pedig tehetetlenek ezzel a hordával szemben.
A net oscaros rendező mint kitetszik, ezen túl viszont nem kellene megszentségteleníteni a háziasszony nemes ideáját. Nehéz elképzelnem ugyanis, hogy Viktor szaki a délutános műszak után elcsigázva és olajos kézzel megtér a Cinege utca ötbe, eközben pedig Anikó asszony a sparhelt fölé hajol, ahol rotyog a farhát-pörkölt, amelynek gőzei kendője alá csapnak, és verejtékes orcáját törölgeti. Hites ura ugyanakkor fáradt, csillogó szemmel kiteszi az asztalra a negyvennyolcezret tartalmazó tasakot, és csöndesen megkéri élete egyetlen asszonyát, hogy ossza be azt az elkövetkező harminc napra. Annyi könnyebbségük már van az öregeknek, hogy a nagylány a saját lábán áll. De akad ott purdé még bőven, hogy a foghoz kelljen verdesni a garast. És az ujjam belelafog az éjjeli edénybe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.