Szerző: Kékmadár06
2016.04.07.
Szülésem előtt egy szüléstörténetet nem olvastam, nem szerettem volna saját magam „ijesztgetni”. Előtte nem is érdemes, úgy gondolom. Utána meg talán azért olvas az ember, mert valami az ő szülésénél nem úgy alakult, ahogy azt elképzelné az ember, és persze ahogy jobb esetben történnie kellene. Szeretném most elmesélni az én történetem, nem azért, mert szándékomban áll bárkit is megijeszteni, egyszerűen azért, mert sajnos ilyen is megtörténik...
Augusztus végére voltam kiírva, de még nem volt ott az ideje, úgy gondolta a kicsi. A 41. héten sem volt még semmi jele, ekkor már nem várt az orvos, előző este befeküdtem, méhszájérlelő tablettát helyezett fel, és vártunk. Ctg-n voltam két órát, közben egyszer volt, hogy csökkent a szívhang. Kaptam oxigént és izomlazítót. Az ügyeletes orvos akkor azt mondta, hogy ha ilyen lesz még egyszer, akkor rögtön császár. Nem történt, levettek a gépről, tehát utána is bármikor lehetett. Reggelre tágultam egy kicsit, az orvos előre húzta a méhszájat és burkot repesztett. Fél 8 körül elkezdődtek a fájások, infúzió, oxitocin. Minden gyorsan haladt előre, egyre csak tágultam, jöttek az egyre erősödő fájások. Egy hangot ki nem ejtettem, tűrtem végig. Érzéstelenítőt nem kaptam, lekéstem róla.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.