KOLDUSOPERA - ADJON ÚGY IS, HA NEM KÉREM

REZEDA VILÁGA
Szerző: rezeda
2016.05.25.

Az átélt kataklizma után szinte felüdülés volt a megszokott profikkal találkozni. Ők életre valóan állnak a delikvens elé, valamit motyognak, hogy pár forint, és nyújtják a markukat. Kapnak. Tőlem mindig, és a többi ürgétől is egyre gyakrabban. Mintha honfitársaink kezdenék megérteni a világ farkasosságát.

Ellenben érdekes hely a városnak ez a része. A koldusok itt lófrálnak, teszik, amit kell, amit rájuk mért az élet. Húsz méterre van egy templom, de eszükbe nem jutna annak az ajtaján kopogtatni, talán nem várnak már semmi irgalmat az arra hivatottaktól. Az átadás-átvételkor azonban, amikor a pénzt az emberem kezébe nyomtam, éppen harangozni kezdtek a műintézményben. Valamit csak kell tenni a szeretet nevében, ugye.

Magunkra öltjük hát a csuhát mi, hitetlenek. Végül is igaza van Füst Milán bácsinak – mint általában -, amikor így próféciál: „A földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jónak lenni a legigazabb erény.” Ebben végül is, megnyugodhatunk. Viszont kezdeni kellene valamit azzal a típussal is, aki meglógott előlem. Félő, hogy kafkai sors vár rá.

Josef K. bűne az volt, hogy nem kérdezett, ezért kivégezték, ez a mi emberünk meg nem kér. Akkor éhen fog halni nagy bizonyossággal, előbb, vagy utóbb. De mindenképp.

ITT OLVASHATÓ